Esti Hírlap, 1980. június (25. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-16 / 140. szám
Szovjet labdarúgóbravúír A Szovjetunió labdarúgóválogatottja Rio de Janeiróban a Maracana stadionban bravúros 2:1 (2:1) arányú győzelmet aratott Brazília ellen. A NAP HÍREI SOROKBAN Bolvári Ildikó a női egyéni győztes Szolnokon tegnap délután a döntőkkel befejeződött a harmadik magyar nemzetközi ifjúsági asztalitenisz-bajnokság. A fináléban a csehszlovákok érték el a legtöbb helyezést, de a magyar szakvezetők is elégedettek, hiszen Bolvári Ildikó aranyérmes lett, ezenkívül 3 második és 5 harmadik helyet szereztek a fiatalok. Többségük két, sőt három év múlva is még ifjúsági korú lesz. A BSE sikere A Sportcsarnokban befejeződtek az 1980. évi női kosárlabda Felszabadulási Kupa küzdelmei. Először a harmadik helyért a Bp. Spartacus és a BEAC mérkőzött, 82:64-re (40:33) győztek a szövetkezetiek és ez a dobogó harmadik fokát jelentette. Ezután a BSE és az MTK-VM lépett pályára, a döntőben 44:32-es félidő után a BSE 72:62-re nyert. Ezzel egy évre elnyerte a Felszabadulási Kupát, amelyet korábban kétszer már az MTK-VM birtokolt. Győztek a csehszlovák tornásznők Prágában Csehszlovákia női tornászválogatottja 5,5 ponttal, 379,7,374,2 arányban győzött Magyarország ellen. Az egyéni összetett versenyben is a hazaiak voltak a jobbak, a legjobb magyar, Csányi 4. lett 75,45 pontbal. Tízpróbarekord A 27 esztendős nyugatnémet Guido Kratschmer 8649 pontra javította a brit Thompson elmúlt hónapban elért 8622 pontos tízpróba-világcsúcsát. Jó idő 400 m-en Winterthurban a nemzetközi atlétikai versenyen a belga Brijdenbach a 400 m-es síkfutásban 45.19 mp-es eredménnyel nyert, ez az idény legjobb európai teljesítménye. A férfiak 800 m-es versenyét a spanyol Trabado 1:47 perccel nyerte. Taróczy második Brüsszelben befejeződött a belga nemzetközi teniszbajnokság. A döntőben Taróczy Balázs 7:6, 6:3, 6:0 arányban vereséget szenvedett az ausztrál Peter McNamarától. Bolgár bajnokság - A bolgár labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója után bajnok : a CSZKA Szófia 46 ponttal (20 játékból), 2. Szlávia 43 (29 mérk.), 3. Levszki 37 (30 mérk.). BELGA-SPANYOL, OLASZ-ANGOL így látták az edzők Tegnap két újabb mérkőzéssel befejeződtek a labdarúgó Európa-bajnokság két csoportjában a második forduló küzdelmei. A belga, illetve olasz győzelemmel végződött találkozókról az edzők így nyilatkoztak : THYS (Belgium): A spanyolok elleni mérkőzéssel tökéletesen elégedett rapyok. Hat-hét nagy helyzetet dolgoztunk ki, amely ilyen találkozónnemcsak feltétlenül szükséges, hanem elegendő is. Bevallom, nem gondoltam, hogy csapatunk, amely sok fiatalból áll, ilyen jól bírja erőnlétileg a mérkőzést. Azzal, hogy a spanyolokat legyőztük, amely véleményem szerint jobb csapat, mint az olasz, megnőtt az önbizalmunk. KUBALA LÁSZLÓ (Spanyolország) : Nem tudok sokat mondani a mérkőzésről, amelyet a belgák megérdemelten nyertek meg. Mi nem voltunk elég frissek, erőteljesebbek, kevés zavart okoztunk a belga kapu előtt. Csak a két félidő elején mutattunk megfelelő játékot. A második bekapott gól után visszaesett együttesünk. Eddigi két ellenfelünk közül az olasz csapat látványosabban, a belga erőteljesebben játszott. BEARZOT (Olaszország): Természetesen elégedett vagyok. Közönségünk a második félidőben az igazi olasz válogatottat láthatta. Most Rómába utazunk, hogy bekerüljünk a döntőbe a nyugatnémetek ellen. Úgy érzem, csapatunk megváltoztatása jól sikerült. A második félidőben védőink erőteljesen támogatták a csatárokat, ez hozta meg a sikert. GREENWOOD (Anglia): Nálunk néhány játékos nagy csalódást keltett, de neveket nem akarok említeni. Mindenesetre a következő mérkőzésre levonjuk a konzekvenciát. Valószínűleg változások lesznek. Az olaszokkal kapcsolatban az a véleményem, hogy élvezték a hazai környezet előnyét, a rendkívüli meleg nekünk hátrányos volt, ettől függetlenül győzhettünk volna. Emlékeztetett ezzel kapcsolatban Kennedy nagy lövésére. (MTI) Egy jó tipp: a vasárnap legyen vasárnap! Ajánlatunk: ebédeljen családjával Budán, kényelmesen. EURÓPA ÉTTEREM: 11., Mártírok útja 43—45. FLÓRIÁN ÜZLETKÖZPONT ÉTTERME: 111., Flórián tér 6--9. ÁRPÁDKERT ÉTTEREM: 111., Szentendrei út 36/c. Ételárainkból vasárnap és ünnepnap 30 %-os árengedményt adunk. Érdemes , kényelmes! Észak-Budai Vendéglátó Vállalat AZ NB II-BEN KILENC CSAPAT KIESETT, HÁROM OSZTÁLYOZÓT JÁTSZIK Tegnap a 38. fordulóval befejeződött az NB I. osztályú labdarúgó-bajnokság 1979 1980- as idénye. A végeredményekből már hetekkel ezelőtt , ismert volt, hogy melyek azok a csapatok, тезтек az NB I- ben játszanak. Az új első ligások közül a Nyíregyháza 10, a Csepel és a Kaposvár 6—6 ponttal előzte meg az utána következő csapatokat. Az utolsó fordulóban véglegesen tisztázódott a kiesés kérdése. .A jövő évben alsóbb osztályban játszik a Keleticsoportból az Orosháza, az Olefin és a Békéscsabai TASK, a Középcsoportból a Dunakeszi, az Esztergom és a Jánoshalma, a Nyugatiból a MAVNTE, a Győri Dózsa és a Körmend. A 17. helyen végeztek így osztályzót játszanak: Asztalos SE (Kelet), Pénzügyőr (Közép), Dorog (Nyugat). Keleti-csoport: Békéscsabai TASK—Lehel 0:2, Eger*—Hódmezővásárhely 2:0, Nyíregyháza—Szolnok 3:1, Debr. USE— Papp J. SE 5:2, Szarvas- Szabó L. SE 3:1. Balassagyarmat—Kazincbarcika 2:0, MVSC —Debr. Kinizsi 3:1, Olefin Gyula 0:1, Orosháza—Asztalos SE 4:3, Ózd—Gyöngyös 0:1. KELETI CSOPORT Végeredmény A táblázatban az első vonal feletti csapat az NB I-be jutott, a második vonal alatti csapat kiesett. Középcsoport: Vác—Csepel 2:1, BVSC—Bp. Spartacus 3:1, Budafok—BEM SE 1:2, Ganz- Mávag—Kossuth KFSE 1:1, Szegedi Dózsa—Kecskemét 1:1, Dunaújvárosi Építők—Pénzügyőr 1:0, Dunaszeszi—BKV Előre 0:0, Építők—22. sz. Volán 1:1, Jánoshalma—SZEOL AK 1:2, Esztergom—Vasas Izzó 4:5. KÖZÉPCSOPORT Végeredmény • A Budafoktól 5 büntetőpont levonva. Nyugati-csoport: Sopron— KOMÉP 1:0, Kaposvár—MÁV DAC 1:0, Várpalota—Szekszárd 0:0, Olajbányász—Sabaria 2:1, Dorog—Bábolna 4:2, Komló— Bakony V. 1:1, Körmend— Alumínium 0:2, Haladás—MÁV NTE félbeszakadt, Győri Dózsa—Pét 7:3, Bauxit B—Mohács Véménd 1:1. A Haladás—MÁV Nagykanizsai TE félbeszakadt mérkőzés eredményét nem számítottuk be. NYUGATI CSOPORT 1. Nyíregy 38 23 9 7 85-33 53 2. Szolnok 38 17 9 12 63-44 43 3. H. MSE 38 14 14 10 46-30 42 4. D. Univ. 38 16 10 12 50-44 42 5. Eger 38 13 14 11 46-45 40 6. Gyöngyös 38 14 12 12 44-51 40 7. Miskolc 38 14 11 13 61-57 39 8. Szabó SE 38 13 13 12 45-42 39 9. Ózd 38 13 13 12 50-56 39 10. Kazinc 38 15 8 15 55-48 38 11. Gyula 38 16 5 17 51-53 37 12. Papp SE 38 14 9 15 58-61 37 13. Szarvas 38 13 11 14 40-45 37 14. Lehel SC 38 11 15 12 40-48 37 15. Debr. K. 38 13 10 15 49-57 36 16. B.-gyár. 38 14 6 18 41-52 34 17. Asztalos 38 14 5 19 52-62 33 18. Orosh. 38 .11 11 16 45-57 33 19. Olelin 38 12 7 19 36-55 31 20. BTASK 38 11 8 19 33-50 30 1. Csepel 38 29 4 5 82- 22 62 2. Izzó 38 23 10 5 89*50 56 3. SZEOL 38 19 10 9 60- 40 48 4. Bem SE 38 17 12 9 57- 38 46 5. Vác 38 14 14 10 53- 43 42 6. K.-mét 38 14 11 13 66- 50 39 7. 22. Volán 38 11 16 11 58- 56 38 8. KKFSE 38 16 6 16 56- 58 38 9. Bp. Sp. 38 14 10 14 50- 57 38 10. BKV El. 38 10 17 11 47- 50 37 11. D.-újv. Ép. 38 12 12 14 46- 58 36 12. Szeg. D. 38 13 9 16 53- 50 35 13. Építők 38 11 12 15 44- 52 34 14. Ganz M. 38 12 10 16 48- 59 34 15. Budaf.* 38 12 14 12 59- 55 33 16. BVSC 38 10 13 15 39- 40 33 18. D.-keszi 38 12 7 19 32- 50 31 19. Eszterg. 38 8 12 18 37- 56 28 20. Jánosh. 38 5 6 27 29-108 16 1. Kaposv. 38 26 9 3 01-28 61 2. Haladás 37 23 7 7 88-38 53 3. Olajb. 38 18 10 10 63-45 46 4. Ajka 38 16 13 9 51-40 45 5. Sopron 38 17 10 11 48-38 44 6. Szekszárd 38 14 14 10 44-29 42 7. Sabaria 38 15 12 11 47-43 42 8. Komló 38 14 13 11 45-42 41 9. Mohács 38 15 8 15 47-40 38 10. MÁV DAC 38 14 9 15 46-46 37 11. KOMÉP 38 13 8 17 41-57 34 12. Tapolca 38 12 9 17 47-57 33 13. Bakony 38 13 7 18 44-54 33 14. Bábolna 38 11 11 16 44-56 33 15. Várpal. 38 11 11 16 40-53 33 16. Pét 38 10 13 15 34-60 33 17. Dorog 38 13 5 20 48-61 31 18. Máv NTE 37 8 14 15 35-51 30 19. Győri D. 38 7 15 16 44-56 29 20. Körmend 38 8 4 26 37-90 20 V. Izzó—MAFC, Bp. Honvéd—Ganz férfi 1 .:labdabajnok- NB I. tavaszi idema két rangadóval zár A Sportcsarnokban 17 A ság nyerul, órakor a Bp. Vasas Izzó és a MAFC játszik, majd 18.30-kor a még két veretlen együttes, a Bp. Honvéd és a Ganz-Mávag csap öszsze. Élen a röplabdaválogatott Berlinben a nemzetközi férfi röplabdatornán Magyarország 109 perces hatalmas küzdelemben 3:2 (11, —9, —2, 9, 8) arányban győzött az NDK ellen, s továbbra is pontveszteség nélkül áll az első helyen. ÁTADTAK Olimpiai kulúrközpont magyar fényorgonával Moszkva, június 16. Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Ünnepélyesen adták át a hét végén rendeltetésének az olimpiai falu impozáns kulturális központját. A márványborítású épületben a többi között 1200 személyes színházterem, két — egyenként 250 nézőt befogadó — moziterem, több ezer kötetes nemzetközi könyvtár — ennek állománya jelenleg 40 nyelven tartalmaz könyveket és folyóiratokat —, két televíziós szoba van. A kulturális központ diszkójának felszereléseit egy nyugatnémet vállalat szállította, a táncteremben viszont magyar tervezésű és gyártmányú fényorgona működik. Vannak klubszobák, játék termek — egyszóval minden, ami az olimpiai faluban lakó sportolók szórakozását szolgálhatja. Az épület kivitelezése is igen ízléses: a szép előcsarnoknál hatalmas mozaik és egy — különböző színű márványlapokból készült — márvány-pannó adja meg a kellő ünnepélyes és ugyanakkor vidám hangulatot. Az olimpia napjaiban a legjobb szovjet művészek és művészegyüttesek lépnek majd fel a kulturális központban a versenyzők előtt. Ugyancsak a hét végén adták át az olimpiai falu sportkomplexumát is. A CÉLOK MÁR KORSZERŰEK A SZOMBATI MÉRKŐZÉSEKKEL dött a labdarúgó NB I. 1979—80-as idénye. A csapatok különbözőképpen állták előzetes ígéreteiket, és ennek megfelelően végeztek a bajnoki tabellán. Az Újpesti Dózsa, amely a bajnoki cím védője volt, átszerveződő csapatával ősszel nagyon „elengedte” ellenfeleit és most ezüstérmes lett. A Ferencváros, amely második volt, a hatodik helyre esett vissza, annak ellenére, hogy az őszi szezon végén még esélye volt a bajnoki címre is. Friedmanszky edző akkor úgy ítélte meg: „Nem állunk rosszul, egy pont a hátrányunk, a listavezető Honvéddal szemben.” Nos, ez a hátrány most jelentősen megnőtt, kilenc ponttal szereztek többet a kispestiek, mint az Üllői útiak. A Vasas egy hellyel előrelépett a múlt évhez képest, a negyedikről a harmadikra, de tulajdonképpen bajnok is lehetett volna legegyértelműbben a Bp. Honvédot dicsérhetjük, amely az első három hely valamelyikét pályázta meg a rajt előtt és aranyérmet szerzett, mert jó együttessé kovácsolódott és mert fontos mérkőzéseket nyert meg idegenben is. Az MTK-VM tavaly 14. volt, most a nyolcadik, mert különösen ősszel játszott igen gyengén. A Volán a bejutáskor azt ígérte, nem lesz majd állandó kiesőjelölt, hanem biztos középcsapat: a 11. helyet szerezte meg, megelőzve olyan nagymúltú klubokat, mint a Diósgyőr, a Rába FTC, a Salgótarján. Szombaton az Újpesti Dózsa magabiztosan nyert a Székesfehérvári MÁV ellen, a Vasasnak sem okozott gondot a Rába, legfeljebb Mészáros adta fel ismét a szövetségi kapitánynak a leckét, újabb komolytalanságaival, amelyek gólokat eredményezte. A Ferencváros 15 ezer nézőt vonzott Diósgyőrbe, de csapata nem volt egyenrangú ellenfele a hazaiaknak. Az MTK-VM megérdemelten nyert, a nagyon „leengedett” Honvéd ellen. A Czabán Samu térről a Kőst kihagyó Videoton vereséggel távozott, a lelkes és jól játszó Volán ellenében. A LABDARÚGÓIDÉNY AZT MUTATTA, hogy félúton vagyunk, valami elindult a magyar labdarúgásban, látszanak a jobbítási törekvések, a szövetségben, az egyesületekben , kevésbé a játékosoknál. Szepesi György, az MLSZ elnöke, a rajt előtt azt remélte, „a csapatok már felismerték, a 24. óra előtt állunk, nincs hová csúszni! A sportág vezetői a felelősek azért, hogy mi történik a magyar labdarúgásban.” Nos ,— a részletes, teljes értékelés igénye nélkül elmondhatjuk —, ha nem is hozott az 1979—80-as szezon összehasonlíthatatlanul jobb vetélkedést, mint az előző, de mind határozottabb az igény a jobb, eredményesebb játékra. Megmaradtak visszatérő fogyatékosságaink is: a sablonos játékfelfogás, a kellő erő és gyorsaság, és önbizalom hiánya. Mi vagy puhán küzdünk, vagy durván, de szabályosan, keményen igen ritkán. Most összehasonlítást tehetünk az EB-csapatok teljesítményével, hiszen azoknál láthatjuk, hogy rengeteget futnak, helyezkednek a játékosok, a labda átadása után azonnal mozognak. Míg nálunk, aki leadta megáll, nézi a többieket, ahelyett, hogy felnyomulna. Csapatainknál igen gyakoriak a formaingadozások, ami pedig a mesterek mulasztásának is felfogható.... – a tapasztalatok összesítésének, a pihenés A Ni Au -nek, majd az újra való felkészülésnek az ideje lesz. Reméljük, úgy, hogy az 1980—81-es bajnokságra szembetűnőbb előrelépést alapoz meg, sikeres VB- mérkőzésekkel. AZ UTOLSÓ FORDULÓ MTK-VM—Bp. Honvéd 2:1 DVTK—FTC 3:0 Vasas—Rába ETO 3:2 PMSC—STC . 1:0 Békéscs.—Debr. MVSC 2:2 Dunaújv.—Pécsi VSK 4:1 ZTE—Tatabánya 2:2 Volán SC—Videoton 1:0 MÁV Előre— II. Dózsa 1:4 A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 1. Honvéd 2. Dózsa 3. Vasas 4. Videoton 5. Tatab. 6. FTC 7. Pécs 8. MTK-VM 9. ZTE 10. Dunaújv. 11. Volán 12. DVTK 13. Rába 14. Békéscs. 15. Debrecen 16. MÁV Et. 17. UTC 18. PVSK 34 19 10 5 67-38 48 34 19 7 8 86-64 45 34 17 10 7 75-51 44 34 18 7 9 65-45 43 34 14 12 8 55-40 40 34 14 11 9 70-51 39 34 13 10 11 57-40 36 34 12 10 12 48-50 34 34 11 12 11 52 36 34 34 11 11 12 60-59 33 34 12 9 13 43-57 33 34 12 8 14 47-42 32 34 14 14 16 59-62 32 34 10 12 12 54-67 32 34 8 14 12 39-45 34 6 10 18 28-60 34 5 10 19 35-59 34 4 7 23 25-78 15 ešt Tsfirćus* , 1980. június 16., hétfő