Esti Hírlap, 1981. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-23 / 69. szám

6 Meglepően jó ízlésű és stílusos volt a tegnap késő esti szórakoztató műsor, a Hölgyek, urak, lehet, lehet! Ha az ember egy olyan al­címet olvas, hogy Vidám dalok és táncok a század első feléből, akkor óhatat­lanul gyanakodni kezd: va­jon miféle kiglancolt avítt­­sággal akarják nyakon ön­teni újfent a nosztalgiahul­lám jegyében? A divatja­múlt divatja a mindent fo­gyasztó hódolat mellett ugyanis természetesen építi ki maga ellen az óvatosság reflexét is. Ezt a tartózko­dást azonban nagyon gyor­san eloszlatta Bilicsi Er­zsébet stílusos rendezése. Ha nálunk elmondható egy ilyen szórakoztató jellegű műsor­ról, hogy profi módon meg van csinálva, akkor ez a tegnapi megérdemli, hogy rámondjuk. A profi abban különbözik egyebek mel­lett a dilettánstól, hogy pontosan ismeri a mérté­ket; tudja, miből, mennyi kell ahhoz a hatáshoz, amit el akar érni. És persze min­denekelőtt azt tudja, hogy mit akar elérni. Miután Bi­licsi Erzsébet nem tévesz­tette össze a mai nézőt a mai néző dédmamájával, felidézte a nosztalgia tár­gyát és — finoman megmo­solyogtatta. Paudits Béla bohókás kamaszegyénisé­gére nyugodtan rá lehetett bízni a kényes egyensúlyt, remekül hozta az illúziót, és az illúzióba keverve azt a csöppnyi fanyar humort, amitől a százád első felének dalai itt a század végén élvezetesek lettek. Paudits utánzatokat adott elő, de mégsem másoltés nem is parodizált. Paudits maradt a Karádi-dal érzékiségének búgó melegében és a Jávor Pál-idézet fojtottságából előtörő szenvedélyes fér­fiasságában. És Paudits va­lamennyi alakban nagyon tehetséges és szórakozta­tóan volt Paudits. Mond­hatjuk, profi módon. A díszletek, a ruhák, az at­moszféra, a tánckar mozgá­sa végre nem annak az egyetlen görcsös igyekezet­nek rendelődtek alá, hogy elrejtsék a látvány kiál­lításának szegényességét (amitől mindig olyan Szá­nalmasan szegényesek az ilyen jellegű szórakoztató „látványosságok”), hanem azt az illúziót keltették, hogy mindenből pontosan annyi és olyan van, ameny­­nyi és amilyen kell. (bársony) □ VALLOMÁSOK cím­mel Bessenyei Ferenc tart önálló estet 26-án, csütör­tökön 7 órai kezdettel a Fővárosi Művelődési Ház­ban (XL, Fehérvári út 47.) „interjúalany” Az első önéletrajztól az utolsó hazai nyilatkozatig Huszonhárom éves volt Bartók Béla, amikor dr. Fáik Zsigmond már új ma­gyar zenei lángésznek ne­vezte őt az 1904-ben meg­jelent Ország-Világ című képes irodalmi hetilapban. Azt írta, hogy Kossuth­­szimfóniájának kolosszá­lis hatása volt. Attól kezd­ve az újságok mintha taka­rékoskodtak volna a zene­szerzőről szóló beszámo­lókkal egészen a Budapes­ti Űjságírók Egyesülete nagyszabású 1911-es al­­manachjának megjelené­séig. Ebben a Zuboly (Bá­nyai Elemér) szerkesztette kötetben közreadták Bar­tók egyik Csík megyében gyűjtött és feldolgozott da­lát, az Istenem, istenem, áraszd meg a vizet kezde­tűt. Irodalmi ABC című rovatában az évkönyv, fel­tehetően nyomtatásban el­ső ízben, fényképes önélet­rajzát is megjelentette, ahogy Ady Endréét és Ko­dályét is. Meglehetősen rö­vid írás volt. Néhány mon­data: „Zenei tanulmá­nyaim befejeztével itthon és idegenben mint koncer­tező próbáltam szerencséi. De ehhez nem volt ben­nem elegendő lelki nyu­godtság és testi erő, tehát pedagógiai működésre kel­lett magamat rászánnom: így kerültem a Budavcs'i Kir. Zeneakadémiára, mint zongoratanár. Közoen első zenekari suitemmel tet­szést, zongoradarabjaim­mal és vonósnégyesemmel megbotránkozást arat­tam.” Az önéletrajznak a népzenegyűjtésre vonat­kozó vége: „Azt hiszem, nem fogok csak Magyaror­szágra szorítkozni; talán megadatik nekem, hogy messzebbre, vadabb, egé­szen járatlan utakra elke­rüljek.” Negyvenévesen Amikor Bartók negyven­éves' lett, a modern zene világában már nemzetkö­zileg elismert mesterként tartották számon. A bécsi Musikblätter des Anbruch című, félhavonként megje­lenő folyóirat dr. Otto Schneider nevű szerkesztő­je Bartók-különszámot adott ki a 40 éves művész­ről, portréjával és három és fél oldalas önéletrajzá­val. Olyanok elemezték a magyar zeneszerző műveit, mint Cecil Gray, Oscar Bie, Egon Wellesz és Ko­dály Zoltán. Az 1921 már­ciusában napvilágot látott SIEP ÁGYNEMŰ ­­KELLEMES PBHENÉS A Skála Budapest Nagyáruház lakástextil-osztályának ajánlata március 23-tól, amíg a készlet tart: Heléna takaró, 558 Ft Százszorszép paplan, 449 Ft ' Nylprint paplan, 530 Ft Extra méretű pehelypaplan, 1720 Ft További ajánlatunk: Ravenna szőnyeg, 2x3 m-es, 4460 Ft Várjuk kedves vásárlóinkat! x; шш тштршмшш&ш .'v>\ "'Sri ■' ' .'Jf ’ * * » V* i Xv f av«íw-.JS.Í' < y v5 \ 'Л '' < I osztrák folyóirat később kézről kézre járt pesti ze­nei körökben. Tanteremben Egy ilyen példánnyal, mint Bartók-rajongó diák, felkerestem Raith Tivadart, a Magyar írás szerkesztő­jét. Azt ajánlottam neki, hogy lefordítom Bartók ön­életrajzát. Ha közreadja, megszerzem az engedélyt a mestertől. Bartók Béla szűkszavú ember volt. Hír­lapírók csak ritkán tudták szólásra bírni. Mint serdü­lő fiút, meglepő kedvesség­gel fogadott, és megadja az engedélyt a fordításra. Amikor a kefelevoriatoi el­vittem megmutatni, a fe­jét csóválta: „Én a ma­ga helyében az in mei­nem achten hebensjah­­re-t nem »nyolcadik élet­­évemben'<-re fordítottam volna, hanem »nyolcéves koromban«-ra. De most már mindegy.” A tudósítói kapcsolat jpégmaradt. Néhány év múlva, amikor már újság­nál dolgoztam, megírtam, amit megtudtam róla vagy közölt velem. Időnként megfordultam Szilágyi De­zső téri lakásán, később a Kavics utcában, majd egy­szer a Csalán utcában. Bar­tók egy hetilap számára tollba mondta nekem újabb önéletrajzát. Az Anbruch-félét pedig iit-ott szintén igyekeztem megje­lentetni. Riporteri mun­kám számára Bartók Bélát a legkönnyebben zeneaka­démiai tantermében vagy impresszáriói egyik-má­sik irodájában tudtam megközelíteni. A nyilvá­nosság elől főleg - zongora­művészi tevékenysége mi­att nem zárkózott el. Igen gyakran elolvasta a ki­nyomtatandó interjúkat, cikkeket. Olykor bejegyzé­sekkel változtatott. Az első nagyobb beszélgetést 1924- ben folytattam vele, ami­kor az Opera névtelen fe­nyegető levelek miatt nem volt hajlandó színre hozni darabjait. Beszélgettünk csaknem minden külföldi útja előtt vagy megérkezé­se után. Bár általában hű­vösen fogadta as újságíró­kat, mégis szívesen fellé­pett londoni körútja uiín az Újságírók Szanatórium Egyesülete 25 éves jubi­leumán az Operaházban. „Hatszor kellett meghajol­nia a közönség ünneplésére — így szólt a közlemény 1936-ban —, és ez az ün­neplés egy zsenit köszön­tött, aki sohasem udvarolt a közönség kegyeiért, és még a mai megalkuvó vi­lágban sem alkuszik egy hajszálnyit sem.” Nagy érdeklődéssel vár­tam, mit mond szovjetunió­­beli vendégszerepléséről, törökországi népdaigy Ji­­tő útjáról és készülő új műveiről. A harmincas években A napi rádióműso­rok címmel jelentek meg a lapokban. Egyszer meg is jegyezte: „Látom, hogy minden műsoromnál a címben szerepelteti a ne­vemet. Köszönöm.” — És, íme, az utolsó pesti nyilat­kozata utazás előtt, 1940. október 6-án: „11-én vagy 12-én indulok feleségem­mel, és előreláthatólag há­rom hónapig maradunk Amerikában. A magyar ze­nét szeretnek szolgálni ez­zel az úttal...” Fotósok Szerette, ha fényképezik. Fotóriporter kollégáim kö­zül főleg Munkácsy Már­tonnal, E scher Károly­ival, Széchenyivel és Schafferrel rögzítettük portréját. Az olvasó e be­számoló keretében láthatja a Bartók Béláról készült utolsó, amerikai fénykép­­felvételt. Sándor György zongoraművész küldte a képet a már nagybeteg mesterről. Kristóf Károly HANGJATEKOK Ha köztünk vagy — Mándy Iván Hangjátékot olvasni olyan, többsége így ol vasva több­mi nt amikor valaki parti­túrát lapozgatva idézi fel magában a hegedűszólót, a zenekari öisszhangzást. Kép­zelőerő és rejtett hallás szükséges, hogy valaki a sorok, az asszociációra épí­tő montázsok mögött meg­pillantsa az eleven életet, a figurákat. Különösen nehéz olvasni Mándy Iván hangjátéikait, ám aki veszi magának a fá- * rad.ságot, és az író művésze­tének ismeretében végigla­pozza a Ha köztünk vagy, Holman Endre című — a Magvető Kiadó gondozásá­ban megjelent — hangjá­­tékgyűj-teményt, izgalmas világba pillanthat. Kétsze­resen is, hiszen emberi sor­sokat és egy sajátos, azokat közvetítő dramaturgiát is­merhet meg. Mándy született novellis­ta, s ezért nem véletlen, hogy útja a hangjá'iékírás­­hoz vezetett. A nem teljes sorsokat, csupán az élet eg.y-egy sorsfordító helyze­tét bemutató hangjáték szerkezetileg, s az írói kép­zelet működését tekintve a novellához áll legközelebb. S különösen közel áll ah­hoz a novellaszerkezethez, amelyet oly jól ismerünk Mándy Iván prózai kötetei­ből. Rádiókritikusi minőségem­ben az itt közölt tizenkét hangjátékot jószerivel mind hallottam adásban. S most olvasgatva ezeket, megerő­södik az érzés: minden dra­­matikus művészet kollektív műfaj. Az író csupán a „partitúrát” adja, a rende­ző, a színészek és a hang­­technikusok egyaránt hoz­zájárulnak a mű végső for­májához. Sajnos, nem min­den esetben vannak haszná­ra, sőt, gyakorta előfordul, hogy a forgatókönyvben jól követhető cselekmény vagy asszociációs folyamat össze­törik, követhetetlenné válik. A kötetben is közölt Teme­tői járat és a címadó hang­játék (Ha köztünk vagy, Holman Endre), produkció­ként is teljes, izgalmas, drá­mai élményt nyújtó prog­ram volt. Am a hang játékok nek, szemléletében és meg­formál ts ágában eredetibb­nek, „mándysabbnak” mu­tatkozik, mint amilyennek produkcióként megvalósul. Mándy nem hagyományos konfliktusvonalon haladva építi fel hangjátékait. írá­sainak többsége mindenna­pi, nagyon is ismert hely­zetből indít, s a konfliktus finoman búvik meg a sza­vakban, majd tör elő a cse­lekményben vagy a szerep­lőik időbeli-térbeli elmozdu­lásában. S ezt nehéz a ren­dezőnek követni, olyan akusztikus térbe helyezni, amely a megszólalások mi­nőségét, a csöndet és azt a világot, ahol a szereplők mozognak, híven a hallgató elé tudja vetíteni. A kötet legjobb hangjátékai ere­dendően hang játékok, azaz létük egyedüli formája a hangokra építő rádiódrama­­turgia. Ezekben Mándy a belső monológnak, a múlt asszociációs fölidézésének, a mi ni jelen eteknek olyan fi­nom hálóját szövi, amelyek negyven-ötven perces vál­tozatban az egyes emberi sorsnak és a történelemnek az összetalálkozásait képe­sek sajátos művészi erővel sugározni. Ez, persze, kris­tálytiszta szerkezetet és rengeteg .apró megfigyelést, ötletet kíván az írótól. (A címadó hangjáték drama­turgiáját szinte tanítani le­hetne.) Hangjátékot írni — gon­dolom — éppúgy nem lehet megtanulni, mint a novella­írást. A rádiójátéknak nincs sablondramaturgiája, az író­nak műve tartalmától füg­gően újra és újra meg kell küzdenie a megszólaltatás szerkezetéért. Ez az erőfe­szítés és írói szándék mind­végig jól kitapintható Mán­dy Iván hangjáték-köteté­­ben. S akik szeretik a Mán­­dy-novellákat, minden bi­zonnyal örömmel forgatják az írónak ezt a kötetét is. A párbeszédeken, a „partitú­rán” át a novellák sejtel­­messége és különös valósá­gának világa rajzolódik át. Harangozó Márta GYŐZTES REKLAMFILMEK Kilenc díj — egy alkotónak Ostoroztuk évekig a ha­zai reklámfiimeket, mind­untalan összehasonlítottuk őket a cannes-i díjnyer­tes nyugatiakkal, és megál­lapítottuk : bezzeg ... Ezt az idén nem tesszük. Egyszerű az ok: a magyar reklámfilmek olyan látvá­nyosan felnőttek a nemzet­közileg elismert angol, fran­cia művek színvonalához, hogy semmi „bezzeg”-nek nincs helye. Szívesen beszélnénk általános alko­tói színvonal-emelkedésről, de nem ennek köszönhető az eredmény. A minap meg­tartott XI. magyar reklám­­film-seregszemlén a 72, je­ligével benevezett filmből kilenc díjat, köztük a Ma­gyar Reklám Szövetség kü­­löndíját és a két közönség­díjat Sas István rendező kapta. A tehetséges alkotó, aki évek óta mind jobb és jobb, mellesleg Cannes-ban is többször díjazott rek­lámfilmeket készít, az idén a mozifilmreklám-kategó­riában az összes díjat el­nyerte. Sorrendben a Be­szélő csatorna című környe­zetvédelmi animációs film­je az első. (A tv-ben már sokszor vetítették az árva kis szürke kanálist, ame­lyik panaszkodik az utca népének.) A szellemes „pécsi kesz­tyű-sorozatot, a Derby de­­sodort és a tisztálkodást propagáló filmeket (Hogyan mondjam ei neked?) nem kell különösképpen bemu­tatni, hiszen minden mozi­ba járó ismeri. Sas Istváné a tévéreklámok kategóriá­jában második díjas, a ked­ves „Kedd”-rajzfigura sze­repeltetésével készített Ská­la-reklám is, amely arról kíván meggyőzni, hogy ..ha bemegyek, milyen jól »ki­jövök-« ...” A győzelemre­korder rendezői munkáin kívül a zsűri Kaminsky György Pótkávé és Bognár István Uniklumpa című munkáját jutalmazta ebben -a kategóriában. Néhány esztendővel ez­előtt még ugyanezeken a hasábokon szóvá tettük, hogy a magyar reklámfil­mekben nincs meg a kellő összhang a reklámozott cikk és a reklámozó egyénisége között. Most, hogy a mo­solyra csábító Sugár-rek­­lámsorozat elkészült, bebi­zonyosodott, az évekkel ez­előtti megállapítás már ér­vényét vesztette. Egyébként sok az oldott, humoros, han­gulatos reklám. Ha a Nap­sugár őszibarack- vagy szil­vareklámokat nézzük, az érett gyümölcsök láttán szinte összefut a nyál a szánkban. Ez az igazi ha­tás: szívesen innánk .az üdítőből — azonnal. Ugyan­ilyen hatásos a tejfölrek­lám is. A Konvoj című nagy sikerű film adott öt­letet a Fabulon borotválko­zás utáni arcvizének reklá­mozásához, ez azért örven­detes, mert ez a filmsiker tette aktuálissá a régi ter­méket javasoló új egyper­cest. Csak egyetlen filmnél nem világos, hogy milyen céllal készült. Az Autókéi' raktárházát reklámozóé. Mert amíg az autóalkatré­szek ellátása nem egyenle­tes, sokszor hiány van, ad­dig egy kellemes reklám­film nem helyettesíti a nem kapható gyertyát vagy a hiánycikk kézifékhuzalt. Pálffy Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék