Esti Hírlap, 1982. november (27. évfolyam, 257-282. szám)
1982-11-22 / 275. szám
• Gabriel Garcia Marquez egymagában a modern regény nagynucalma, amióta a Száz év magány című műve menetem, Maconao, ez a képzeletbeli ország — maga a világ, Maconao Lakói az emberiség sorsát élik meg. A fantázia és a valóság e megismeretetetten ukonalma lehetett a színhelye annak a korai novellájának is, amivől az RSLt.-tévéfilm, az Eltűnt idők tengere készült. A rendezes lamatoan arra törekedett, hogy képekre tegye át Marquez varázslatos sinusát, és ez bizonyos jelenetekben, kiváltképp, amikor a természet és az emberi arcok „szólaltak” meg a kép nyelvén, bizonyos sikerrel is járt. Ám egészében azt a kételyt hagyta maga után, hogy egyáltalán lehet-e Marquezt megfilmesíteni." Aki olvasott tőle," tapasztalhatta, hogy varázspahajának едуепгп mozdulatára a képzelet örvénylő képei tolulnak elő, s hol van az a felvevőgép, amely ezt a viagot a maga teljességében vissza tudja adni. Beltár szerint ugyan megvoltak itt az általános értelmű, szimpatikus figurák és jelen volt egy sivár élet minden nyomasztó misztikuma, ám mindez zavarba ejtő és olykor érthetetlen volt. A magyarázat persze csak rontott volna. Solveig Hoogesteijn nem is tett kísérletet rá, hogy Marquezt Marquezen túl értelmezze, ám a néző a film természetéből adódóan korlátok közé volt zárva. Ez a nagyon tisztességes munka tulajdonképpen azt bizonyította, hogy Marquezhez egyetlen vetítő alkalmas csak: az olvasói képzelet vetítője. (bársony) • Valami naptári fontoskodás miatt egész évben azt hallani, hogy Fényes Szabolcs hetvenéves. Ám aki szombaton látta az Egy Fényes est című, a maga műfajában egészen kitűnő műsort, megállapíthatta, hogy az abban beszélő, éneklő, tréfálkozó, zongorázó kiváló zeneszerző legföljebb ha ötvenet mutat, s a vele együtt csevegő felesége, Csikós Rózsi pedig 45-öt sem! Mindegy is a kor, mert aki eddig nem hitte volna, ebből a műsorból meggyőződhetett annak a Fényesslágernek az igazáról, miszerint nemcsak a húszéveseké a világ. Hanem az olyan kortalan professzionistáké is szerencsére, mint Fényes Szabolcs és például Kellér Dezső, akik a legmagasabb színvonalon és a legszélesebb közönségnek művelték szakmájukat — egy életen át. Nemcsak zeneileg volt roppant gazdag ez a műsor, de kiállításában, díszleteiben és kosztümjeiben is, ami helyes, mert az ilyen jellegű adás semmit nem ér — ha szegényes. Csenterics Ágnes ízlésesen, temperamentumosan rendezte a Fényes estet, és sok egészséges ötlettel. Kezdve attól, hogy Kellért is megénekeltette, egészen addig, hogy a könnyűzenének e helyenként már klaszszikus dallamait részben operaénekesekkel adatta elő. • Tegnap este fejeződött be a csütörtökön megkezdett kétrészes portréműsor Dénes Zsófiáról, Belohorszky Pál szerkesztőriporter Zsóka néninek nevezte a 97 éves írónőt, jóllehet úgy éreztük, ez a nenizés még most sem illik az egyéniségéhez. Szelleme friss, emlékezete olajozottan működő, műveltsége ép, fogalmazási és szerkesztési képessége töretlen. Szavai nyomán szobánkban telepedtek le eleven emlékei és egykori kortársai is. Úgy éreztük, a mellettünk levő karosszékekben ott mereng Ady, ott mennydörög Reinitz, ott mérgelődik Balázs Béla, ott anekdotázik a Bölöni-házaspár. Dénes Zsófia nemcsak írásban, de szóban is érzékletesen képes megeleveníteni a múltat. (barabás) OPERETT - ZENE NÉLKÜL A Noszty fiú esete Tóth - Mikszáth—Karinthy a Madách Színházban Kedves, könnyed, komolytalan előadás. Éppen úgy nincs súlya, fedezete, mint a százkoronás váltónak, amire Noszty Feri, ez a huszárattilás, csákós, kardos, glaszékesztyűs, bájos, felelőtlen svihák, Stromm ezredes nevét a darab ötödik percében odahamisítja. A Madách Színház váltóján végeredményben ott díszeleg Mikszáth valódi aláírása, és ha elolvassuk az eredeti regényt (nem bánjuk meg!), nem mondhatjuk, hogy egy svindli áldozatai vagyunk. Forog a színpad este héttől tízig. Forog, mint egy körhinta, szakadatlanul. Bele lehet szédülni. Lengyel György legutóbbi Gogol-produkciójánál, a Holt lelkeknél, ez a filmszerűnek gondolt ringlispilmegoldás látványosan bevált, de annak a tragikomédiának, mejerholdi ihletésű spektákulumnak, több volt a hitele, keményebb a fedezete. Ez a Noszty Feri, akit Cseke Péter egy profi mutatványaként könnyedén nyújt át a ki tudja, milyen noszalgiába vágyódó nézőnek (vágyódik?!), jellemzője az estének. Ez a békebeli hóhányó, ez az angyalarcú gengszter soha egyetlen, de egyetlen pillanatra sem árulja el — vannak-e érzései. Határozottan állítom: nincsenek. Azonkívül, hogy örökös pénzzavarban szenved, és élete egyetlen szenvedélye, hogy folyamatosan pumpolja az Osztrák —Magyar Monarchiát, már el is végezte dolgát. Szélhámos? Hidegfejű házasságszédelgő? Vesztésre született szomorú naplopó? Hivatásos gazember? Soha nem derül ki, így vagyunk a többiekkel is. Az öreg Noszty Pálnak arcizma nem rándul, amikor lejárt váltója fejében báró Kopereczky Izrael Izsáknak eladja szépséges Vilma leányát, aki egy közönyös és derűs áldozatként úgy megy férjhez, hogy magával viszi dr. Matinkát, a szeretőjét. Senki nem csinál nagy ügyet abból, hogy ezentúl férj-szerető-feleség boldog hármasban élnek. Sajnos, ezen a forgószínpadon, ezen a perpetuum mobile történt semmiből nem csinálnak nagy ügyet. Ha a színháznak több pénze lenne (miért nem ír alá egy jelentősebb váltót?), akkor Elidir Davies, Oliver Smith, John Mury, Oliver Messel, Vayer Tamás, Szinte Gábor és Borovszkij díszletreminiszcenciái tündökölnek. Ha éppen jól vannak megvilágítva. Mintha a dramatizálás hallgatott volna az 1926-os, Harsányi Zsolthoz ízott, Jób Dániel dramaturgiai javaslatra: „A váltóhamisítás nekem valahogy túl bűnügyi. Úgy érzem, akármilyen bűn is, mégiscsak gyerekes csíny legyen. Noszty Vilma se mint egy áldozat legyen Kopereczkyné.” Hiába, Mikszáth ítélkezését, pipafüstös kedélyű dühét, szigorú tárgyismeretét lehetetlen dramatizálni. Hiába a leltárszerű pontossággal átemelt fejezetek, hiába az adaptáló és a rendező haptákja, amivel félnek az irodalmi specialistáktól és a szigorú ellenőröktől, és hiába vigyáznak arra is, hogy olyan kedélyesek és szigorúak legyenek, mint Mikszáth volt az 1908-ban megjelent könyvében — egész előadás alatt azt vártam, hogy a zenekari árokból kimagasodik egy frakkos úr és mondjuk Ruszka Jenő valcereit, polkáit, kettőseit kezdi dirigálni, hogy eleget tegyen egy kellemes operettestének. Akárhogy is igyekeztünk és próbáltuk elhinni, hogy ez a mű kegyetlen ítélkezés a magyar arisztokrácia, a magyar dzsentri fölött, fogainkat csikorgattuk és kezünket ökölbe szorítottuk, mégse tudtuk meggyűlölni őket. Mit kezdjünk manapság az arisztokratákkal ezen a kellemes színpadon, amikor a volt hercegek és bárók mint őrök működnek az autóparkolókban, vagy reszketeg fejjel haza-hazajönnek Bécsből és a Hilton Hotel halljában lesik a régi ismerősöket, akik már nincsenek. 1950-ben egy levitézlett arisztokrata még mást jelentett. 1957-ben is. De 1982-ben?! Baumann Péter, mint Kopereczky, fékezhetetlen, akár Latabár Kálmán, fénykorában. Azt csinál, amit akar. Meglepetés, hogy Körmendi János Bubenyik szerepében milyen mértéktartóan és komótosan sajátítja ki két jelenet erejéig a színpadot. Ez a színész — ez a démoni humorista — már régen bizonyítja, hogy a színháznak kötelessége lenne új, drámai közegbe, sűrűbb és meglepőbb lehetőségekbe irányítani. Sulyok Mária, mint millenniumi Warrenné, magától értetődően jó. Békés Itala Tóth Mihályné szerepében egy női Arisztidet formáz. Nagyon mulatságos! Boresnyi László játssza Tóth Mihályt, az amerikás magyart, a volt kiflikirályt, aki most — ismeretlen okból — olyan méltóságteljes, mint egy múlófélben levő vesegörcs. Valaki megmondta neki, hogy ő a virágzó kapitalizmus előfutára, s ő ehhez tartja magát. Tóth Mari — Tóth Enikő. Kedves, mert ezt a megbízást kapta és szépecske, mert ilyen. Sunyovszky Szilvia dekoratív, Dunai Tamás remek színész. Az arisztokratákat alakító színészek sokadalma komolytalan. Díszmagyarjukból dől a naftalin, sőt — meghitt pillanatokban — hallani a molyok mélabús zszegését. Egy néző, aki mögöttem ült, és a Noszty fiú valamennyi felújítását látta, dohogva kijelentette: — Kérem, nekem egy Noszty Feri ugorjon be a nagybőgőbe, ha már éppen mulat! Valóban. Nyugodtan beugorhatott volna. Szász Péter Cseke Péter és Sulyok Mária (MTI Fotó : Ilovszky Béla felvétele) A 400. UTÁN Párbeszéd a könyvek nyelvén — Népszerű szerzővé vált Csehszlovákiában Déry Tibor, Örkény István, Karinthy Ferenc, Szabó Magda és Jókai Anna — mondja Robert Jurák, a prágai Dilia Színházi és Irodalmi Ügynökség vezérigazgatója. (A Dilia 1949- ben a csehszlovákiai szép- és szakirodalmi művek, színpadi alkotások forgalmazására alakult, jelenleg a cseh kultúra, a cseh nyelven született alkotások külföldi terjesztésével foglalkozik.) — Mindkét országban évente húsz fölött van azoknak a szépirodalmi műveknek száma, amelyeknek szerzői jogát kölcsönösen átvesszük egymástól, ezenkívül számos szerződés született szakkönyvekre, illetve színpadi alkotásokra — folytatja Robert Jurák. — Örömmel fogadjuk, hogy Magyarországon rendszeresen megjelennek irodalmunk olyan klasszikusai, mint Jirasek, Olbracht vagy Capek, illetve olyan mai szerzők, mint Fuchs, Stingl, Brabal, Zavada és Erben. — Csehszlovákia is hasonlóképpen fogékony a magyar irodalom iránt. A már említetteken kívül továbbra is népszerűek a magyar klasszikus írók. Idén például könyvpiacunk jelentős újdonsága volt a Nyugat költőinek átfogó antológiája. Ami pedig a színpadot illeti, Prágában túljutott már négyszázadik előadásán Örkény Macskajátéka. Néhány hete műsorra került Örkény másik műve, a Tóték is. — A kétoldalú könyvkiadói együttműködés terén van lehetőség a továbblépésre. Az Artisjus — amelynek vezetőivel a napokban Budapesten tárgyalok majd — és a Dika fokozottabb szerepet vállalhat a műfordítói gárda további erősítésében, például nyelvészeti művek, két- és többnyelvű szakszótárak kiadásának ösztönzésével, kétoldalú fordítói találkozók rendezésével — hangsúlyozta a Dila vezérigazgatója. Sebestyén Tibor A kis darázs Pesten Nem sokkal A kis darázs című regény magyarországi megjelenése után, elkerült hozzánk a könyv filmváltozata is. A bemutatóra Budapestre érkezett az (önéletrajzi) regény írónője, Viviane Villamont, két kislányával, akik közül a nagyobbik, Emilia Montgenet a film címszerepét játssza (tehát: a saját édesanyjának gyermekkorát eleveníti meg), valamint a film rendezője, Jóska Pilissy. Az itt látható felvétel a Moképnél rendezett sajtótájékoztatón ábrázolja őket, ahol Pilissy elmondta: érettségi után, 18 éves korában azért ment ki Franciaországba, mert a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára nem nyert felvételt. Pedig, tette hozzá, a színház és a film volt már akkor is az élete, s bár jól érettségizett a pécsi gimnáziumban, állítja, hogy utolsó két gimnáziumi éve alatt több időst töltött a pécsi színházban, mint az iskolában. A sajtókonferencián egyébként jelen volt Gaál István filmrendező, Hernádi Gyula író és Jancsó Miklós is, akinek egyiikmásuik külföldön forgatott filmjében Pilissy annak idején asszisztensikedett. Viviane Villamont, az írónő az Európa Kiadó könyvesboltjában magyar olvasóival ismerkedett és dedikálta könyvét. A sajtókonferencián egyébként Pilissy elmondta még, hogy rövidesen forgatni kezdi A kis darázs folytatását, amely Viviane életét tizenötödik életévétől huszonhat éves koráig ábrázolja. Egyelőre keresi rá a főszereplőt. Az operatőr ismét Jean Badal, azaz Badal János lesz. Viviane Villamont, Emília Montgenet és Jóska Pilissy (MTI Fotó — Friedmann Endre felvétele) □ A KRAKKÓI FILHARMÓNIA ZENEKARA lép fel november 28-án, vasárnap este fél 8-kor a Zeneakadémia Nagytermében. Vezényel: Jerzy Katlewicz. Közreműködik Kaja Danczewska és Piotr Paleczny. A programban Szymanowski-művek szerepelnek. □ A KING’S SINGERS (Jeremy Jackman, Alastair Hume, Bill Ives, Anthony Holt, Simon Carrington és Brian Kay) lép fel 25-én, csütörtökön este fél 8-kor az Erkel Színházban. □ A MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZBAN kiállítást rendeznek Kesztyűs Ferenc, Orosz László és Zengő- Sztankovits Mihály festő- és grafikusművészek munkáiból. A kiállítást ma délután dr. Pogány G. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria ny. főigazgatója nyitja meg. A rendőrség a legmodernebb technika eszközeit veti be a felső fokon képzett bűnözők ellen.