Esti Hírlap, 1983. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1983-03-07 / 56. szám

• Valóságos felüdülés volt tegnap az a késő esti egy óra Szentkuthy Miklós­sal. Nem csak azért, mert mintha a hét szűk esztendő ínséges ideje köszöntött volna be a képernyőre, ami a művészportrékat illeti a televízióban, s hogy végre hosszú idő után ismét elénk került egy nagyszerű port­ré, hát természetes az öröm. És hogy milyen volt ez az egy! Az, hogy élvezet volt hallgatni, a legkeve­sebb, ami leírható róla. A derű, ami sugárzott Szent­­kuthyból, a humor és ön­irónia, amivel minden mon­datát fölcsillogtatta, az egyéniség különleges fénye, s mindenekfölött a gondo­latok eleganciája — nos, ez volt az élmény. A Prae, az Orpheus, meg a többi re­gény írójáról majdnem ar­cátlanság leírni, hogy ő az­tán valóban tudja a szavak értékét, ismeri a stílus ár­nyalatainak súlyát. De le kell írnunk, mert hiszen tudjuk, hogy más az, ami­kor az ember a papírral ül szemben, és más az, amikor milliós nézőközönségnek egy kamera előtt beszél pá­lyáról, életről, regényekről, irodalomról, művészetről. És Szentkuthy ez utóbbit is szenzációs érzékkel tudta előadni kamaszos és köpes mosollyal téve meg a maga lábjegyzeteit egy-egy fenn­­költebbre sikerült mondata után. Úgy is mondhatnánk, kinézett ránk a kamera mögül, nevetett hozzá egy kicsit, s mintegy megfogva kezünket, minduntalan ar­ra bírt rá, hogy lépést tart­sunk vele, az ő senkivel ösz­­sze nem téveszthető egyéni ritmusával. Belohorszky Pálnak, aki az adás szer­kesztőriportere volt, hálás feladat jutott, még akkor is, ha a kérdései lényegében csak végszavazások voltak egy sziporkázó és csodála­tos riportalany megnyilat­kozásához. És milyen stí­lusos volt az utolsó mondat, amit egy elnézést kérő kis mosoly kíséretében Szent­kuthy Miklós hozzáfűzött akkor, amikor a morál és a szeretet áhított diadaláról beszélt és szavait a saját mércéje szerint túlzottan meghatottnak érezte: „Bo­csánat, néha a bohócok is patetikusak”. (bársony) □ A ZENEMŰKIADÓ VÁLLALAT angol nyelvű kötetet adott ki a kortársi magyar zeneszerzők művei­nek fontosabb nemzetközi sajtóvisszhangjáról. A könyvet Varga Bálint And­rás állította össze. EGY BEFOGADÓSZÍNHÁZ SIKERE Julie kisasszony Beszélgetés Balkay Gézával Balkay Géza a Főiskola után egy évadon át dolgo­zott Kaposvárott, utána, 1979-bem a Nemzeti Szín­házba szerződött. Ott sor­ra kapta a jelentős felada­tokat. Színpadra lépett a Csongor és Tündében, a Szazai menyegzőben, a Há­­romgarasos operában, a Me­dikusban, az Oresztészben, Az úrhatnám polgárban... Ilyenkor szokták mondani: „harminckettőt játszott ha­vonta”, azaz többet, mint ahány nap van egy hónap­ban. Balitkay Géza azonban nyáron sem pihent. A Zi­­chy-kastélybeli Bakkháns­­nők után a Tatabányai Népház Orpheusz Színházá­nak egyik figyelemre méltó produkciójában vállalt sze­repet. Strindberg: Julie kis­asszony című d­arabjában, amelyet azóta a Pesti Viga­dóban is bemutattak. Akik látták, különleges színházi élményt emlegetnek, mutatták be Szegeden — László Tibor, a Tatabá­nyai Népház vezetője kérte fel rendezésre. Ő választot­ta Strindberg művét és a címszerepre Tóth Évát kér­te fel. Jean szerepére több színésszel tárgyaltak, s vé­gül engem választottak. Re­mek szerep. Eleinte csak néhány előadásról volt szó. A tatabányaiak maguk se gondolták, hogy ilyen széles körű érdeklődés támad majd a produkció iránt, amelyet azóta Tatabányáin kívül számos helyen bemu­tattunk. A napokban lesz a harmincadik előadásunk. Budapesten is — Hogyan került sor a bemutatkozásra a Pesti Vi­gadóban? — A tatabányaiak is ugyanolyan befogadók, mint például a Dunaújvárosi Be­mutató színpad, tehát külső rendezőkkel, külső színé­szekkel, esetenként saját tagjaival, akik azonban amatőrök, készülnek az előadásai. A nagyon tehet­séges Tóth Zsóka pé­ldául — aki Krisztint, a szakácsnőt alakítja a mi produkciónk­ban — az Orpheusz együt­tes tagja. Különben ne­künk, színészeknek meg sem fordult a fejünkben, hogy Budapesten is bemu­tassuk a Julie kisasszonyt, úgy hívtak bennünket. Ma­gától jelentkezett a televí­zió is, s azóta már rögzítet­te az előadást. Apassionata —■ Tóth Éva és ön eddig jórészt befutott rendezőkkel dolgoztak. Hogyan tudtak együttműködni egy olyan fiatal kezdővel, mint Tas­­nádi­ Márton? — A másfél-két hónapos próbaidőszakban, a próbák után is nagyon sokat be­szélgettünk és ezzel is ala­kult, formálódott az elő­adás. Ez tulajdonképpen egy sokrétegű társasjáték. Ilyen intim önmegfigyelés­­re ritkán van lehetősége az embernek és a színésznek. Nagyon szeretnénk, ha az előadást tovább játszhat­nánk, mert úgy érezzük, hogy a produkció még ko­rántsem futotta ki magát. Tartunk még élőadást a Pesti Vigadóban is. — Nem érez időnként fáradtságot? Meddig terjed egy ifjú színész teherbíró képessége? — Ameddig az ember szereti azt, amivel éppen foglalkozik, addig, azt hi­szem, sokat bír. — Mire készül mostaná­ban? — Mihályfi Imre rende­zésében az Apassionata cí­mű tévéfilmben forgatok, s a Katona József Színház­ban a napokban volt az Ahogy tetszik bemutatója, a darabban Olivért játszom. Deák Attila A Strindberg-darabban Társasjátékok — Annyi hálás feladat és jelentős főszerep mellett vállalkozott erre a föllépés­re. A mostani vigadóbeli bemutatkozás esetleg egy újabb színházi vá­llalkozás­­forma nyitánya? — kérdez­tük Balkay Gézát, a Kato­na József Színház tagját. — A tatabányaiak fölké­­rése sokkal korábban érke­zett, mint mielőtt a mos­tani színházi társulások zöld utat kaptak volna — válaszolja a művész.. — A mi produkciónk tehát nem társulás vagy kisvállalko­zás. Tasnádi Márton végzős rendezőhallgatót — aki Vá­mos László tanítványa, s vizsgarendezését (Burk­hard: Tűzijáték) nemrég A Skálából a kertbe Kistermelők, kiskertművelők hete a Skála Budapest Nagyáruházban. Mezőgazdasági eszközök, vetőmagok, virághagymák, rózsatövek, permetezők, kézi fűnyírók vízszivattyúk, házi vízellátók árusítással egybekötött bemutatója, március 7-től 26-ig. Várjuk kedves vásárlóinkat! A Magyar Hírmondó hű maradt eredeti célkitűzé­séhez: a magyar irodalom elfelejtett remekműveit ad­ja közre. Csaknem egyidő­­ben megjelent két legutób­bi kötete a múlt századi magyar vidéki életről alko­tott ismereteinket egészíti ki a kortárs szemtanúk ta­pasztalataival. Kölcsey Antónia naplója a szöveget gondozó Gábor Júlia szerint a „hiányzó magyar biedermeier re­gény”. Mégis nem annyira irodalmi, mint inkább művelődéstörténeti értéke miatt jelentős. Hogyan élt egy művelt vidéki nemes­lány a reformkorban? Mi­ket olvasott, kikkel talál­kozott, miről ábrándozott? Mindez akkor is érdekes lenne, ha a naplóíró törté­netesen nem Kölcsey Fe­renc unokahúga. Ettől azon­ban Antónia szerencsésebb helyzetben volt kortárs­nőinél: nemcsak a Szat­­márcsekére látogató ven­dégeket, a korszak jeles személyiségeit ismerhette meg, de gondolkodásmód­ján (sőt stílusán is) nyo­mot hagyott nagybátyja szellemisége. A vidéki ne­mesi élet egyhangú, csen­des hétköznapjait ez a szellemi hatás ellensúlyoz­za. Antónia nemcsak a ma­gyar költőket olvassa és ismeri, de fordít németből és franciából is: Goethét és Victor Hugót. Kedvenc ol­vasmánya a korszak „best­sellere”: Az ifjú Werther szenvedései. A naplójával társalkodó nemeslány ma­ga is ismeri a wertheri szenvedéseket: plátói sze­relmet érez a kor hőse, Wesselényi báró iránt. Több ez kamaszkori áb­rándnál és szentimentális rajongásnál, valódi, tiszta, egész életén át tartó érze­lem. Wesselényi a haza­finak, politikusnak és mű­­■ vett gondolkodónak az a példaképe számára, akit nagybátyjában vesztett el. (Kölcsey Ferenc 1838 au­gusztusában halt meg, a napló 1838—44.­között író­dott) A kamaszlányábrán­dok és merengések ugyan­akkor remek megfigyelé­­sekkel és felvilágosult gon­dolatokkal párosultak. Ez pesti lánynevelő intézetet megjárt, 17 éves ifjú ne­mes hölgy rendkívül hala­dó elveket vall a művelő­dés fontosságáról, a haza­­fiságról, a nők helyzetéről és szerepéről. Naplója így nemcsak a költőfejedelem, hanem a reformkor szel­lemi fejlődésének hatását is mutatja. (A kötetet jól egészítik ki Antónia fordí­tásai, Wesselényivel való levelezése, Pap Endre hoz­zá írt versei és Obernyik Károly naplója.) „Balatonra, magyar!” — adta ki a jelszót 1900-ban Eötvös Károly. Balaton kö­rüli „világutazásának” be­vallott célja, hogy az írók körében népszerűsítse e páratlan természeti kin­cset, amellyel a magyar irodalom eddig mostohán bánt. (Csak Berzsenyi, Cso­konai, Kisfaludy Sándor énekelte meg, és Jókai írta le Az aranyemberben.) Útitársai e kalandos vál­lalkozásban nem akárkik, hanem négy ismert erdé­lyi származású író: Gyulai Pál, Salamon Ferenc, Szi­lágyi Sándor, Nagy Miklós. Az Utazás a Balaton körül és folytatása. A balatoni utazás vége nemcsak en­nek a közös útnak a törté­nete, hanem egy tájegység földrajzi-történeti-művé­­szeti feldolgozása. Több te­hát egy századfordulós bé­dekkernél (bár annak is kitűnő!), valójában a Ba­laton kultúrhistóriája. Eöt­vös először vállalkozik ar­ra, hogy a balatoni regé­ket, mondákat, a várak és településeit történetét, a helységek etimológiáját, a tó irodalmi-művészeti áb­rázolásait, a fürdőhelyi adomákat és a múlt száza­di üdülési szokásokat egyet­len kötetbe gyúrja. Az eredmény: egy csodálatos gazdagságú kultúrtörténeti kincsestár, amelyből min­denki kedvére válogathat. A mai olvasó kettős fénytörésben látja e mű­vet: Eötvös saját korának, a századfordulónak utazá­­si-fürdőhelyi szertartásait éppúgy rögzíti, mint az öt­ven évvel korábbi állapo­tokat. Felidézi így a betyár­romantika mellett a re­formkor nagy tetteit is: az első balatoni gőzhajó meg­indítását és a balatonfüre­di első magyar kőszínház alapítását (amely közada­kozásból egyetlen hónap alatt épült föl!). A „nagy per” védője­­ ezúttal sem tagadja meg magyarságát, hazaszeretetét, politikusi­közéleti gondolkodásmód­ját, ostorozza a külföldi üdülőhelyeket pártoló ma­gyar nemességet, az ide­genmajmoló és tudatlan orvosokat, a „német szívű” főurakat és a „német er­kölcsű” magyar kormány­zatot, amely gátja az anya­nyelv fejlődésének. Ezek a tulajdonságai tették lehe­tővé, hogy a század nagy szégyenének, a tiszaeszlári vérvádpernek­ becsületes védője és elfogulatlan kró­nikása legyen. Kétségtelen, hogy élete főműve volt ez a per és annak leírása. De mindjárt utána irodalmi és művelődéstörténeti ér­tékben a Balatonról szóló könyve áll. Azok a történeti, közgaz­daságtani, társadalomtudo­mányi, élettani eszmefutta­tások, amelyek A nagy pert jellemezték, ebben a művé­ben kötetlen csevegéssé ol­dódnak. Eötvösnek sajátja a közmondásokkal, ado­mákkal, példabeszédekkel, aforizmákkal tarkított, az élőbeszéd közvetlenségével pergő stílus, amelyet rajta kívül csak Mikszáth Kál­mán ismert. A Balatoni utazás a magyar irodalom egyik páratlan és méltatla­nul elfeledett alkotása, amelyet a Magvető Kiadó sorozata most — Szalay Károly szerkesztésében és utószavával — ismét köz­kinccsé tesz. Ézsiás Erzsébet Kultúrtörténeti kötetek Kuriózum lemezgy­ű­j­tőknek A lemezgyűjtés lassan nálunk is vetekszik a leg­szenvedélyesebb hobbikkal. A pesti zenebarátok új kez­deményezése például a bé­lyeggyűjtőknél elterjedt el­sőnapi postai stemplizésre emlékeztet. Holnap, március 8-án ke­rül forgalomba Jandó Jenő tolmácsolásában Liszt ,,Sei­­rées musicales” (Zenés es­ték) című fantáziasorozatá­nak felvétele. Ez a mű Ros­sini tucatnyi dalának és duettjének káprázatos zon­goraváltozata, amelyekről méltatói azt tartják, hogy „a pesarói "hattyú” legjobb művei közé tartoznak. Hangszerelt belőlük Wag­ner, s Caruso karrierjének legnagyobb koncertsikerei fűződnek a La Danza című, pergő ritmusú dal bravúros előadásához. Jandó Jenő holnap este a Vigadóban rendezendő koncerten eljátssza a zon­goraciklust és a vele ro­kon ihletésű Velence és Ná­poly című, a „Vándorévek” sorozatához készült kompo­zíciót, melynek középső té­tele ugyancsak Rossini-dal­­lam: az Otello című opera gondolásáriáját dolgozta fel benne Lisit. A koncert végeztével, az új lemez helyszínen megvá­sárolható, friss példányait a művész sorszámozott „első napi” dedikációval látja el. □ THAI SON DANG — az 1989-as varsói Chopin­­verseny győztese — holnap fél 8-kor koncertezik a Ze­neakadémia Nagytermében. □ NÁNÁSI LAJOS kép­faragó kiállítása holnap délután 5 órakor nyí­lik a Csepel Galériában, az Ifjúsági Klubház épületé­ben. * A győri Kisfaludy Színházban Illés István rendezésében mutatták be Móricz Zsigmond Úri muri című színművét. Képünkön: Csombor Teréz és Uri István. (MTI Fotó : Horvát Éva felvétele)

Next