Esti Hírlap, 1983. szeptember (28. évfolyam, 207-232. szám)

1983-09-10 / 215. szám

• Három évvel ezelőtt egy irodalmi folyóiratban mesélte el élete történetét Nemeskürty István. Egyben egy mondatot ejtett Alapy Gáspárról, Komárom egy­kori polgármesteréről. Ezt a talpig embert és bátor férfit, mert nem volt haj­landó végrehajtani a zsidók deportálását és más terror­intézkedéseket, a nyilasok 44 őszén letartóztatták, a Gestapo pedig koncentrá­ciós táborba hurcolta. Da­­chauban halt meg, 45 feb­ruárjában. Neve, hősi pél­dája egyáltalán nem volt közismert, nemcsak művé­szeti közegben (regény, színmű, film) nem dolgoz­ták fel, de történeti mun­kában sem. Olvasván Ne­meskürty rövid emlékezé­sét, magam glosszát írtam Ki volt Alapy Gáspár? cím­mel, s ebben megkérdez­tem Nemeskürtyt: „Miért, hogy nem ír ... filmet (vagy regényt, drámát, tévéjáté­kot) Alapy Gáspárról ?” Nagy örömömre ugyanígy vélekedett a Televízió is és felkérte Nemeskürtyt, írja meg Alapy Gáspár történe­tét. Hajdufy Miklós A béke szigete címmel 1981 nyarán elkészítette a tévéfilmet, amelyet (érthetetlen kése­delemmel) tegnap este vég­re láthatott a közönség. A béke szigete megrendített, mert tragikus helyzetekről, rendkívüli eseményekről, el­képesztő történésekről, iga­zul szólt. Nagyon szuggesz­­tív színészi játékkal, jobb­nál jobb alakítások egész sorával — e szűk helyen hadd említsem csak Besse­nyei Ferencet, Mádi Szabó Gábort, Mensáros Lászlót, Káló Flóriánt, Kun Vil­most — fordította le a tör­ténelmi tragédiát az embe­ri sorsok nyelvére. Hajdufy jól eltalálta a mindennapi valóságot ábrázoló eredeti híradófelvételek és a fiktív történet képsorainak ará­nyát. A forgatókönyv két­ségkívül lehetett volna iro­­dalmilag erősebb. Jobb dia­lógusok, mélyebb jellem­portrék művészibbé és ma­radandóbbá tették volna az élményt. De a humanista hevület, az állásfoglalás igazsága és a szemlélet tisz­tasága így is erősen hatott, s a magyar tévéfilmek átla­ga fölé emelte A béke szi­getét. (barabás) □ FÉM A MŰVÉSZET­BEN címmel nyílik kiállí­tás szeptember 12-én, dél­után 4 órakor a Szovjet Kultúra és Tudomány Há­zában. A bemutatót Majo­ros Árpád ötvösművész nyitja meg. □ GOGOL HOLT LEL­KEK című regényéből ma­gyar televízióváltozat ké­szül Havas Péter rendezé­sében. A forgatókönyvet Szakonyi Károly írta, a főbb szerepeket Szilágyi Tibor, Temessy Hédi, Ko­zák László, Lorán Lenke és Dégi István játssza. Az operatőr Szalai László. □ HUNGARIAN DRA­­CULA címmel rendezett tévéjátékot Böszörményi Géza. A Müller Péter könyvéből készült történet­ben Djokó Roszics, Bánsá­gi Ildikó és Bálint András játssza a főbb szerepeket.­­ EGY LÖCSISZÁR VI­­RÁGVASÁRNAPJA cím­mel viszi képernyőre Zsurzs Éva Sütő András közismert művét. A szerep­lők között lesz Kozák And­rás, Venczel Vera, Márkus László, Gobbi Hilda, Sza­kácsi Sándor és Tyll Attila. Franzstadti Dionüszosz A Soroksári út felől az aluljáróba érkezvén a Bo­­ráros tér újjáalakított vilá­gába jut a járókelő. S mi­előtt megszokná a csupa­­beton lejárókat, a híd rit­­musos korlátját, a geomet­rikus elrendezettséget, vá­ratlan kép vonzza magához a szemét. A domboldal előtt, háttal a Petőfi-híd le­járójának címerekkel díszí­tett, homokkőből faragott hordói között, nyakába akasztott kötényben, jobb kezében dézsát tartó tagba­szakadt férfi áll. Elhízott­­sága s az ezzel ellentétben álló fejedelmi fejtartása de­rűt, furcsa életszeretetet sugall. A testes férfiú úgy áll hordói között, mint egy század eleji franzstadti Dio­nüszosz. És micsoda ellen­tét, a feje fölött egy szé­pen faragott oszlopfőn a nagyszentmiklósi kincs bi­kafejes ivócsónakjának fel­nagyított, stilizált mása. Varga Imre új kompozí­ciója az említett hordók­kal, s az előttük elhelye­zett padokkal nemcsak megtöri a tér betonegy­hangúságát, hanem sajátos, bizarr hangulatot, mond­hatnám, az egykori ferenc­városi kocsmák világát va­rázsolják a Boráros térre. Az annyi emlékezetes köz­életi tartalmú szobrot meg­formáló művésznek ez az élethelyzetet megfogalmazó kompozíciója remek telita­lálat. A mű középpontjában a hatalmas kötényül, alapkő megbízhatóságú férfialak elnéz a járókelők feje fe­lett. Ennek a kocsmáros­­nak nem a mai, sietve ro­hanó emberekkel van dol­ga, hanem az idővel, a szá­zadelő kocsmájában áll ő megrendíthetetlenül. Mint szinte minden Varga-szo­bor esetében, a művész itt is arra törekedett, hogy munkáját ne szakítsa el az érdeklődő, a tér kockakö­vén megálló embertől. Nem egyszerűen szobrászi mód­szer ez, hanem tartalmi jel­lemző. Ez a kocsmáros, bár nem hív bennünket, mégis odamegyünk hozzá, s arcát figyelve vele tartunk a múltba,­­az időbe, amelyre egész külsejével emlékez­tetni akar. Nemcsak hangulatot nyújt ez a plasztika, ha­nem a szobrászi szándék szerint összetett találkozást a művészettel, az élet egy­kori hétköznapjaival és a rohanva magunkkal har­colt mindennapokkal. (harangozó) (Bozsán Endre ferv.) Színháztörténetünk egyik EGY NAGY MAGYAR SZÍNÉSZ leghíresebb Ham­letjét, Othellóját, Solness építő­mesterét a fiatalabbak már csak szüleik, nagyszüleik elbeszéléseiből ismerhetik. Ódry Árpád alakját film­­szalag nemigen örökítette meg, s a recsegő gramo­fonlemezek aligha adhatják vissza legszebb hangú szí­nészünk orgánumát. Csillag Ilona nehéz feladatra­ vál­lalkozott, amikor korabeli újságcikkek, kritikák, fény­képek segítségével felvá­zolta Ódry életútját. A Gondolat Kiadónál, a Szemtől szemben sorozat­ban megjelent kötetében az írónő képesnek bizonyult arra, hogy olyan közel hoz­za Ódryt a mai olvasóhoz, amennyire egy csaknem öt­ven éve halott színészt le­het. Csillag Ilona nem elége­dett meg azzal, hogy csu­pán a szí­nész pályafutásá­ra­ szóljon, bemutatja a kort is, amelyben a sikerek születtek. Megismerjük Ódry Árpád családját is, legtöbbet Ódry Lehelről, a híres baritonistáról tudunk meg, akit fia követni és felülmúlni egyszerre akart. Nemcsak apja emlékével kellett azonban megküzde­nie, hanem saját külsejé­vel is. Jó megjelenésű férfi lévén, főiként a Vígszínház­ban töltött hónapok alatt bőven jutott neki azokból az am­orozószerepe­k­ből, ame­lyeket az akkoriban nép­szerű francia komédiákban játszott el. A Nemzeti Színházban sem érezte jól magát Ódry, egészen addig, amíg fel nem tűnt Hevesi Sándor, minden idők egyik legzse­niálisabb magyar rende­zője, s az ő jóvoltából Szo­­m­ory Dezső II. Józsefje­ként, Shakespeare Viharjá­nak Prosperójaként lett a közönség kedvence, s vált igazi művésszé. Londoni útja során Hevesi Sándor társaságában felkereste a Shaw házaspárt. Bernard Shaw felesége hirtelen így szólt hozzá: — Mr. Ódry, önnek Tanner Johnt kellene eljátszania. Így született meg a legendás alakítás, melynek során a színész szinte eggyé vált szerepé­vel. Ódry és a Rádió kapcso­lata külön könyv témája lehetne. Csillag Ilona ala­pos munkájában természe­tesen ezt a kérdést is érin­ti, elemezve a színész rá­diós-főrendezői munkássá­gát, méltatva azt az érde­mét, hogy megteremtette a hazai rádiós rendezés alap­jait. Ódry így nyilatkozott erről: „Úgy állok a mikro­fon mellett, mint a kémi­kus a lombikjai előtt, fi­gyelem, hogy miből mit, és hogyan kell adagolni..., nagy súlyt helyezek arra, hogy minden jó magyar színésznek alkalma legyen szerepelni a mikrofon előtt.” Básti Lajos, Gobbi Hil­da, Ladányi Ferenc, Su­lyok Mária, Várkonyi Zol­tán és rajtuk kívül még sok, kiváló színészünk volt Ódry Árpád tanítványa a Színművészeti Akadémián, amelynek tanára és igaz­gatója volt egyszerre. Nem sztárokat kívánt nevelni­, hanem szolgálni kész mű­vészeket. Valamennyi mun­káját becsülettel végezte, de legjobban a tanításihoz ragaszkodott. 1937. április ötödikén halt meg. A 8 órai Újság munkatársa így búcsúzott el tőle: „Ódry Árpád nem sorolható be a színjátszás szokásos esztétik­ai kategó­riáiba ... olyan természe­tes és olyan választékos volt, mint maga az aka­­dálytalanul áradó gondo­lat... De ami maradandó belőle, ha százszor is el­kallódott az éterben: a hangja. A legemberibb ma­gyar hang a színpadon.” Becsületes, pontos könyv Csillag Ilonáé. Az olvasó érzi a sorok mögött a ren­geteg munkát, s azt, hogy nem avatatlan szerző mű­vét tartja a kezében. A kö­tetet Ódry Árpád szerepei­nek és írásainak jegyzéke teszi teljessé. M. Tamás Egon Könyv Ódry Árpádról ÜNNEPLŐ MUZSIKUSOK 75 ÉVES A POSTÁS SZIMFONIKUS ZENEKAR A pesti Vigadó hangver­senytermében hétfőn este lesz a Postás Szimfonikus Zenek­ar jubileumi díszelő­adása, amelyre a Magyar Posta küldte szét a meg­hívóikat. Ünnepi köszöntő hangzik el, s ezt gazdag műsor követi. Az együttes ugyanis 75 évvel ezelőtt alakult. Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc mint mi­niszter, 1907-ben engedé­lyezte létrejöttét. A szerve­zési munkálatok után 1908- ban kezdték meg működé­süket. Az első hetek múl­tán kiléptek az eredetileg csak a postára korlátozott működési körből, és a nyil­vánosság előtt is megjelen­tek. Az 1910-es esztendő külön siker volt számukra. A Rádió ugyanis zenekari nagydíjat tűzött ki, s azt a hallgatóság szavazatai alapján a postások zeneka­ra nyerte el. A háború­­ után 1945-ben indult meg az újjászervezése, s a 80 tagú társulat ekkor vette fel mostani nevét. Az első­ évtizedekben Kraus Antal, Uubányi Vilmos, Eördögh János, Gergely Pál vezé­nyelte a muzsikusokat. 1958-tól kezdve Vasadi Ba­logh Lajos érdemes mű­vész több mint két évti­zeden át munkálkodott a zenekar jó hírnevének öregbítésén. Napjainkban Lukács Ervin Liszt-díjas kiváló művész, operaházunk ikarmestere és a Zeneművé­szeti Főiskola professzora lett a művészeti vezető. Másik dirigense Bolberitz Tamás. A jubileumról és a zenekar terveiről beszél­gettünk Lukács Ervinnel. — Két év óta irányítom a Postás Szimfonikus Ze­nekar munkáját — mond­ta. — Igyekezetem az, hogy a nagy romantikus zenéről áttérjünk a bácsi klasszi­kusok játszására, egyálta­lában a klasszikus és ba­rokk zene interpretálására. Ennek érdekében a vonós- és fúvósiképzés elkerülhe­tetlen. — Sokat turnéznak? — A zenek­ar minden ősszel eleget tesz a nyugat­­európai országokba szóló meghívásoknak. Általában visszavárják a társaságot, amely idén szeptember 15- én kezdi el az utazást. Puccini Pillangókisasszony című operáját adják elő olasz énekesekkel. Tárgya­lásokat folytatunk arról, hogy nyugatnémet, holland és svájci városokban ven­dégszerepelj tinik. — A ma esti „születés­­napi” koncert műsora? — Dr. Vasadi vezényli a Hunyadi László nyitányát, Bolberitz Tamás olasz ope­rarészleteket dirigál az Ál­lami Operah­áz művészeivel, jómagam pedig Liszt Les Preludes című szimfonikus költeményét választottam. (Kristóf) Kecskemét után Pesten — A Kecskeméten elját­szott szerepek már a múlt­hoz tartoznak, új helyemen, a Népszínházban pedig még nem bizonyítottam. Miért kellene éppen most írni rólam? — ezzel a kér­déssel kezdi beszélgetésün­ket Varga Katalin. Néhány okot persze könnyen talál­hatunk, a legfontosabbak közöttük a sikerült alakí­tások, amelyek közül a Fe­hér házasság Paulinájaként Budapesten is láthattuk a fiatal színésznőt, s erre a szerepre várják vissza Kecskemétre is. Ám az át­­szerződés története sem a szokásos.­­ Már a tavalyi évad előtt megkeresett Petrik József főrendező. Akkor azonban már aláírtam a kecskeméti szerződést, s úgy éreztem, szerződésbon­tásra nincs okom. Talán jobb is, hogy ez történt, mert az ígéret, hogy várnak rám, és a megismételt aján­lat nagyon jólesett, megerő­sített abban a hitemben, hogy szükség lesz rám. — Kecskeméten kitűnő szerepeket kapott. — Három év alatt tizen­három alakítás, ennél töb­bet nem hiszem, hogy itt is játszhatnék. Ráadásul a sok színházi munka és a vi­déki, először nekem szokat­lan élet rákényszerített, hogy elmélyedjek valami­ben. — Mit ígért az új szín­ház? — Bizalmat, ez nagyon fontos. Színpadon láttak először, s ha hívtak, azt je­lenti, hogy ilyen színésznő­re van szükség. Persze nem vagyok teljesen olyan, mint azt az eddigi szerepeim leg­többje sugallja: gyerekar­cú, derűs. Legalább olyan közel áll hozzám az a ko­moly egyetemista újságárus lány, akit Fejes Endre An­gyalarcújában játszottam, és persze Szonyja a Ványa bácsiban. Ezt az aláírást nem láthatta magyar közönség. Novikov szovjet rendező hívta meg a szerepre, amit természetesen oroszul ját­szott el. — Már folynak a pró­bák a Népszínházban is. Mi lesz a bemutatkozás? — Még mindig egy „fia­tal” Szerep: Páskándi Géza A királylány bajusza című mesejátékának főszerepe. Végre azonban játszhatom saját korosztályomat is, Klárit, Sarkadi Imre Elve­szett paradicsom című drá­májában. Mindkét szerepet játszom vidéken is, havon­ta tizenkét napot tárolunk. Remélem, ahogy Kecske­méten, itt is lesz energiám önálló estjeim előadására, melyek közül a legutóbbi József Attila műveiből ké­szült, a címe: Nálam van a kincs, ami nincs? Ahogy eddig a vidéket jártam, most talán majd a fővárosi közönség előtt szerepelhe­tek ezzel a műsorral is. Molnár Gabriella

Next