Esti Hírlap, 1984. március (29. évfolyam, 52-78. szám)

1984-03-10 / 60. szám

­kielégítő magyarázat• Enyhült a görög­ Athén, március 10. Görögország és Törökor­szág között tegnap este megszűnt a napok óta tar­tó feszültség. Janitisz Kap­­szisz görög külügyminisz­ter-helyettes Athénban saj­tóértekezleten bejelentette, hogy a török kormány ki­elégítő magyarázatot adott a tengeri incidensre, ezért a görög kormány elte­kint ankarai nagyköveté­nek hazahívásától és nem kéri fel távozásra Török­ország athéni nagyköve­tét sem. Andreasz Papandreu gö­rög miniszterelnök még né­hány órával előbb is a tíz év óta legsúlyosabb görög —török incidensnek minő­sítette az Égei-tengeren csütörtökön történteket. A görög külügyminisztérium­ba berendelt­­ török nagy­követ azonban kifejtette, hogy a török hadihajók lég­védelmi­­gyakorlatot tartot­tak, s nem tüzeltek a gö­rög hajókra, csupán a le­vegőbe kilőtt lőszereik ma­radványai hullottak vissza a vízbe, s érhették a gö­rög hajókat is. Kapszisz kijelentette, hogy a görög kormány elfogadja e magyaráza­tot és azt, hogy Török­ország „nem akart vesze­delmes incidenst provo­kálni”. A két NATO-tagország közötti kapcsolatok azon­ban e pillanatnyi enyhülés ellenére sem felhőtlenek. Tegnap közös közleményt adtak ki Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök háromnapos athéni tárgyalásairól, s a közleményben a két fél Tö­rökországot, a ciprusi török közösséget és részben az Egyesült Államokat teszi felelőssé a ciprusi válság megoldatlanságáért. A köz­lemény szerint Görögország és Ciprus az ENSZ-főtitkár további erőfeszítéseibe he­lyezi reményeit a problé­ma igazságos megoldását illetően, míg Törökorszá­got és a török ciprusiakat a főtitkár erőfeszítéseinek akadályozásával vádolta. Mekong-értekezlet Hanoi, március 10. A Mekong, a legjelentő­sebb indokínai folyam hasz­nosításának további feladat­­airól tartottak tanácsko­zást Phnom Penhben Kam­bodzsa, Vietnam és Laosz nemzeti Mekong-bizottsá­­gainak képviselői. Az ezúttal már hetedszer megrendezett háromoldalú értekezleten áttekintették a hajózás és az öntözés bőví­tési terveit. Megállapodtak, hogy a közeljövőben rész­letes közös programot ké­szítenek a folyam energe­tikai hasznosításának és környezetvédelmi rendsze­rének távlati feladatairól. Mauroy Madridban Madrid, március 10. Fagyos fogadtatásban ré­szesült Madridban a fran­cia miniszterelnök. Pierre Mauroy nem mint kor­mányfő, hanem mint Lille város polgármestere érke­zett tegnap délután a spa­nyol fővárosba, hogy Mad­rid polgármesterével, a test­vérvárosok világszövetségé­nek elnökével tárgyaljon. A spanyol—francia vi­szony feszültté válásának oka a szerdai Vizcaya­­öbölbeli incidens, amikoris a francia parti őr­ség ágyúval lőtt spanyol halászokra, akik közül ki­lenc megsebesült. Egyikük lábát amputálni kellett. Mauroy szállodája előtt teg­nap este többszáz fős tö­meg tüntetett, „gengszter­nek” titulálva a francia kormányfőt. A szállodát megerősített rendőri oszta­gok vették körül. A jobboldali ellenzékhez tartozó, valamint katalán és­ baszk szenátorok közös levelet írtak Felipe Gon­zales minszterelnöknek, amelyben azt követelték, hogy ne fogadja francia kollégáját Egyes szélsőséges jobbol­dali csoportok a francia áruk bojkottjára szólítot­tak fel, a bilbaói tüntetők pedig megtorló akciót követeltek. A magát „terroristaelle­nes felszabadító csoport­nak” (GAL) nevező külö­nítmény nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy ha a franciák megismétlik akciójukat, akkor ők fran­cia objektumokat támad­nak, vonatokat siklatnak ki és pokolgépes merénylete­ket hajtanak végre. Bírónő a bikiniben Rio de Janeiro, március 10. Elbocsátanak állásából egy brazil bírónőt, mert, a riói karne­vál idején az egyik bulvárlapban, igen szűkre szabott bikiniben mutatkozott. Főnöke, a brazil munkaügyi bíróság elnöke kije­lentette, hogy Maria Christina Nogueira júliusig, megbízatásá­nak lejártáig állásában maradhat, de azután kénytelen megvál­ni a bírói pályától, mivel a lapban megjelent fotók „összeegyez­tethetetlenek hivatásával”. A Budapesti Állami Fodrászat vállalkozásba adja a következő üzleteit: IX., Kálvin tér 8. XI., Móricz Zsigmond körtér 7. IX., Dési Huber u. 8. III., Vörösvári út 25. 111., Vörösvári út 39. IX., Ifjúmunkás u. 6. XIII., Pozsonyi út 11/b. 111., Vöröskereszt u. II. VI., Lenin krt. 94. A pályázati feltételek és az üzletekre vonatkozó tá­jékoztató adatok a vállalat központjában, az igaz­gatási osztályon vehetők át. A pályázatokat április 9-ig kérjük benyújtani a Bu­dapesti Állami Fodrászat címére. A versenytárgyalást április 17-én 14 órakor tartjuk a vállalat központjában: Budapest V., Gerlóczy u. 5. Tüntetés Mutlangen, március 10. Béketüntetők tegnap a nyugat-németországi Mut­­langen környékén megpró­báltak megállítani egy Pershing—2 rakétákat szál­lító amerikai konvojt. A rakétatelepítés ellenzői gépkocsikkal érkeztek az amerikai támaszpont köze­lébe, és lezárták az utat. A helyszínre érkező rendőrök összecsaptak a tüntetőkkel, többen megsebesültek. Mindenkinek vannak gyermekkori álmai. Én azt hiszem, nem voltam egye­dül a magaméval: tízéves korom óta a Táj Mahalt szerettem volna látni. (Nincs kizárva, hogy ez is közre­játszott a pályaválasztásnál — az újságírók ugyebár évente többször is utazgat­nak Indiába!) Ahányszor megláttam a fényképét, meg­dobbant a szívem, minden útibeszámolót elolvastam a szerelem eme zarándokhe­lyéről. S most itt a nagy le­hetőség: Ágra felé robog ve­lünk az autó. Tiszteletkor A Táj Mahal talán az egész Föld egyik legismer­tebb építészeti remeke, az egész világról érkező turis­ták szokásos „tiszteletköré­nek” kezdete és vége. Agrát jó háromórás autóút vá­lasztja el Új-Delhitől. Dél­előtt odafelé, délután visz­­sza­áramlik a turistabuszok és bérelt taxik özöne. A lá­togatók a hét minden nap­ján elárasztják a műemlé­keket, melyek közül a Táj Mahal csak az egyik, igaz a leghíresebb. Arjumand Bano Begum, arab nevén Mumtaz Mahal 1612-ben ment férjhez Shah Jahan herceghez, aki 1628- ban lett császár. A híres szépségű, okos és művelt asszony tizenhárom gyer­meket adott a császárnak, akit mindenhová elkísért. Bár Shah Jahannak nem ő, volt az egyetlen felesége, szerelmük már életükben közmondásos volt. 1631. jú­nius 28-án, tizennegyedik gyermekük szülésébe halt bele. A császár és családja éppen Burhanpurban tar­tózkodott, és a történetírók szerint Mumtaz Mahal az ő szemébe nézve adta visz­­sza lelkét Állatinak. A császár hosszú évekig gyászolta asszonyát. Sza­kálla megőszült és két évig Horváth Gábor indiai útirajza (5.) böjtölt, miközben az egész birodalomban tilos volt a vigasság, elnémultak a hangszerek. A bebalzsamozott holt­testet 1632 februárjában hozták Agrába, ahol ideig­lenes sírba temették. Mivel a gyermekszülésben meg­halt nő mártírnak számít, Mumtaz Mahal sírja zarán­dokhely lett. A császár pe­dig — a legenda szerint fe­lesége kérésének eleget té­ve — olyan síremlék építé­sébe fogott, amilyet még senki sem látott. Tények és elméletek A több évtizedig tartó munkálatokat a császár az agrai erődből nézte. Korá­nak legjobb építészeit, mes­terembereit hívta össze, és fejedelmi fizetséget biztosí­tott nekik. A Táj Mahal fő­építésze Uszad Ahmad La­bort perzsa mester volt, bár kétségtelen, hogy az épület „csapatmunka” ered­ménye. Az európaiak öntu­data nehezen viselte el a tényt, hogy nélkülük ilyen csodálatos alkotás születhe­tett, így egyre-másra gyár­tották az „elméleteket”­­ar­ról, hogy Geronimo Veroneo velencei ékszerész, Isa Mu­hammad Effendi török mes­ter vagy Austin de Bor­deaux francia aranymíves műve a négy torony övezte csodálatos kupola. A neve­zettek valóban a császár udvarában vagy Agrában dolgoztak az adott időben, de semmi közük sem volt a síremlék építéséhez. A legenda folytatása sze­rint a császár fia és utóda, Aurangzeb, megszegve aty­ja akaratát, nem építtette föl a Táj Mahal éjfekete mását a folyó túlpartján, sőt megrabolta a páratlanul gazdagon díszített kegy­he­lyet. Az igazság ezzel szem­ben az, hogy Shah Jahan­nak bőven lett volna ideje fölépítenie saját emlékmű­vét is, hiszen csak 1666-ban halt meg, anélkül, hogy hozzáfogott volna a „Feke­te Táj” munkálataihoz. Aurangzeb valóban elhor­­datta a Táj Mahal belső aranydíszítéseit, de gondos­kodott azoknak féldrágakö­vekkel ékesített márvány­nyal való pótlásáról. A síremlékről rengeteget írtak már (a legelső úti­könyvet 1854-ben adta­ ki egy bizonyos J. T. N.), de a látványt nem pótolhatja semmiféle leírás. A Táj Ma­hal csodálatos szépsége — noha átsüt minden fény­képről és festményről — csak a személyes találko­záskor bontakozik ki teljes pompájában. Nem kapcsol, őrnagy úr? Csak egy pillanat.. . ké­rem, ne mozogjon, épp elég, hogy a képernyő vib­rál... még szerencse, hogy kezem ügyében volt a fotógép ... Hát ez meglen­ne, köszönöm ... visszaül­het a dzsipjére, én is rá­gyújtok. De ha már így összehozott minket egy műhold, sőt nevét is kö­zölte a figyelmes tévé, hadd kérdezzem meg: ugye hallott már névrokoná­ról?... Nem, dehogyis, Minnesotában, inkább úgy mondanám: L­iteratúrá­ban... ... Nem, nem Y-nal, az is J-vel írta. Igen katona... volt, pontosabban, önkén­tes. Hogyan? Nem, nem Li­banon, nem Vietnam, nem is Korea ... messzebb kell menni az időben ... Hát én mondjam? Szóval: regény­hős, a regény meg a há­borúról szól. Nem az első­ről és nem a másodikról... Mit mond? Harmadik? Ön ezt így nevezi? Nem, szó sincs róla. Az első és a második közt... 1936, nos mit szól hozzá? Fenéket olimpia, mondom, hogy há­ború. Volt akkor is egy ... Jó, hát folytassuk más­­ ol­dalról. Mondok egy nevet: Hemingway. Dehogy Son­ka utca, nem Ha­m­way Hemingway, és Ernest... Jó, jó, franciásan hangzik, de azért ez amerikai név. Tudja, az a szakállas, öreg halász ... Nobel-díj, meg ilyesmik. Feladja? Hát jó, szabad a gazda. Akiért a volt belőle, dehogyis itt, Hollywoodban. Hispániáról szól, a polgárháborúról, és ebben szerepel, igaz, szo­morú véget ér, az a Robert Jordan, kit bajtársai talán szintén Bobnak hívtak ... Egy amerikai, aki a jó ol­dalon állt. Mit mond? Hogy ’nincs idő olvasni? Pedig én láttam egy filmet a Nimitz anyahajáról, abban csodaszép klub, meg könyv­tár is van, és hát a New Jersey, amire most vissza­vonultak, az is lehet olyan kényelmes, főleg egy őr­nagy számára. Vagy lehet­séges, hogy Hemingway nem kívánatos szerző lett a haditengerészetnél? Azt mondja, fáradtak, hogy jó, ha egy képregényre futja „kedvükből’’... Apropos, most már játékon kívül, hallottam egy áltörténetet, harang szól... még film is ezt még elmondom önnek, állítólag még a volt alel­­nök, Agnew kárára talál­ták ki... Nem kell vála­szolni rá ... Eszerint tűz üt ki a Fehér Házban, lán­gok martaléka lesz a könyvtár is, sőt odaég az elnök mindkét saját köny­ve is. De szíve főként a másodikért fáj, amit még nem volt ideje kifesteni sem... Hát ez van őr­nagy, mit akarok én akkor öntől? Legfeljebb annyit, hogy vonassa fel a hor­gonyt mielőbb, hogy elke­rülje regényben névrokona sorsát. Hát ennyi az egész, ég önnel, Mr. Jordan. Bokor László A kettős szerkezetű kupola Az építőanyagot — mert a fehér márvány csak az egyik az itt fölhasznált igen ritka ásványok sorából — Szinte egész Ázsia szolgál­tatta. A hófehér falakat dús faragások ékesítik, s köze­lebb lépve előtűnnek a márvány- és féldrágakő vi­rágok, melyeket Mumtaz Mahal utolsó ajándékként kapott Shah Jahantól. A környezet maga is tün­­­déri szépségű: hátulról a Jumna folyó, elölről gondo­san ápolt park övezi, míg két oldalán két vörös kőből készült mecset áll. Magát az emlékművet egy terasz­ra építették, melynek négy sarkában emelkedik a köz­ponti kupolát körülvevő négy minaret. Az egész építmény perzsa ihletésű, de különleges, indiai kevert stílust tükröz. A 74 méter­nél valamivel magasabb ku­pola kettős szerkezete ab­ban a korban aligha számí­tott jellegzetesnek, ma min­denesetre ámulatba ejti a szakértőket pontos statikai és esztétikai megoldásával. A mohamedán szokások­nak megfelelően a kupola alatt, a díszhelyen csak egy-egy síremlék emlékez­tet Mumtaz Mahalra és a szintén ide temetett Shah Jahanra. Maga a sír egy szinttel lejjebb, a felszíni­vel azonos elrendezésben található. Természetesen csak mezítláb vagy az egy­két rúpiáért kölcsönözhető, cipőre húzható papucsban lehet megközelíteni a mo­hamedánok szent helyét, melynek köveihez nem ér­het állatbőrből készült láb­beli. A lenyűgözött látoga­tók zavarát kihasználandó, árusok tucatjai kínálnak mindenféle csecsebecsét, önkéntes idegenvezetők ajánlkoznak időnként meg­lehetősen erőszakosan. Azt mondják, a Táj Ma­hal minden napszakban más és más látványt nyújt. Mi délben láttuk, mostan­tól kezdve a régi álom mó­dosul: jó lenne napnyugta­kor és holdfényben is egy pillantást vetni rá. Aki nem látta a Táj Mahalt, nem látta Indiát — tartják a helybeliek. De azért az is igaz, hogy aki az egész or­szágból csak a Táj Mahalt látta, az nem ismeri Indiát. THIUp. 5 1984. március 10., szombat

Next