Esti Hírlap, 1984. június (29. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-27 / 150. szám

ára* 1,40 Ft Főtitkár választás után, az OKP KB ülésén Natta értékelése a belpolitikai helyzetről Róma, június 27. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága és Központi Ellenőrző Bi­zottsága este 227 szavazattal, 11 tartóz­kodással Alessandro Nat­­tát, a KEB eddigi elnö­két választotta a párt fő­titkárává. A 66 éves kommunista vezető 1956 óta tagja az OKP Központi Bizottságá­nak, és 1962-től dolgozott a párt vezetőségében, Tog­liattival, Kongóval, Amen­­dolávall, Berlinguerrel szo­ros együttműködésben. Alessandro Natta megvá­lasztását követő első beszé­dében elődjének, Enrico Berlinguernek a legutóbbi pártkongresszuson elhang­zott „a többhangú egység” kialakítására vonatkozó ki­jelentését idézte. Utalt a demokrácia kiterjesztésé­nek követelményére, és ez­zel kapcsolatban a Közpon­ti Bizottság szerepének erő­sítését hangsúlyozta. Megbízatásával összefüg­gésben szólt arról, hogy mandátumát a soron kö­vetkező pártkongresszu­sig tartja érvényesnek. Gramschra hivatkozott, amikor megfogalmazta el­képzelését: a vezetés lénye­ges eleme az örökösök fel­készítése. Az OKP főtitkára a bel­politikai helyzetről adott rövid értékelésében azt hangsúlyozta, hogy a június 17-i, közös piaci választás után valameny­­nyi demokratikus erőnek új körülményekkel kell számolnia. Kijelentette: a kormány válságba jutott, és ennek megfelelően kell elemezni a felmerülő problémákat. EZÚTTAL EGY BOEING Újabb repülőgépet térítettek el Iránban A Boeing Asszuán felé tartott, de a felső-egyipto­mi városban nem kapott leszállási engedélyt. Ezután Kairóban megengedték, hogy leszálljon, de az egyiptomi hatóságok — amelyek 15 napon belül másodszor kerültek olyan helyzetbe, hogy iráni gép­eltérítők sorsáról döntse­nek — közölték a repülőgép sze­mélyzetével, hogy ezúttal sem adnak menedéket a szökevény irániaknak. A kairói repülőtéri igaz­gatóság szerint a gépen öten tartózkodtak: három ember tartozik a személy­zethez, ketten pedig gép­rablók, és egyiküknél fegy­ver volt. Más egyiptomi hírforrások viszont lehetsé­gesnek mondják, hogy a személyzet egynémely tag­ja esetleg valójában együtt­működik a gépeltérítőkkel. A Boeinget egy katonai körzetté nyilvánított, el­kerített parkolóhelyre vontatták, és közölték, hogy feltöltik üzem­anyaggal. Az iráni hírügynökség, az IRNA előzőleg úgy tájé­koztatott, hogy a gépelté­rítők valószínű úticélja Franciaország. Itt két hét­tel ezelőtt befogadták egy iráni Fokker-gép négy elté­rítőjét. Franciaország visz­­szaadta Iránnak ezt a re­pülőgépet, és útjára bocsá­totta azt a három embert, aki a nizzai légikikötőben úgy nyilatkozott, hogy nem tartozott a géprablókhoz. Kairó, június 27. Tegnap a késő esti órák­ban egyiptomi légtérbe ér­kezett a néhány órával előbb Dél-Iránban eltérí­tett iráni Boeing 727-es utasszállító repülőgép. A gép utasait előzőleg az Arab (Perzsa)-öböl menti Katarban szabadon bocsá­tották. BŰNVÁDI ELJÁRÁS INDUL Lambsdorff lemondása Benyújtotta lemondását Otto Graf Lambsdorff, nyugatnémet gazdasági miniszter. Kohl kancellár­nak írt levelében lépését azzal indokolta, hogy bűnvádi eljárást indíta­nak ellene a Flick-kon­­szern megvesztegetési botrányával kapcsolat­ban. Helmut Kohl elfogadta gazdasági miniszterének lemondását. Lambsdorff a levélben ismét ártatlanságát han­goztatta, egyben beje­lentette, hogy lemondásá­val nem óhajt visszavo­nulni a politikai élettől. Továbbra is megtartja képviselői mandátumát és nem távozik a Szabad­­demokrata Párt (FDP) el­nökségéből sem. Az ötvenhét esztendős miniszter hét éven át volt a bonni kormányban a gazdasági tárca vezetője. Tavaly novemberben a bonni ügyészség azt a vádat emelte ellene, hogy 135 ezer márkás adományt fogadott el az FDP szá­mára a düsseldorfi Flick­­konszerntől annak fejé­ben, hogy a cégnek közel félmilliárd márkás adókedvezményt járjon ki egy nagyszabású részvényügylet kapcsán. Az ügyészség úgy dön­tött, hogy a közeljövőben megindítja a büntetőjogi eljárást a miniszter ellen, bár a tárgyalás időpontját még nem tűzték ki. Lambsdorff utódjaként leginkább Martin Bange­­mann nevét emlegetik, aki pályázik Hans-Dietrich Genscher pártelnök poszt­jára is. . NÉPFRONT­KÜLDÖTTSÉG A Lengyel Hazafias Nem­zeti Újjászületési Mozga­lom (PRON) meghívására a tapasztalatok tanulmányo­zása és az együttműködés továbbfejlesztése céljából ma a Lengyel Népköztár­saságba utazott a Hazafias Népfront küldöttsége, Pozs­­gay Imrének, a HNF Or­szágos Tanácsa főtitkárá­nak vezetésével. A búcsúz­tatáson részt vett Ribánszki Róbert, a HNF OT titkára és Jerzy Zielinski, Len­gyelország budapesti nagy­követe. TÖBB GRAS NAPSÜTÉS Csökken a szél, melegszik az idő Földrészünk északi és keleti részein továbbra is ciklonok alakítják az idő­járást, ezért gyakran erő­sen megnövekszik a felhő­zet, záporok, zivatarok ala­kulnak ki, s a hőmérséklet több fok­kal elmarad a szokásos­tól. Ugyanakkor Európa déli részén továbbra is a felhő­oszlató, leszálló légmozgá­sok uralkodnak, ezért na­pos, száraz, nyárias időjá­rás jellemzi e területeket. László-nap van ma, László a zord, esős idők után a derűt, napfényt hozta el nekünk, ugyanis Közép-Európában a hideg­front átvonulása után át­menetileg egy magas nyo­mású légköri képződmény alakult ki. Így lassanként nyugalomba jut a levegő és kismértékű felmelegedés következik. Napközben az országban több órás napsütés várha­tó, egy-egy átfutó zápor már csak az északkeleti megyékben valószínű. Az északnyugati szél ma is többfelé megélénkül, de erős széllökésekre már nem kell számítanunk. A nap­pali felmelegedés erősödik, a kora délutáni órákban 20-25 fok lesz, az esti órák­ban 14-19. ENSZ-KÜLDÖTTSÉG TEHERÁNBAN Fahd—Husszein találkozó nyozza a polgári célpontok bombázásának szünetelte­tésére vonatkozó iraki—­­iráni megállapodás ellen­őrzésére hivatott, az ENSZ főtitkára által kijelölt megfigyelők munkafeltéte­leit. Továbbra sem világos azonban, hogy Irán milyen álláspontot foglal el az ENSZ égisze alatt létrejött megálla­podás ellenőrzésével kap­csolatban. Az iráni rádió a küldött­ség érkezése napján közöl­te: az iraki tüzérség ked­den egy kurd várost lőtt. A támadásnak a hír szerint hat halálos, illetve sebe­sült áldozata van, s a je­lentések szerint iraki egy­ségek ismét lőtték Abadant, illetve Khorramsahrt is. Hírügynökségek ugyanak­kor arról is beszámolnak, hogy az Öböl menti orszá­gokban folytatódik az iraki irá­ni konfliktus békés ren­dezését célzó diplomáciai mozgás. Ez volt az egyik témája Fahd szaúdi és Husszein jordán uralkodó tegnap Mekkában tartott megbe­széléseinek. Háromtagú ENSZ-kül­­döttség érkezett tegnap Te­heránba, hogy tanulmá- XXIX. évfolyam, 150. szám 1884. június 21 . szerda Ciprusi kormány­nyilatkozat A ciprusi kormány a nemzetközi jogok ellen in­tézett kihívásnak ■minősí­tette Turgut Özal török mi­niszterelnök kijelentéseit, miszerint a törökök által megszállt ciprusi területe­ket „szabad zónává” vál­toztatják. A nyilatkozathoz a ciprusi kormány szóvivő­je hozzáfűzte, hogy az an­karai kormány teljesen el­lenőrzése alatt tartja a tö­rök cipriótáknak a szigeten létrehozott szakadár álla­mát. Tüntetés Manilában A Fülöp-szigetek fővá­rosában, Manilában, fia­talok tüntetést rendeztek az amerikai nagykövetség előtt. Elítélték az Egye­sült Államok és más, nyu­gati országok jobboldali köreinek a Fülöp-szigetek­­kel kapcsolatos, az ország szuverenitását sértő, impe­rialista diktátum-politiká­ját. KATONAI KÖLTSÉGVETÉS CSATÁROZÁSOK AZ AMERIKAI TÖRVÉNYHOZÁSBAN Nem sikerült keresztül­vinnie a washingtoni kor­mányzatnak a törvényhozá­son azt a tervet, hogy 21 millió dolláros rendkívüli segélyt biztosítsanak a ni­­caraguai ellenforradalmá­roknak. A Fehér Ház terve az volt, hogy ezt az ösz­­szeget „függelékként” csa­tolja egy olyan költségve­tési póthitelhez, amelyet a két ház politikai okokból mindenképpen elfogad. A nicaraguai ellenforra­dalmárok támogatására szánt összeget előbb hétfőn a szenátus törölte a terve­zetből, tegnap pedig a de­mokrata többségű képvise­lőház is hasonló döntést hozott. A kormányzat kény­­szerűségből elfogadta ugyan a törvényhozási döntést, de Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője máris közölte, hogy „továbbra is keresik a lehetőséget a közép-ame­rikai segélyek keresztülvi­telére a kongresszusban”. Közben a törvényhozás­ban változatlanul nehézsé­gekbe ütközik a kormány­zat által javasolt költség­­vetés katonai kiadásainak biztosítása. A képviselőház az 1985-ös pénzügyi évre csak 3,5 szá­zalékos növekedést akar megengedni a katonai költ­ségvetésben, a Reagan-kor­­mányzat azonban ennél sokkalta többet akar. A költségvetési előirányzatot a törvényhozás két házá­nak egyeztetnie kell, a de­mokrata párti képviselőhá­zi vezetők azonban csak akkor hajlandók elfogadni a más célokat szolgáló elő­irányzatok csökkentését, ha a kormányzat valamelyest csökkenti a katonai költ­ségvetés tervét is. HAJRÁ FRANCIÁK, HAJRÁ SPANYOLOK MA ESTE: EB-DÖNTŐ Ma este Párizsban, a Parc des Princes Stadion­ban befejeződik a labdarúgó Európa-bajnokság. A döntőt Franciaország és Spanyolország játssza. Já­tékvezető a csehszlovák Christov. A Magyar Tele­vízió az 1-es csatornán 19.55-től közvetíti a finálét. Franciaország: Bats — Battiston, Bossis, Le Roux, Domergue — Tigana, Giresse, Platini, Fer­nandez (Genghini) — Lacombe, Ferreri (Bellone). Spanyolország: Arconada — Julio Alberto, Ca­macho, Salva, Urquiaga — Victor, Senor, Gallego, Francisco — Santillana, Carrasco.

Next