Esti Hírlap, 1985. december (30. évfolyam, 282-304. szám)

1985-12-02 / 282. szám

A Ganz Műszer Művekben az idén több mint egymil­­liárd forint értékben gyár­tanak­­ villamos-mérőmű­szereket, hőtechnikai sza­bályozókat, feszültség- és áramerősség-mérőket, hő­mérséklet- és páratartalom­­mérő műszereket, regiszt­ráló készülékeket. A mű­szereket nemcsak belföl­dön, hanem külföldön is értékesítik. Az idén 280 millió forint értékben szál­lítanak a szocialista, 105 millió forint értékben pe­dig a tőkés országokba. A gyár termelésének mintegy 40 százalékát exportálják. A világ 38 országával áll­nak üzleti kapcsolatban. (Siti Fotó : Fehér József) MEGVETTÉK A LICENCET FEHÉRVÁRI ÖREGHEGYEN NÁD A HÁZAK OLDALA „Nádbetonból” — nád és beton felhasználásával ké­szített falazóblokkból — ikerház készült el a székes­­fehérvári öreghegyen. A tetszetős, kétlakásos, magas tetős épületeket az osztrák Durisol cég által gyártott és szállított ele­mekből építették azzal a céllal, hogy kipróbálják, milyen tulajdonságai van­nak az újfajta — ez ideig nálunk nem használt — szerkezeti anyagnak. Külföldön már évek óta építkeznek belőle, s a szak­­irodalom, valamint a ta­pasztalatok szerint jó hőszi­getelő képessége, olcsósága, beépítésének termelékeny­sége versenyképessé teszi a hagyományos építőanya­gokkal. Kedvezőek a szé­kesfehérvári tapasztalatok is: az építkezés gyorsabb volt a megszokottnál, s a nádbeton falak hőszigetelő képessége megfelel a jövő­re életbe lépő, szigorított hővédelmi szabványoknak is. A Dur­sol-házakat fo­lyamatosan figyelik, vizs­gálják, mert az újfajta építőanyaghoz a jövőben a hazai lakásépítők is hozzá­juthatnak. Az Agrober ugyanis meg­vásárolta az osztrák cég­től az eljárás licencét, s annak alapján, de nem nád, hanem fahulladék fel­használásával sorozatban gyárt majd hasonló tulaj­donságú építőelemeket. KEVESEBB BENZINNEL... Gyártják, árulják az új szerkezeteket A benzinüzemű gépjár­művek fogyasztásának csökkentésére alkalmas szerkezet gyártását és for­galmazását kezdte meg a Szolnokon működő Élelmi­­szergazdasági Műszaki- Szolgáltató Kutatásfejlesz­tési Innovációs Közös Vál­lalat. Az egyik, a fogyasztás­csökkentő betét a benzin­­levegő keverék áramlását javítja. Alkalmazásával le­vegővel dúsabb keverék jut a motorok hengereibe, a több oxigén hatására tökéletesebb lesz az égés, következésképpen azonos teljesítményhez kevesebb üzemanyag szükséges. A kipufogó gáz összetétele is kedvezően változik: kevés­bé szennyezi a levegőit. A másik újdonság a tur­bó utánporlasztó szerkezet, hatására tökéletesebben porladnak az úgynevezett venturicsőből kikerülő ben­­zincseppek. A két szer­kezettel az üzemanyag öt­nyolc százaléka megtaka­rítható. Jelenleg tízféle személygépkocsihoz és hétfajta mikrobuszhoz, il­letve kisebb tehergépko­csikhoz gyártják őket. (MTI) „Nyilván úgy volt, hogy szívszakadva vágytam a cirkuszba, de talán éppen úgy vágytam a hegedűre is­­.Karinthyt mondom, amint készülök a bohóc­hoz, a jubiláló bohóchoz, akinek játékával — juta­lomjáték? — nyit majd, s tavaszt hoz a Liget di­dergő fái közé a cirkusz. Gabi bohóc — Eötvös Gá­bor — ötven éve bohóc, ötven éve nevettet, magá­nyos trombitaszava értünk, szívünkből szól. A ház falán, ahol lakik — a Csikágó, Damjanich utca —, emléktábla: itt született Karinthy Frigyes. Tehát a Lizsé, a VII. ke­rület fia? Csak 1951 óta lakik itt. Azelőtt lakóko­csiban — a családdal, öten. Ez az első kikötője. Előbb albérlet, aztán társbérlet, de mindig itt, s most meg? — végleges téli kikötő. Hol született? Balaton­mogyoródon. Tehát zalai ? Csak akkor, 1921 júniusá­ban épp arra járt a cir­kusz. Az édesapa is, Eöt­vös Nándor is bohóc, ar­tista, lovakkal dolgozott (bizony a lovacskák is dol­goztak, hol felléptek a manézsban, hol húzták to­va a kocsikat), mindenki dolgozott, az egész család. A család, a papa Rima­szombaton született. Arra járt a cirkusz. A nagypapa Pakson kadettiszt, de arra járt a cirkusz, s a nagy­mamáért (200 évnél is ré­gebbi híres cirkuszfamília), a szépséges Winiczky Jo­hannáért, a műlovarnőért, kötéltáncosért odahagyta a regimentet, elment a cir­kusszal. Ötven éve bohóc. De azért annál is régebb idő óta a manézsban, már négy-öt éves korában re­pült, ugrott a család kar­jai közt. De a jubileumot az első neveltetéstől („amióta nevettetek"), az első trombitaszótól számít­ja. Az első trombitát — a nagy cipőt, a nagy kabátot — a papától kapta. Egy kicsi, szemüveges úr ül velem szemben, tarkó­ját félkörben (már csak fogyó félkörben) fehér haj övezi. Künn már sötétedik, s e téli délután mily mesz­­sziről szól ez a trombita, az a „Van másik!” kiáltás, amíg — ki ne ismerné Eötvösék világot bejárt vi­lághíres számát — kezéből erőszakkal, tréfából min­dig kiveszik, kiütik a hangszert, de ő mindig ta­lál egy másikat, eltörik a hegedűje, de akkor is akad egy másik, h­a elnémít­ják azt a másikat, a leg­végén mégiscsak felszakad, szívéből, hangszeréből az a tiszta, csengő dallam, öreg bohócokkal a régi tréfák, a vizes-létrás, a méhecske, aztán légtorná­­zás, ugrások, emelések, s csak úgy, csak ezek mel­lett a trombita, az okari­na, a muzsika. Még az es­küvője is — most 45 éve — Drégelypalánkon! Ott járt akkor a cirkusz a Piccard-lánnyal. Vele is elébb csak a levegőszám, s csak úgy a szaltó után a nevettetés, a zene. „Gabi­kám — így a Piccard-lány, a mai Mariska néni, Eöt­vösné, a Fővárosi Nagycir­kusz hajdani igazgatója —, csomagod érkezett. Nézzük meg, mi van benne.” Ki­bontják, s benne csengők, csörgők, karra s lábra va­ló. Felőlük magukra, s mókáznak, és így szólal meg a csengő zene. Lassan épp tizenöt éve, emlékszem, amikor fel­épült s ismét nyitott a Ligetben a cirkusz. A ta­vaszt hozták akkor is a téli fák alá. Gabi bácsiék (az Eötvösék) hozták el a porondra a tavaszt. Ta­vasz villant, napsütés, na­rancs, ibolya, fénypocsolya. Min­t márciusban, mikor fények­­villannak át az ut­cán, valahol ablakot nyito­­gatn­ak Ez volt a bohóc­tréfájuk. Fentről a reflek­tor fénytócsát küldött a porondra, s Gabi bohóc össze akarta gyűjteni, fel­­nyalábolni azt a fénytük­­röt, de a fény mindig el­folyt, kifolyt kezéből, s ő szaladt, hasalt, kúszott utána. Műfény volt? Még­is úgy éreztük, ez már a tavasz, igazi tavaszszínű narancs, lila, ibolya. Gabi bohóc egyszeresak elfog­ja, elhozza nekünk. Elmenőben tőle, megál­lok az ablaka alatt. Meg­állít a trombitaszó, Gabi bohóc odafent próbál. Meg az emléktábla házának fa­lán. Tovább kell monda­nom ezt a Damjanich ut­cában megvalósult Karin­­thy-írást (hisz bentről, va­­lahonnét nagyon messziről fájdalmasan szól az a dallam­: „Ott álltam egye­dül a tágas és fehér fény­ben úszó színpad szőnye­gén ... Felkúsztam a négy­emeletes magasságba... Egyetlen vékony pálcán óvatosan felemelkedtem ... Vaslábú asztalkát nyújtott felém, egy pózna végére állítva ... Rákúsztam az asztalra és felálltam rá ... Három szék következett egymás tetején ... percekig tartott, míg egyenesen rá tudtam illeszteni a kocka felső sarkára ... Vártam, míg az épület ingása eléri a holtpontot — ekkor ha­lálos csöndben kiegyene­sedtem, kibontottam trikó­mat, és kihúztam a hege­dűt .... Remegő kézzel il­lesztettem rá a vonót. Elő­re dőltem ... Felhasználva a rémület csöndjét, mely odalent kitátotta a szája­kat, s marokra fogta a szíveket... Lassan és re­megve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, ré­gen, régen hallottam egy­szer zengeni és zokogni a szívemben”. Kőbányai György Van másik...”? VATTAGYÁRI VÁLTOZÁSOK Két (nehéz) év krónikája Összekuszált szálak ♦ Létkérdés a termékváltás Évek óta először volt fi­zetésemelés a Lőrinci Tex­tilgyárban, ráadásul nem is akármilyen. A „Vattagyár” — ahogyan az itteniek ne­vezik — két éve még vesz­teséges volt, napjainkra vi­szont az eredményesen gazdálkodó egységek közé küzdötte fel magát a kerü­letben. A két év krónikája azért is tanulságos, mert di­lemmáik korántsem egye­diek: a textilipari vállala­tok között nem egyetlen­ként kerültek nehéz hely­zetbe évekkel ezelőtt. Iz­galmas kérdés: hogyan si­került átvészelniük a ne­héz időszakot, s időt nyer­niük akkor, amikor már volt új stratégia, de látvá­nyos sikereket még nem hozott. MIT KÍVÁN A VEVŐ? A „Lőtext” 120 féle ter­méke — köztük a mosoga­tókendő, az asztalterítő és a Novotext pelenkabetét is — úgy készül, hogy a szá­lakat összekuszálják és át­­varrják, vagy vegyi anyag­gal rögzítik. Az első ra­gasztásos terméket 1976- ban kezdték gyártani, ami­kor rohamosan nőtt a ke­reslet az egyszer használa­tos, eldobható termékek iránt. Ez az úgynevezett nem szőtt technológia korszerű, nem költséges, létszámigé­nye kicsi, de termelékeny­sége és perspektívája nagy. Hogy ilyen paraméterek el­lenére hogyan sikerült mégis veszteséget produ­kálni a nyolcvanas évek elejére? Bár nem rágódnak a múlton, a kérdésre több­féle választ is adnak. — Kötve volt a kezünk — mondja az egyik vezető. — Több termékünk árát csak egy bizonyos export­­termékhez igazíthattuk, miközben az alapanyagok egyre drágultak. A régi igazgató, sokáig beteg volt, s a vezetőcsere akkor húzódott, mikor a termékváltások a gyors döntéseket kívánták volna meg, s a gyáron belül sem volt mindig egyetértés az irányítók között. Az akkori hangulatot Tagyi Tamásné üzemveze­tő-helyettes tolmácsolja: — Vártunk. Benne volt a levegőben, hogy ez így nem mehet tovább, addig meg csak kihúzzuk vala­hogy. A törzsgárda azért maradt, mert bennünk élt még a Vattagyár hajdani fénykorának emléke. Az árképzés 1984 elején változott meg és hamaro­san kinevezték az új igaz­gatót is. Vargáné dr. Joó Mária abban bizonyos le­hetett, hogy a vállalat meg­mentéséhez külső segítséget hiába vár, mert nincs mi­ből. Ám azt is tudta, hogy a nem szőtt textíliában óriási a lehetőség. — Meg kellett éreznünk, hogy mit kíván a vevő — mondja a fiatal, energikus igazgatónő. — Rá kellett bírnunk az embereket, hogy a mi mosogatóken­dőnket vásárolják és ne a kinőtt trikóval mosogassa­nak. Felkutattuk a piacot, figyeltük a fogyasztói szo­kásokat, a vásárlóerő ala­kulását. Dolgozóinktól nem több munkát kértünk, ha­nem másfajta szemléletet. Nálunk például a gyakori termékváltás létkérdés. Ar­ra biztattuk tehát a fej­lesztőket, hogy gazdaszem­lélettel gondolkodjanak, s a fejlesztéseket is a piac és a költségek összefüggé­sében lássák. MEGNYERT CSATÁK Mitől lett hitele az igaz­gatónak, aki más vállalat­tól került ide, s még csak nem is szakmabeli? S ho­gyan vett fel egy másfajta gondolkodásmódot a gyári kollektíva? Ez jórészt az egységes politikai-gazdasági vezetés érdeme. A párttitkár, Gombkötő Jánosné maga is jól felkészült, szovjet egye­temen végzett mérnök, akit nemrégiben választottak meg. — Át akartuk segíteni a vállalatot azon az idősza­kon, amikor az új koncep­ció látványos eredménye­ket még nem hozott, de végrehajtásához szüksé­günk volt az emberek bi­zalmára és erőfeszítéseire — mondja. — Mindenben tá­mogattuk az igazgatót és az embereket is arra biz­tattuk, hogy álljanak mellé, adjanak neki időt, hagyják bizonyítani. Arra töreked­tünk, hogy jó légkör le­gyen, ha egyelőre fizetni még nem is tudunk. — Az igazsághoz tarto­zik, hogy az emberekben is élt a tenniakarás, igényel­ték a határozott döntése­ket — teszi hozzá az igaz­gatónő. — Megváltozott az ösztönzési rendszer is. Fejlesztőinknek például részesedést adtunk az elő­adott új termékek után. Gyors döntéseket, nagyobb koncentrációt, a határidők betartását kértem. Ezekről a hetekről egy hasonlat , jut az eszembe: már kétszer akkora volt a sebesség, mint korábban, de még fe­le annyi, mint kellett vol­na. Ráadásul vigyáznom kellett arra is, hogy ne kö­veteljek túl gyors tempót. Aprólékos munkával ál­landóan vissza kellett iga­zolnom mindazt, amit elvé­geztek. Az import termékeket ki­váltották, a tőkés exportot bővítették, a felhalmozó­dott készleteket csökken­tették, a bank melléjük állt. Ezek látványos győzel­mek voltak, de bérfejlesz­tésre még mindig nem fu­totta ... Ekkor javasolta merészen a vezetés, hogy a béreket az idei nyereség terhére emeljék. BIZALMI TŐKE Benne volt a levegőben az is, hogy a kockázat nagy, bele is bukhat a vál­lalat. Megkérdezték a dol­gozókat: vállalják-e a bér­­fejlesztéshez szükséges erő­feszítéseket? — Meglepődtünk — em­lékezik vissza Jasik Ist­­vánné gépkezelő. — Régóta dolgozom már itt, de bizal­mat ritkán előlegeztek. A kérdésre nem mondtunk azonnal igent, hiszen a választól a gyár sorsa füg­gött, így a miénk is. Át kellett gondolnunk, hogy képesek vagyunk-e a fel­adatra. Ma már látszik, hogy jól döntöttek. A megelőlege­zett bizalom hatásos veze­tői eszköznek bizonyult. — Hiszek abban, ha az emberek jól érzik magukat a munkahelyükön, akkor képesek gazdaszemlélettel gondolkodni — mondja az igazgatónő. — Fontos az anyagi érdekeltség is, de arra nem lehet tartósan építeni, ha csak külső kész­tetésre bólogatnak az em­berek. Az alkotó, jó légkör az a bizalmi tőke, amely a nehezebb években átsegíti a gyárat a kockázatosabb feladatokon. A következő esztendők beruházás-ínsé­ges időszakában jóformán ebben van az egyetlen tar­talékunk. S hogy elképzeléseire igent mondtak a gyáriak, bizonyítja: néhány hete százszázalékos arányban választották meg igazgató­nak ... Nagy Andrea

Next