Esti Hírlap, 1987. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-21 / 221. szám

SZÍNHÁZ ♦ SZÍNHÁZ ♦ SZÍNHÁZ ♦ SZÍNHÁZ ♦ SZÍNHÁZ Évadnyitó díszelőadás a jubiláló Nemzetiben „Dicsőség a magasban istenünknek, / dicsérje őt a föld és a napi­ ég” — ma este ezerháromszáz­­nyolcvanharmadik alkalommal szólal meg a Nem­zeti Színház színpadán az angyalok kara. Az em­ber tragédiája előadásával jubileumi évadot kö­szöntenek a százötven éves intézményben. Madách Imre remekműve — amelynek Paulay Ede rendezte ősbemutatója e napon volt 1883-ban, s a centenárium óta a magyar dráma napját ün­nepeljük szeptember 21-én — méltó választás a ju­bileumi esemény­orozat nyitányául, hiszen nem akad a magyar drámairodalomban a Tragédiánál egyetemesebb érvényű mű. Az ünneplés különben már délután megkezdődik. Három órakor a Várszínház Galériában jubileumi emlékkiállítást nyit meg dr. Bécsy Tamás, az MTA színháztudományi bizottságának elnöke. Ugyancsak kiállítás nyílik a Hevesi Sándor téren, az első eme­leti dohányzóban, a díszelőadás előtt, este hat óra­kor. Az 1982 óta bemutatott magyar drámák doku­mentumait dr. Kerényi Ferenc, a Magyar Színházi Intézet igazgatója ajánlja a közönségnek. Holnap — jeles hazai és külföldi szakemberek részvételével — kétnapos tanácskozás kezdődik, amelynek tárgya: A nemzeti színházi eszme és gya­korlat Európában. A nemzetközi konferencia szín­helye a Magyar Tudományos Akadémia székháza. A­ZLÁG­­KÖRÚTON ÉS Sajtótájékoztatót tartot­tak ma délben a Madách Színházban. Az évad mű­sortervéről szólva Adám Ottó igazgató elmondta: a nagy színházban három, a kamarában négy darabot mutatnak be. Szeptember 25-én lesz a Mohács premierje. Háy Gyula történelmi tragédiá­ja a német nyelvterületen már Európa-szerte sikert aratott, Magyarországon azonban az idén nyáron játszották először — előbe­­mutatóként — a Gyulai Várszínházban. A Madách Színház előadásában Szé­kely László új díszletei között és részben új sze­replőkkel kerül színre a mű Szirtes Tamás rende­zésében, Vágh Nelly jel­mezeivel. II. Lajos szere­pében Tóth Tamást, Mária királynéként Ráckevei An­nát láthatjuk. A Nagykörúton február 5-én tartják a második be­mutatót. Ekkor Müller Pé­ter—Tolcsvay László—Bró­­dy János musicalje kerül színre. A Doktor Herz cí­mű darabot Nagy Viktor végzős főiskolás rendezi. A címszereplő Dunai Ta­más partnerei között van Psota Irén — mint ven­dég —, valamint Körmen­di János, Hűvösvölgyi Il­dikó, Szerednyey Béla, Bajza Viktória, Gyabron­­ka József. A harmadik da­rabot illetően még nem döntöttek, csak az biztos, hogy Lengyel György ren­dezi. A Madách Kamarában Hofi Géza új műsora ok­tóber 2-án éjjel fél 11 órai kezdettel lesz először lát­ható. A színlapon a kö­vetkező áll: Hofi Géza / Önálló / Élelem bére / Szomorú játék... részben. Ez a furcsa cím is sejte­ti, hogy a Hofélia ötszázas sikerszériája utáni új Ho­­si-est is nem mindennapi élménynek ígérkezik. A munkatársak egyébként a régiek, a zenét Malek Mik­lós szerezte, a verseket Szenes Iván írta, közre­működik az Expressz ze­nekar. A rendező: Pethes György. November 20-án lesz a Kamara második be­mutatója. Arthur Miller drámáját a színház új szí­nész-rendező tagja, Puskás Tamás állítja színpadra. Az Édes fiaim főszereplői: Avar István, Moór Marian­na, Gáti Oszkár, Kiss Mari és Vass Gábor. A tervek szerint az év­ad második felében Ádám Ottó egy kortárs szovjet, Huszti Péter pedig egy új magyar darabot rendez. Készül a színház számára Szabó Magda új darabja Az árulás anatómiája cím­mel. Főhőse Bessenyei György. Darabot ír továb­bá a Madách Színház meg­rendelésére Czakó Gábor, Fábri Péter és Siposhegyi Péter. A színház új színésztag­ja: Laklóth Aladár, aki az új musicalben kapott szerepet. Egy fontos tudnivaló a közönség számára: az új szezonban az esetleg meg­maradt jegyeket az elő­adás kezdete előtt egy órával a pénztár fél áron kínálja. (m­e­g) ★ (Lapzártakor a sajtótá­jékoztató tart. Kora dél­után lesz az évadnyitó társulati ülés.)­ ­ KAMARÁBAN Hét bemutató PREMIER­­­JA TEKSZI­K BE­ Helyet az ifjúságnak! A Játékszín mind jelleg­zetesebbé váló műsorpoli­tikájának egyik alapvoná­sa: előbányászni a ma­gyar színpadi irodalom fe­ledésbe merült értékeit. A hajdani újságok lapjai­ról, sőt könyvtárban ponto­­sodó kéziratból feltámasz­tott művek között akadt már nemegyszer igazi kincs ■— Füst Milán, vagy Szomory Dezső egy-egy munkája —, és volt olyan, amely egyszerűen­ csak al­kalmas alapanyagnak bizo­nyult ahhoz, hogy — némi átformálás után — kelle­mes estét lehessen szerez­ni bemutatásával a szóra­kozásra, kacagásra mindig vágyó közönségnek. Ebbe a második csoport­ba tartozik a hét végén kettős szereposztásban be­mutatott Helyet az ifjú­ságnak! című komédia. Fo­dor László és Lakatos László egykor sikeres da­rabját a játékszíni mű­helyben zenés vígjátékká formálták. A rendező, Ve­rebes István verseket írt hozzá, s — bár ezt a szín­lap nem közli — a próza szövetét is felfrissítette, mai csattanókkal tűzdelte meg. A versek szelleme­sek és gunyorosak, s noha a történet a nagy gazda­sági válság idején (melyi­kén?) játszódik, igencsak napjainkhoz szólnak. Pél­da: „Lehetetlen, no meg merev ez a közeg. / Aki tehetne, az tehetetlen bá­mul csak. / Itt sok a lát­szat, s persze rengeteg a szöveg, / így a tojásfejek csöndesen bezápulnak”. Fekete Mari — aki egyébként a kísérő együt­test is vezeti — célirányo­san kellemes muzsikát komponált a versekhez, s így a zene és szöveg hatá­sos együtthangzással szólal meg. É. Kiss Piroska dísz­lete a Bauhaus irodáit idézi fel, jelmezei — talán — a harmincas évek dere­kára utalnak. Somoss Zsu­zsa koreográfus táncai kor­talanok, de velük együtt válik teljességgé a mulat­tató játék. Ez a Verebes egyre jobb kapitány, s most is kitűnően együtt játszó csa­patot hozott össze, amelyet remekül irányít. Sok min­dent kitaláltak, és minden, amit kitaláltak, pontosan meg is valósul. A történetről hadd mondjak csak annyit: „el­lenmese az írógépről”. Itt nem a gépírólány megy feleségül a vezérigazgató­hoz, hanem a kishivatal­­nok (ráadásul álkishivatal­­nok!) nyeri el a bankelnök lányának kezét. Ezt a fiatalembert, aki az egész bonyodalom oko­zója s irányítója, Incze József, és az első nagyobb szerepében bemutatkozó Seress Zoltán játssza. In­cze megformálásában egy fölényes és magabiztos svi­­hák, Seress alakításában pedig egy kamaszom játszó­­kedvét kiélő bohém voná­sai bontakoznak ki. Mind­ketten kitűnőek. Klára — a bankelnök lánya — sze­repében Fazekas Zsuzsan­na a tűzről patt­antabb, a főiskolás Für Anikó pedig jobban emlékeztet a két világháború közötti fil­mekből ismerős hasonló leányokra. Ezt a leghalvá­nyabban megírt figurát mindketten képesek élettel megtölteni. Van a darabban egy gépírólány, Sári. Két telje­sen különböző alkatú és karakterű színésznő váltja egymást ebben a szerep­ben: Horváth Zsuzsa és Pregitzer Fruzsina. Előbbi egy hervadó, majd a leg­kisebb lehetőségre kiviru­ló, sőt nekiszilajodó hölgyet formál, utóbbi pedig egy aranyos butuskát dombo­rít. Minthogy mindketten ragyogóan csinálják, am­t csinálnak, Sári így is, úgy is sok derűt fakaszt. Rátonyi Róbert sok ön- és köziróniát lop az elnök alakjába, s nosztalgikus érzel­mess­éggel is fűszerezi játékát. Jól illeszkedik a csapatba Kovács János, Csonka Endre és Liliom Károly, s igazi meglepetés a Pécsi Nemzeti Színház­tól Faludy László, aki nemcsak remek karaktert form­á! János bácsi, az al­tiszt szerepében, hanem — noha nyolcadik évtize­dében jár — egy tempe­ramentumosan előadott sz­­eppel is sikert arat. És végezetül, de első­sorban: Bajor Imre. Azt mondhatnók: ő ennek a társulat nélküli színháznak az egyszemélyes társulata. Nem kevesebb mint öt Játékszín-produkcióban van benne, s egyikben jobb, mint a másikban. Mint jóformán mindig, ez­úttal is slemil kisembert alakít, de — noha csak­nem skatulyában van — nem utánozza önmagát. Ervin az ő magformálásá­ban szánalomra és szere­tetre méltó, s egyben az előadás legtöbb kacagást kiváltó figurája. A tapsok­ból, bravókból — amelyek­kel a közönség sem pén­teken, sem szombaton nem fukarkodott —, ahogy mondani szokták a színhá­zak táján, elvitte a tejfölt. Meg is érdemelte: Morvay István ÖTMILLIÓ DOLLÁR A TÉT Beperelt műsorvezető Az USA egyik legnépsze­rűbb televíziós show-jának műsorvezetője Johnny Carson. Népszerűsége óriá­si, most mégis bajba ke­rült. Még áprilisban tör­tént, hogy Carson a fogor­vosokat (úgy általában) szadista és bigott gazem­berekhez hasonlította. Ek­kor levelet írt neki egy dr. Michael Mendelson nevű New York-i fogorvos, kö­vetelve: Carson a képer­nyőn kérjen bocsánatot a fogorvosoktól a sértésért. Ehelyett a tv-sztár felol­vasta a levelet a közönség előtt, anélkül, hogy bocsá­natot kért volna, sőt, to­vább élcelődött a fogorvo­sok kárára, ezúttal immár vécésnénikhez és Gestapo­­felügyelőkhöz hasonlítva őket. Mendelson doktor ezek után 5 millió dollár kártérítésre perelte be Johnny Carsont. • A Mikroszkóp Színpad alapítójára, a remek kon­feransziéra, a nagyszerű szervezőre és irányítóra, Komlós Jánosra emlékezett két estén át a televízió, illetve mindazok, akikkel mélyebb munkatársi vagy baráti kapcsolatot tartott e nem mindennapi egyéni­ség. A kitűnő összeállítás­nak és emlékműsornak (szerkesztő-rendező Mar­ton Frigyes) természetesen azok voltak a legérdeke­sebb percei, amikor maga a megidézett jelent meg nyilatkozóként, illetve elő­adóként. Még ma is alko­tóképessége teljében lenne, ha önpusztító módon nem égeti el magát. Tulajdon­képpen a kultúra területén bármi lehetett volna, meg­volt hozzá a felkészültsége, talpraesettsége és önbizal­ma. Hogy milyen remekül riposztozott, azt például egy rádióműsorban bizo­nyította be, amelyben egy nyegle, vesézni szándékozó riporterrel került szembe. Komlós Jánost nem lehe­tett bekeríteni és leteríteni, metszőén éles elméjű volt, humora pedig a szatirikus bölcsességig mély és igaz. A munkáiból fölidézett részletek, akár ő mondta el, akár más, frissnek, ele­vennek hatottak, mintha köztünk élőként, néhány napja vetette volna papír­ra. Lehetett őt szeretni vagy nem szeretni, egy biztos: kétségbevonhatatla­­nul személyiség volt, lát­ványosan sokoldalú. A nagyközönség természetes­nek találta, hogy amit el­mond, jól és találóan mondja el, arra már ke­vesebben gondoltak, hogy az előadó Komlós mögött ott állt Komlós János, az író, aki sokat alkotott, mégis jóval kevesebbet, mint amennyire képes volt. Azt szokták mondani, sen­ki sem pótolhatatlan. Meg­ítélésem szerint nem így van. Az ő kezében a Mik­roszkóp Színpad arculatot kapott, irányításával biz­tosan hajózott a zátonyok között. Halála után egy darabig még vitte a szín­házat a lendület, azután minden megváltozott. Erre egyesek azt mondhatják: a körülmények. De Komlós a körülményekkel együtt tu­dott változni. Mert meg­volt benne a szellem föl­ismerő képessége, a meg­újulni tudás adottsága. (harangozó) „A HAZA ATTYÁNAK A HÖLGYEKTŐL” Kiállítás a kiegyezésről Három íróasztal fogadja a Nemzeti Múzeum ki­egyezéskiállításának láto­gatóit: Kossuth Lajos tú­li­ai, Deák Ferenc Angol Ki­rálynő szállodabeli és Hor­váth Boldizsár otthoni író­asztala. Mindhárom bútor­darabnak regényes a törté­nete, akárcsak a többi ki­állítási tárgynak. A tu­­rini remete íróasztalát — amelyen a kiegyezés ellen tiltakozó, Deáknak cím­zett híres Kasszandra-levél eredeti kézirata hever — Kossuth Ferenc hozta ha­za. Deák íróasztala az 1948-ban felszámolt parla­menti múzeumból került a Budapesti Történeti Mú­zeumba. A harmadik bú­tordarab — amelyen a ki­egyezési törvényt, az 1867. évi XII. törvénycikket fo­galmazták — sorsáról az aljára ragasztott kis papír­darab tudósít: a történelmi ereklyét — az Andrássy­­kormány igazságügyminisz­tere, a modern, liberális magyar jogrendszer kiépí­tője, Horváth Boldizsár leánya, báró Eötvös Lo­­rándné adományozta apja halála után Erzsébet ki­rálynénak. 1919-ig a gödöl­lői kastély királynéi lak­osztályában állt. A mú­zeumba pár évvel ezelőtt került. A magyar nemzeti szu­verenitást — ha korlátok­kal is, de a megteremtő, fél évszázados gazdasági fellendülést lehetővé tevő kiegyezést az ötvenes évek történelemszemlélete egy­értelműen kárhozatos tett­ként ítélte el. Az utóbbi évek kutatásai árnyaltab­ban láttatják a történelmi kompromisszum jelentősé­gét. A birodalom két — igancsak eltérő súlyú — része között az osztrák— porosz háború elvesztését követően egyfajta erő­­egyensúly alakult ki, ez a kiegyenlítődés lehetővé tet­te az 1848-as polgári for­radalom — de nem a sza­badságharc — vívmányai­nak átmentését. Az 1867-et követő évti­zedben évszázados elmara­dásokat pótolnak a re­formnemzedék életben lé­vő nagyjai — Deák, Eöt­vös, Horváth Boldizsár, Csengery Antal, Gorove István. A parlament elfo­gadja a népiskolai tör­vényt, a­­nemzetiségi tör­vényt — a maga idejében a kontinens legliberáli­sabb, sajnos, jobbára pa­píron maradó, ilyen jog­szabályát —, megvalósul a zsidók egyenjogúsítása, ki­épül a modern közigazga­tás. A korszakot és különö­sen az önkényuralom alat­ti passzív ellenállás, majd a kiegyezési alkudozások vezérét, Deák Ferenc alak­ját ma kevesen ismerik igazán. A magyar nép tör­ténetét bemutató kiállítás — a Nemzeti Múzeum egyetle­n állandó tárlata — is lezárul 1849-cel. Ennek folytatásaként fogható fel a pénteken megnyílt kicsi, de az 1849—1875 közötti magyar történelmet bemu­tató rendkívül sokszínű ki­állítás, amelyet Körmöczi Katalin rendezett. Nemcsak egyes tárgyak, hanem szo­babelsők, múlt század ele­ji nemesi pipatórium, és az önkényuralom börtö­neiben készült emléktár­gyak, rajzok hozzák köze­lebb az 1850-es, 60-as évek hangulatát, és látható Deák Ferenc karosszéke is, a hímzett felirattal: „A Ha­za Attyának Zala megye Hölgyeitől.” A kiállítást végignézve csak azért van hiányérzete a látogatónak, mert az csak egy ideig tart nyitva — mivel a nemzet múzeumának nincs elegendő kiállítóterme —, holott e negyedszázad je­lentősége megérdemelné az állandó kiállítás rangját. Korányi G. Tamás az Angol Királynő Szállodából. (Barcza Zsolt felvétele)

Next