Esti Hírlap, 1987. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1987-11-30 / 280. szám
1969 egyik legnagyobb filmsikere volt a Butch Cassidy és a Sundance Kölyök. Több Oscar-díjra is jelölték, de csupán a film ragyogó zeneszáma kapta meg a kitüntető szobrocskát. A Butch Cassidy viszont a már akkor világsztár Paul Newman mellett világsztárt csinált Robert Redfórából. Ahogy egy amerikai filmlexikon fogalmazza: „A csúcsra katapultálta’’. A hetvenes években aztán Redford túl is szárnyalta Newman népszerűségét, s az első számú hollywoodi férfikedvenccé vált. Már a Butch Cassidyben egyenrangú partnere Newmannek, s egyéniségének kisugárzása sem halványabb az övénél. A kellemes humorral átszőtt, a történetét és szereplőit nem komolykodóan ábrázoló, és éppen emiatt az önirónia miatt új hangon muzsikáló western bizonyosan attól vált világsikerré, hogy a címszerepekre két ilyen remek fickót találtak. Rájuk akkor is emlékezni fog a néző, amikor már régen elfelejtette, miről is szólt a film. Amelyet nálunk eddig csak a Filmmúzeumban vetítettek néhány évvel ezelőtt. Most, egy szombat esti televíziós főműsorban, milliók láthatták, és közülük, azt hiszem, kevesen bánták meg. (bt) • Először is örömmel kell üdvözölni a Magyar Televíziót, hogy fennállásának 30. évfordulója alkotasból végre komolyabb fórumot adott egy kilencrészes sorozat keretében a magyar játékfilm történetének. Másodszor hálásnak kell lennünk valamennyi közreműködőnek, hogy az 1984-ig tartó forgatás során több olyan embert is megszólaltattak, akiket sajnos ma már nem lehetne kamerák elé állítani, Így aztán olyan értékes archív anyag gyűlt össze, amely minden bizonnyal sokszor és sokféleképpen felhasználható majd, akár a televízióban, akár más összeállításokban. Hogy a sorozat egészéről mégsem tudok ugyanilyen lelkesen szólni, annak az az egyszerű magyarázata, hogy készítői valahogy megrekedtek egy köztes helyzetben. Szórakozást kívántak nyújtani a legszélesebb nézőközönségnek, hiszen a sorozatot igen jó időpontban, vasárnaponként délután sugározták — bár nem nagyon tudni, elkészülte után miért váratott ilyen sokáig magára a bemutatása —, ugyanakkor filmtörténeti igényességgel kívántak szólni azokról a jelenségekről, tendenciákról, értékekről, amelyek a magyar játékfilmet jellemezték. A két dolog azonban valahogy nem jött össze. A rövid bejátszások és (az elején) néhány szórakoztató sztori, aligha kelthette föl a nézők érdeklődését, az igényesebb beszélgetések pedig csak a film iránt elkötelezett és tájékozott nézők számára nyújtottak valamit. Ennek ellenére üdvözölni kell ezt az első lépést, mert a televízió, valamennyi művészeti ág közül mintha idősebb testvérével bánt volna a legmostohábban. Fogadjuk el ezt a sorozatot kezdetnek, amelyet újabbak — s talán valamivel hatásosabbak — követnek majd. (bernáth) TAVASZI FESZTIVÁL ZENESZERZŐK DÍJAI A Budapesti Tavaszi Fesztivál felkérésére, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, a Zeneműkiadó Vállalattal és az Interkoncert Fesztivál Irodával közösen, eddig hat alkalommal hirdetett nemzetközi zeneszerzőversenyt, minden esztendőben más kategóriában. A szervezők az 1988- as tavaszi fesztiválon vendégül látják az eddigi díjazottakat, a díjnyertes műveket a közönség koncerteken is hallhatja, s azokat a Zeneműkiadó Vállalat kiadásában meg is vásárolhatják az érdeklődők. Az idén a zsűri — Durkó Zsolt elnökletével — öt kontinens 27 országából érkezett, 143 vonósnégyesre írt pályamű közül választotta ki a legjobbakat. Az első díjat nem adta ki, a második díjat Oleg Gotskosik svéd, a harmadikat pedig Corrado Vitale olasz zeneszerző kompozíciója kapta. Műveiket az Éder-vonósnégyes szólaltatja meg március 26-án a Pesti Vigadóban. (MTI) A pápa és a császár Bemutató a Thália Színházban Érdekes és színvonalas szórakozást kínál a Thália új bemutatója. Nekem minden tetszett ezen az estén: az első drámás szerző, Tamás István elgondolkodtatóan elmés darabja csakúgy, mint az Emnőd György rendezte igényesen ízléses előadás, valamiint Szinte Gábor korhű fantáziát tükröző díszletei és Székely Piroska nem olcsó, de hiteles és esztétikus kosztümjei. • Történelmi dráma A pápa és a császár, de nem arra utazik, hogy csupa „mai áthallás” uralkodjék a színpadom, hogy a történelmi figurákban mindenki korunk államférfiainak és politikusainak személyét lássa. A modernség és a maiság nem ilyen pletykaszintű allegóriák formájában él ebben a darabban, itt a császár valóban Napóleon, és a pápa csakugyan VII. Pius. Jellemük, történelmi és egyéni szituációjuk úgy van megírva, a kort ábrázolja az író úgy, hogy darabján átsüssön mindaz, ami egyszerre tegnapi és mai, azaz örök emberi, amit a múlt eseményeiből, viselkedésmintáiból és helyzeteiből a jelenre és a jövőre nézve egyaránt tanulságul szolgál. Tamás István nem hagy kétséget afelől, hogy mit tart a császárról és milyen érzelmeket táplál iránta. Az ő Napóleonja mintha le sem fektette volna a Code Napóleont, ennek az uralkodónak sem olyan tette, sem olyan szava nincs, amely másokat is szolgálna, az emberiségről is szólna valamit; ez a Bonaparte csakis és minden porcikájában zsarnok. Hidegvérűen lövet főbe és akasztat, amúgy szeretett anyját és húgát is sima lendülettel söpri félre az útból, nála cél és eszköz, mérce és módszer, egyáltalán minden, az egész világ egyetlen szoba-személybe tömörül, s ezt úgy hívják: Napóleon, együtt is derék és sellemes, bölcs és gerinces, messzire látó és tisztességes öregúrnak ábrázolja a pápát, erős hitűnek, és jövő építőnek. Talán meghökkentő, hogy egy mai darabnak — itt és most — éppen egy pápa a pozitív hőse. De hát emberség és jellem korántsem csak a külső adottságokon múlik. Napóleon és a pápa többmenetes és rövid távon a császár győzelmével végződő küzdelmét színesen, olykor Molnár Ferenc-ben szellemes és bölcs dialógusokban, könnyed eleganciával, s ami a fő: mindvégig érdekesen ábrázolta Tamás István. Egyúttal úgy is, hogy noha a pápa — aki bárha a maga sajátos világnézeti alapján, de itt egyértelműen a humanizmust képviseli a militarista világhódítóval, a kegyetlen zsarnok uralkodásával szemben — engedni kénytelen a császárnak, de csatavesztései csak pillanatnyiak, hosszú távon mégis ő nyeri meg a tirannus ellen vívott háborúját. Emnőd György ízléses, helyenként festői ábrázolást nyújtó rendezésében egy mellékszereplőtől láttuk a leginkább kiemelkedő emberábrázolást: Talleyrand jellemének (és jellemtelenségének) legfinomabb árnyalatait is érzékeltette Inke László szerepformálása, méltán kapott a premieren kétszer is nyíltszíni tapsot. A darabra és az előadás egészére jellemző az elegancia, de kiváltképp Mécs Károly Pius-alakítására. Mély bölcsesség és őszinte önismeret, a gondolkodás alapossága és állandó jelenléte dominál az ő pápájánál. Ugyancsak kiváló Mikó István Napóleonmegformálása, szinte alig hoz valamit, azt is majdnem észrevétlenül a császárt jellemző, unalomig ismert külsőségekből: ő „bensejéből vezérli” Napóleonját, annak kegyetlenül ellenszenves zsarnoki lényét hangsúlyozva, az író elképzeléséhez híven. Kautzky József és Szirtes Ádám, Sütős Irén és Kánya Kata, Huszár László és Bitskey Tibor, Ruttkai Ottó és Tándor Lajos, S. Tóth József s a főiskolás Gesztesi Károly, Juhász-Tóth Frigyes és Orosz István, Kárpáti Denise és Benkő Péter egy-egy markáns, jól értelmezett, érdekes karakteralakítással járul hozzá a szellemes színdarab (lám, ötven éven felül is érdemes még drámaíróként debütálni!) megérdemelt sikeréhez. Barabás Tamás Mikó István és Mécs Károly (MTI Fotó : Tóth István Csaba felv.) . Napóleon a maga elképzelései és célja, egyszerűbben: a maga hatalma érdekében semmitől nem riad vissza. Még attól sem, hogy fogságba ejtsen olyan — hit szerint nem is csak földi — hatalmasságot, mint a pápa. VII. Pius helytáll. Még akkor is ő a dráma tiszteletet érdemlő hőse, amikor enged a napóleoni erőszaknak és aláírja a császár s a Vatikán közti konkordátumot. A szerző azonban ezzel A Álomvilág az Erkelben Házijubileumra készül a Záray Márta—Vámosi János házaspár. Több alkalomból is: jövőre lesz kerek 40 éve, hogy a férj, és egy esztendővel később, hogy a feleség kapott hivatalos működési engedélyt. Azóta énekelnek együtt, itthon és külföldön, ami rekordnak számít a hazai könnyű műfajban. Egy közelebbi esemény: néhány hónappal ezelőtt megjelent Álomvilág című — sorrendben immár a hetedik — közös nagylemezük a mai napig több mint százezer példányban fogyott el, s így ez a korong is aranylemezes lett, akárcsak az előzőek. A népszerű énekespár mögött sikerekben gazdag hónapok sorakoznak. Október 22-én érkeztek haza immár negyedik tengerentúli — egyesült államokbeli és kanadai — turnéjukról, melynek keretében felléptek — a többi között — New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban, Miamiban, Torontóban és Ottawában. November 11-én pedig országos turnéra indultak, december 8-ig 23 előadást tartanak 18 vidéki városban, színházakban, sportcsarnokokban, hangversenytermekben — az eddigi adatokat és az előadás érdeklődését figyelembe véve —, több mint 200 ezer néző hallgató előtt. A körút „főállomása” ma este lesz az Erkel Színházban, ahol az Álomvilág-lemezen szereplő 13 dal mellett vagy tucatnyi régebbi számukat is előadják, méghozzá a közönség helyszíni „szavazatai” alapján. Ez alkalommal veszik át a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat aranylemezét is. A hétfő délutáni és esti hangverseny rendezője Csenterics Ágnes, közreműködik Rózsa György, kísér Brmn József kisegyüttese. (?. t. □ A VÁROS PEREMÉN címmel a Budapesti Történeti Múzeumban (Budavári Palota E épület) a fővárosi helytörténeti gyűjtemények bemutatkozó kiállítása nyílik december 4- én, pénteken délután 2 órakor. □ FRANTISEK VAJNAR csehszlovák vendégművész vezényli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát ma este fél 8-kor a Magyar Állami Operaházban. Közreműködik Kovács Dénes. URBAN TAMÁS DIJA Fotópályázat Genfben Génfből érkezett haza Korniss Péter fotóművész. — Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO nemzetközi fotópályázatot hirdetett Egészséget mindenkinek, mindenki egészségéért címmel. A felvételeket elbíráló nemzetközi zsűri tagja voltam. Hétnapos, kemény munkát végeztünk, ugyanis a pályázatra nem kevesebb, mint 11 ezer fotó érkezett, a szó szoros értelmében a világ minden tájáról. Ezt érdekesen igazolja egy rendhagyó pályamű. A közép-afrikai Malawiból, Mzuzu helységből egy diák gyermekszülést, csecsemőápolást, beteggondozást, tömeges oltást ábrázoló rajzokat küldött. Kísérőlevelében azt írta, neki nincsen fényképezőgépe, de ha volna, ilyen fényképeket készített volna a pályázatra; a zsűri megszavazott neki egy fényképezőgépet. A rangos versenyben, amelyen ismert fotósok is részt vettek, szép magyar siker született, a hat nagydíj egyikét Urbán Tamás fotóriporter nyerte, a kábítószer áldozatairól szóló sorozatával, illetve a mozgássérültek rehabilitációját bemutató képével. Akik figyelemmel kísérik Urbán munkásságát, nem lepődtek meg, hiszen számos magyar kiállításon mutatkozott be hasonló tárgyú kiváló munkáival, s nemzetközi siker is van már mögötte, az idén nyáron például az angol nemzeti fotó-, film- és tv-múzeumban fogadták tetszéssel a mentők munkáját bemutató, 15 képből álló sorozatát. — Hogy milyen nehéz volt itt fődíjasnak lenni, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a díjazottak között van az amerikai Alan Reininger — az idei World Press Photo-pályázat nagydíjasa. A díj egyébként 1500 dollár, amely egyben megbízást is jelent. Későbbi megbeszélés alapján minden fotósnak a saját országa egészségügyével foglalkozó kollekciót kell készítenie. A fődíjasok elnyerték a WHO fotós nagykövetei kitüntető címet is. Emellett áprilisban kiállítás nyílik Genfben, amelyre a legjobbnak talált száznégy felvételt mutatják be. A díjazottak jelen lehetnek a kiállításon, mint a WHO vendégei. Urbán Tamásnak öt képe lesz majd látható. A fődíjak mellett elismerő okleveleket is osztottak ki, a magyar fotósok közül Benkő Imre, Fekete Zsuzsanna és Németh Ferenc kapott oklevelet és érmet. (morvay) A brémai karmester GYORSINTERJÚ DÉNES ISTVÁNNAL Ismét egy új karrier. Dénes István, a fiatal magyar karmester, aki tíz évvel ezelőtt korrepetitorként került Operaházunk tagjai sorába, az NSZK egyik nagy kikötővárosában, Brémában lett európai hírű művész. Néhány napig Budapesten tartózkodott, sőt előadásokat is vezényelt, de azóta már visszautazott Brémába, mint az ottani operaház első karmestere. — Hogyan szerződött át a zenei kultúrájáról is nevezetes város operatársulatához? — kérdeztük tőle. — Az ottani színház a Fidelio előadását tervezte, de problémájuk volt a betanító és dirigáló karmester tekintetében. Az igazgatóság engem választott, mivel ismerték addigi itthoni tevékenységemet. Beugrottam a Fideliót vezényelni. Sikeres este volt. Nyomban kaptam szerződést mint első karmester, két esztendőre. A Fidelioesteket egy másik mű követte ott, mégpedig Bellini nagyon szép I Capuieti eti Montecchi című dalműve (a Rómeó és Júlia Bellini-féle változata). Am köziben nálunk itthon elvezényeltem az általam áthangszerelt Bagó nélküli Kacsóh Pongrác darabot, a János vitézt, amely az Erkel Színházban aratott sikert. Munkásságom Brémában a Salome dirigálásával folytatódott. Aztán elkövetkezett a nyár, és megvalósult egy régi tervem. Tatán egy amatőr társulattal színre hoztuk szabadtéri előadás keretében a Bánk bánt. Ugyanott, ahol annak idején Oláh Gusztáv és Esterházy Ferenc alapították meg az ilyen nyári játékokat. Október elején volt A windsori víg nőik premierje Brémában, a múlt héten pedig a Rózsalovagé. — Az új évad? — Rengeteg további feladat vár rám. Valószínűleg a Tannhäusert dirigálom majd, utóbb pedig A bolygó hollandi előadásait. Ott nagyüzemben termeljük az operaelőadásokat.. . Ami budapesti szerepléseimet illeti, amikor tehetem, természetesen szívesen állok rendelkezésre. Tavaszszal Szokolay Sándor Ecce homóját vezénylem majd. A többi az igazgatótól függ. (Kristóf) TÍZ ÉVES Portugál tanszék Az ELTE Portugál Tanszéke tíz éve kezdte meg munkáját. Az évforduló alkalmából ma délelőtt a klasszikus portugál költő, Pessoa munkásságát bemutató kiállítás megnyitásával háromnapos rendezvénysorozat kezdődött az egyetem Szerb utcai épületében. Az ünnepi megnyitót dr. Rózsa Zoltán tanszékvezető docens tartotta, jelen volt Zózimo de Silva, a Portugál Köztársaság, valamint Celso Dinis, a Brazil Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete.