Esti Hírlap, 1987. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1987-11-19 / 271. szám
Az 1987. évi Erzsébet-díjasok Az első alkalommal odaítélt Erzsébet-díjakat tegnap este a Pesti Vigadóban adták át. Kőszínházi produkcióban nyújtott alakításáért díjat kapott Kubik Anna és Kállai Ferenc; a filmszínészek kategóriájában Tolnay Klári és Cserhalmi György; rádió-, illetve tévéprodukcióban nyújtott alakításáért Bánsági Ildikó és Tordy Géza, operaénekesnői kategóriában Tokody Ilona, operaénekesiben Gregor József; színmű, operaszövegkönyv, film-, rádió- és tévéalkotás írói kategóriában Sütő András, rendezők kategóriájában Zsurzs Éva, a díszlet- és jelmeztervezők közül pedig Kemenes Fanny. Az életműdíjat Péchy Blanka vette át. A Nemzeti Színházért kifejtett sokrétű és gazdag tevékenységéért Gobbi Hilda különdíjat kapott. (MTI) ★ Tévékritikát kellene közölnünk a tegnap esti Erzsébet-díj műsorról. Nem közlünk, mert nem egyszerű műsor volt: egy ajándék elfogadásának ceremóniáját láthatta az ország. Alapítvány létetett, de — ajándék elfogadásáról műsort készíteni tudni kell. Méltósággal. Anélkül, hogy bárkit pirulásra késztessen. Aki valaha is tanúja lehetett — ugyancsak tévéközvetítés révén természetesen — annak a puritán ünnepségnek, amely, mondjuk, a Nobel-díj átvételét jellemzi, némiképp zavarba jöhetett... □ A DEBRECENI KOLLÉGIUMI KÓRUS (Csenki kórus) egykori tagjai a Csokonai férfikarral és az akkori egyetemi kórussal együtt jubileumi találkozót tartanak Debrecenben, a kollégiumi Kántus próbatermében, ahol karmesterüket, a Kossuth-díjas Csenki Imrét köszöntik 75. születésnapja alkalmából. A találkozó időpontja: november 23. délután fél 3. Kodályról és módszeréről Beszélgetés Pászti Miklóssal Kodály a zenéről szólva általános érvényűen figyelmeztetett: „A zene az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza”. Hol tartunk most a muzsika oktatásában, énekkultúrában, hogyan lehetne visszafordítani a rossz folyamatokat? — ennek a gondolatnak jegyében kérdeztük Pászti Miklóst, a Magyar Állami Énekkar karigazgatóját. A kiváló karnagy szerencsés konstellációban kezdte tanulmányait a Zeneakadémián: hallgatója volt Kodálynak. — Igen, bár hozzá kell tennem: amikor a hallgatója voltam — 1946-tól 50- ig —, a mester már csak a népzene tantárgyat tanította, sokunknak. Nemegyszer találkoztam vele más alkalmakkor is, de igazi diák-tanár kapcsolat nem alakulhatott ki köztünk. Nem vindikálhattam magamnak a Kodály-tanítvány kitüntető címet. Kétségtelen: nagy hatással volt valamennyiünkre — áttételesen — a tanár úr zenepedagógia iránti érdeklődése, iránymutatása, rendkívüli hatóereje. Példaadó — Régi beszélgetésünkre emlékszem: Arezzóban kompozíciójával akkor nyert első díjat, s említette: el szolmizálás megalapozását az arezzói Guidónak tulajdonítják. — Azóta persze, történt egy s más . .. Például a múlt század elején a francia Chevé azt a számjelzéses rendszert hozta létre, amely a mai napig használatban van egész Kína területén. A magyar énekoktatás az úgynevezett „relatív” szolmizációs rendszert használja, kezdeteit Kodály 1943-ban megjelent Iskolai Énekgyűjteményének megjelenésétől számíthatjuk. Természetesen ennek előzményei voltak, öszszegzés lett ez a munka, összefoglalás. — És végül hogyan lett a Kodály-módszer világszerte elismert? — A kialakulási folyamatnak nem vagyok a szakértője, így csak a „csomópontokról” tudok szólni. A század elején Bartók, Kodály példaadó úttörő munkája, a magyar népzene felfedezése revelációként hatott az értő szellemi emberekre, s kiváló előadó- és alkotóművészek sorakoztak fel Bartókék mellé. 1931-ben Bárdos Lajos — Kertész Gyulával — megalakította a Magyar Kórust, amely korántsem csak egyszerű kiadóvállalat szerepét töltötte be: folyóirataival, kottaellátásával, az elemi énektanítástól a koncertpódiumig terjedő szellemi irányításával, az „Éneklő Ifjúság” 1934-ben megalapított szervezetével — többek között — a zenei mozgalom irányítója lett. Ádám Jenő, minden idők legnagyobb muzsikus néptanítója — ő nevezte így magát — megírja 1943-ban Rajeczky Benjáminnal a Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján című művét. Majd az új módszer szellemében megjelenik a Szó-Mi nyolc füzete. Röviddel ezután megírja Kodály biztatására nyolckötetes Énekes könyvét, amely tartalmával és kivitelezésével világszerte feltűnést keltett, s a magyar gyerekek is kezükbe vehették 1948-ban, hogy aztán kivegyék kezükből, s zúzdába kerüljenek... A mozgalom sokoldalúságát, és átfogó ívét bizonyították a felejthetetlen pedagóguskarnagyok: Borús Endre, Csorba Romana, Stojanovits Adrienne, Andor Ilona, dr. Maklári József ... — Említette: az Országos Filharmónia régen sok ifjúsági hangversenyt rendezett. Csökkent-e a számuk? — Nem hiszem, a jegyek ára azonban valószínűleg nőni fog, hiszen a költségvetések szintén emelkednek Jelentősnek tartom a Filharmónia hagyományos munkáját, hiszem, hogy a továbblépést ezentúl is segítik, támogatják. Mai műemlékek Számba veszik Baranyában a XX. századi építészet rangos alkotásait; a munkára korábban a megyei tanács műemléki albizottsága hirdetett pályázatot. A legjelentősebb alkotások ugyan már helyet kaptak a műemlékek jegyzékében, de nem voltak átfogó és pontos ismeretek a múlt évtizedekben készült értékes középületekről, lakóházakról. A munkára öt építész és művészettörténész vállalkozott: megvizsgálták a historizmus, a szecesszió, a funkcionalizmus-konstruktivizmus és a szocialista realizmus építészetét, s ennek soránhozzávetőleg kétszáz olyan épületet találtak amely valóban méltó az utókor figyelmére Munkájuk nyomán forrásértékű tanulmányok jöttek létre, alapot teremtve a korszak további építészettörténeti vizsgálatához és a helyi védelemben részesítendő alkotások kiválasztásához. Egy kritikus grafikai magánügyei Nem hagyom magam befolyásolni a vendégkönyvi bejegyzésektől. Az egyik szerint ugyanis kár volt azért disszidálni, hogy azután hazajöjjön a művész és bemutassa a semmit. S azt sem veszem komolyan, hogy egy másik beíró így vélekedik: ha valaki egy középfokú angol nyelvtanfolyamot sikeresen leküzdött, megtekintheti a kiállítást, mert ha másból nem, hát a feliratokból felfoghat valamit. Jómagam azon tűnődöm, hogy Perneczky Géza, a jószemű és jótollú művészeti író kívülállóként miként vélekedne saját munkáiról. Ismerve ugyanis egykori kritikáit, az ilyen tárlatról nagyon kemény bírálatot mondott volna. Számára ugyanis mindig fontos volt, hogy egy művésznek mondandója, vagy legalábbis ötlete és stílusa egyaránt legyen. Perneczky Géza ismert művészeti íróként és a festészettel a dilettantizmus szintjén próbálkozó művészjelöltként távozott jó néhány éve Magyarországról. S most a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházába festő- és grafikusművészként érkezett vissza. Nem tudom, odakint mire vitte (a katalógus egy sor kiállítást sorakoztat föl, de mint tudjuk, ez önmagában se pro, se kontra, semmit sem bizonyít), s egyáltalán, műítészként mi az ázsiója, így ismét csak a magam véleményét — s mint mindig, a tévedés kockázatát is — vállalva fogalmazok. S ha ezzel egy odakint nagyra értékelt művészt bántanék meg, akkor sem változtathatok véleményemen. Mert Perneczky Géza most itthon állít ki, s idehaza kell szembenéznie a munkáiról megjelenő kritikákkal. Az egyik teremben elhelyezett nagy méretű vászon nem fért el, s így annak két sarka visszahajlik. Ám, ami rajta, illetve a takart részben látható (lenne), semmit nem von el a festmény egészéből, amely nem más, mint egy bizonyos motívum ismételgetése. S valamennyi festményen a zongora billentyűzetének változatait látjuk, hol ilyen, hol olyan színben, hol párhuzamos síkban, hol pedig köröket, hurkokat leíró módon. A klaviatúra: klaviatúra. Se több, se kevesebb. Színezve sem több és agyonszínezve sem kevesebb. Az emeleti termekben pecsétekkel találkozhat a látogató. Valós tárgyak, valamint a művész által készített formák lenyomatával. Ezekben már több ötlet variálódik, de a valamilyen tárgyat vagy csillagképet ábrázoló pecsét aligha lehet több, mint pecsét. Ha önmagában áll, akkor is pecsét, ha összefüggően egész textúrát alkot, akkor is csak pecsét Perneczky Géza tehát a maga művészete számára felfedezte a pecsétet. Mint ahogyan az óvodában a gyerekek a krumpliszeletet megfaragva mintázva fölfedezik a nyomtatás alapelveit. Amit csinálnak, fölfedezése annak, amire egykoron Gutenberg rájött. Vagyis Perneczky Géza grafikai egyszeregyet művel. Ám gyanítom, hogy a különben rendkívül kritikus szemű Perneczkynek tetszenek Perneczky Géza grafikus- és festőművész munkái. Mert nem csekély dolog az, ha valaki elégedett önmagával. Csak azt tudnám, miért kellenek ehhez a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházának kellemesen, fűtött termei. Amit ugyanis Perneczky Géza alkotóművészként produkál, az nem több, mint abszolút magánügy, ami csakis és kizárólag őrá tartozik. Harangozó Márta Alapbajok — Miként látja ön a muzsika jövőjét itthon? Zárhatjuk optimistán a beszélgetést? — Nem vagyok túlzottan optimista: ma az alapokkal vannak a bajok, s ezek a felépítménynél is jelentkeznek Jó jel: a megyék már önállóan is rendezhetnek a jövőben ifjúsági koncerteket. Kis „fény” ez .. . Egy biztos: a vélt és alacsony színvonalú igények kielégítésétől el kellene már zárkózni végre, a remekművek és a jó zene pártján állok; a rossz, az ízléstelen muzsikának ki kellene szorulnia a hangversenytermekből, itt elsősorban az ifjúságra töményen ható hamisan szóló „könnyű” zenére gondolok. Mert akik jó művelői, azok jó zenét írnak. Az István, a királyra is gondolok többek között... Földes Károly a RIGÓ JÓZSEF hódmezővásárhelyi festő kiállítása december 4-éig a Budapesti Művelődési Központban (XI., Szakasits Árpád út 55.) látogatható. □ A COLLEGIUM MUSICUM (Stadler Vilmos, Kakuk Balázs és Szilvássy Gyöngyvér) koncertjét 22- én, vasárnap este fél 8-kor rendezik meg a Zeneakadémia Kistermében. Az itáliai barokk muzsikát műsorára tűző hangversenyen közreműködik Zádori Mária. □ PEGE ALADÁR ÉS SZABÓKY MÁRTA hangversenyét 23-án, hétfőn este fél 8-kor rendezik a Zenetörténeti Múzeum Kodály Termében (I., Táncsics utca 7.). □ AZ ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR a Zeneakadémia Nagytermében ad hangversenyt 23-án, hétfőn este 7-kor Vezényel Záborszky Kálmán. Zongorán közreműködik: Fellegi Ádám. FILM-BEMUTATÓ A pókasszony csókja Előrebocsátom: az évtized egyik legkiválóbb filmje ez az amerikai—brazil vállalkozás. A Manuel Puig regényéből írt forgatókönyv feszes és izgalmas, emberi és társadalmi mélységekbe leszálló, s úgy izzóan drámai, hogy finoman elegáns és ízléses. A színészi munka elsőrangú, William Hurt (Oscar-díjjal jutalmazott) alakítása egyszerűen lenyűgöző. S az erények fenti sommázata mellé leírhatjuk még azt is erről az 1985-ös alkotásról, hogy bravúros (mily pompás, hogy végre nemcsak selejtes, de jó film is ilyen hamar eljutott hozzánk!). Mert valósággal művészi kötéltáncra vállalkozott író és rendező, amikor olyan hőst választott, és még szeretetre méltóan rokonszenvessé is tudta tenni, akitől a mindennapi életben az emberek jó része viszolyog, s még jó eset, ha csak közömbös vele szemben. Molina, a kirakatrendező ugyanis homoszexuális, aki fiatalkorú megrontásáért kerül börtönbe. Zárkatársa, Valentino viszont marxista forradalmár, aki kényszer-,,társbérlőjének” nem annyira ferde hajlamát kihelti, mint inkább teljes érdektelenségét a politika iránt. Hosszasan meséli például Molina egyik moziélményét, és eszébe sem jut, amíg Valentino rá nem ébreszti, hogy a nácik egyik antiszemita propagandafilmjét „vetíti” a cellában. A kirakatrendezőt ugyanis csak a német tiszt hódító szőkesége bűvöli el, meg a hősnő asszonyisága — hiszen ő maga is ilyen szeretne lenni. Mindez egy meg nem nevezett latinamerikai ország kemény jobboldali diktatúrájában játszódik. Nagyon magasan kifeszített, igen vékony kötélen jár táncot ez a film! És nem zuhan le róla sem az ízléstelenség mocsarába, sem a hiteltelenség tengerébe! Mert az őszinte szerelem, ami Molinában a forradalmár iránt fellobban, végül is egyetlenegyszer egy férfi-férfi-ölelésre készteti Valentinét. Az egész életében kiszolgáltatott kirakatrendező pedig, akit spicliként ültettek be az újságíró zárkájába, nemcsak nem árulja el társát, de kiszabadulása után maga is vállalja a forradalmársorsot mindaddig, amíg bele nem hal. Olyan hihetetlen, legalábbis annyira extrém sztori ez, hogy ilyesmi csak a legdúsabb írói képzeletben, vagy a variációk végtelen válfaját kínáló életben történhet meg. S hogy ezt a borotvaélen táncoló történetet ilyen tökéletes ízlésbiztonsággal lehetett nemcsak megírni, de filmvászonra is vinni, az azt bizonyítja, hogy ha az egyik főszereplő méltán Oscar-díjat kapott, a rendező akár két Oscart is érdemelt volna. William Hurt a homoszexualitás elengedhetetlen külsőségeit szinte csak mellékesen hozza: belülről éli át sorstragédiáját, a biológiai tévedést, hogy férfinak, s nem nőnek született, és mindazt, ami ebből következik: gyengéd emberségét, a szerelemből hirtelen föltámadott hősiességét. Ha bárki mondja, nem hiszem el, hogy az érzelmek magasiskoláját egy homoszexuális lényt ábrázolva is ilyen megdöbbentő hitelességgel lehet eljátszani — de Hurt meggyőz a lehetetlenről. Kiváló a forradalmár újságírót megformáló Raul Julia, miként a többi színész, a kis szerepek alakítói is. A két cellatárs magyar hangja is elsőrangú: Szakácsi Sándoré és Végvári Tamásé. És külön bravúr a film a filmben — a soha nem volt, itt és most kreált, mégis oly hitelesen háborús, német-náci propagandafilm a maga lehetetlenül primitív, sziruposan giccses és nyersen agitáló eredeti valóságával. Csodálatos, ahogyan ez a mozi a moziban olyan nagyszerűen simul bele az igazi film cselekményébe, mondandójába, lüktető életébe. Barabás Tamás A csegemi bűneset páncélszekrényének harmadszori kirablása, néhány évvel a második világháború után történt. A végén, persze, lelepleződik a tettes, de mondani sem kell, hogy ebben a kedves grúz filmben a krimi csak keret, háttér. Inkább arról van benne szó, hogy miként éltek hegyi falujukban a furfangos abházok, akiknek az életét nemcsak a bűneset mozgatja meg, hanem egy odvas fában bennégett csontváz fölfedezése is. Erről ugyan később kiderül, hogy műanyagból készült, az iskolából lopták el a gyerekek. Ám a rendőri szerv rendkívül komoly ügyet csinál belőle, csakúgy, mint a „halott” önként jelentkező rokonsága. Mindebből következik, hogy vígjátékféléről van szó .. — bel — Csegem község valahol Abháziában van, fenn a hegyek között. És az a bizonyos bűneset, a kolhoz