Esti Hírlap, 1988. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-28 / 100. szám

KEK rajli • A merénylők köztünk vannak című izgalmas do­kumentum-gyűjtemény az amerikai elnökök ellen el­követett akciókról számolt be — korhű álló- és meg­döbbentően mai mozgóké­pekkel. Hiszen a krónika még 1935 januárjában kez­dődött, s az utolsó bejegy­zést 1981. március 30-án jegyezték a fekete könyv­be. Richard Lawrence és John Hinckley az egyik ol­dalon, míg Jackson és Rea­gan elnök a másikon. A té­bolyodon merénylők és az áldozatul kiszemelt elnö­kök. A majd' másfél év­század 14 gyászos esemé­nye mindenesetre arra en­ged következtetni, hogy az Egyesült Államokban nem éppen veszélytelen foglal­kozás az elnöki székben ülni. Mint a film is rámu­tatott, az amerikai elnök nem csupán egy ember a sok közül, nem is kizáró­lag a hatalom megtestesítő­­je, hanem annál lényegesen több: misztikus szimbólum, amelyet egy jól célzott go­lyó ripityára törhet. A do­kumentumok mintha azt sugallták volna, hogy az elnökök életére majdnem kizárólag csak elmebete­gek, eszelősök törtek, de azért ne feledjük el a dal­lasi politikai gyilkosságot John Kennedy ellen. Ott nagyon is előre kiszámí­tott, precíz (politikai) ap­parátus dolgozott. A legfé­lelmetesebb mégis talán az, hogy a merényletek gondo­latát már a kegyetlen, erő­szakfilmekből is merítik egyesek, mint ahogy azt a Reaganre tüzelő Hinckley is tette. Sz. Cs. □ JOCHEN STENSCHKE ÉS HERMANN THE­IS nyugat-berlini festőművé­szek munkáiból nyílt kiállí­tás a Fáklya Klubban. SZÍNHÁZ • SZÍNHÁZ • SZÍNHÁZ • SZÍNHÁZ GÁLVÖLGYI EZEREGYEDIK ARCA A hűség tragédiája Megpróbáltam kinyo­mozni, ki legyen a gazdája a Thália Színházban ked­den este látott produkció­nak, de nem jártam siker­rel. A Pesti Műsor szerint: a székesfehérvári Vörös­marty Színház vendégjáté­ka, a szórólapon legfölül az áll: Komáromi Játék­szín, a színészek pedig fő­városi színházakból valók — a többi között — a Nemzetiből, a Vígból, a József Attilából, a Tháliá­­ból... Ám akárki adta is a pénzt, jó ügyre áldozta a forintokat: időszerű, iz­galmas és sikeres előadást élvezhetett a közönség a csaknem teljesen megtelt nézőtéren. (Az már a szer­vezők és a pedagógusok rovására egyaránt írható, hogy volt egy osztálynyi ötödik általános iskolás, Laár pour Igaár volt el­mésen jól hangzó, első pró­bálkozásuk címe. Akkor nem tudtam mit írni ró­luk, mert túlméretezett­nek és másodlagosnak éreztem munkájukat. Bán­tani viszont nem akartam a négy fiatalt, mert már ez a szerintem kevéssé si­került első műsoruk is el­árulta, hogy tehetségesek. Most pedig itt a Farkas a mezőn című, Jelenetek a társulat életéből alcímű új márpedig az ő életkori sa­játosságaiknak a látott da­rab nem felel meg.) A Kegyenc című dráma került színre. A színlap szerint Illyés Gyula műve, ám arról a tragédiáról van szó, amelynek XIX. száza­di változatát Teleki László alkotta meg. A címszerep­lő — egy Maximus nevű patrícius — a végsőkig ki­szolgálja Valentinianus csá­szárt, aki az immáron ha­nyatló, barbároktól fenye­getett, korrumpálódott ró­mai birodalom nem kevés­bé züllött uralkodója. A birodalom megmentése a legkisebb gondja, a tivor­nyák és a nők (olykor a fiúk) érdeklik, s hatalmá­nak gyakorlása legfőkép­pen abban merül ki, hogy attól függően, milyen ke­déllyel ébredt, vagy kivé­geztet egy tucatnyi embert, vagy kegyelmet ad nekik. Egyik cselekedetére épp­úgy nincs értelmes indok, mint a másikra. S hogy miért szolgálja őt az okos és jó szándékú Maximus, olyan abszolút hűséggé­, hogy még szere­tett ifjú feleségéről is le­mond a javára? Azért, mert hisz a császári hata­lom jogosságában, eleve el­­rendeltségében, azért, mert hisz magában a hűségben, ebben az egyik legmagasz­­tosabb emberi erényben. Azt azonban nem tudja át­látni tisztes korlátoltságá­ban: korántsem mindegy, hogy az ember milyen esz­méhez, milyen hatalomhoz hűséges. Az Maximus tra­gédiái vétsége, hogy hű­sége vakhit, s e vakhitével nemcsak hogy szolgálni vélt urát nem tudja meg­menteni, hanem magát is elveszíti. Az előadást Sík Ferenc rendezte. A különböző tár­sulatokból egybegyűjtött színészeket egységes csa­pattá szervezte, akik vilá­gos értelmezésében és ha­tározott irányításával stí­lushíven szolgálják a pro­dukció megérdemelt sike­rét. A címszerepben Gál­­völgyi Jánost láthattuk, pontosabban az ezerarcú Gálvölgyi, ezeregyedik ar­cát. Hasonló figurát ritkán adatik megformálnia, de mint annyi másban, ebben is remekel. Maximusnak sem erényével, sem bűné­vel nem maradt adósunk, átéltük vele e nem csupán az ókorban létező jellem minden dilemmáját, teljes tragédiáját. Iglódi István mostaná­ban keveset játszik, s ezt — bármennyire élvezzük is kitűnő rendezéseit — csak sajnálhatjuk. Valentinia­­nus megszemélyesítésével a színjátszás magasiskolá­ját mutatta be. A legne­mesebb eszközökkel állí­totta elénk a fenségében is szánandóan nevetséges ri­­pőköt. Maximus felesége, Júlia Tóth Éva. Jól eltalálta en­nek az alaknak „érzékeny egyensúlyát”. A kisebb szerepekben tetszett Fülöp Zsigmond (Fulgestius), Csí­kos Gábor (Sidonius) és Incze Ildikó (Eudoxia). Te­hetséget mutatott a főisko­lás Haász Vander Péter (Palladius). Morvay István m­ „NÉGYEK" HUMORA EREDETI Farkas a mezőn műsoruk. A Közgazdasági Egyetem egyik hatalmas, mégis zsúfolásig megtelt termében mutatták be , és játsszák rendszeresen. Ami általában tetszett. Pe­dig rafináltan kezdik. Hosszú ideig nincs semmi, csak a félhomály, és köz­b­en a világ egyik, mono­­tonsága miatt legidegesí­­tőbb zenéje, Ravel Boleró­­ja szól. Amikor az ember úgy érzi, hogy végképp nem tudja már elviselni a zene egyhangúságában is felfokozott feszültségét, ak­kor indul az előadás. Beli­beg Galla Miklós, super­­man-kosztümben. Ennek látszólag legalábbis, úgy­szólván semmi oka. Egyéb­ként mindvégig seregnyi olyan dolgot látunk, ami­nek látszólag nincs értelme. Legfeljebb annyi, hogy na­gyon mulatságos. Később azonban egyre inkább összeáll a kép. Sor­ra elénk lép Laár András, a négytagú csapat vezető­je, valamint Dolák-Saly Róbert és Bálint Bea. A három fiú „civilben” pop­zenész, de remekül énekel és mozog zenére a társu­lat egyetlen lánytagja is, aki tanítóképzőbe jár. Humoruk teljesen ere­deti. Többnyire a legegy­szerűbb közhelyeket paro­dizálják életünk minden­napjaiból, frissen, elmésen, szórakoztatóan, olykor pan­­tomimszerűen, máskor ze­nével, néha szólóban, hol meg duettben, van úgy, hogy hármasban és meg­esik, hogy egyszerre mind a négyen. Ha van tengelye a műsornak, leginkább akörüli forog, hogy Laár András, a nagy költő, aki időnként előadja megrázó verseit (paródia és önpa­ródia itt minden, nehogy bárki összetévessze netán valamiféle öntömjénezés­sel!), s a többiek elragad­tatva kísérik vagy egészí­tik ki a maguk zsengéivel, bármilyen műfajban. Sok természetes báj szö­vi át a váratlan poénok­ban és szellemesen eredeti ötletekben bővelkedő elő­adást, amelynek csúcspont­ja egy A vérnarancs című krimiparódia, amely szö­vegében, szerkezetében és előadásában olyan kitűnő, hogy Leacocktól Karinthy Frigyesig világszínvonalú humoristák is nyugodtan vállalhatnák a magukénak. Barabás Tamás A pozsonyi Nova Scene Stúdió vendégszerepeit a Katona József Színházban, ahol Moliére Don Juan című komédiá­ját mutatták be Vladimir Stransko rendezésében. Képünkön: Marian J­ahuda és Zora Kolinska. (MTI Fotó: Ilovszky Béla felv.) INDUL AZ ÚJ KIADÓ TANULMÁNYOK ERDÉLY TÖRTÉNETÉRŐL Tanulmányok Erdély tör­ténetéről címmel az Alföl­di Nyomdában készül a januárban megalakult Cso­konai Kiadó első kiadvá­nya. A debreceni székhe­lyű, de országos ható­körű kiadó harmincötezer példányban jelenteti meg a munkát. A tanulmánykötet több lényeges ponton egé­szíti ki az Akadémiai Ki­adónál megjelent három­­kötetes Erdély története monográfiát, főként a Trianon utáni időszakkal foglalkozó részeket. A kö­tetet Rácz István, a deb­receni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem professzo­ra szerkesztette, művészeti kivitelezője Molnár László, Misztótfalusi-díjas tipográ­fus. A Csokonai Kiadó Ta­nulmányok Erdély történe­téről című kötete az ünne­pi könyvhétre jelenik meg. (MTI) 2 earthrUp, 1988. április 28., csütörtök SZÍNÉSZMÚZEUM Jubileum előtt restaurálás A Magyar Színházi Inté­zet felhívta a látogatók fi­gyelmét arra, hogy a Ba­jor Gizi Színészmúzeumot, a hatvanesztendős épület műszaki állagának felül­vizsgálata miatt, május 2- ától ideiglenesen zárva tart­ják. Az épületet a máso­dik világháború alatt bom­batalálat érte. Felújították, de a vizsgálat elvégzését most az tette szükségessé, hogy különféle károsodás­ra utaló tüneteket észlel­tek. A nem közgyűjtemény céljára épült öreg villá­ban keletkezett károsodás mértéke szerint kell majd dönteni a további teendők­ről. Az épület rendbehoza­tala már csak azért is kí­vánatos, mert 1990-ben ün­nepli a művészeti élet a magyar színészet elindulá­sának 200. évfordulóját. Minthogy a jubileumi esz­tendőben a Bajor Gizi Szí­nészmúzeum előrelátható­lag sok rendezvény szín­helye lesz, s így a közön­ség is nyilván nagy szám­ban keresi majd fel, a már megalakult jubileumi bi­zottság a restaurálást min­denképpen indokoltnak véli. Addig is videofelvé­teleken rögzítik a jelenlegi állapotot, valamennyi he­lyiségével és színészeti em­lékeivel. (Kristóf) FILM­BEMUTATÓ A kíméletlen Bevallom, volt bennem valami ellenállás. Nem elég az a rengeteg krimi, gon­doltam magamban, amit eddig csinált, amelynek mindegyikében ő volt a hős, akár gengsztert, akár zsa­rut játszott, most még arra is „vetemedik” Alain Delon, hogy saját filmjének nem­csak főszereplője, de egy személyben rendezője és producere legyen! Bizonyá­ra így kíván az eddiginél is szuperebb hőssé válni, övé most már nemcsak a labda, de a pálya, meg a lelátó is. Csakhogy ezt a belső el­lenállást, ahogy haladt elő­re a film, fokról fokra­­le­győzte — maga Alain De­lon! A krimiműfajban iga­zán nincs hiány, tv-ben is, moziban is (sőt, még szín­házban is!) az utóbbi évek­ben annyit látunk belőle, hogy az már jóval több a soknál, s köztük rengeteg a rossz, vagy az éppen csak közepes. Ez A kíméletlen című azonban, s ezt már az első tíz perc után be kel­lett magamnak vallanom, a maga műfajában igen tisz­tességesen legyártott mun­ka. És a további száztíz perc (mert kétórás a film) sem okozott csalódást. Alain Delon, a producer, csakugyan jó szerepet kí­nált Alain Delonnak, a szí­­nésznek, de ő ezt igen ki­váló színészi eszközökkel maximálisan meg is oldot­ta. Mint rendező pedig, fö­lényes biztonságot mutatott a ritmust, a tempót, a fe­szültséget, az általános hangulatot, de még a hu­mor kezelését illetően is. Jó bűnügyi film tehát A kíméletlen, s a fentieken túl Delon még azért is di­csérhető, hogy olyan kipró­bált, kitűnő színészeket szerződtetett partnereiül, mint Francois Périer, Pier­re Mondy és Andréa Ferre­­ol (aki telt bájaival először A nagy zabálásban hódítot­ta meg a világot). Fiatal, új női főszereplője, Anna Perillaud is jó felfedezés. Öt évvel ezelőtt, amikor ezt a filmjét forgatta, Alain Delon 48 éves volt, sze­repe szerint csak 40, de ezt az életkort hitelessé tudta tenni. Egyébként úgy lát­szik, hogy az évtizedek óta folyó nagy páros verseny­ben, amely a két legnépsze­rűbb francia filmsztár, Jean-Paul Belmondo és Alain Delon között folyik, az utóbbi években Delon ragadta magához a veze­tést. (barabás) Ez is elmúlik egyszer A film nyugdíjba vo­nult hivatalnokhősét Nyuszkának nevezi a fele­sége, és így szólítják azok is, akik szeretik. Nyuszka bácsi valóban nyuszilelkű a magánéletében, szörnye­teg felesége uralkodik raj­ta s még meg is veti érte, hogy uralkodhat. Nyuszka bácsiban azonban, mint sok megnyomorított Lelki­rabszolgában, ott él legbe­­lül egy törhetetlen, áldo­zatra és szeretetre kész ember, aki az igazságtalan­ság és terror ellen csendes ellenállást táplál magában. Ez a csendes és rendíthe­tetlen ellenállás a történe­lem egy tragikus pillanatá­ban, Belgrád náci meg­szállása idején, igazi hőssé avatja az öreg hivatalno­kot. Az az embertípus, aki, ha nagy és szép értelmét látja, a maga látványosság nélküli módján konokul bátor az életveszélyes helyzetekben is. Mert leg­feljebb elszenvedte egy életen át a megaláztatást, de karcolatlanul őrizte meg magában az igaz em­ber méltóságát. Az Ez is elmúlik egyszer című jugoszláv film han­gulatán, szereplőinek ki­munkáltságán, lélektani hitelességén érződik az erőteljes irodalmi megfor­­máltság, s valótlan, a film Ivó Andric regényéből ké­szült. Arenad Dizdarevic rendező hódolata szintén kiolvasható a filmből a nagy klasszikus író iránt, ám ez csak tisztes munkát eredményezett egyelőre. Nem kerekedett felül az epikus lassúságon, hőse csendes felmagasztosulása szép történet, de jellegte­len film. (bársony) Szövetkezeti mozi Április 21-én nyílt meg Budapesten, a Hegedűs Gyula utcában, az első szö­vetkezeti mozi. Az Ipoly Filmszínház lett a Palotai Építőipari Szövetkezeté, amely átalakította, moder­nizálta a helyiséget. Most az emeleten előadás közben kávét, szendvicset, üdítő­italt is lehet fogyasztani, tompa fényű asztali villany­lámpák mellett, miként szá­mos európai moziban. Ápri­lis 21-én, Woody Allen — nálunk még nem játszott —, Hanna és testvérei cí­mű filmmel nyitottak. Má­tól, április 28-tól, emellett Don White izgalmas film­je, az ugyancsak előbemu­­tatónak számító Végső visz­­szaszámlálás is megy, a fő­szerepben Kirk Douglas­­szel. A jövő csütörtöktől a Ritz fürdőház című ame­rikai vígjátékot vetítik. Az Ipoly közvetlenül a Mo­­képtől kölcsönzi filmjeit, immár nem tartozik a Bu­dapest Film mozijai közé, talán ezért is okozott kez­detben némi nehézséget műsorának megtalálása a sajtóban.

Next