Esti Hírlap, 1988. december (33. évfolyam, 284-309. szám)
1988-12-17 / 298. szám
ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓ Mulató helyett mozi Broadway, Barlang, Ady után Filmmúzeum Szépreményű, nagyvilági jövőnek nézett elébe még a „békeidőkben” az egyik jól ismert, látogatott fővárosi filmszínház. A Dohány utca és az akkori Károly király út által közrefogott tetszetős épület pincéjében hangulatos, szeparés pesti mulatót szándékoztak létrehozni. A terv azonban meghiúsult, ezért azután 1938-ban Broadway néven mozi lett belőle. Az idősebb pesti polgárok bizonyára már az eddigiekből is kitalálták: a mai Filmmúzeumról van szó, amely az 50 éves évforduló alkalmából december 19. és január 1. között nagyszabású gálaműsorral kedveskedik közönségének. — Valóban nagy múltú mozi ,ez — mondja Dimitrov K. Sándor, a Filmmúzeum vezetője. — Mindig is a legnépszerűbbek közé tartozott a fővárosban, ahol korábban Barlang, majd Ady néven is ismeretes volt. Több mint három évtizede a Magyar Filmintézet házimozija, hiszen alapját az intézet jogelődje, a Magyar Színház- és Filmtudományi Intézet rakta le, akkori igazgatója, Hont Ferenc kezdeményezésére. — Milyen feladatot vállal ez a sajátos mozi a főváros kulturális életében? — Az időtálló művészeti értékek otthona. Bérleti és egyéb sorozataival, retrospektív bemutatóival a nagyközönség, de más szőkébb rétegeknek is igyekszik igényes közművelődési-szórakozási formával szolgálni. Felfedező tevékenysége sem mellékes: sok esetben olyan alkotásokat is bemutatunk itt, amelyek valamilyen formában szembenálltak a hivatalos forgalmazás irányvonalával. Annak idején az intézet volt az első, amely vetítette itt Wajda, Bresson, Bunuel, Olmi, Antonioni, Kawalerowicz, Kurosawa vagy Pasolini olyan alkotásait, amelyeket a hazai filmforgalmazás akkor nem szándékozott bemutatni, bár mindegyikük egy-egy jelentős stílusirányzatot képviselt. — Ilyenformán a Filmmúzeumot valóban a dicséretes nyitottság jellemzi. Ám — úgy tetszik — nemegyszer téved a művészi és a kommersz közötti ingoványos területre... — Sikerfilmjeink között természetesen olyan is előfordul, amely nem a legmagasabb művészi színvonalat képviseli. Ám ezek azok az igazi tömegfilmek, amelyek feltétlenül telt házat vonzanak és korántsem olyan értéktelenek, mint ahogy azt egyes esztéták igyekeznek beállítani. Hogy túlságosan bevételorientáltak lennénk? Ez talán megbocsátható nekünk, önfenntartók vagyunk és a jól ismert gazdasági helyzetben mind nehezebb a megélhetésünk. De kulturális elveinket még így sem szándékozunk feladni. — Milyen a magyar hangosfilm-történeti sorozat látogatottsága? — Népszerű, fontos és stabil sorozatunk ez, amelyet még Nemeskürty István bocsátott útjára néhány éve. Kultúrpolitikai szempontból is fontos ez a vállalkozás, hiszen a korábbi — hamis — szemlélettel szakítva, azokat a magyar filmeket is bemutatjuk itt, amelyek néha valóban vitatható ideológiát képviselnek. — Mi lesz a Filmmúzeum jubileumi műsora? — Főként az 1938 előtt készült és bemutatott alkotásokat vetítjük. Hosszú idő óta itt láthatja például újra a közönség Bán Frigyes: Egy éjszaka Erdélyben című filmjét (Páger Antallal, Nagy Istvánnal, Szeleczky Zitával a főszerepben), amely kivétel, hiszen 1941-ben készült. Újra levetítjük Clarence Brown: Walewska grófnő, Paul Czinner: Nagy Katalin, John Ford: Az elveszett őrjárat, George Cukor Kaméliás hölgy, Frank Borzage A három bajtárs, King Vidor Réztábla a kapu alatt című filmjét. A száz éve született Murnau Faustját is láthatja a közönség. — Mivel nyit a Filmmúzeum december 19-én, hétfőn a jubileum alkalmából? — Bán Frigyes Egy éjszaka Erdélyben című munkájával nyit, ezt a következő napon, tehát kedden megismételjük. Tóth Ádám Kanadától Japánig VENDÉGSZEREPLŐK,RENDEZŐK A szomszédos Ausztriában, közelebbről Grazban, az ottani operaházban rendez majd január elejétől március közepéig egy Shakespeare-művet Kerényi Imre. A vihart állítja színpadra. A bécsi Staatsoperben január 9-től kezdve — és ez májusban megismétlődik — Takács Klára vendégszerepei több estén. Az osztrák fővárosba várják január 4-re a Miskolci szimfonikus zenekart. Belgiumban Ránki Dezső zongorázik. Antwerpeni hangversenye január 11-én lesz, Perényi Miklós gordonkaművészé pedig január 13- án és 14-én Luxemburgban. Egy hónapon át Szófiában készíti elő Hegedűs László balettmester a Marica grófnő című operettet. Prágában rádiófelvételt rögzítenek Mendelssohn Éliás című művéből Verebics Ibolya közreműködésével. A tizenöt főnyi Capella Savaria ugyancsak Prágában január 31-én mutatkozik be. Finnországba Erdélyi Miklós karmester készül, Párizsban pedig Perényi Miklós folytatja hangversenykörútját, ahogy Ránki Dezső Belgium után Marseille, Toulon, Velence, Chateauroux francia városokban. Párizsi koncertje lesz Jandó Jenőnek is január 18-án a rádióban. Franciaországból egyébként Erdélyi Miklós Japánba repül, hogy Tokióban, Nagoyában és Osakában dirigáljon egy-egy hangversenyt a Nippon szimfonikus zenekar élén. Ligeti András karmesternek viszont január közepén a torontói rádióban lesz hangversenye, míg Kelen Péter operaénekes Montrealban lép fel. Az NSZK-ban egy hónapon át lép fel a Szegedi Nemzeti Színház, s a Hoffmann meséit adja elő. Rost Andrea az Operaház tagja Frankfurtban énekel január 15-én egy Mozart-mű szólistájaként. Ránki Dezső egyébként Olaszországban is turnézik, ahol Verona, Milánó, Perugia és Bari hangversenytermeiben játszik. A Bartók kvartett Olaszországba készül, Polgár László operaénekes pedig Zürichbe. Ő különböző időpontokban ott a Don Giovanni-előadáson működik közre. Svédországra is jut magyar művész, mégpedig Mihály András személyében, aki Strauss, Brahms műveit dirigálja. Az Egyesült Államokban is szívesen várják Polgár Lászlót, Bastien and Bastien előadásaira. Takács Klára Chicagóba utazik, hogy négyszer énekeljen A kékszakállú herceg vára női szerepében. Guinness újra színpadon Most 74 éves az egyik legnagyobb élő angol színész, Sir Alec Guinness, akinek néhány „elkésett” filmjét, a Zsivago doktort és a Híd a Kwai folyónt nemrég mutatták be nálunk, és hónapok óta sikerrel vetítik. Tíz év óta most először játszik ismét színpadon Sir Alec. Egy Lee Blessing nevű amerikai író Séta az erdőben című darabjának főszerepében lép fel a londoni Comedy színházban. Egy fegyverkezési tárgyalásokon részt vevő szovjet funkcionáriust játszik, aki megegyezésre jut a nukleáris fegyverek eltiltása ügyében. 20strf Hr 4 up, 1988. december 17., szombat mm A Rádió magazinja, a Bagoly, tegnap éjszaka immár másodszor teremtett rádióhidat az Egyesült Államokkal. Ez a második rádióbeszélgetés jobban sikerült a néhány hónappal ezelőtti elsőnél. Mind a rádiósok: Budapesten Györffy Miklós és Szénási Sándor, Washingtonban, New Yorkban Bán Tamás és Thassy Jenő, mind pedig a meghívott vitatkozók felhasználták a múltkori premier tapasztalatait, rutinosabban ültek a mikrofon elé, s nem utolsósorban az általános helyzet is sokat változott a legutóbbi adáshoz képest, a politikai kibontakozást tekintve előnyére. Ebben a vitában Pozsgay Imre államminiszter, Ágh Attila, Gombár Csaba politológus és Lengyel László közgazdász ült a budapesti stúdióban, Washingtonban Horváth János közgazdász professzor, az amerikai kormány gazdasági tanácsadója, Radványi Miklós, a washingtoni Kongresszusi Könyvtár főmunkatársa, New Yorkban pedig Gáti Károly politológus, a Columbia Egyetem professzora. Nem mondhatom, hogy „magyar részről”, meg „amerikai részről”, ugyanis az volt a műsor fő jellemzője, hogy az amerikai állampolgárságú részvevők is ugyanolyan magyar szívvel, ugyanúgy magyarul gondolkodva és értünk szurkolva beszéltek, mint az itthoniak. És vitának sem igazán nevezhetem ezt a műsort, inkább beszélgetésnek, minthogy nagyjában-egészében egymással egyező vagy egymásra erősen hasonlító vélemények hangzottak el. Egyértelművé vált tehát, hogy a műsor amerikai emigrációban élő részvevői ugyanúgy a magyar nép felemelkedését, a válságból való kilábalását tekintik célnak, mint budapesti partnereik. És odaát éppúgy, mint idehaza, eléggé érettnek tartják ezt a nemzetet, hogy képes legyen maga dönteni további sorsáról. (barabás) □ NÉGYKEZES. Liszt: Karácsonyfa-ciklus című négykezes verzióját Hargitai Imre és Kemenes András interpretálja 22-én, csütörtökön, a régi Zeneakadémián délelőtt 11 órakor kezdődő zongorahangversenyén. Kiválasztottak PÜNKÖSTI ÁRPÁD KÖNYVÉBŐL Pünkösti Árpád elégtételt ad a magyar falunak és a magyar gazdának. A történelem, igaz, átkeresztelte a gazdát, úgy hívják: tsz-elnök. De ha ez a könyv kissé emlékállító is, akkor sem „hősi szobor”. Göcsörtös jellemű, megbolygatott erkölcsű elnökgazdákat ír meg, földimádókat és gyarlókat, szívósakat és rosszkedvűeket, bizonytalanokat a világgal szemben, s földet, falut szeretőket és a föld, a falu igazságáért hazudni képes igazságakarókat is. A könyv sok részletét, sok elnökét olvastam szeretettel, de leginkább mégis dr. Gajdócsy Istvánt, akinek így szól az egyik históriája a tervutasításról, ott a bajaszentistváni határban, ezerkilencszázhatvan-valahányban: „— Kiadták, hogy menynyit kell vetni és mi mindig azt mondtuk, hogy annyi van vetve. Nagyon rendes járási elnökhelyettes volt, aki kocsival kijött ellenőrizni, amikor kiértünk a határba, hanyatt vágta magát és elkezdett horkolni. Az az érzésem, szándékosan csinálta, s éppúgy tudta, mint mi, hogy mi a helyzet. A tervelőírásokkal tehát komolyabb bajunk nem volt, tőlünk már akkor is inkább azt kérték számon, hogy a város ellátásáért mit teszünk. Beküldtem az öszszes irodistát a Finomposztóba és a többi gyárba, hogy írják össze, ki menynyi krumplit kér és mikor szállítsuk neki. Vagy megcsináltuk, hogy ... beálltunk egy traktor csirkével a gyárudvarra, és ott mértük, árultuk a munkásaszszonyoknak. Nem a pénzért csináltuk, nagyban sokkal kevesebb vesződséggel eladhattuk volna ...” Pünkösti Árpád Kiválasztottak című dokumentumkötetének az a legszebb igazsága, hogy felkutatta és tanúsítja egy régi igazság folytatását: a földet nem lehet leváltani... A kiválasztottak bő négyszáz lapoldalán pedig leíratlanul is azt olvashatjuk még: a magyar gazdát sem lehet. A falu sok évezredes termésritmusa, a földből pénzfakasztás felelőssége gazdává formálta a sok felől jött tsz-elnököket, annyira, hogy végül egyfelé tartottak: a nagy múltú magyar parasztgazdaságok két-három falu határára kiterjedt érdekei felé. A többi, most már, így visszanézve, tanulságaival, megszenvedett, gyötrő harcával együtt — a túlélés meg a kiválasztottakban egy száraz, feszítő, ám balladás felhang. Olyan, amilyet Pünkösti Árpád első kötete, az lm b ejöttünk nagy örömmel is magában hordott. Kár, hogy annak szépségét, értékeit az elsőkönyves szerzőkhöz néha a mostoha kritika méltatlanul figyelmen kívül hagyta. Földessy Dénes KODÁLY TISZTELETÉRE Csillogás vagy „lehullajtás” BESZÉLGETÉS FARAGÓ LAURÁVAL A VASÁRNAPI KONCERT ELŐTT — A népdalt évszázadokon át hordozták emlékezetükben az egyszerű emberek, s hozzátették a maguk életét. Az én jajom, panaszom sokkal kevesebb, mint az övék, amely egyetlen hangon, de a közösség hangján szólal meg. Faragó Laura holnap a Zeneakadémián, a Kodály születésnapja tiszteletére rendezendő hangversenyen, a zeneszerző sok népdalfeldolgozását adja elő, Fasang Árpád kíséri zongorán. Elhangzik ezenkívül Kodály gordonka-zongora szonátája Párkányi Tibor és Fasang Árpád előadásában. Először játsszák együtt, sőt, egyáltalán, mindketten először játszszák az Op. 4. számú, tehát nagyon korai és nagyon szép, mégis szinte elfelejtett, élő előadásban ritkán hallható művet. A koncert bevezető műsorszáma még korábbi keletkezésű, az Op. 1. számot viseli. — Ez a sorozat tizenhat dalból áll — mondja Faragó Laura —, Énekszó a címe, népi szövegekre írt Kodály-dallamok. Szép ajánlás áll a dalok élén Kodály kézírásával: „Kötöttem bokrétát Erdei szekfűből, Annak adom én azt, Kit szeretek szívből.” Az alkotópálya végéről, a zeneszerző utolsó éveiből valók viszont az Epigrammák, amelyeket eredetileg szólóhangszerre és kíséretre komponált, s a gyönyörű éneklő dallamokra később Kistétényi Melinda által írt szöveggel, e művek valódi dalokká váltak. A magyar népzene 8. kötetének valamennyi dala helyet kapott a programban. Ezeket Kodály Basilides Máriának ajánlotta, aki lemezre is énekelte a dalokat, Bartók Béla kíséretével. Hihetetlenül nehéz a zongorakíséretük, szélsőséges dinamikailag és ritmusban is, a zeneszerző szinte zongoraversenyt írt a népdal alá. Bartók saját művészi alázatáról tett bizonyságot, amikor megtanulta a nagyon nehéz kíséreteket, elismerve Kodály zenei nagyságát. — A népdalok tiszta egyszerűsége és a népdalfeldolgozás különleges koncertjellege nem ellentmondás? — Amikor 1906-ban kiadták első közös népdalfeldolgozásukat (Bartók— Kodály: Húsz magyar népdal), az ajánlás így szólt: egyszerű kísérettel látjuk el a magyar népdalokat, mert „kell a ruha a népdalra, ha behozzuk a városba”. Később azután már önmagukat is ki akarják fejezni, s a véleményüket a népdalról. A dal már csak kiindulópont a zeneszerzői elképzeléshez. Mindketten eljutottak eddig a gondolatig, hogy a dallamot a huszadik század zenei nyelvével kell szintézisbe hozni, hogy Európának valóban mondhasson valamit. A schönbergi tapasztalatok birtokában így tudták megújítani népzenéjükkel az európai zenét. — A dal előadójára is más feladatot ró ez a másfajta elképzelés? — Aki nem ismeri a magyar népzenét, illetve annak eredeti előadásmódját, annak nagyon jó dolga van: ha — sok tanulás után — híven elénekli a kottát, akár el is felejtheti, hogy népdalt énekelt, annyira huszadik századi a dal. De ha a népzene eredeti hangzásából indul ki, egyetlen lehetősége, hogy egyeztesse azt a zeneszerzői gondolattal — és ez a nehezebb út. Erre egy példa: Kodály hűségesen és kristálytisztán vette át a népdal szövegét és dallamát, még az apró díszítéseket is a kottára vezette. Aki nem hallotta paraszténekestől ezeket a dalokat, nagyobb fontosságot tulajdonít a díszítéseknek, mint szükséges, hiszen a műzenében ez a csillogás. A paraszténekeseknél viszont inkább „lehállajtás”. Én tudom, hogy ezeket a díszítéseket elejteni és nem hangsúlyozni kell: hallgattam a felvidékieket, Domonkos Pál Péterrel egy héten át dolgoztam az áttelepített csángóknál. A dalok éneklői valami közösségi dolog hordozói: ahogyan hallották, úgy adják tovább. Érzelmileg voltaképp médiumok. Ehhez az ősképhez, a személytelenül előadott, a közösség hangján megszólaló népdalhoz akarok hű maradni, akkor is, ha népdalfeldolgozást énekelek, hogy a közönség ne az előadót érezze, hanem azt a közeget, ahol megszülettek a dalok, s egyúttal mégis kiderüljön az előadásomból, hogy ami elhangzik, az Kodály-feldolgozás. Csák P. Judit □ GERGELY FERENC karácsonyi orgonahangversenyét, 19-én, hétfőn fél 8- kor rendezik a Zeneakadémián. Közreműködik Lukin László (narrátor) és a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola Arezzói Guido kórusa (tanár: Gergelyné Kovács Mária).