Esti Hírlap, 1989. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-25 / 21. szám

MEGKÉRDEZTÜK SZERDAHELYI ISTVÁNT: Miért nem szólalt fel az MSZMP—MDF-vitában? Múlt pénteken a televízió Napzárta című műsora 72 percen át közvetítette annak a ta­nácskozásnak a részleteit, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Demok­rata Fórum képviselői között folyt a Politikai Főiskolán. A kamera többször közelképen mutatta Szerdahelyi Istvánt, a Kritika fő­­szerkesztőjét, de mindig csak úgy, hogy hall­gat, jegyzetel. Megkérdeztük tőle, miért nem szólalt fel a vitában? — Felszólaltam én, csak a műsor szerkesztői vágták ki mondanivalómat a maga egészében. Hogy miért, nem tudom, ítéljék meg abból, ahogyan­­itt összefoglalom. Egykori professzorom, most vitapartnerem, az MDF szí­neiben fellépő Szabad György gondolatmenetéből indultam ki: bízzunk ab­ban, hogy mindkét fél a nemzet boldogulását akarja. Azt, hogy politikai intéz­ményrendszerünk a népszu­verenitás jegyében alakul­jon át, megfelelő — az anarchia veszélyét kizáró — fokozatossággal, de szigorú következetességgel. A vita így arra összpontosítható, hogy milyen konkrét for­mában képzeljük el a nép­szuverenitás kiteljesedését, s miféle politikai, jogi re­formlépésekkel akarunk el­jutni hozzá. Hangsúlyoztam azt is, hogy egy ilyen vita esetén kölcsönösen sokat okulhatnánk egymás érvei­ből.­­­ ­ Az a nézetcsere azonban — folytattam —, ami itt zajlik, távol áll minden ef­fajta szakszerűségtől. Az MDF képviselőitől nem azt halljuk, milyennek szeret­nék látni a jövő társadalmi berendezkedését, s ehhez miféle törvények, konkrét politikai reformok szüksé­geltetnek szerintük — ilyen programjuk, saját nyilatko­zatuk szerint, még nincs is. Halljuk viszont az olyas­féle állításokat, amilyen az, hogy az MSZMP történel­mileg megbukott vagy az, hogy tagjainak nagyobb ré­sze csak sodródik a politi­kával, nem kis­ hányada pe­dig hatalmi posztjába ka­paszkodva politizál. Igye­keztem kifejteni, hogy egy­részt az effajta impressziók távolesnek a mi egzakt vi­tatémán­któl, másrészt pe­dig könnyen cáfolhatók is. Az MSZMP nem a párt­vezetéssel, hanem 800 000 párttaggal azonos. E párt­tagság pedig történelmileg nem megbukott, hanem győzött. Ő vitte diadalra — s egyedüli szervezett politi­kai erő lévén, egyedül ő vi­hette diadalra — azt a gon­dolatot, hogy a radikális politikai reformok halaszt­hatatlanok. E 800 000 ember történelmi győzelmének nyilvánvaló jele egyebek között már az is, hogy mi itt ilyen vitát folytathatunk.­ ­ Visszás azonban azért is, ha az MDF soraiból hallom egyre a „bukott rendszer” emlegetését, mert képvise­lőik között nem egy olyan személyiséget látok, aki ab­ban a bukott rendszerben vezető poszton állt, a veze­tőkkel szoros kapcsolatot tartó elithez tartozott, s akit annak idején az „egy­szerű párttagok” — mint magam is — a hatalom képviseletében hallgathat­tunk. Figyelmeztettem az MDF felszólalóit arra is, milyen könnyű hangzatos szólamaikra hasonló vála­szokkal tromform: tagságu­kat mi is illethetnénk ugyanazokkal a minősíté­sekkel, amelyekkel ők a párttagokat illetik, azzal a különbséggel, hogy mi nem azt mondhatnánk, hogy posztjaikba kapaszkodva politizálnak, hanem azt, hogy a felkapaszkodásért, a hatalom megszerzéséért. Sajnálva, hogy a vita ilyen vágányra futott, s nem egzakt kérdések körül folyt, felvázoltam egy szaksze­rűbb nézetcserében milyen kulturális szempontokkal egészítettem volna ki a po­litológusok, jogászok elgon­dolásait. Túl ugyanis azon, hogy a demokrácia kialakí­tásának előrehaladása függ­vénye a — ma nálunk saj­nálatosan hiányzó — politi­kai kultúra fejlődésének, a tudományban és a művé­szetekben sajátos kritériu­mokkal kell számolnunk Jóllehet, a demokratikus vi­szonyok — a kutatási sza­badságtól a szabad viták le­hetőségéig — itt is elenged­hetetlenül szükségesek, az értékek, az esztétikum, a tudományos igazság kérdé­seit illető döntéseket nem lehet a népakaratra vagy akármiféle többségi elvre építeni. Nem az a legjobb író, akit legtöbben olvas­nak, s kétszer kettő akkor se lesz öt, ha ezt az egész magyarság egyöntetűen megszavazza. A kulturális demokrácia tehát külön, igen bonyolult problémákat támasztó kérdéseket vet fel.­ ­ Az itteni nézetcsere szak­mai szintjének kritikája­­ként rámutattam végezetül, hogy jóllehet, magam a jo­gi kérdésekben járatlan va­gyok, még nekem is szemet szúr, hogy az MDF és az MSZMP képviselői fő kér­désként vitatják: feloszlas­suk-e az Országgyűlést és írjunk-e ki új választásokat vagy sem. E feloszlatásra nincsen felhatalmazva se az MDF, se az MSZMP, egy ilyen aktus jogon kívüli lé­pés lenne, s a jogállamiság megteremtését nem lehet jogon kívüli módszerekkel kezdeni. (Az MDF egyik, jogász képviselője később meg is erősítette ismeretei­met: jogszerűen csak az Or­szággyűlés maga oszlathat­ná fel önmagát.) Ez volt mondanivalóm lényege , hogy miért ma­radtam ki a műsorból, fejt­se meg, aki tudja. A Központi Bányászati Fejlesztési Intézet a Budapest II., Varsányi Irén u. 40—44. sz. alatti telephelyére felvesz gépíró adminisztrátort Bérezés: a kollektív szerződés szerint 4­ hűségjutalom. Rugalmas munkaidő. Jelentkezni lehet személyesen dr. Faur György osztályvezetőnél, telefonszáma: 352-960. ELÁRVULT GAZOMÉTEREK Tegnap jelkép, ma emlék VÁLTOZOTT A TECHNOLÓGIA „Földgázra átállítva”. Ez a tényszerű közlés mind­azon budapesti otthonban olvasható, ahol gáz kínál meleget, gáz segít a főzés­kor, gáz forrósít mosdóvi­zet. Tavaly nyár óta a városi gáz (világítógáz) száműze­tett a budapesti lakásokból, leállították a gyárakat, fe­leslegessé váltak a messzire látszó tárolótartályok, a gazométerek. E magasra nőtt fémmonstrumok sok mindent megéltek, sok min­dent láttak. Sokan néztek úgy rájuk, mint a modern idők, a század eleji civilizá­ció jelképeire. A fővárosban ma még állnak a gáztartá­lyok, de az új technika fe­leslegessé tette őket. Ipar­­történeti emlékké váltak. Az óbudai két, egyenként százezer köbméteres tároló 1913 óta magasodik a város­rész fölé. A teleszkópos tar­tókkal üzemelő „gáztorony” városképi különlegességnek számított, több korabeli rajzon megörökítették. A világítógáz tárolótartá­lyainak elsődleges feladata volt, hogy a termelés folya­matossága és a fogyasztás szakaszossága között össz­hangot teremtsen. A gáz­gyárak rendre tájékoztat­ták a gáztartályok kezelőit a gyártás paramétereiről, s a gyármesterek feleltek azért, hogy mindig elegendő mennyiségű energia álljon a fogyasztók rendelkezésé­re. Az évek során változott a technológia. A szén alapú városigáz-gyártást fokozato­san szorította ki a földgáz. Elsőként a zalai mezőkről érkezett a nagy nyomású alapanyag, később bekap­csolták a Hajdúszoboszló környéki lelőhelyeket is. A technika változása, s nem utolsósorban a kör­nyezetvédelmi megfontolá­sok indokolttá tették a földgázra történő átállást, a világítógázt gyártó üzemek leállítását. Ez utóbbi ter­melésekor ugyanis erősen szennyező melléktermékek keletkeznek, s a munka­­folyamatok az emberi egészségre káros hatással — sugárzó hő, kátrányos gáz­szivárgás — járnak. A vá­rosi gáz egyébként sem le­hetne versenytársa a föld mélyéből érkezőnek, hiszen a földgáz nagy nyomással tör­­föl, így tulajdonképpen saját energiája juttatja el a fogyasztókig, emellett tisz­tább, nagyobb fűtőértékű, mint „kistestvére”. Hosszú évek szisztematikus munká­­ja után tavaly nyárra jutot­tunk odáig, hogy a főváros egész területén megszűnt a városi gáz, s minden fo­gyasztókészülékre rákerült, földgázra átállítva. Iglódi Csaba SÁTOR, SILÓ, EMELŐBALLON Graboplan Kft. Korlátolt felelősségű társasággá alakult a Grabo­plast Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár műszakikon­­fekció-üzeme. A Graboplan Kft. 75 millió forintos va­gyonértékének 99 százaléka a Graboplast tulajdona, 1 százaléka az üzemben dolgozó öt magánszemélyé. A kft. uszodák, tornacsarnokok, raktárak borítására alkalmas sátrakat, terménytároló silókat — köztük hőszigetelő szintetikus ponyvából készült terménytárolókat —, to­vábbá gépkocsi kerékcserénél használatos, az autó ki­pufogógázával működtetett pneumatikus emelőballono­kat, könyvkötészeti és szigetelőanyagokat állít elő. A kft.-től az idén mintegy 320 millió forintos árbevételt várnak, s 35 millió forintos nyereségre számítanak. TATABÁNYÁN ALAKULT D-R PLAST ÚJ ÜZEMCSARNOK Különböző műanyag ter­mékek gyártására és érté­kesítésére magyar M NSZK vegyes vállalatot alapított Tatabányán a Delta Ipari Szövetkezet és a nyugat­német Renders­ cég. Az in­dulótőke 42 millió forint, amit fele-fele arányban biztosít a két alapító. A DBR Plast nevű új vegyes vállalat egyelőre évi 2,5 millió márka ér­tékű műanyag áru előállí­tására rendezkedik be. Vi­rágtartókat, bevásárlókosa­rakat, malterkeverő ládá­kat és az élő baromfi kí­méletes szállítására alkal­mas speciális konténereket készítenek. A Renders-cég a termékek kilencven szá­zalékát visszavásárolja, és más országokban értékesí­ti. A virágtartó edényeket például holland kertészek­nek adja el. Egyelőre a­ tatabányai Delta egyik régi üzemében kezdték meg a gyártást, amihez a nyugatnémet cég szállította a gépeket, a jö­vő évben pedig már új üzemcsarnokot épít a ve­gyes vállalat. VÁLLALKOZUNK Lehetőségek villamosa A vállalkozások ko­­rában élünk. Mor­fondírozom is gyakran: vajon nem szalasztot­tam-e el valamit. Hal­lottam egyszer egy anekdotát honi gondol­kodónkról, aki úgy fo­galmazott egyik levert forradalmunkról: vala­hogyan úgy jött az, mint egy váratlanul felbuk­kanó villamos, amire, ha felugrunk, esetleg el­roboghatunk, ha viszont lemaradunk róla, keser­günk, kínlódunk, kétel­kedünk önmagunkban a kihagyott lehetőség miatt. Mert egyáltalán nem biztos, hogy újra jön. Várom hát a lehetősé­gek villamosát, s mégha februártól öt forintba kerül is a jegy, bizo­nyosan felugrok rá. An­nál is inkább, mert akármerre fordulok, mindenütt vállalkozó­­i kedvet tapasztalok. A minap jó ismerősöm ko­pogtatott, mesélte, ve­gyes vállalatot alapított a neki munkát adó ál­lami gazdaság, s havi húszezer forintért bi­zony átpártol oda. Kör­nyezetbarát szemetes­zacskót gyártanak majd vidéki telepükön, meg is vásárolták a helyi tsz lerobbant műhelyét, s úton vannak már az osztrák gépek az üzem­be, amely majd a tervek szerint legalább másfél tucat embernek ad munkát. Arra a kérdés­re, hogyan viszonyul építészmérnökből lett reklámszakemberként az iparhoz, kitérő választ adott. Magam is tudom: bal­gaság volt ilyen naív kérdéssel faggatnom. Miféle rendkívüli van döntésében? Nem ő az egyetlen. A minap ol­vastam éppen a KISZ KB vezetőképzési és káderosztályának és a Művelődési Minisztéri­um képzőművészeti fő­osztályának felhívását, nyolc hónapos művésze­ti menedzserképző tan­folyamra. A minisztéri­um szándékát még csak­­csak értem, mármint azt, hogy művészeti kö­zépiskolái, felsőfokú ok­tatási intézményei, s közvetve az irányításá­val működő számtalan szakkör, képzőművész­kar mellett menedzser­­képzőt indít. A KISZ KB-t viszont kevésbé. El sem tudom képzelni, miféle fontos hely jut a szín- és formaelmélet­nek, a művészeti tech­nikák ismeretének vagy éppen a kiállításrende­zésnek és műkereskede­lemnek az ifjúsági szö­vetség vezetőképzésében vagy — ezzel a csúnya szóval élve —, a káder­kiválasztásában. Hacsak nem az ifjúsági szerve­zetbeli vezetés művé­szetéről van szó. Akkor szerintem megéri a hat­ezer forintos tanfo­lyamdíj, mert a vezetés művészete manapság nagyon is hasznosítható tudomány. Persze a vállalkozás­nak kockázata is van. Nem mondanám, ha nem hallottam volna a Jurta Színház esetéről. Képviselői hazai és kül­földi újságírókat tájé­koztattak a közelmúlt­ban gazdasági, gazdál­kodási gondjaikról, amelyek — szerintük — politikai műsoraik miatt támadtak. Kétségtelenül nem volt szép a pénz­ügyminisztertől, hogy nem állt a színházat megsegíteni szándéko­zók ügye mellé. Mert hát biztosan annyi tá­mogatást adott ez a színház legalább szelle­mileg a pénzügyi politi­kához, hogy most viszo­nozni illet volna a szán­dékait. Egy vállalkozó — szerintem — joggal várhat el ilyen támoga­tást. Az viszont nehezen megy a fejembe, hogy a színház miért kér ga­ranciát vállalkozása ki­segítésére a kátyúból személyesen a minisz­terelnöktől, a kormány­tól, s negatív válasz ese­tén miért fenyegetőzik tiltakozó demonstráció­val. Persze, értem őket. És irigylem is. Kivált azért, mert én például nem kezdtem ilyenfajta vál­lalkozásba. Pedig mi­lyen szép is lett volna. Szárnyaló fantáziám ki­bont egy jövőbeli képet. Roskatag aggastyánként ülök — ahogy a sikerei­met ismerem —, kan­dalló helyett egy vas­kályha előtt, s a villód­­zó parázs helyett, az iz­zó öntöttvas ajtóra me­redve mesélek szavai­mat leső unokáimnak arról az eredménytelen vállalkozásomról, amely mellett emberek százai, ezrei tüntettek. Milyen szép is lehetne ... Azért egy kicsit szkeptikus va­gyok, félek, unokáim esetleg olyanok lesznek, mint a pár száz, ezernyi kilométerrel távolabb élő okos vállalkozók, s megmosolyognak naiv­­ságomért. Marad hát a valóság. A vállalkozói vi­lág. Szerintem, aki okos, az víztornyot vásárol. Nemrég értesültem, hogy eladják Szolnokon az Eötvös téri víztornyot. Csaknem száz esztendeje fúrták a létesítményt tápláló kutat, ma már nem működik, de azért dacol az időjárás szeszé­lyeivel. Biztosan jó bolt, mert ha ennyi időt ilyen jó állapotban kibírt, nagy jövő vár még rá. Mielőtt azonban a meg­vásárlásra szánt pénz számolásához kezdtem volna, lelohadt lángoló képzeletem, értesülvén arról: a helyi víz- és csatornamű vállalat tár­gyal egy nyugatnémet és egy magyar vállalko­zóval, akik vendéglőt és eszpresszót nyitnának a víztoronyban ... Most már mindegy. Elkéstem. De azért nem vagyok túl szomorú. Várom a lehetőségek újabb vil­lamosát. Virág Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék