Esti Hírlap, 1989. április (34. évfolyam, 76-85. szám)

1989-04-06 / 78. szám

BEJEGYEZTÉK, MŰKÖDHET Minden hír ellenére: létezik az alapítvány Műholdas vétel, sokféle szolgáltatás­ i kábeleket kínálunk. Ha befizetik azt az ötezer egynéhányszáz forintot, május végén már nézhetik a Sky adásait — mosolyog a hölgy, s szerződést nyom az orrunk alá. Váratlan ez a vasárnapi látogatás. Szinte védekezve jelentjük ki, hogy mi és a VII. kerületben még so­kan mások alapítványtagok lettünk, onnan várjuk majd, hogy segítsenek a műholdas adások vételének kiépítésében. Az alapítvány sok minden mást is kínál, egyebek között telekommu­nikációs rendszert, saját kábeltelevíziót, szociális szolgáltatást. A vendég A hölgy nem tágít. A bejárati ajtó mellé telepí­tett csőre mutat. Mondván: ezt már az ő megbízói ve­zették oda. Láthatjuk: nem a levegőbe beszél. Elutasít­juk a szerződést, annál is inkább, mert mi annak ide­jén csekély tagsági díjat is fizettünk, s jelen voltunk a körcsarnokban az alapít­vány elhatározásakor. Sza­vaztunk , és vártuk a be­jegyzést. Ehelyett a Varsádi BI­­­AG küldte el ügynökét, nyilván azzal a megbízás­sal: járja végig a lakáso­kat, s közölje mindenütt, az alapítvány már nem lé­tezik, füstbe ment az álom, se parabolaantenna, se ká­beltelevízió nem lesz. Mi több, a pártoló tagsági dí­jat valaki „lenyelte”. Hiá­ba érdeklődnek a lakók, az alapítvány telefonszáma megszűnt, mindenkinek bottal üthetjük a nyomát. A BIN­ AG viszont, ha drágábban is, és a szolgál­tatásoknak pusztán töredé­ket vállalva is, de lám megjelent. És őket támo­gatja a kerületi IKV, hogy a másik társulás el­ítélhető eszközökhöz folya­modott. Hogy miért? Ezt nem minősítem, hiszen ak­kor én sem lennék különb náluk. Aki eljött az alaku­ló ülésre az év elején, tud­ja, miért ragaszkodik mi­­hozzánk. A Nyitott világ alapítványnak már ma is tekintélyes a vagyona, s ezt úgy gyarapítjuk majd tovább, hogy a kerület la­kóinak a jóváhagyott egy­szeri ötezer forinton túl többé sem a műholdas vé­telért, sem a hazánkban ta­lán még ismeretlen szolgál­tatásokért nem kell fizet­niük. Március közepén hagyta jóvá az alapítványt a VII. Kerületi Tanács igazgatási osztálya. Utána lehetett számlát nyitni, csekket ké­szíttetni, elkezdeni a széles körű toborzást. Az antenna felállításához, a kábeltele­víziózáshoz szükséges köz­pont telepítéséhez, a mű­sorszórás egyéb feltételei­nek elkészítéséhez a laká­sonkénti ötezer forintot az erzsébetvárosiak még nem fizették be. Hiszen időbe telik, míg a szükséges csek­kek mindenhová eljuthat­nak. De az alapítvány al­kalmi újságjával együtt mindez napokon belül a ta­goknál lesz. S ha megérkez­tek a számlára az első fo­rintok — a nyugdíjasok, a szociálisan rászorulók jóval kevesebbet fizetnek —, munkához láthat a Para­bola Kisszövetkezet. — Mi nem szeretnénk a vetélytársat kiszorítani — mondja Hajas György. — Akik bennünk nem bíznak, ám válasszák ezt a másik társulást. De az alapítvány tagjai, reméljük, hozzánk csatlakoznak. Most már tudhatják, mi létezünk, az alapítvány, akár a világ más országaiban, anyagi és jogi garancia, s lehetővé teszi, hogy közösen valóra váltsuk mindazt, amit az év elején együtt elhatároz­tunk. Fazekas Ágnes Munkához lát — Méghogy megszűnt az alapítvány...? Pusztán annyi történt, hogy a sza­bályokat kijátszva a várt­nál hosszabb idő alatt tud­tuk csak bejegyeztetni — veszi elő a határozatot Ha­jas György, az elnökség tagja. — Azt is tudjuk, . * __ rw BELEPOK ÉS TÁVOZOK T­avalyi­ idei változások az MSZMP tagságában Az idén március végéig mintegy 23 ezren léptek ki az MuzuVIP-ből, miközben csak kétezren kérték felvé­telüket a pártba — nyilat­kozta az MTI munkatársá­nak Bíró József, az MSZMP KB pártépítéssel és tagnyilvántartással foglal­kozó csoportjának vezetője. Elmondta: míg 1986-ig évente mintegy húszezren távoztak a pártból, addig 1987-ben 34 ezren, tavaly pedig 83 ezren. Közülük 58 ezren kiléptek, 14 ezret tö­röltek, ezer párttagot ki­zártak, s tízezren meghal­tak. Ugyanakkor folyama­tosan csökkent a tagfelvé­telek száma: 1986-ig évente mintegy 30 ezer új tagot vettek fel, de 1987-ben 23 ezret, 1988-ban pedig már csak 13 ezret. A párttagság létszáma 1987 őszén volt a legnagyobb, megközelítette a 880 ezret, a múlt év vé­gén 801 ezer volt, jelenleg pedig mintegy 780 ezer tag­ja van az MSZMP-nek. Bíró József rámutatott: a mostanában belépők az MSZMP új irányvonalát, a megújulási folyamatot tartják vonzónak, azt, hogy a párt hosszú évek után nyitottabbá vált. Szólt arról is, hogy gyorsult a szervezet öntisztulása, bár a kikerülések hatása még nem érződik a párt­egység­ben. Elsősorban azok tá­voztak, akik nem tudták vagy nem akarták vállalni a párttagsággal járó meg­növekedett követelménye­ket. Sokan csalódtak, má­sok pedig kivárnak, hogy az MSZMP megőrzi-e veze­tő szerepét a többpártrend­szer keretei között. A ta­valy májusi pártértekezlet után néhány hónapig lassult a kilépések és gyorsult a belépések folyamata, de ez a múlt év utolsó ne­gyedében ismét megfor­dult. A harmadik negyedévben nyolcezren, a negyedikben pedig már 14 ezren léptek ki, mert elégedetlenek a pártértekezletet követő idő­szak eredményeivel, főként azzal, hogy jelentősen rom­lott az életszínvonal. A múlt évben kilépettek 12 százaléka nem ért egyet a párt politikai irányvonalá­val, 25 százalékuk betegség­re hivatkozik, mások egyé­ni sérelmükkel, 45 százalék pedig egyáltalán nem in­dokolja a kilépést. Feltéte­lezhető, hogy az utóbbiak nagy többsége politikai okok miatt adta vissza tag­könyvét. Bíró József felhív­ta a figyelmet: nemcsak az új szerveződések, hanem az MSZMP tagjait is megfe­nyegetik, s ezért többen fé­lelmükben lépnek ki a pártból. A kilépők közül csak elvétve hivatkoznak rá, hogy más pártba kíván­nak átigazolni. A múlt év­ben egyébként 1200 felső­szintű vállalati, tanácsi, szövetkezeti vezető is tá­vozott az MSZMP soraiból. A pártban folyamatosan csökken a munkások és a szövetkezeti dolgozók ará­nya. Míg hazánkban az ak­tív keresők 57 százaléka munkás, 27 százaléka szel­lemi foglalkozású, 12 száza­léka szövetkezeti dolgozó, addig a pártban ez az arány kerekítve 39-53-7. Tavaly 43-ról 36 százalékra csökkent a pártba belépő munkások aránya, miköz­ben a szellemi foglalkozá­súaké 33-ról 40 százalékra emelkedett. A pártban ke­vés a fiatal, a tagok mind­össze 8 százaléka 30 éven aluli. A fiatalok körében az MSZMP szükségesnek tartja a tagtoborzást, mert a párt jövőjét, megújulását töltik várja. A párt szervezeti szabály­zatának átdolgozása során egyébként törekszenek a tagfelvétel további egysze­rűsítésére. Már megszűnt az a gyakorlat, amely sze­rint tagfelvételkor az alap­szervezet döntését az irá­nyító párt-végrehajtó bizott­ságnak kellett jóváhagy­nia. Jelenleg még szükség van a két ajánlóra, de le­het, hogy ebben is változás lesz. A többpártrendszer viszonyait figyelembe véve a párttaggá nevelés, a tagfelvételi munka to­vábbi új módszereket kí­ván a pártszervektől és tagjaiktól. A követelményeket az ed­digieknél rugalmasabban kell kezelni, a tagfelvéte­lekkor elsősorban a jelen­legi politikai törekvések, a reform, a megújulás céljai­nak elfogadását kell fő kö­vetelményként megfogal­mazni — mondta befejezé­sül Bíró József. NITROKÉMIA Ioncserélő gyanták Nagy kapacitású ioncse­rélő műgyantaüzemet épí­tenek a fűzfői Nitrokémiá­­nál. A csaknem háromne­­gyedmilliárd forintos be­ruházás az év végén feje­ződik be. Az évi 20 ezer köbméter kapacitású üzem magyar—szovjet államkö­zi megállapodás alapján jön létre. Az alapanyagot teljes mennyiségben a Szovjetunióból szerzik be és cserébe készterméket szállítanak. Az új üzem­ben főleg erőművekben használható ioncserélő gyanták készülnek majd. A fűzfői Nitrokémiánál már több mint két évtize­des múltja van az ioncse­rélő műgyantagyártásnak és -fejlesztésnek. Jelenleg évi 9 ezer tonnányit állí­tanak elő, s ebből expor­tálnak a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Bulgá­riába és az Amerikai Egye­sült Államokba is. A Nit­­rokémia az erőművi vi­zek tisztítására alkalmas ioncserélőkön kívül ma már az élelmiszeriparban, valamint gyógyászati cé­lokra alkalmas változa­tokat is készít. Újab­­ban már olyan különleges szerkezetű, kromatográ­­fokhoz használható mű­gyantát is gyártanak, amelynek az ára maga­sabb, mint az aranyé. MEGJEGYEZZÜK ’89 csapdája­ t H­­olnap még egy utolsó attakot indítanak a ha­­társorompók ellen a magyar kocsisorok, aztán „fel Bécsnek!” — de legalábbis Nickelsdorfnak. S ahogy az orvos elégedetten regisztrálja, amikor a betegség valamennyi jellemző jegyét felfedezi pá­ciensén — hiszen milyen egyszerű így a diagnózis! —, mi is csettinthetünk, ugyanez okból. Aki ugyanis ismeri Hankiss Elemér Diagnózisok című tanulmánykötetét, nyomban fölfedezi ebben a negatív társadalmi szerződés iskolapéldáját. Azt a helyzetet, amikor mindenki akkor jár jól, ha meg­szegi a normákat. Azaz ebben az esetben egy pilla­natokon belül érvénybe lépő új normarendszert, amely egy ugyancsak nem olyan régen érvényes ré­git vált majd fel. Az utóbbi időben bebizonyosodott: ha más nem is, de hazánk fiainak alkalmazkodóképessége már meg­üti a világszínvonalat. És talán ez a magyarázata, hogy a társadalmi minimumot éppen hogy elérő át­lagbéreink ellenére mégiscsak megvagyunk. Igaz, ez a tény a kincstárat — nem finomkodásból használjuk ezt a kifejezést a kormány helyett, de hát mindenki előtt világos: az egymást követő kor­mányzati intézkedéseket a költségvetés helyzete mo­tiválja — újabb és újabb elvonásokra ösztönzi. Nem akarjuk megismételni azoknak a káros ha­tásoknak a felsorolását, amelyekből már csokor­nyit szedett össze a sajtó. Csupán Hankiss gondolat­­menetét ajánljuk megfontolásra. Nevezetesen, hogy „az ilyen mechanizmusok mindaddig működni fog­nak — mint a társadalmi csapdák általában —, amíg a közösségnek okozott kár nem nő meg any­­nyira, hogy visszahárulva az egyénre, nagyobb lesz már, mint a normatörésből származó egyéni ha­szon”. Csakhogy: a közösségnek okozott kárt az egyén nemigen érzékeli. Nem tudhatja, hogy a holnap­­utántól érvényes vámszabályok révén majdan be­folyó összegekből mennyit kellene levonni pél­dául csupán annak az elmaradt értéknek a fejében, amelyet ezekben a napokban nem termeltek meg. Mert azok, akiknek dolgozniuk kellett volna — sza­badságon vagy anélkül —, sorban álltak valutáért, araszoltak az országúton, loholtak a határ túlolda­lán, majd hazaérve, kipihenték végre fáradalmaikat. Megint csak szabadságon — vagy anélkül. De akár így, akár úgy — százezrek munkája hiányzik. Vagy ha nem, annál rosszabb . .. Azt pedig valóban nem lehet „forintosítani”, mennyit­­épít le az ember önbecsüléséből az, ha kénytelen állandóan „résen lenni”, kénytelen egy folyamatosan változó hosszúságú kormányzati gyep­lőhöz igazodni, kénytelen magát — s ezzel együtt honfitársait is — „lesajnáltatni”, pusztán azért, hogy boldog birtokosa legyen néhány olyan kommersz technikai eszköznek, amelyért normális körülmények között nem a szomszéd országba, hanem a szomszéd üzletbe megy át az ember. S ráadásul mindezt némi bűntudat és kiszolgáltatottságérzet tetézi — mert hogy a negatív társadalmi szerződésnek ez is sajátja. S még egy idézet Hankisstól: „Vannak korszakok és helyzetek egy-egy ország­ban, amikor s amelyekben olyannyira megmereve­dik a gazdasági, társadalmi vagy politikai intéz­ményrendszer, hogy már akadályozza vagy akár teljességgel lehetetlenné teszi az élet természetes fo­lyását. Kerékkötőjévé válik minden szükséges vál­tozásnak. Ilyen helyzetekben hasznára lehet a tár­sadalomnak az, ha — előbb csak a felszín alatt — kialakul egy új szabályrendszer, egy új gyakorlat, egy olyan negatív társadalmi szerződés, amely ki­tör a régi normarendszer szorításából, tőle többé­­kevésbé függetlenül működik. És különösen szeren­csés az a társadalom, amely képes — legalábbis részben — az első társadalomba és az első társadal­mi szerződés hatókörébe átemelni ezt a gyakorla­tot”. Őszintén szólva eme utolsó passzus jelenleg pusz­tán jámbor óhajnak tűnik. Semmi jel nem mutat rá, hogy a negatívot előhívják. Gyémánt Mariann egyik olyan élete- VÁCI TUNGSRAM ÉS KÖRNYÉKE Tisztább lesz a levegő Ólomüveggyár építését tervezik a Tungsram Egye­sült Izzó váci gyárában. A munkát már megrendelték az NSZK-beli Sorg GmbH kemencegyártó cégtől, amely majdnem négymillió NSZK márka értékben szállítja a kemencét és a technológiai sor többi ré­szét. Az üveggyár felújítá­sa már régóta időszerű, mert a mai gázfűtéses technológia elavult, szeny­­nyezi a környezetet. A gyá­rat elhagyó füstgázokkal ugyanis sok ólomoxid jut Vác levegőjébe. A levegő­szennyezést szinte teljesen megszünteti majd az új technológia. A korszerű ólomüveg­gyárnak nagyobb lesz a ka­pacitása, az izzókban hasz­nált úgynevezett állvány- és szívócsövekhez a jelen­legi napi 20 tonna helyett 24 tonna üveget állítanak elő. A tervek szerint a be­ruházás a jövő év elején indul, s ez néhány hónapig termeléscsökkenéssel jár, mert a régi gyárat le kell bontani. A veszteséget elő­­regyártással hidalják át Vácott. (MTI) Szünidei gyermekklub Szünidei gyermekklubot működtet a tavaszi vakáció idején a Budapesti Közle­kedési Vállalat KISZ taná­csának klubmunkaközössé­ge. A kezdeményezés jó visszhangra talált, s a vál­lalat dolgozóinak gyerme­kei négy klubban, színes és érdekes programok között válogatva tölthetik az időt, sportrendezvényekkel, ve­télkedőkkel, kirándulások­kal, hajókázással. A kicsik felügyeletét óvónők látják el.

Next