Esti Hírlap, 1995. november (40. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-01 / 256. szám

­ A nagy hajórekedés Hajóvonták találkozása tilos — hívja fel a figyelmet nap mint nap a rádió közkedvelt vízállás­­jelentését közlő bemondó. A til­tásban megfogalmazottaknak az utóbbi időben objektív akadálya is van, hiszen az alacsony vízál­lás miatt kritikussá vált a hajó­zási helyzet a magyar—szlovák közös Duna-szakaszon. A Győr megyei Nagybajcs határában lévő vízi útban im­már két napja vesztegel egy, a gázlóban megrekedt holland uszály, s csak a szlovák fél hoz­záállásán múlik, hogy mikor szabadulhat meg kényszerű rabságából. Galovicz István, az Észak-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság hajózási felügyelője az Esti Hírlappal közölte, hogy a tegnapi szlovák—magyar vízbe­járás függvényében várhatóan ma ereszt a szlovák fél annyi vízmennyiséget a bősi csatorna­rendszeren keresztül a közös Duna-mederbe, hogy felemel­kedhet a fennakadt hajó. Az uszály kiszabadulása után pén­tektől hétfőig tartó hajóútzárt rendelnek el, s a helyszínre ér­kező Branikovics nevű szlovák kotróhajó kimélyíti a sekély ví­zi utat. A munkálatokat egyéb­ként a komáromi vízi rendőrség őrse biztosítja. A legnagyobb magyar vízifu­varozó, a MAHART forgalmi osztályvezetője, Búzás István la­punknak elmondta, hogy a hol­land hajó kiszabadítása ügyében hivatalos megkeresés nem érke­zett hozzájuk, de szükség esetén a nemzetközi egyezménybe fog­laltak alapján segítséget nyújta­nak a bajba jutott hajónak. Munkatársaink a Duna hajózási problémái után érdeklődtek az illetékes szerveknél. (Folytatás az 5. oldalon) Nem híd, hajó Fotó: Beliczay László/Esti Hírlap i­ is ! Valami bűzlik a híd körül A Lágymányosi híd avatásá­ra hiába várták Horn Gyula mi­niszterelnököt, nem ment el. Távolmaradását tegnap azzal indokolta, hogy bizonyos ügye­ket ki akar vizsgáltatni. Horn­hoz közel állóktól származó la­pértesülések szerint a minisz­terelnök jelzéseket kapot arról, hogy a budai lehajtónál a kisa­játítások során telekspekuláci­ók történhettek. Tény, hogy a Szerémi út kör­nyékén lakók több fórumon til­takoztak a növekvő forgalom miatt. (Tiltakozásukat lapunk is közölte!) Egyelőre nincs an­nak nyoma, hogy telekügyek miatt emelték volna fel szavu­kat. Laptársunk információja szerint az viszont igaz, hogy a közelekedési tárca tájékoztatást kért a fővárostól a kormányfő részére, hogy a három lehetsé­ges útvonal közül miért éppen a Szerémi utat választották? Amíg Horn Gyula az ügyben nem nyilatkozik, mindenki ta­lálgatásokra hagyatkozhat, így például arra: telekspekuláció helyett a XI. kerület és főváros közötti pénzügyi vita, vagy a Szerémi út végén lévő sportpá­lya rendezetlen tulajdoni álla­pota áll-e a „hídügy” mögött? Az Objektiv és a Szerencsejáték Rt. is vétkes Titoksértést követtek el „A közszolgálati televízióban különös figyelmet kell fordítani az információszabadság és a személyes adatok védelmének kölcsönös érvényesülésére. A polgárok személyes adatai és a hír konfliktusában a magánélet védelméé az elsőbbség — mondta ki az adatvédelmi biz­tos vizsgálata. Majtényi László az ötöslottó­nyertesek személyes adatainak kezelésével, illetve nyilvános­ságra hozatalával kapcsolato­san hivatalból kezdett vizsgála­tot azután, hogy az emlékeze­tes, 578 milliót érő szelvény megtalálását követő napon a te­levízió Objektív című műsora interjút közölt a nyertesekkel, akik — mivel felismerhetőek voltak a képernyőn és rengeteg személyes adatuk is elhangzott az adás során — pánikszerűen ismeretlen helyre költöztek. (Folytatás a 3. oldalon) Ifjú gyilkosok Tegnapelőtt éjjel 1 órakor sűrű, nyúlós köd telepedett Újpestre. A 84 esztendős N. Lászlóné legmélyebb álmát aludta, s csak akkor riadt fel, amikor a kívülről bezúzott ablak szilánkjai megroppan­tak a behatolók léptei alatt. Kiáltani sem volt ideje: öt fiatal férfi állt az ágya körül. Ketten lefogták, egyikük megpróbálta lekötözni, ám nem bírt a kétségbeesetten si­koltozó idős hölggyel, s úgy tűnik, nem maradt más vá­lasztása: a zsebéből előrántott késsel nyakon szúrta őt. . A néni eszméletlenül ha­nyatlott az ágyra, és az öt fér­fi módszeresen felkutatta a lakást, majd elmenekültek különböző műszaki cikkekkel és értékes festményekkel megrakodva. N. nénit tegnap reggel a nyitott ajtóra felfigyelő szom­szédai találták meg , addig­ra már halott volt. A BRFK vizsgálati főosztálya nagy erőkkel kezdett a nyomozás­hoz, s tevékenységét siker ko­ronázta. A rablógyákosok közül hármat: a 20 esztendős B. Sándort és 19 éves feleségét, valamint a 17(!) éves H. Sán­dort őrizetbe vették IV. kerü­leti, Anonymus utcai lakásu­kon, ahol megtalálták az eltu­lajdonított tárgyakat is. Szö­késben lévő két társuk ellen kiadták az országos körözést. Pataki ■ Szolidaritás a menekültekkel A délszláv háború menekült­jeinek szabad hazatérése érdeké­ben közös felhívást bocsátott ki a szerb és a horvát Helsinki Bi­zottság, melyhez a magyar Hel­sinki Bizottság is csatlakozott. A kiáltvány megfogalmazása szerint: „A jelenlegi tragikus helyzeten csak az enyhíthet, a jövőbeni veszélynek csak az áll­hatja útját, ha a visszatérés jo­gát minden üldözöttnek és a kényszer-migráció minden ál­dozatának biztosítják.” Kőszeg Ferenc az Esti Hír­lap kérdésére elmondta: a ma­gyar Helsinki Bizottság csat­lakozását néhány, köztiszte­letben álló értelmiségi — köz­tük Esterházy Péter, Faludy György, Jancsó Miklós — írta alá, kifejezve szolidaritásukat az elüldözött emberekkel, felhíva a figyelmet: a délszláv válság megoldása nem az et­nikai tisztogatásokban, ha­nem a humánus megoldások­ban rejlik. Cs. B. A. ■ Királyok edzése Tegnap a Real Madrid futballcsapata edzést tartott az Üllői úti stadionban. Bár a társak kinevették a föl­dön „szenvedő" Michelt, reméljük, a ma esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen a ferencvárosi játékosok arcuk­ra fagyasztják majd a mosolyt (Beharangozónk a 15. oldalon) Fotó: Czagány Balázs/Esti Hírlap ÁRA: 18,20 FORINT XL. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM ^ ^ 1995. NOVEMBER 1., SZERDA CSttfTu*cfcgt Fiatal erőszakoskodók Úgy tűnik, a szülői tiltás nem sokat ér vidéken sem, sőt a ven­déglősök sem igen törődnek már a különféle jogszabályokkal. Ez okozhatta azt az elrettentő ese­tet, amely tegnap este a nagyatá­di vendéglő udvarán történt. G. Zsolt és H. Ferenc (18), valamint K. Endre (16) egy pillangókéssel megtámadták a távozni készülő H. István somogyszobi lakost. A húszéves fiatalembert először fajtalanságra próbálták kénysze­ríteni, majd, mikor rájöttek, hogy erre semmiféle fenyegetés hatására nem hajlandó, úgy dön­töttek, kirabolják. Elvették öt­ezer forintját, óráját és fényké­pezőgépét, végül mindennek be­tetőzéséül még a kabátot is le­húzták róla. Egy rövid ujjú póló­ban futott végül a rendőrségre, ahol feljelentette támadóit. Amazok alighanem túlságosan részegek voltak ahhoz, hogy me­neküljenek, mert még a helyszí­nen őrizetbe vették őket. P. N. ■ Tiszta Chicago A Váci utcában déli 12-kor tá­madták meg a 34 éves horvát ál­lampolgárságú férfit, papírzacs­kót húztak a fejére és autóba lök­ték. A XXIII. kerületben, eddig ismeretlen helyen található fa­házba vitték, összevissza verték és elvették 500 márkáját, felsőru­házatát és személyes iratait. Mint a vadnyugati filmekben, lekötöz­ték, órákra magára hagyták. Ezután újra jött a papírzacs­kó, gépkocsiba tuszkolták, és kis idő után kocsistól magára hagyták. Itt sikerült kötelékei­től megszabadulnia, és a rend­őrséget értesítenie. A gengszte­reket keresik. Co.-co. ■ Felrobbant a hordó Még nem sikerült kideríteni, mi okozta éjfél körül a soroksári Ócsai út 3—5. szám alatti MOGY Kft. telephelyén a robbanást... Egyelőre annyi bizonyos, hogy az éjszakai műszakban dolgozók a fémhulladékot préselték össze, amikor a detonáció megrázta a környéket. A kivonuló tűzoltók megállapították, hogy valószínű­leg egy növényvédő szeres hordó­ban maradt némi veszélyes anyag. A robbanás következtében a telephelyen tárolt különböző vegyi anyagok is meggyulladtak, s ennek során feltételezhetően mérges gázok szabadultak fel. Az esetlegesen fellépő mérge­­zéses tünetek megfigyelése céljá­ból a mentők az oltásban részt vevő K. Gyula tűzoltó-főhadna­gyot, B. Vilmos törzszászlóst, Sz. Lajos törzsőrmestert, P. József főtörzsőrmestert a Honvéd Kór­házba, a kft. alkalmazottait, J. Károly 40 éves és J. Sándor 18 esztendős budapesti lakosokat a Korányi Kórházba szállították. A további vizsgálatot szakér­tők bevonásával a tűzoltóság végzi. Pata yarítju­. A Komondor Tours és az Esti Hírlap közös játéka

Next