Esti Hírlap, 1995. december (40. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-01 / 282. szám

MINDÖRÖKKÉ TINÉDZSERPARTY ÁRA: 18:20 FORINT XL. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM Vasárnaptól m­agyar hullámokon Cseke, az élő legenda Get back — Vissza a múlt­ba — énekelte anno a hatva­nas években az a négy gom­bafejű, akiket azóta is Beatles együttesként ismer a világ. Vissza a múltba — merenghet ma az az egykori tinédzser is, akinek az idők változása megadhatta, hogy együtt po­­harazhat egy ma is élő legen­dával, Cseke Lászlóval. A hatvanas-hetvenes évek szűk levegőjében a KISZ-től és a konformizmustól elru­gaszkodott magyar réteg­fiatalság előre, szinte percnyi pontossággal programozhat­ta be minden hét kiemelkedő eseményét: a Münchenből su­gárzott tinédzserparty csapa­tos meghallgatását. Cseke László, polgári nevén Ekecs Géza egy héten több alka­lommal is kívánságműsort közvetített a Szabad Európa Rádióban, a vasfüggöny mö­gött vegetáló, a nyugati élet­től és kultúrától elzárt, „Co­­ca-cola mámor” helyett leg­följebb rövidinkás ködben tobzódó hazaiaknak. A rádióadó hallgatása az átkosban tiltott dolognak számított, így a feljelentgető szomszédok, a vaskalapos tanárok, a megbízhatatlan felnőttek elől az akkor már nyájösztönből ébredező if­júság egy része a zöldbe me­nekült, hogy a mamától köl­csönvett hajcsatt segítségével úgy állítsa be az idehaza 1995. DECEMBER 1., PÉNTEK kapható, pár száz forintos zsebrádiót, hogy azon fogha­tó legyen a rövidhullám is.­­ Itt a Szabad Európa Rádió a 16,19, 21, 29 stb. méteres rö­vidhullámon. Tizenöt óra öt perc, a tinédzserpartyt köz­vetítjük — szólt a bemondó, s követte őt az éterből jól is­mert hang. — A mikrofonnál és a lemezjátszónál Cseke László. Köszöntöm önöket, kedves hallgatóim, s a bájos titánnak már küldöm is Magyarországra a Rolling Stones közkedvelt nótáját, amelynek­­híme: Szimpátia az ördöggel. Az élő legenda idézésének az ad aktualitást, hogy de­cember elejétől az egyik ma­gyar kereskedelmi rádióban újra életre kel a tinédzser­party, és a megszokott forma szerint, jórészt egykori leve­lekből vett jeligékkel, kíván­ságokkal Cseke László ismét a régi-új magyar fiatalokhoz szól. (Folytatás a 9. oldalon) Ekecs Géza, „éternevén” Cseke László Fotó: Beliczay László/E. H. 503.Díj Betegre szerettükÚjra szökt árak Szakma és közönség nemrégiben heteken át ünnepelte Kállai Ferencet 70. születésnapja alkalmá­ból. Amikor megtudtuk, hogy a tunéziai filmforgatás után Budapesten kórházba került, orvosától és később tőle magától is érdeklődtünk hogyléte felől. A János-kórházban Kállai Ferenc betegágyánál éppen ott találtuk orvosát, dr. Salamon Ferenc osztályvezető főorvost és a családorvost, dr. Kovács Ildikót is. A főorvos elmondta, hogy a művész szíve lassan visszatér a normális ritmushoz, abban bí­zik, hogy nem kell komolyabb beavatkozásra sort keríteni, és néhány hét múlva akár már a szín­padon is üdvözölheti kedvencét a közönség. (Bővebben a 7. oldalon) Fotó: Németh Gabriella/E. H. Nyolckor beállt a miniszter Indulás előtt megcsókolta fe­leségét, Csilla asszonyt, puszit nyomott nyolc hónapos kislánya, Diana Dóra gyönyörű arcocská­jára, majd jól időzítve, pontban nyolc órakor foglalta el hivatalát ma reggel az új munkaügyi mi­niszter. Kiss Péter könnyen meg­találta a szobáját, hiszen az utóbbi két hónapban sokszor járt távozására készülő­ elődjénél, Kósáné Kovács Magdánál, akivel az együttműködésük — a minisz­ter szavaival élve — intenzív volt. A feladatok és a körülmények őszinte feltárásával ő segített utódjelöltjének a mérlegelésben, hogy vállalkozzon-e a tárca ve­zetésére, a döntést követően pe­dig az ügyek egy részével — a munkaerő-piaci alapról szóló törvénytervezettel és különböző kormányzati előterjesztésekkel — már közösen foglalkoztak. (Folytatás a 3. oldalon) Elfogták a gyermekgyilkost? Keresik a tetthelyet, vizsgálják a vért Egy pályaőr tegnap délután megtalálta a november 27-én brutálisan meggyilkolt 12 éves István Zsolt fejét a gyilkosság­gal gyanúsított 17 éves M. Lász­ló lakása közelében. A Semmel­weis Orvostudományi Egyetem igazságügyi orvosszakértője azo­nosította a fejet. Lapzártánkig még nem tett beismerő vallomást M. László, aki a BRFK-n az eddig nagyító alá vett négy gyanúsí­tott közül a legvalószínűbb tettese a keddre virradóra elkövetett, brutális gyilkos­ságnak. Tegnap hajnali négy órakor föllélegezhetett a BRFK. Igaz, a detektívek egyelőre kutatják a helyet, ahol megölték, majd lefejezték I. Zsolt 12 éves pestszenterzsé­­beti kisfiút. Ezzel egy időben szerológusok elemzik azt a vért, amit M. László lakásán találtak. (Folytatás a 4. oldalon) A KESZTÁJKBElI VAGYUNK □DQ Az Ön csatornája: UHF 47 Burkolt provokáció — A most elfogadott szlovák nyelvtörvény egyik célja éppen az, hogy nyílt konfliktusok for­rása legyen, melyek következté­ben akár erőszakkal is föl le­hetne lépni a szlovákiai ma­gyarsággal szemben — ez a kulcsmondata Duray Miklós, az Együttélés Mozgalom elnöke exkluzív nyilatkozatának, ame­lyet az Esti Hírlapnak adott Po­zsonyból. (Folytatás a 2. oldalon) Januártól 14 százalékos víz­­díj- és 24 százalékos csatornadíj­­emelés lesz Budapesten. Erről a döntéshez szükséges minimális szavazatnál (34) eggyel több tá­mogatással határozott a Fővárosi Közgyűlés. Az ellenzéki képvise­lők­ felvetéseikben hangot adtak annak a véleményüknek, hogy a fejlesztéshez szükséges pénzt nem a díjakból, hanem a város költségvetéséből kellene előte­remteni. A közgyűlés arról is döntött, hogy a díjbevételekből 700 millió forintos kompenzációs alapot hoz létre a szociálisan ne­héz helyzetben élők számára közműszámláik kifizetéséhez. ---------------------- Felrobbantotta magát Tucatnyi tűzoltókocsi vonult ki a Robbanás rázta meg tegnap este háromnegyed 11 körül Kő­bányán a Harmat utca 146-os számú tömbház harmadik eme­letét. A 46 éves C. Péter úgy döntött, véget vet életének. A rendőri jelentés szerint először valami ismertelen anyaggal tü­zet okozott, ezt követte a rob­banás. A kőbányai tűzoltók ti­zenkét kocsival vonultak a helyszínre, s 11 óra után pár perccel eloltották a tüzet. A vizsgálat során sértetlenül ta­lálták a gázkonvektort, tehát nem az robbant. C. Péter égési sérüléseibe a helyszínen bele­halt. A lakásban tartózkodó másik három személy könnyű sérüléseket szenvedett. A tízemeletes ház lakói közül ketten enyhe füstmérgezés gya­nújával a sérültekkel együtt az Erzsébet-kórházba kerültek. Az anyagi kár nagyságát, a tűz és robbanás okát a mai hely­színi szemlén próbálják megál­lapítani. Az azonban tény, hogy t ? T~l---------------------------­ több lakásban is kár keletkezett, így a IV. emeleti 16-os számú la­kás erkélye és ablaka is kigyul­ladt. i. e. ■ robbanás helyszínére Fotó: Czagány Balázs/Esti Hírlap Sztrájkkészültség a Mólnál Sztrájkot hirdet december 12- re a Magyar Olaj- és Gázipari (Mól) Rt. bányászszakszervezete, mert az idei bérmegállapodás rendezetlen, s a munkaadó aján­lata kedvezőtlen. A szakszervezet 22 százalékos idei keresetnöveke­dést javasolt, viszont ebből eddig csak 15 százalék valósult meg. A Mal bányászai további minimum 6 százalékos emelésre tartanak igényt — tehát 21 százalékkal már kiegyeznének —, hiszen a kormány határozata erre lehető­séget adott. Viszont a tulajdonos ÁPV Rt. csak 4 százalékot enge­délyezne a tavalyi átlagkereset alapján számolva, ha az a tár­saság többleteredménye terhére menne. A sztrájkbizottság — amely november 13-án megalakult — tegnapi döntése szerint nem ha­logatja tovább a fellépést. Ha a tárgyalások nem hoznak ered­ményt, december 12-én sztrájkol a szakszervezet tagsága. Megle­het, hogy a bányászokhoz csatla­koznak a Mal többi szakszerveze­tének tagjai is.

Next