Esti Hírlap, 1995. december (40. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-18 / 296. szám
EH GuHirá* Víziparádé a Komjádiban Megúszták a pénzüket Mi kellene még egy hátborzongatóan felemelő, katartikus sporteseményhez? Összesen négy olimpiai, hat világbajnoki és 14 Európa-bajnoki aranyéremmel halhatatlanná koronázott úszó, 60 ezer dolláros költségvetésben lubickoló profi stáb, síppal, dobbal, nádihegedűvel hangoló kétezer kiéhezett szurkoló. Meg egy speciális boríték a főszponzor CIB Bank széfjében. A világcsúcsot úszónak. Mert az immár harmadik születésnapját ülő, sztárpárbajjal, csillagszóróval felékesített úszógála jószerével mindent elmondhat már magáról — ilyen jellegű viadalt, hasonló nagyságrendű pénzdíjazással máshol a világon nem rendeznek —, csak éppen saját világrekordja nincs még. Pedig a riói rövidpályás világbajnok nehézbombázó, a roppant izomkötegeit díjbirkózóként méregető német Mark Warneckétől, a fenti medálkollekcióból 4 olimpiai, 2 világ- és 9 Európa-bajnoki aranyat bitorló, csokoládébarna Egerszegi Krisztináig valamennyi sztár fennen hangoztatta: a remek időeredmény a legfontosabb, semmi más. Nos, 100 m mellen a világcsúcstartó Güttler Károly (1:02,72 p) biztosan verte Warneckét (1:03,35), ahogy Egerszegi (1:01,72) 100 m háton a csupa mosoly kétszeres Európa-bajnok dán Mette Jacobsent (1:03,19). S bár 100 m mellen jól hajrázott az Ebbronzérmes pöttöm Kovács Ági (1:11,03) a Bécsben is pont előtte végzett ukrán édesanya, Szvetlana Bondarenkóval (1:10,36) szemben, miként a Czene Attila influenzája okán a 200 m vegyesre szó szerint beugró Zubor Attila (2:06,23) az amerikai „nehézfiú” Greg Burgess (2:06,15) mellett, a győzelmi arányt tekintve a külföldiek egyenlítettek. Ami pedig az órát illeti: csak az utóbbi számban érdemes idebiggyeszteni az 1:58,16 perces világ-, illetve az 1:59,36 perces magyar csúcsot... Mivel 200 m pillangón az Eb-ezüstérmes lengyel Konrad Galka (2:01,95) elpáholta a Füles becenévre hallgató Horváth Pétert (2:03,00), a mérleg nyelve már oda billent, de szerencsére a sztárpárbajt záró presztízs örökrangadót a háromszoros világbajnok Rózsa Norbert (2:26,48) viaskodta nyak nyak mellett Güttler Károllyal (2:27,15) 200 m mellen, csak nem maradtunk vízben. Ráadásul a csillagszóró is magyarosan (Rózsa, Galka, Warnecke, Güttler, Burgess, Horváth, Zubor kronológiai sorrendben) szelektált, vagyis a beugró Zubor vitte a 3200 dollárt. Mondhatnánk tehát, minden jó, ha a vége jó, csakhogy a speciális boríték idén is a bankban maradt — szerencsére tartalma időtálló dollárban —, de hangulat terén is időtálló a kérdés: mi kellene még egy hátborzongatóan felemelő, katartikus sporteseményhez? N. A. ■ Partra vetetten: Zubor Attila, Horváth Péter, Greg Burgess és Güttler Károly Fotó: Beliczay László/E. H. Tyson csata után A volt nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok amerikai Mike Tyson (99,3 kg) a harmadik menetben kiütötte ellenfelét, a szintén amerikai Buster Mathis juniort (102 kg). Tyson 10 millió dollárt vehetett fel a győzelemért, míg a vesztes 600 ezret tehetett zsebre. Az eredetileg november 4-re Las Vegasba kiírt, s október 31- én „Irón Mike” hüvelykujjtörése miatt elhalasztott találkozóra a 18 400 fő befogadóképességű philadelphiai Spectrumcsarnokban mintegy fél ház, azaz nyolcezer néző előtt került sor. A jegyárak ugyanis meglehetősen borsosak voltak — 500, 400, 300 és 200 dollár —, mindamellett a rosszabb helyekhez 25 dollárért is hozzá lehetett jutni. Az első két menetben valódi „marcangolás” folyt a kötelek között. Mindkét öklöző gyors döntést próbált kierőszakolni, ezért szinte védekezés nélkül ütöttek és ütöttek. Az első hat percben Tyson diktálta a tempót. A harmadik menetben azután — két perc 32 másodperc szaladt le —, amikor Frank Capuccinelo vezető bíró kiszámolta Mathist. Azt megelőzően Tyson két jobbkezese is kíméletlenül talált célba. A fejre mért bombák után Mathis padlóra került, s megpróbált hősiesen talpra állni. Ez részben sikerült is neki, ám a bíró úgy vélte, tíznél Mathis még nem volt „tiszta”, ezért k.o.-győzelmet hirdetett ki. A mérkőzés után nyilvánosságra hozták: az első két menetben a pontozók Tysont hozták ki jobbnak, a második 3 percben viszont az egyik bíró Mathist ítélte jobbnak. E menet után sziszegte szorítósegédei felé Tyson: „Hogy mertek kiállítani egy ilyen embert ellenem?!” A 29 éves öklöző arra célzott, amit jószerével mindenki látott a Spectrumban: Mathis főként fogásban keresett menedéket, illetve a fejét rendre bedugta Tyson mellkasára, ha kombinációi végén kissé védtelennek érezte magát... Az összecsapás után Mathisnak fogalma sem volt, miért számolták ki: „Folytattam volna, ha engedik.” — Úgy fest, jól öklöztem. Persze további kemény munkára lesz szükségem — vélekedett Mike Tyson. Arra a kérdésre, hogy mennyi esélyt ad magának a következő összecsapásán, az 1996. március 16-i, a Las Vegas-i MGM Grand Hotelbe tervezett mérkőzésén Frank Bruno ellen, a következőket mondta: — Kész vagyok a bajnoki övért ringbe lépni. Nem félek senkitől... Tyson pályafutása során 43 győzelmet, egy vereséget számlál, s ez volt a harminchetedik kiütéses diadala. A michigani Wyomingből érkezett Buster Mathis junior 20 korábbi győztes mérkőzése közül hatot nyert meg k.o.-val. A döntő pillanatFotó: Reuters sport 1995. december 18., hétfő] Virtus Természetes, hogy a MOB jubileumi közgyűlésén nagy szerepet kapott a protokoll. Ám korántsem mindegy, hogy az elhangzott beszédek milyen üzenetet hordoznak magukban, az ünnep pillanatnyi aktusa mennyire, mennyiben épülhet be a jövő hétköznapjaiba. Nos, a centenáriumi megemlékezések mindegyike hordozott magában a 100. évfordulón túlmutató gondolatokat. Aján Tamás, a MOB főtitkára, Schmitt Pál, a MOB elnöke, a NOB alelnöke, Göncz Árpád köztársasági elnök és Samaranch márki felszólalásai önmagukban és együttesen is tartalommal töltötték meg az ünnepet, patetikusan emelték ki azt a gondolatsort, miért is szerves része a magyar sportmozgalom a világ sportjának. Az újságíró azonban — bármennyire is az objektív tények tolmácsolása a feladata — gyarló ember, gondolatvilágát szubjektíven befolyásolják olyan impulzusok, amelyekre — talán nem lehet tudni, miért — receptorai érzékenyebben reagálnak. Schmitt Pál beszédében kiemelte, a magyar sportmozgalom történetének első száz esztendeje a történelem viharos évszázadával esik egybe. Amellett, hogy az elnök úr felelevenítette e sportévszázad dicső pillanatait, felszólalásában egy pillanatig sem tévesztette szem elől, egy ország sportélete nem választható szét politikában képviselt identitásától. Az első világháború után nem lehettünk ott az antwerpeni olimpián, 1945 pedig nem csak a politikában jelentett fordulópontot: országunk idegen megszállás alá került, s ez törést okozott sportéletünkben is. Szombati beszédében külön köszönetet mondott a holland, a spanyol és a svájci olimpiai bizottságoknak, hogy a magyar forradalom leverése után sportküldöttségeik nem utaztak el Melbourne-be. A Los Angeles-i játékokon pedig mi is megismerhettük a bojkottal együtt járó fájdalmat: a volt szocialista országok nem küldhették el csapataikat az Egyesült Államokba. S hogy mégsem következett be a nehéz időszakokban sem tragikus törés a sportéletben? Az elnök úr szavai szerint a magyar virtus segített túlélni az századunk zivataros éveit. A virtus külföldiek számára nehezen körülírható fogalom. A kifejezés tartalmaz némi önfejűséget, vakmerőséget, nem kevés rátartiságot, de nem kizárólag az individualista szemlélet megnyilvánulása, erény is, amelyben benne van az egyén közösség iránti alázata is. A csak azért is hangulat fő mozgatórugója a polgárságra mint társadalmi rétegre nem igazán jellemző megnyilvánulási forma, ezért nehezen emészthető fogalom a külföldiek számára. Leginkább talán a kurázsi szóval helyettesíthető, de mi, magyarok tudjuk: sokkal több annál. S hogy az elnök úr objektív elemzése, miért válthat ki a tudósítóból szubjektív reakciókat? Nos, a válasz keserűen egyszerű: nem lennénk bölcsek, ha szemet hunynánk gazdasági, társadalmi problémáink felett. Amikor a kilencvenes évek Magyarországán már a megélhetéshez is virtus kell, félő, hogy esetleges sportsikereink torz tükröt tartanak elénk , mint a történelem során annyiszor. Ám ne legyünk borúlátóak. Schmitt Pál szerint a nyolcvanas évek végének alapvető politikai fordulata után van remény arra, hogy a nemzeti újjászületést követően a magyar sportemberek nagyszerűen szerepelnek majd a jövő évi olimpián. Ha másként nem megy, virtusból. Thury Gábor ■ Ünnepelt a MOB Az alapításának 100. évfordulóját december 19-én ünneplő Magyar Olimpiai Bizottság szombati, Vígszínházban tartott közgyűlését megtisztelte jelenlétével Juan Antonio Samaranch márki, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke , a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetettjei, Francoise Zweifelt, a NOB főtitkára, Alexandre de Merode herceg, a NOB alelnöke, Gilbert Felli, a NOB sportigazgatója, valamint Jacques Rogge, az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezete elnöke. A centenáriumi ünnepségen díszvendégként vett részt Göncz Árpád köztársasági elnök, Kuncze Gábor sportot felügyelő belügyminiszter, Keleti György honvédelmi, Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, továbbá Szabó György, a népjóléti tárca vezetője. A díszközgyűlésen megjelent tíz nemzetközi sportszövetség elnöke illetve főtitkára, harminc európai olimpiai bizottság vezetője, s nem utolsósorban sportmozgalmunk számos kiválósága. Schmitt Pál, a MOB elnöke tapsolja meg Juan Antonio Samaranchot, a NOB elnökét, akinek Göncz Árpád köztársasági elnök adja a kitüntetést Fotó: Czagány Balázs/E. H.