Esti Hírlap, 1995. december (40. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-18 / 296. szám

EH Gu­Hirá* Víziparádé a Komjádiban Megúszták a pénzüket Mi kellene még egy hátbor­zongatóan felemelő, katartikus sporteseményhez? Összesen négy olimpiai, hat világbajnoki és 14 Európa-bajnoki arany­éremmel halhatatlanná koroná­zott úszó, 60 ezer dolláros költ­ségvetésben lubickoló profi stáb, síppal, dobbal, nádihege­dűvel hangoló kétezer kiéhezett szurkoló. Meg egy speciális bo­ríték a főszponzor CIB Bank széfjében. A világcsúcsot úszónak. Mert az immár harmadik születés­napját ülő, sztárpárbajjal, csil­lagszóróval felékesített úszógá­la jószerével mindent elmond­hat már magáról — ilyen jelle­gű viadalt, hasonló nagyságren­dű pénzdíjazással máshol a vi­lágon nem rendeznek —, csak éppen saját világrekordja nincs még. Pedig a riói rövidpályás világbajnok nehézbombázó, a roppant izomkötegeit díjbirkó­zóként méregető német Mark Warneckétől, a fenti medálkol­lekcióból 4 olimpiai, 2 világ- és 9 Európa-bajnoki aranyat bi­torló, csokoládébarna Egerszegi Krisztináig valamennyi sztár fennen hangoztatta: a remek időeredmény a legfontosabb, semmi más. Nos, 100 m mellen a világ­csúcstartó Güttler Károly (1:02,72 p) biztosan verte War­neckét (1:03,35), ahogy Eger­szegi (1:01,72) 100 m háton a csupa mosoly kétszeres Euró­­pa-bajnok dán Mette Jacob­­sent (1:03,19). S bár 100 m mellen jól hajrázott az Eb­bronzérmes pöttöm Kovács Ági (1:11,03) a Bécsben is pont előtte végzett ukrán édesanya, Szvetlana Bondarenkóval (1:10,36) szemben, miként a Czene Attila influenzája okán a 200 m vegyesre szó szerint beugró Zubor Attila (2:06,23) az amerikai „nehézfiú” Greg Burgess (2:06,15) mellett, a győzelmi arányt tekintve a külföldiek egyenlítettek. Ami pedig az órát illeti: csak az utóbbi számban érdemes ide­biggyeszteni az 1:58,16 perces világ-, illetve az 1:59,36 perces magyar csúcsot... Mivel 200 m pillangón az Eb-ezüstérmes lengyel Konrad Galka (2:01,95) elpáholta a Füles becenévre hallgató Horváth Pétert (2:03,00), a mérleg nyelve már oda billent, de szerencsére a sztárpárbajt záró presztízs örökrangadót a háromszoros világbajnok Rózsa Norbert (2:26,48) viaskodta nyak nyak mellett Güttler Károllyal (2:27,15) 200 m mellen, csak nem maradtunk vízben. Rá­adásul a csillagszóró is magya­rosan (Rózsa, Galka, Warnec­­ke, Güttler, Burgess, Horváth, Zubor kronológiai sorrendben) szelektált, vagyis a beugró Zu­bor vitte a 3200 dollárt. Mond­hatnánk tehát, minden jó, ha a vége jó, csakhogy a­ speciális boríték idén is a bankban ma­radt — szerencsére tartalma időtálló dollárban —, de han­gulat terén is időtálló a kérdés: mi kellene még egy hátborzon­gatóan felemelő, katartikus sporteseményhez? N. A. ■ Partra vetetten: Zubor Attila, Horváth Péter, Greg Burgess és Güttler Károly Fotó: Beliczay László/E. H. Tyson csata után A volt nehézsúlyú profi ökölví­vó-világbajnok amerikai Mike Tyson (99,3 kg) a harmadik menetben kiütötte ellenfelét, a szintén amerikai Buster Mathis juniort (102 kg). Tyson 10 mil­lió dollárt vehetett fel a győze­lemért, míg a vesztes 600 ezret tehetett zsebre. Az eredetileg november 4-re Las Vegasba kiírt, s október 31- én „Irón Mike” hüvelykujjtöré­se miatt elhalasztott találkozó­ra a 18 400 fő befogadóképes­ségű philadelphiai Spectrum­­csarnokban mintegy fél ház, az­az nyolcezer néző előtt került sor. A jegyárak ugyanis megle­hetősen borsosak voltak — 500, 400, 300 és 200 dollár —, min­damellett a rosszabb helyekhez 25 dollárért is hozzá lehetett jutni. Az első két menetben valódi „marcangolás” folyt a kötelek között. Mindkét öklöző gyors döntést próbált kierőszakolni, ezért szinte védekezés nélkül ütöttek és ütöttek. Az első hat percben Tyson diktálta a tem­pót. A harmadik menetben az­után — két perc 32 másodperc szaladt le —, amikor Frank Ca­­puccinelo vezető bíró kiszámol­ta Mathist. Azt megelőzően Tyson két jobbkezese is kímé­letlenül talált célba. A fejre mért bombák után Mathis pad­lóra került, s megpróbált hősie­sen talpra állni. Ez részben si­került is neki, ám a bíró úgy vélte, tíznél Mathis még nem volt „tiszta”, ezért k.o.-győzel­­met hirdetett ki. A mérkőzés után nyilvános­ságra hozták: az első két menet­ben a pontozók Tysont hozták ki jobbnak, a második 3 perc­ben viszont az egyik bíró Ma­thist ítélte jobbnak. E menet után sziszegte szorítósegédei fe­lé Tyson: „Hogy mertek kiállí­tani egy ilyen embert elle­nem?!” A 29 éves öklöző arra célzott, amit jószerével minden­ki látott a Spectrumban: Mathis főként fogásban keresett mene­déket, illetve a fejét rendre be­dugta Tyson mellkasára, ha kombinációi végén kissé védte­lennek érezte magát... Az összecsapás után Mathis­­nak fogalma sem volt, miért számolták ki: „Folytattam vol­na, ha engedik.” — Úgy fest, jól öklöztem. Persze további kemény mun­kára lesz szükségem — véleke­dett Mike Tyson. Arra a kér­désre, hogy mennyi esélyt ad magának a következő össze­csapásán, az 1996. március 16-i, a Las Vegas-i MGM Grand Hotelbe tervezett mér­kőzésén Frank Bruno ellen, a következőket mondta: — Kész vagyok a bajnoki övért ringbe lépni. Nem félek senkitől... Tyson pályafutása során 43 győzelmet, egy vereséget szám­lál, s ez volt a harminchetedik kiütéses diadala. A michigani Wyomingből érkezett Buster Mathis junior 20 korábbi győz­tes mérkőzése közül hatot nyert meg k.o.-val. A döntő pillanat­Fotó: Reuters sport 1995. december 18., hétfő] Virtus Természetes, hogy a MOB jubileumi közgyűlésén nagy szere­pet kapott a protokoll. Ám korántsem mindegy, hogy az elhang­zott beszédek milyen üzenetet hordoznak magukban, az ünnep pillanatnyi aktusa mennyire, mennyiben épülhet be a jövő hét­köznapjaiba. Nos, a centenáriumi megemlékezések mindegyike hordozott magában a 100. évfordulón túlmutató gondolatokat. Aján Tamás, a MOB főtitkára, Schmitt Pál, a MOB elnöke, a NOB alelnöke, Göncz Árpád köztársasági elnök és Samaranch márki felszólalásai önmagukban és együttesen is tartalommal töltötték meg az ünnepet, patetikusan emelték ki azt a gondolat­sort, miért is szerves része a magyar sportmozgalom a világ sportjának. Az újságíró azonban — bármennyire is az objektív tények tol­mácsolása a feladata — gyarló ember, gondolatvilágát szubjek­tíven befolyásolják olyan impulzusok, amelyekre — talán nem lehet tudni, miért — receptorai érzékenyebben reagálnak. Schmitt Pál beszédében kiemelte, a magyar sportmozgalom történetének első száz esztendeje a történelem viharos évszáza­dával esik egybe. Amellett, hogy az elnök úr felelevenítette e sportévszázad dicső pillanatait, felszólalásában egy pillanatig sem tévesztette szem elől, egy ország sportélete nem választható szét politikában képviselt identitásától. Az első világháború után nem lehettünk ott az antwerpeni olimpián, 1945 pedig nem csak a politikában jelentett fordulópontot: országunk idegen megszállás alá került, s ez törést okozott sportéletünkben is. Szombati beszédében külön köszönetet mondott a holland, a spanyol és a svájci olimpiai bizottságoknak, hogy a magyar for­radalom leverése után sportküldöttségeik nem utaztak el Mel­­bourne-be. A Los Angeles-i játékokon pedig mi is megismerhet­tük a bojkottal együtt járó fájdalmat: a volt szocialista országok nem küldhették el csapataikat az Egyesült Államokba. S hogy mégsem következett be a nehéz időszakokban sem tra­gikus törés a sportéletben? Az elnök úr szavai szerint a magyar virtus segített túlélni az századunk zivataros éveit. A virtus külföldiek számára nehezen körülírható fogalom. A kifejezés tartalmaz némi önfejűséget, vakmerőséget, nem kevés rátartiságot, de nem kizárólag az individualista szemlélet meg­nyilvánulása, erény is, amelyben benne van az egyén közösség iránti alázata is. A csak azért is hangulat fő mozgatórugója a polgárságra mint társadalmi rétegre nem igazán jellemző meg­nyilvánulási forma, ezért nehezen emészthető fogalom a külföl­diek számára. Leginkább talán a kurázsi szóval helyettesíthető, de mi, magyarok tudjuk: sokkal több annál. S hogy az elnök úr objektív elemzése, miért válthat ki a tudósítóból szubjektív re­akciókat? Nos, a válasz keserűen egyszerű: nem lennénk bölcsek, ha szemet hunynánk gazdasági, társadalmi problémáink felett. Amikor a kilencvenes évek Magyarországán már a megélhetés­hez is virtus kell, félő, hogy esetleges sportsikereink torz tükröt tartanak elénk , mint a történelem során annyiszor. Ám ne legyünk borúlátóak. Schmitt Pál szerint a nyolcvanas évek végének alapvető politikai fordulata után van remény arra, hogy a nemzeti újjászületést követően a magyar sportemberek nagyszerűen szerepelnek majd a jövő évi olimpián. Ha másként nem megy, virtusból. Thury Gábor ■ Ünnepelt a MOB Az alapításának 100. évfor­dulóját december 19-én ünnep­lő Magyar Olimpiai Bizottság szombati, Vígszínházban tartott közgyűlését megtisztelte jelen­létével Juan Antonio Sama­ranch márki, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke , a Magyar Köztársaság Érdem­rend Középkeresztje a csillag­gal kitüntetettje­i, Francoise Zweifelt, a NOB főtitkára, Ale­xandre de Merode herceg, a NOB alelnöke, Gilbert Felli, a NOB sportigazgatója, valamint Jacques Rogge, az Európai Olimpiai Bizottságok Szerveze­te elnöke. A centenáriumi ün­nepségen díszvendégként vett részt Göncz Árpád köztársasági elnök, Kuncze Gábor sportot felügyelő belügyminiszter, Ke­leti György honvédelmi, Lotz Károly közlekedési, hírközlési­ és vízügyi miniszter, továbbá Szabó György, a népjóléti tárca vezetője. A díszközgyűlésen megjelent tíz nemzetközi sport­­szövetség elnöke illetve főtit­kára, harminc európai olimpiai bizottság vezetője, s nem utol­sósorban sportmozgalmunk számos kiválósága. Schmitt­ Pál, a MOB elnöke tapsolja meg Juan Antonio Samaranchot, a NOB elnökét, akinek Göncz Árpád köztársasági elnök adja a kitüntetést Fotó: Czagány Balázs/E. H.

Next