Esti Hírlap, 1996. május (41. évfolyam, 92-113. szám)

1996-05-15 / 102. szám

Ha tévéelnök vagy műsor­igazgató lennék, bizonyára nem utasítanám vissza azt a produkciót, mely azzal büsz­kélkedhet, hogy nemzetközi hírnevű, ifjú, bájos és okos operaénekesnőnket, Miklósa Erikát nyeri meg műsorveze­tőnek. Méghozzá olyan prog­ramra, melyben szó sem esik zenéről, legfeljebb a szájig ju­tunk el, de szigorúan csak a fogápolással összefüggésben. Viszont az illetékes döntéshoz­­zók — ha már kigyönyörköd­ték magukat Erika megjelené­sében és orgánumában — azért egy pillantást vethetné­nek magára a produkcióra is, s mindjárt kiderülne, hogy koncepció és bármiféle gondo­lat nélkül „csak úgy” van mindez odakenve. Ki tudja miért, a Popkór címet kapta, és az „ismeretterjesztő” titu­lust. Két, az allergia és a fog­betegségek terén föltétlen szaktekintélynek örvendő fér­fiút vontak kínpadra, akik bi­zonyára órákig tudnának tü­netekről, megelőzésről, kóro­kokról beszélni, ám láthatóan igen nehéz feladat volt szá­mukra, hogy szembenézzenek a riporteri székben is prima­donnaként ragyogó énekesnő­vel. Ez a műsor ugyanis egy azok közül, melyben nem a ri­porter a lényeg, hanem az, hogy minél többet „kicsihol­jon” kérdezettjétől. Ám az operaszínpadon nem hinném, hogy valaha is a háttérben maradást oktatják — nagy bűn is lenne nagy talentumok esetében. Íme, Erika most va­lami mást is kipróbálhatott, de azért reméljük, legközelebb az operaszínpadról ragyog le ránk tehetségének fénye. molnár „Semmi, amit mondanak, nem azt jelenti, amit jelent. Szeretnék találni egy olyan nyelvet, aminek értelme is van” — mondja a videoka­merás fiú, aki képekké akar­ja fogalmazni Danny Wins­ton és Rich Ann Magee szá­zadvégi, különös balladáját. A kallódó, csellengő­ ka­maszok tragikus története szerelemről, barátságról, magányról és kiszolgálta­tottságról az egri Gárdonyi Géza Színházban a hónap elején világpremierként ke­rült színre Danny Winston és Rich Ann filagee csontjai rímmel,,,, és vasárnapi elő­­adására a fiatal szerzőnő, Lisa Schlesinger is megérke­zett a tengerentúlról. Az egri teátrum kilencedik évadját a sokszínű munka jellemzi, még ősbemutatót is színre állítanak, így került ide Iowából ez a darab is, amellyel Nagy And­rás tért haza az Egyesült Államok­ból. A színház stúdiósai, Nyáry Bernadett, Hüse Csa­ba, Lisztóczki Péter és Szőke Andrea, valamint a társulat egyik vezető színésznője, Di­­manopulu Afrodité keltette életre a művet, Sziki Károly színrevitelében. — Ön szerint a társadal­mon kívüli, szökött fiatalok figurája mennyire jellemző ma Magyarországra, egy vi­déki városra? — Megkülönböztetetten veszélyeztetett gyerekek él­nek Egerben — mondja a rendező —, létező probléma a kábítószerezés, s egyre gyakrabban látni itt is ku­kákban turkáló fiatalokat. Amikor a bemutató előtt jártuk a középiskolákat, s rendhagyó irodalomórákon részleteket mutattunk be a darabból, a gyerekek feszül­ten figyeltek, a történet könnyekig meghatotta őket, a sajátjuknak érezték. Én pedig úgy gondolom, színre kell vinnem egy ilyen dara­bot, hiszen iszonyatos ha­­­­zugságáradatban élünk, s ebben neveljük a gyermeke­inket is, ráadásul közben próbálunk nem tudomást venni ezekről a problémák­ról, nem vállaljuk a felelős­séget ezekért a fiatalokért, akik pedig akár a mi gyere­keink is lehetnének. — Lisa Schlesingernek már két darabját mutatták be az Egyesült Államokban, ezt a művet azonban magyar tár­sulat tűzte először a műsorá­ra. Ezek szerint senki sem próféta a saját hazájában? — Önöknél sokkal na­gyobb a színházi nyitottság, mint Amerikában — mondja az írónő. — Természetesen ott is vannak kisebb, helyi teátrumok, de alapjában vé­ve üzleti vállalkozásnak te­kintik ezt az egészet, könnyedebb, egyszerűbb előadásokra vágynak a né­zők, s egy szűk körön belül oszlanak meg a lehetőségek. Mi sztárkultúrában élünk, s mindenkinek ebbe kell bele­illeszkednie. Éppen ezért csodálatosnak tartom, hogy Magyarországon felfigyeltek a művemre, színpadra állí­tották. Nagyon boldoggá tenne, ha ez a cserekapcsolat fordítva is működne, s ma­gyar darabokat is bemutat­nának nálunk. — Ön is beszélgetett a da­rabról amerikai fiatalokkal. A lelkükből szólónak érez­ték ezt a balladát? — Igen, s ez volt a darab írásában a legeslegjobb. Amikor elmentem otthonok­ba, ahol az ilyen csellengő fiatalok húzzák meg magu­kat, a gyerekeket érdekelte a színmű, s elmesélték a törté­neteiket, a saját magányos­ságukat is. Amerikában most alakult ki ugyanis egy krízishelyzet, ezek a gyere­kek elveszítik a lehetséges szociális támogatásaikat. Régebben erről az egészről romantizált kép alakult ki a médiában, a hollywoodi „szökevénykultúrában”, s azt gondolták, ezek a fiata­lok valami felé rohannak, s úgy vélték, ha jobban, töb­bet, gyorsabban dolgozunk, akkor meg tudjuk oldani a problémát. Pedig éppen el­lenkezőleg, ezek a gyerekek éppenhogy menekülnek va­lami elől. Ezt kellene felis­merni, észrevenni, s talán akkor a tinédzserek világá­nak a megítélése is megvál­tozna végre. — Most színpadon meg­elevenedtek az ön által meg­álmodott figurák. Elégedett az előadással? — Felkavaró élmény volt egy másik nyelven hallani, látni a darabot, ezzel a rendkívül erős látványvilág­gal, s nagyon más lett. Egyik drámaíró ismerősöm úgy fo­galmazta meg, hogy sokszor az ember a hozzá visszatérő saját darabjára már rá sem ismer, de mégis olyan ez, mint egy örömteli meglepe­tés, ajándék.­­ Ráfi Zsuzsa _ VA­­­ M"W£WV. VfWMVMe VILÁGPREMIER EGERBEN S20.­ Tinédzserek tragikus balladái Nyáry Bernadett és Hüse Csaba az egri bemutatón FOTÓ: MAJOROS TAMÁS A klasszikus Lázár Ervin Alig lehetett beférni teg­nap este a Kolibri Pince kocsmai beszélgetésére, melyet Lázár Ervin azzal kezdett, hogy semmiképpen sem hívta volna meg magát, hiszen friss Kossuth-díja és hatvanévessége kapcsán elég unalmas „témává” vált. Zalán Tibor viszont erősködött, így az író rajon­gói körében saját műveit hallgatva tölthetett el egy újabb estét. A baráti hang­vételű találkozón Lázár­mesékből olvasott fel Kassa Melinda és Meixler Ildikó egy-két, ma már klasszi­kusnak számító darabot, a Hang című hangjáték rész­leteitől a Retemeteszig. A magát lustának tartó író is jókat derült meséin, azonban kijelentette, nem lehet éles határt vonni a felnőtt- és a gyermekiroda­lom között, főleg az ilyen Lázár-féléknél. — Mesét ír­ni semmivel sem könnyebb, mint nagyregényt — mond­ta. — Pláne, ha ilyen nehe­zen ír egy író, mint én. A le­vegőtlen teremben mégis gyermekké vált a közönség néhány pohár sör mellett. Göttler Zalán szerint Lázár Ervin „ nem unalmas téma” FOTÓ: NÉMETH GABRIELLA Főszerkesztő: Bernáth László Főszerkesztő-helyettes: Szerdahelyi Csaba Lapszerkesztők: Aczél Gábor, Császár László Vezető szerkesztő: Bonta Miklós (gazdaság) Rovatvezetők: Gyémánt Mariann (belpolitika), Kőrös László (külpolitika), Molnár Gabriella (kultúra), Thury Gábor (sport), Dudás Dénes (képszerkesztő-fotó) Rovatszerkesztők: Major Árvácska (Budapest), Adonyi Sztancs János (Péntek Esti Páholy) Az olvasószolgálat vezetője: dr. Kéri Tamás Művészeti vezető: Horváth Gyula Gábor Napos tervezőszerkesztő: Steiner Tamás Kiadja: a Pelikán Kiadó Felelős kiadó: Tarján Miklós Lapigazgató: Kiss Pál Hirdetési igazgató: Bálint Bea Hirdetésfelvétel: 1962 Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3. Tel./fax: 118-9923 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1962 Budapest Ügyeletes szerkesztő: 138-4062 Telefon: 138-2399, 138-4300. Telefax: 138-4550,138-4058 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága. Árusításban megvásárolható a postai területi hírlap-kereskedelmi részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. hírlapárusainál. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir), 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir Postabank Rt. 219-98636, 021-02/99 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: egy hónapra 470 Ft, negyedévre 1410 Ft, fél évre 2820 Ft, egy évre 5640 Ft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné mb. vezérigazgató ISSN 0133—2201 (Bőé,­ KULTÚRA ) Mikszáthra emlékezünk Jövőre ünnepeljük Mik­száth Kálmán százötvenedik születésnapját. Az Országos Mikszáth Emlékbizottság és a Nógrád Emlék Bizottság 1997-ben az eseményhez méltóan gazdag programú Mikszáth-emlékévet rendez Az országszerte tartandó helyi megemlékezések mel­lett tervbe vették, hogy a horpácsi Mikszáth-villa tár­lóinak anyagát kibővítik azokkal az emléktárgyakkal, amelyeket az író annak ide­jén a magyar államra ha­gyott és amelyeknek nagy része ma Pesten található. A jubileumi év keretében Mik­száth művei alapján készült filmekből és tévéjátékokból indul sorozat a televízióban. Szülőfalujában, a szlovákiai Szklabonyán a pozsonyi Ma­gyar Intézet közreműködé­sével felállítják az író mell­szobrát szülőháza elé. Mik­­száthot nagyon kedvelik Szlovákiában, és majd’ min­den művét lefordították szlovák nyelvre. Vannak akik szerint ő az az író, aki a két nép kulturális közeledé­sében a legnagyobb szerepet játszhatja. A tervek szerint 1998-ban Petőfi-emlékévet, kétezer­ben pedig Vörösmarty-em­­lékévet rendeznek. Így Pintér Mihály U­n' t Damjanich imája, Zrínyi szózata A Rádióénekkar régi veze­tője, Lapszin Ferenc, aki év­tizedeken át volt a kórus karigazgatója, öt év után is­mét — most vendégként — dirigálja együttesét A ma esti, zeneakadémiai hang­versenyen Frank Martin mi­séje, Bizet Te Deumja és Liszt Szűz Máriához írott himnusza mellett két külön­leges alkotás is felcsendül. Kodály Zoltán Zrínyi szóza­ta című darabját 1955-ben komponálta, de a nagysza­bású kórusművet nagyon so­káig nem játszották, s ma is ritkán szerepel hangverse­nyek műsorán, akárcsak Ba­lassa Sándor kompozíciója, a Damjanich imája. Az esten a Magyar Rádió és Televízió Énekkara mellett olyan elő­adóművészek is a koncert­pódiumra lépnek, mint Ma­ros Éva, Sólyom-Nagy Sán­dor és Lantos István. R. Zs. 1996. május 15., szerda Magyarul még nem... (Folytatás az 1. oldalról) A lapban az érdeklődők olvashatnak többek között a koedukált osztályokban tanuló fiúk és lányok neve­lési igényeiről, az iskolá­zottság nemek szerinti megoszlásáról. A kiadvány kellő objektivitással mutat­ja be a Magyarországra vo­natkozó adatokat is. A folyóirat feltárta, hogy egy-egy országban milyen a tanulók iskolában eltöltött éveinek becsült hossza. A fejlett országokban egyre csökken a különbség a fiúk és a lányok tanulással eltöl­tött ideje között. Ebből a szempontból kis hazánk és az adatok tekintetében hoz­zánk a legközelebb álló Lengyelország is egyre in­kább fejlett országnak te­kinthető. Különböző vizs­gálatok szerint a lányok sokkal ambiciózusabbak és sikeresebbek a tanulásban, mint a fiúk. Éppen ezért — egyenlő esélyek mellett — a lányok várható iskolai élet­útja hosszabb, mint a fiúké. A nemenkénti specializáció a másodfokú iskolatípusok­ban jelentős. A fiúk többsé­ge a természettudományi tárgyak, a lányok inkább a társadalomtudományi tár­gyak iránt érdeklődnek. Ennél a kérdésnél a folyó­irat szerint figyelembe kell venni a munkaerőpiac kö­vetelményeit is. A sajtótájé­koztatón elhangzott, hogy fontos újragondolni a neve­léstudományt, és különböző szociokulturális és gazda­sági tényezőket is figyelem­be véve részletesen meg­vizsgálni, hogyan alakul a lányok beiskolázása külön­böző szinteken. Ezeken a kérdéseken azért is érdemes elgondolkodni, mert hiva­talosan Magyarországon hetvenezer analfabétát tar­tanak számon, és ezeknek a kétharmada nő. pintér PREMIER AZ IGAZIRA VÁRVA Csajok és csajok A magyar Csajok után (rendezte Szabó Ildikó) itt az amerikai Csajok, vagyis Az igazira várva (rendezte Forest Whitaker). Ezt a fil­met már megelőzte a zenéje, melyet az egész város csak így dúdolgatott: suup, suup, suup... (énekli Whitney Ho­uston). De a film sajnos nem váltotta be azokat a várako­zásokat, melyekre a kitűnő zene okot adott. Mi is lehetne más monda­nivalója egy filmnek, amely négy nőről szól, mint az, hogy a férfiak szemetek, mert csak „az” kell nekik, de még rosszabbak, ha még „az” sem. Tulajdonképpen nem is vártunk többet ettől a filmtől, csak ennyit, de egy kicsit szellemesebben. Talán egy kis filozófiát, gyilkos humorral elegyítve. Ehelyett azonban csak szokványos házasságtörése­ket, tipikus női zsákutcákat látunk, szokványos megol­dásokkal. Ráadásul bonyo­lítja a helyzetet, hogy a négy főhősnő közül három (Whitney Houston, Angela Bassett, Lela Rockon) annyira hasonlít egymásra, hogy alig-alig lehet megkü­lönböztetni őket, így ka­landjaik sokasága összeke­veredik a néző fejében. A negyedik, az XXL-es Loret­ta Devine azonban kilóg a történetből, ő a legjobb, a legmulatságosabb, s ő az, aki végül megtalálja az iga­zit. És még valami. Azt hi­szem, ez a film kicsit fehér­ellenes. Elítéli például a fe­hérek és feketék közötti sze­relmet. Nem tudom, milyen ideológia áll ennek hátteré­ben, mindenesetre érezhető, hogy a rendező, az eddig csak színészként ismert Fo­rest Whitaker fekete. Cs. L. A férfiaknak csak „az” kell! (Loretta Devine, Lela Rochon, Angela Bassett, Whitney Houston) Zavarba ejtő becsület Fél nap alatt háromszor csaptak be számlával és lejárt határidejű áruval. Megvan a véleményem az emberiségről! Önző, csaló, harácsoló, rabló népség! Vö­rösmarty túlságosan tapintatos volt, ami­kor sárkányfog-veteménynek nevezte az emberi fajt. Ne becézzük ezt a bagázst, ve­gyünk példát bármelyik nem lírikus ma­gyar állampolgárról, mert az ennél sokkal találóbb hasonlatot tud rögtönözni, s mindjárt el is szavalja úton-útfélen. Léteznek azonban zavarba hozó kivéte­lek. Ha egy igazat találok Szodomában, megenyhül az én szívem, sugallja a Biblia a nagy megalkuvás lehetőségét. Szeren­csétlenségemre találkoztam már tisztessé­ges emberekkel. Kicsit haragszom is rá­juk, mert a Vörösmartyénál szigorúbb ma­ximámat némileg cáfolni tudják, ha nem is feledtetni érvényességét. Anno dacumál ötven márkával utaz­tam el Finnországba. Az egyetlen ropo­gós bankómat megérkezésem után egy órácskával mindjárt el is vertem Helsinki egyik sörkertjében. Két korsó sörért fi­zettem ötven márkát, anélkül, hogy a visszajáró pénzre ügyeltem volna. Kísé­rőmmel már elhagytuk a nyüzsgő kert­vendéglőt, amikor eszembe jutott, hogy szórakozottságom miatt egyetlen fillér nélkül maradtam a testvéri, de mégiscsak piacorientált országban. Finn ismerősöm nem értette zavaromat. Mi a gond? Visszamegyünk és elkérjük a pénzt. A magam részéről ebben a sörözői nyüzsgésben teljesen reménytelennek lát­tam a kártérítés esélyeit. Kör alakú pult­nál egy tucat csapos és csapos nő, előttük araszoló sorok. Ki ide belépsz naiv köve­teléseddel, ne csak a reménnyel hagyj fel, hanem maradék idealizmusoddal is. Megtaláltam azt a hölgyet, aki kiszol­gált, és mondtam neki tört angolsággal, mi járatban vagyok. A tarka ruhás csinos­ka mosolyogva jelezte, hogy megismer, én vagyok az a balek, aki két korsó ihatatla­­nul szeszmentes finn sörért ötven márkát áldoztam. Ezzel bekerülhetek a Guinness Rekordok könyvébe! Ezt olvastam ki a mosolyából, amely ennek ellenére kedves

Next