Esti Hírlap, 1996. június (41. évfolyam, 114-133. szám)

1996-06-03 / 114. szám

Itt a két vezér Honfoglaló őseink közül Tas és Huba már megérkezett. Vagy legyünk pontosak: visszaérkezett a Hősök terére. Az életveszélyessé vált bronzszobrokat tavaly távolították el, s a helyreállított lovas vezéreket most rakják vissza a he­lyükre a Hősök terén. A következő napokban helyére kerül a további öt lovas szobor is FOTÓ: dudás DÉNES A NÉMETEK ÁLLTÁK A HŐGUTÁT Kietlen Balaton-part Hiába köszöntött ránk kánikulai meleggel az idei nyár, a Balatonon és a ha­zai strandokon még nem sok emlékeztetett a szezon kezdetére. Bár a hőmérők higanyszála délutánra már 30 fok fölé kúszott, a magyar tenger partján alig néhányan vettek pár órás napfürdőt, a vízbe pedig csak a legbátrabbak merészkedtek. Kasszasi­kert sem a déli, sem az északi parton fekvő szál­lodák nem könyvelhettek el, a szobákban néhány német csoport szállt meg, ők is csak egy-két éjsza­kára. A forgalom fellen­dülésére még várni kell, a nyári szezon nyitánya a szakemberek szerint két­három hét múlva veszi kezdetét. Úgy tűnik, hon­fitársaink más programot választottak maguknak erre a hétvégére, talán még korainak érezvén egy „vizes” vakációt. (Összeállításunkat la­punk 3. oldalán olvashat­ják) Az Ön csatornája: UHF 35 és 47 A KÉSZÜLÉKÉBEN VAGYUNK A PITBULL MARADANDÓ NYOMAI Életben marad a kislány Túl van a közvetlen életveszélyen az a 3 éves kislány, akit a múlt hét szerdáján támadott meg egy pitbull — tájékoztat­ta lapunkat dr. Czinner Antal, a Heim Pál Gyer­mekkórház igazgató-főor­vosa. Mint ismeretes, B. Tündét súlyos fej- és hasi sérülésekkel szállították a kórház intenzív osztályá­ra, ahol több műtétet is végrehajtottak rajta. A kislánynak már nincs tudatzavara, sőt az ágyán felülve beszélgetett is az őt meglátogató szüleivel. Állapotát az igazgató-fő­orvos megnyugtatónak minősítette, ugyanakkor hangsúlyozta: a gyerek központi idegrendszere nagyon komoly mérték­ben sérült, s ennek pontos következményei egyelőre megjósolhatatlanok. Sze­rencsére ebben az életkor­ban — ahogyan az orvos fogalmazott — elég plasz­tikus az emberi idegrend­szer, vagyis az egyes funk­ciókat könnyen át tudja csoportosítani. B. Tünde a jövő hét vé­gén talán már elhagyhatja a kórház intenzív osztá­lyát, de hogy milyen ma­radványtünetekkel kell még őt kezelni, az csak egy-két hét múlva derül ki. Egy azonban már most is biztos: az őt megmar­cangoló pitbull mind pszi­chésen, mind esztétikailag maradandó nyomokat ha­gyott a kislányon. (A pitbullok veszélyes­ségéről cikkünk a 6. olda­lon) cs. b. a. ÁRA: 28 FORINT . BUDAPESTI NAPIL­A­P _____ LOTTÓÖTÖS Félmilliárd elkelt Félmilliárdos jár köztünk. Több héten át milliók és milliók várták a vasárnap déli ötös lottó sorsolását, ab­ban a reményben, hogy talán kegyeibe fogadja őket For­tuna. Ma reggelre kiderült, egyetlen személynek kedve­zett a szerencse, akinek több mint félmilliárd forint üti a markát. A szerencse kegyeltjével kapcsolatban teljes titoktar­tásba burkolózott a Szeren­csejáték Rt., talán épp a ko­rábbi rekordnyeremény tu­lajdonosáról készült, nagy port felvert Objektív-riport miatt, így nem sikerült meg­tudnunk, fővárosi vagy vidé­ki illetőségű-e a személy, akinek szelvényén az alábbi számok találhatóak: 9, 20, 59, 60, 70. Persze az elővi­gyázatosság érthető: a fél­milliárd forint mégiscsak nagy pénz. S hogy a játékkedv ne hagyjon alább, a Szerencse­­játék Rt. úgy döntött, az e heti ötös kezdő nyeremény­­alapját 100 millió forintra emeli fel. cs. b. a. HÁROM VÁLASZTÁS UTÁN Halns tanácsok a román szavazóknak Romániában minden nyolcvanötödik felnőtt ál­lampolgár jelöltette magát a helyhatósági választásokon. Szavazni viszont szánalma­san kevesen mentek el. Ere­detileg vasárnap 21 órakor kellett zárni az urnákat, ám a kis számú részvételi arány miatt egy-két, néhol három órával is meghosszabbítot­ták a körzetek nyitva tartá­sát. Az éjfélkor kiadott ered­mények szerint az erdélyi megyékben a szavazati jog­gal bírók több mint ötven százaléka leadta voksát. (Folytatás az 5. oldalon) Izrael jobbközép kormányt alakít A szavazatok összeszám­­lálása befejeződött, Benja­min Netanjahu, a Likud miniszterelnökjelöltje 50,49—49,51 százalékos arányban győzött Simon Peresz felett, annak ellen­ére, hogy a 450 ezer arab szavazó 75 százaléka Pe­­reszre adta le szavazatát. Netanjahu az eredménnyel elégedett lehet, mert a zsidó szavazók körében 11 száza­lékos győzelmet aratott. Ez tekintettel arra, hogy Izrael a zsidó nemzet állama, s nem egy állam, ahol törté­netesen zsidó többség van, fontos Netanjahu szilárd legitimizációja számára. (Folytatás az 5. oldalon) (Az elmúlt hét végén Csehországban, miként Iz­raelben korábban, választá­sokat tartottak. Beszámo­lónk az 5. oldalon) ROVARGYŰJTŐ LÁNGLOVAGOK Külvárosi méhinvázió Szokatlan eseményhez riasztották tegnap a IV., illetve a XXII. kerületi tűzoltókat. Fél tizenegykor az említett kül­városi részeken megbolydult méhcsapatok „molesztál­ták” a békés járókelőket. Miután mindennemű veszély­­helyzet elhárításában aktív szerepet szánnak a lánglova­goknak, a tűzoltók most falon függeszkedés és vízsuga­ras oltás helyett cukros vízzel átitatott papírdobozokkal próbálkoztak becsalogatni a feltehetően eltájolódott mé­­heket. Szerencsére Szabó János tűzoltó százados egy­ben méhész is, így segítségével rövid idő alatt begyűjtöt­ték a szorgalmas dolgozóikat, mézgyűjtőket. Szabó el­mondta: a vándorútra kelt méhek elfáradhattak, s fákra telepedve a dolgozók élénk zsongással védték a király­nőt, a flaszterkoptató pesti népség pedig megijedt a szo­katlan látványtól. G. K. I. Vágtázó pincérek Kezükben tálcával, rajta egy üveg sör, pohár és egy régi napilap, az ország legügyesebb lábú pincérei vágtáztak szombaton a Vörösmarty téren rendezett futóversenyen. A győztes díja egy érem és százezer forint. A közönség csodálkozott, milyen fürgék is tudnak lenni ezek a pincérek... (Beszámolónk a 7. oldalon) fotó: Keliczay László A KAMIONSTOP KÖVETKEZMÉNYEI Költő a kocsisoron Úgy tűnik, ismét meg­erősítést nyert a régi mon­dás, miszerint egy újszü­löttnek minden vicc új, hi­szen a szombaton beveze­tett hétvégi kamionstop nem újdonság a Lajtán túl fekvő országokban, s csak idehaza okozhatott prob­lémákat egyes szállítási vállalkozóknak. A kormányrendelet ér­telmében szombat reggel héttől vasárnap este tíz órá­ig az ország valamennyi közútján tilos 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsival közlekedni, s ezért a külhoni tizenhat kerekűek vezetői­nek vagy idegen földön kell leállítaniuk a járgányaikat, vagy ott, ahol éppen eléri őket az időkorlátozás. A Hungarocamion budapesti termináludvarán száz kami­on befogadására alkalmas területen várták a kényszer­­pihenőre kötelezett kamio­­nosokat. (Folytatás a 7. oldalon) Hétvégi pihenőben FOTÓ: BELICZAY LÁSZLÓ ír ír KEND I .................................."""­ ­ XLI. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM HERSKO FORGATJA Tanítsunk képes Minden iskola mun­kájának gerincét a Nemzeti Alapterv hatá­rozza meg 1998-tól. A NAT-ban néhány telje­sen új tantárgy is fel­bukkant, ilyen például a vizuális kultúra. Az előkelő elnevezés mö­gött rejtőző tantárgyról, az életünkben egyre nagyobb szerepet kapó vizuális élmények fel­dolgozásának módjai­ról, Bálványos Huba tanszékvezető tanár, Haraszti László filmren­dező és Bölcs István, a „képes beszéd guruja” mondta el véleményét lapunknak. (Folytatás a 6. olda­lon) SZLOVÁK NAP BUDÁN Besztercebénya testvérváros A korai nyár hét végi hősé­ge Budapesten... Még a hegyvidéki kerületben, a XII-ben is. Ezen a szombati napon mégis itt egész mű­velődésháznyi közönség ha­tározta el, hogy hűsölés he­lyett kézimunkákban, kerá­miákban, festményekben gyönyörködik, írókat, köl­tőket hallgat. Méghozzá szlovák nyelven, a kerületi szlovák kisebbségi önkor­mányzat meghívására. A szlovák kisebbségi nap már délelőtt megkez­dődött a kerületi önkor­mányzat Böszörményi úti székházában. Itt dr. Mit­­nyan György (az egyéb­ként szülei révén tótkom­­lósi származású) alpolgár­mester nyitotta meg a ha­zai szlovák fazekas- és né­pi hímzőmesterek két hé­tig megtekinthető, gazdag, látványos és sokszínű kiál­lítását. A program délután a Hollós utcai Jókai Klub­ban folytatódott, ahol dr. Alt Gyula, az Országos Szlovák Kisebbségi Ön­kormányzat alelnöke mél­tatta a kezdeményezést, amelyre nemcsak a kerü­letből és a főváros más ré­széből érkeztek, hanem a pilisi szlovák lakta vidék­ről, sőt Békéscsabáról, Tótkomlósról. (Folytatás a 8. oldalon)

Next