Esti Hírlap, 1996. augusztus (41. évfolyam, 157-176. szám)

1996-08-14 / 166. szám

1996. augusztus 14., szerda SPORT# SZABADIDŐ MINDEN ELLENE SZÓL A GYŐR TOVÁBBJUTÁSÁNAK Jó mulatság, férfimunka? Egy csoportharmadik hely a Bajnokok Ligájában (Fotex VSE), első­ fordulós búcsú a KEK-ben (Győri Gardénia), negyeddöntős pozíció az EHF-kupában és elődöntő a City-kupában (Pick-Sze­­ged). Ennyi, és nem több fér­fi kézilabdázóink tavalyi „bűvészkedése” a nemzetkö­zi porondon, s ha ehhez még a válogatott spanyolországi Eb-n elért 10. helyezését is hozzávesszük, csak az örök optimizmus és a sportág ma­gyar hagyományai iránti tisztelet sugallhatja azt: idén lesz jobb is. Annak ellenére állítható mindez, hogy a nemzetközi kupák tegnapi sorsolásán a győriek kivételével vala­mennyi magyar együttes könnyen „megoldható” el­lenfelet kapott. Az első mér­kőzéseket október 12-én és 13-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A BEK-ben lejárt a Fo­tex négyéves „bérlete”, s idén a Pick-Szeged indul a legrangosabb európai ku­pában: első fordulóbeli el­lenfele a román Steaua Bu­­curesti és a bosnyák Solana összecsapásának győztese lesz. Kővári Árpád klubel­nök — aki egyben a váloga­tott szövetségi kapitánya is — kötelezőnek tartja a to­vábbjutást, már csak azért is, mert a szegedi együttes a nyáron leigazolt Nagy Zol­tánnal (Elektromos), Sán­dorral (Komló) és az ukrán válogatott Petrusevszkijjel cseppet sem gyengült, hiá­ba távozott két szintén vá­logatott játékos, Fekete Ró­bert a spanyol Chapelléhez, és dr. Oszlánczi András a Fotexhez. — A Steaua jóval nagyobb névnek számít, mint a Sze­ged, de elsősorban korábbi eredményei, és nem jelenlegi ereje okán — elemzett Kővá­ri Árpád. — A bosnyákokról nem tudok semmit, jelentő­sebb sikerük nincs, de az a csoda sem eshet meg, hogy abból a bajnokságból elő­bukkanjon egy világverő csapat. A kupagyőztesek közé „le­ereszkedett” Fotex Veszprém vezetőedzőjének, Vass Sán­dornak is inkább saját csapa­ta jelenthet több gondot, mint a görög GAS Arhelaosz Katerini gárdája... — Játékosaim a napi 4- 4,5 óra edzés után egy ki­csit megviseltek, de fizika­ilag már rendkívül jó álla­potba kerültek, és lelkileg sem csüggedtek — állapí­totta meg Vass Sándor, akinek keze alól csupán a Hamelnhez szerződött Barbasinszkij került ki, no és Gyurka János, aki kül­földi ajánlaton gondolko­dik, így az alapozás kezde­te óta csak három edzésen vett részt. A régiek mellett viszont Vass-sal szeretne dolgozni a már említett dr. Oszlánczi, és a Fehérvárról visszatért Kubasi.­­ A fi­úk szinte élvezik a mun­kát, még focizhatnak is, de csak az edzés után. Egyi­kük például a harminc hosszból álló sprintgya­korlat előtt megkérdezte: „És mikor pihenhetünk?”. Azt mondtam neki: majd a végén. Vass ezt a bajnokságra, a hazai és a nemzetközi kupá­ra is érvényesnek tartja... Az EHF-kupában induló Elektromos — amelynek ke­retéből nyáron távozott Ko­­tormán (Schaffhausen), Po­­povics (Nagybánya), Nagy Zoltán (Szeged), Kertész (Dunaferr),­­Grundmann és Becskereki (egyelőre csapat nélkül), jött az ukrán válo­gatott Koszteckij, Béres (Fo­tex), Perger (Szolnok) és Va­rad­ (Pemü) — az első kör­ben a Gorenje Velenjével ta­lálkozik. Amennyiben Hajdú János vezetőedzőnek sikerül feldolgoznia a szlovén ellen­féltől Mocsai Lajostól — a Velenjét tavaly búcsúztató Lemgo trénerétől — beszer­zett adathalmazt, a Tromos játékosai biztosan nem élnek majd át fagyasztó pillanato­kat. Akárcsak tavaly — a ju­goszláv Crvena zvezda —, idén is világszínvonalú rivá­list sorsoltak a Győri Gardé­nia ETO KC együttese mellé. Ezúttal a City-kupa címvé­dője, a norvég HK Drammen ellen gyűjtögeti nemzetközi tapasztalatait, s félő, ezúttal sem éli túl az első fordulót. — Minden az ellen szól, hogy továbbjussunk — csüg­gedt el Hoffmann László, a győriek mestere. — A Dram­men hozzánk hasonlóan fia­tal csapat, tavaly szinte be­robbant a City-kupába, s ti­pikusan skandináv kézilab­dát játszik. Mi három távozó és egyetlen érkező játéko­sunk „összesítésével” még matematikailag is gyengül­tünk... nemes A hosszú ideje sérült Tromos-beállós, Kovács Tamás (labdával) remélhetőleg felépül a Ve­­lenje elleni mérkőzésig FOTÓ: CZAGÁNy Balázs Ez aztán a leányálom! Tegnap Bécsben megejtették az 1996/97-es nemzetközi női kézilabdakupák sorsolá­sát. Öt csapatunk közül há­rom izgulhatott — mivel ket­tő erőnyerő — leendő ellen­fele miatt. Ez némi vissza­esést jelent, hiszen tavaly még fél tucat együttesünk képviselte színeinket Euró­pában. A legrangosabb kupában, a BEK-ben sorozatban har­madszor indulhat az FTC­­Polgári Bank, ám a várva várt kupagyőzelemről eddig, ha hajszál híján is, lemaradt. — Végre egyszer szeren­csénk volt — kezdte vidáman Németh András, a zöld-fehé­rek vezetőedzője. — Szó sincs arról, hogy lenézném a portugálokat, de az ellenfé­lül húzott Club Sports Da Madeira nem jelenthet gon­dot számunkra. Most már csak az kellene, hogy amikor a Bajnokok Ligáját sorsol­ják, akkor is mellénk szegőd­jön Fortuna. A célkitűzés egyértelműen a döntőbe ke­rülés, noha nem lesz könnyű dolgunk. A hagyományoktól eltérően ezúttal nem az oszt­rák Hypo Niederösterreich mutatkozik a legerősebb el­lenfélnek (többek között azért, mert egyik sztárját, Zukrenét megműtötték), ha­nem a címvédő horvát Pod­­ravka Koprivnica, melynek sikerült leigazolnia a Kras Zagrebtől Natasa Kolegát. — Mennyiben változott a csapat a tavalyihoz képest? — Öten távoztak a keret­ből, de érkeztek is, például Kántor Anikó a Vasasból, Pásztor Zsófia Kiskunhalas­ról. Nem számíthatok a most műtött Becz Mariannra és a pajzsmirigygyulladásban szenvedő Pádár Ildikóra. Az öt hete tartó edzéseken sok ifi játékos is részt vesz, akik bizonyíthatnak a jövő héten kezdődő Herz-kupán, ahol rajtunk kívül a francia Metz, a román Vilcea és a DVSC­­Symphonia indul. Ahogy a Fradi a BEK-ben, úgy a Dunaferr SE a KEK- ben váltott hároméves bérle­tet, s az első fordulóban a bosnyák Zeljeznicar Szaraje­vón próbál túllépni. Ebbéli tevékenységében hasznára válhat, hogy az EHF rende­lete szerint a Szarajevó Bosznia-Hercegovinán kívül köteles lejátszani a mérkő­zést. A dunaújvárosi együt­tes mindössze egy helyen gyengült, ám a válogatott kapuvédő, Meksz Anikó tá­vozása komoly érvágás. A City-kupában a Győri Keksz ETO KC ellenfele a fehérorosz Drut Belinyicse lesz, amelynek inkább neve ijesztő, semmint tudása. — Ismeretlen számunkra a belorusz csapat, hiszen ta­valy nem indult semmilyen kupában — így Vanyus Atti­la, a győriek szakosztályve­zetője. — Nagyon messze kell utaznunk, s valószínűleg különgépet bérelnünk, hogy megközelítsük Belinyicset. Ezért ma megpróbálunk egyezkedni velük, hogy mindkét meccset Magyaror­szágon játsszuk. Az EHF-kupa első for­dulója még nélkülünk fog lepörögni, hiszen a címvé­dő DVSC-Symphoniát és a Vasas-Drehert is kiemel­ték. — Jelentősen átalakult az együttes a tavalyihoz képest — jelentette ki Csík János, az angyalföldiek mestere. — Kántor Anikó az FTC-be, Gábor Adrienn Kisvárdára igazolt. Elvesztettük kapusa­inkat is, Ácsbog Mária abba­hagyta a kézilabdázást, Hang Györgyi anyai örömök elé néz. Helyettük érkezett a kapus Irina Szilvia, Utasi Ágota, Tarjáni Szilvia és Ko­vács Tímea. A játékerőnk nem változott, mindössze a védekezésben lesznek prob­lémáink, mivel a keret na­gyon alacsony lett. A címvédő Debrecen vi­szont jelentősen meggyen­gült. Dániába igazolt Jeddi Mária, Zupkó Judithtal nem kötöttek új szerződést, Ratkó Andrea Kiskunha­lasra távozott, míg Nyilas Tünde szintén anyai örö­mök elé néz. Őket pótolan­dó jött Vass Annamária, Agárdi Éva, Bugyó Olivia, Szász Andrea, Kereki Edi­na és Szabó Tünde. — A csapat átlagéletkorunk nem éri el a 21 évet — kezdte Köstner Vilmos, a debreceni vezetőedző. — A jövő együtte­sét építjük, kicsi a valószínű­sége, hogy ismét megvédjük címünket. Na persze, ha ked­vező sorsolást kapnánk... Mindhárom csapatunk idegenben lép először pályá­ra. csontos Siti Bea (fehérben) agilis játékára a Zseljeznicar ellen is nagy szüksége lesz a Dunaferr csapatának FOTÓ: CZAGÁny BALÁZS Ököljogtalanság Az elmúlt hét végén bot­rányos körülmények között fejeződött be Hamburgban a WBO-szervezet félnehézsú­lyú világbajnoki címéért folytatott mérkőzés. A kihí­vó német Graciano Rocchi­­giani a 7. menetben kiütötte a lengyel származású, de évek óta német színekben szereplő címvédőt, Dariusz Michalczewskit. A vezetőbí­ró óriási meglepetésre mégis az utóbbi sportoló kezét emelte a magasba, ugyanis a WBO jelen lévő képviselői szerint a K. O. az „állj!” ve­zényszó után esett. Emiatt az addig fölényesen vezető Rocchigiani a leléptetés sor­sára jutott. Viszont hiába hirdették ki Michalczewski győzelmét, mert kicsivel ké­sőbb az eredményt aztán „technikai döntetlenre” vál­toztatták. A nézők hatalmas füttykoncerttel tiltakoztak az erősen vitatható ítélet el­len. Természetesen Rocchigi­ani nem nyugodott bele a számára másodszorra is éppúgy kedvezőtlen döntés­be, s a nemzetközi szerve­zethez nyújtott be fellebbe­zést. Ha rá nézve kedvezőt­len határozat születik, ak­kor a sportoló ügyvédje szerint bírósági perre is sor kerülhet. Németországban szintén hatalmas a felháborodás, ugyanis sokak szerint a mér­kőzés bírája okolható a bot­rányért, hiszen a Bild című napilap szerint­ tiszta, érthe­tő döntéssel el lehetett volna kerülni a zűrzavart. A kölni Express című új­ság arra is fényt derített, hogy Hamburgban a WBO szabályzatával ellentétes döntést született. Ugyanis annak értelmében a szabály­talan ütés miatt idő előtt be­fejeződött mérkőzéseken a pontozásban addig vezető ökölvívót kell győztesként megnevezni. Vác: megfogyva bár, de törve nem... Az 1994-ben bajnoki címet nyert Vác FC-Samsung lab­darúgó-együttesétől 1995 nyarán, elköszönt az azóta már a válogatott szövetségi kapitányává ütött Csank Já­nos vezetőedző, ez év elején az eddigi főszponzor jelen­tette be távozási szándékát, tegnapelőtt pedig hivatalo­san is elbúcsúztatták a klub technikai igazgatóját, a válo­gatott menedzserévé avan­zsált László Attilát. A ten­dencia láttán sokakban fo­galmazódott meg a kérdés: mi lesz veled, Vác? Elvégre annak idején az egész ország egy emberként csodálkozott rá a semmiből a csúcsra törő, s ott meg is ka­paszkodó kicsiny közösségre. A nemzetközi színtérre repü­lését „csupán” konzekvens szakmai munkával magyará­zó, lélekben, mentalitásban tősgyökeres vácivá érő, más­honnan eltanácsolt játékos­ra, edzőre, vezetőre egya­ránt. A csodatévő váci csa­patból — mert a bővebben értelmezett csapat fogalmá­ba ott a szertáros, a titkárnő is éppúgy beletartozott, mint a középcsatár — a Haladás ellenében 1-0-ra elvesztett bajnoki nyitányra már hír­mondó is alig maradt. — Az élet nem áll meg, hogy ezzel a rendkívül elmés közhellyel kezdjem. Vagy ha úgy tetszik, a váci múltat és jelent meghatározó szemé­lyek távoztak ugyan, de ez nem akkora tragédia, hogy a jövőnk, további létünk mi­kéntje fölött kelljen kesereg­nünk ■— fejtegette az egyik hírmondó, Iványi Károly klubelnök, aki korábbi kol­légáihoz hasonlóan, szintén vállalt magas funkciót, a Magyar Labdarúgó Szövet­ség elnökségének tagja, de rendületlenül kitart a váci „kiscsapat” mellett. — Ami­kor két évvel ezelőtt Csank János neve először merült fel komolyan a válogatottnál, László Attilával együtt azon az állásponton voltunk, hogy ilyen munkaköröket nem le­het párhuzamosan, mintegy mellékállásban ellátni. Attól, hogy most éppen nem Csank János,,hanem László Attila került ilyen „két lovat egy fenékkel megülni” szituáció­ba, az én véleményem még nem változott... — Ezek szerint László At­tiláé igen? — Amikor márciusban Laczkó Mihály MLSZ-elnök felkérte a válogatott mene­dzserének, tíz másodperc alatt kellett határoznunk, s bele­mentünk a közösködésbe. Az­zal a kitétellel, hogy augusz­tusban, az új bajnoki évad előtt visszatérünk a témára. Most megtörtént. László Atti­la szerette volna a kettős sze­repet együtt vinni, én azonban következetes maradtam. — Volt oka rá, hogy ra­gaszkodjon korábbi állás­pontjához? — A tavaszi három hónap tapasztalata. Attila hol itt volt, hol ott, s bár a kollégák átvették munkakörét, ha a válogatottnál dolgozott, még­is rá kellett jönnünk: mindkét beosztás egész embert kíván. A Vác technikai igazgatójá­nak Vácott kell lennie... És tulajdonképpen az ő helyette­sítésére „neveltük” az eddig titkárként munkálkodó Bélák Gyulát, aki december 31-ig mint megbízott technikai igazgató bizonyíthatja ráter­mettségét. Biztos vagyok ben­ne, hogy remekül beválik, hi­szen évek óta dolgozunk együtt,­ úgymond kitaposott úton haladunk tovább. — Ezek után László Atti­lával indulatok nélkül vettek búcsút egymástól? — Talán neheztel, talán kicsit megsértődött, elvégre egyikünk sem rejtette véka alá a véleményét. Nézeteink „á és­z” távolságban voltak, más megoldást nem láttam, jogkörömnél fogva így dön­töttem. Mindenesetre a hétfő esti tévémeccsen, az egész or­szág nyilvánossága előtt, azt hiszem méltóképpen búcsúz­tattuk, éreztetve: a klub mi­lyen sokra tartja, mennyire elismeri azt a munkát, amit László Attila 23 év alatt Vá­cott végzett. — S mi igaz abból, hogy László Attila „vitte magá­val” a főszponzort? — Egy szó sem. A Sam­sung magyarországi képvise­letével öt évre szóló szerző­désünk élt, a cég vezérkara most úgy érezte, váltania kell. 1997. február elsejéig minden „járandóságát” kifi­zette előre, s ha holnap talá­lunk egy megfelelő szpon­zort, azonnal feltehetjük a nevét a mezünkre. Hasonló­an korrekt partnert nehéz lesz találnunk. — Akkor, visszatérve az alapkérdésre: mi lesz a Váccal? — A Haladás elleni nyitó­meccs nem, dobott fel. Kor­rekcióra lesz szükség, de egy meccs alapján ezt mégsem szerencsés így deklaráltan kijelenteni. Talán bátrabban, merészebben kellene a fiata­lokhoz nyúlni, elvégre tarta­lékcsapatunk évek óta a leg­jobb három együttes között jegyzett, a váci focigimi pe­dig immár hét éve „termeli” a tehetségeket. németh £stíffír£uft 1 Könnycseppek Öt éve áprilisban még meg akart halni, amikor az orvosok közölték vele a tényt. Ha tehette volna, abban a pillanatban öngyilkos lett volna — de te­hetetlen volt. A bénultságtól... Aztán a lelkében megmozdult valami... Annak ellenére, hogy tudta, élete végéig „a” tolószékkel kell élnie, mégis „talpra állt”. Öngyilkossággal felérő, gyötrelmes kínokkal „járó” hét hónap után. És Szekeres Pál már nem akart többé meghalni. Legalábbis már nem ezért... Hanem azért a bar­celonai, tőrvívásban ejtett paraolimpiai aranyért, most meg egy újabbért, az atlantaiért. Minden jó, ha a vége jó — mondhatnánk erre, mi­nek is ezen annyit vívódni. A mozgássérültek külön­ben sem szeretik, ha szánalmassá „magasztalják” őket. Hogy akkor miért vívódom mégis? Mert azok az egészséges emberek szánalmasak, akik hagyták, hogy csak tegnap érkezzen meg Szekeres Pali hu­­szonhetedmagával a holnap(!) kezdődő, és tíz napon át kitartás igénylő atlantai paraolimpiára. Mert akklimatizálódni szerintük a fogyatékosnak nem kell, hiszen amúgy is az állandó akklimatizálódás­sal töltik mindennapjaikat. Sőt szerintük luxus, ha az egész csapat közvetlen járattal repül, így a csa­pat egyik fele New York-i átszállásal jutott el Atlan­tába. Ám e nehez­ítő körülmények ellenére (mi jöhet még?), szerintük nem lehet kérdés: több érmet szenvednek ki magukból „parafenoménjaink”, mint négy éve — 4 arany, 3 ezüst, 4 bronz... Akkor most kik is a fogyatékosok? Miért jó az valakiknek, ha a paraolimpia, öt könnycseppel szimbolizált jelképe mellé, az örö­mön kívül más felindultságból is záporó könny­cseppeket fakaszt? lendvar

Next