Esti Kurir, 1928. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1928-02-11 / 34. szám

Szombat, 1928 február 11 Istirixtrir Dybuk Anski legendája az Új Színházban Igazi költő munkája ez és hatásos szavú drámaíróé. Fülledt, robbanékony levegőjű kilobalisztikus tragédia, amelynek az adja éppen különös, szuggesztív izét, hogy a len­gyel zsidóság kispolgári életének jellegzetes­ségeit feloldja valami egészen átszellemült, csakugyan „legendás", a középkori keresz­ténység misztikumát és skolasztikáját fel­idéző gondolatvilágban. Bizonyára nem tökéletes munka, sem színdarabnak, sem irodalomnak, helyenként szembeszökő darabossága és technikájának vonzó rutintalansága. De a fontos az, hogy költészet, amely az életnek, halálnak, szere­lemnek és mindenségnek rendkívül mélyen átérzett mitológiáját méri és tudja a szín­padra vinni, látomásos erejű képekben, ha­sonlatokban, mesékben és elméleti gondolat­­menetekben. Igazán imponáló, hogyan tu­dott ez az író negligálni mindent, ami kon­vencionális színpadi trükk; hogyan tudta magát minden egyéb skrupulus nélkül arra koncentrálni, hogy a lélekvándorlás és vég­­zetszerűség világfelfogását kifejezze, a len­gyel-zsidó h­asszidisták mitológiájának se­gítségével. A legfontosabb pedig az, hogy ez a drama­tizált világmagyarázat, pusztán levegőjének és miliője költészetének erejénél fogva, mégis rendkívül hatásos darabbá lett, nagysikerű kasszadarabbá. Legalább is erre vall, hogy a tegnap esti főpróba közönségét valósággal megbabonázta,­­ sokkal inkább, mint a sze­zon bármelyik­­ rutin-színdarabja. Olyan spontán melegség, olyan nekifeszült érdeklő­dés lett úrrá a nézőtéren, amilyent ritkán lát az ember. Hogy a metafizika és a legenda ennyire megfogja az ezerféle raf­inált szín­padi bonyodalommal, szóviccel és miegyéb­bel elkényeztetett pesti publikumot, ez ma­gában véve elég arra, hogy a kritikus is f­élretegye a szakmájával járó okvetetlenke­­déseit és fentartás nélkül hajoljon meg a Dybuk előtt. Engedjék el nekem, hogy a Dybuk tartal­mából és problematikájából többet mondjak el annál a­ kevésnél, amennyi már a fentiek­­ből is kiderül. Csak néhány szót még­ az elő­adásról. A rendezés is, a színészek játéka is gondos volt és becsületes, szeretettel végzett és szere­­tetet érdemlő munka. Van azonban a Dybuk magyar nyelvű előadásának egy nehézsége, amellyel nagyon nehéz, talán lehetetlen meg­birkózni; az, hogy népiesnek, szinte tősgyö­keresnek s parasztosnak kell lennie és emel­lett erősen zsidószűnek. Már­pedig a zsidó hangsúly, a zsidó rítus, a zsidó viselet a mi szemükben, középeurópai és nagyvárosi emberek szemében elkerülhetetlenül az aszfalt és a kávéház levegőjét idézi fel, a kereske­delmi könnyedségét és a rasszos frivolságét. Két végletet kellett itt kikerülni: hogy a len­gyel-zsidó falusi nép ne olyan módon legyen lengyel-zsidó, mint amilyennek mi a lengyel­zsidót gondolni szoktuk — de ne legyen olyan módon falusi nép se, amilyennek mi a falusi népet látjuk. Az Új Színház rendezője elég ügyesen kerüli el a „zsidósság" veszedelmét, de kevesebb szerencsével a magyaros zamatét,­­amely nemcsak a kaftán és pájesz miatt hat különösen, hanem a merőben idegen, ma­gyartalan, irreális, misztikus mese miatt is. Harsányi Zsolt rutinos tisztanyelvű fordí­tásának különösen megvan ez a hibája; na­gyon is rutinos, nagyon is konvencionálisan tiszta; iz, szag és erő nélkül való. De mindent egybevetve, a tehetséges együt­tes, az ökonomikus, okos játéka Dellért La­jossal az élén és Upor Tibor diszkréten sti­lizált díszleteitől támogatva, elfelejteti eze­ket a megoldatlan és talán megoldhatatlan stílusproblémákat s teljes mértékben kiér­demli a közönség háláját, elismerését. Ignotus Pál. * A szinügyi bizottság ülése az idegen in­vázió ellen. A színésztestületeknek az idegen invázió ellen hangoztatott panaszai végre ille­tékes helyre kerültek. Tegnap a főváros ta­nácsa foglalkozott a sűrű vendégjárásokkal, hétfőn a szinügyi bizottság foglalkozik majd a vendégjárások ügyével. A színésztestületek természetesen nem az ellen foglalnak állást, hogy az elismert és világszerte ünnepelt mű­vészeket a magyar közönség ne láthassa, azért harcolnak csupán, hogy másod, sőt Harmadrangú külföldi szereplőket ne foglal­koztassanak az igazgatók. Az utóbbi időben ugyanis nem egyszer megtörtént ez is Buda­pesten. * Magyar színészek Szófiában. Négy magyar színész, Eleky Anni, Hites Olga, Simay István és Hudacsek Frigyes „Simay Harmony four" címen évek óta járják már a világot, szép si­kerek között. Legutóbb nemeskéri Kiss Sándor bulgáriai magyar követ kérésére Szófiában, a szófiai Petőfi-társasággal karöltve előadást ren­deztek, amelyen az egész magyar kolónia jelen volt és ünnepelte a magyar színészeket. A föveny megett Péntek NEGYEDTIZENEGYRE tűzi ki Hevesi di­rektor a Nemzeti Színházban Csathó Kálmán Lilla című színdarabjának házi főpróbáját csak azért, hogy tizenegykor meg lehessen kezdeni. Akkor is nehezen Az öltöző folyosói tele van­nak a játékra induló s a darabból kimaradt színészekkel, akik vidám tere-tere mellett vár­ják az ügyelő csengetyű­jének hangját. Az egyik kis szobában Lavotta Rezső, a színház karmes­tere oktatja a négy kisasszonyt a kis betét­dal­ra. Már minden pompásan megy, Rózsahegyi Marion viszi a főszólamot. Könnyű venni feleséget. Csakhogy ne végy ellenséget . .. . NAGYNEHEZEN mégis megszólalnak a csen­gők, megkondul a gong és felmegy a függöny a gyönyörűszép Lilla kisasszony, másként Vajda Juli és Csokonai Vitéz Mihály magyar poéta szive szerelmének históriája előtt. Komáromban vagyunk, ahová Csokonai uram a messzi Debrecenből vetődött. Azt hitte, itt jobb sora lesz, itt a nyugati kulturvá­rosban szí­vesebben áldoznak majd az újságra, amelyet Vitéz Mihály ki akart adatni s meg akart je­lentetni a komáromi nagy nyomdában. A nézőtérre , nem engednek be senkit. Szi­gorú ellenőrzés. A színpadi írók szövetségének titkára, Vitéz Miklós be akar jönni, de­ a kapus útját állja. — Szóljon az igazgató úrnak, hogy én va­gyok ... — Kit szabad bejelentenem? — Vitéz Miklóst — hangzik a válasz. — Az igazgató úr azt mondatta, hogy senki nem mehet be — akadékoskodik a portás. De Vitéz Miklós már kész a felelettel: — Mondja meg a direktor úrnak, feltétlenül be kell mennem, mert egy rokonomról van szó. — Szabad mégegyszer a nevet? * * —• Csokonai Vitéz Miklós — hangzik a vá­lasz.* PETHEŐ ATILLA, másként Csokonai. Vitéz Mihály napokig, sőt hetekig tanulmányozta a múzeumban, a magánképtárakban, okirattárak­ban, könyvtárakban Csokonai Vitéz Mihály­nak, a lángoló szavú magyar poétának figurá­ját, amelyet mi már csak az emlékek, az írott és rajzolt emlékek ködén át látunk. Rergeteg leírás, rengeteg rajz, rengeteg festmény maradt a költőről, kinek lelke úgy tüzelt, mint a kat­lan s hangja — az egykori följegyzések sze­rint — egyszer úgy süvített mint a szélvihar, másszor sóhajtott, mint a langyos tavaszi szellő, majd meg sötétre, borongósra változott, mint fogyó holdkor az éjszaka. A legalkalmasabb és a leghihetőbb fotográ­fiát mégis a Nemzeti Múzeum képtárában ta­lálta meg Petheő. Ott lelt rá a Csokonai­­képre. Ott látta meg igazi formájában Csoko­nai vállas, erős figuráját, fejéről két oldalra le­hulló, de a vállig nem érő hullámos fekete haját, néhány árnyalattal világosabb kicsiny bajuszát, galambszürke, szőrmével szegett mentéjét, nagy csokorba kötött nyakkendőjét, soha be nem gombolt pitykés mellényét, egye­nes vonalú fekete csizmáját és fehér nagy szárnyban végződő, erősen kihajló gallérját. Ezt a képet használta fel Petheő Atilla Cso­konai alakjának újjáteremtésére ♦ DE NÉZZÜNK CSAK A SZÍNPADRA, amely­nek levegője tele van azzal a nagy szerelemmel, amit a költő érez az ő szépséges Lillája iránt. Nagy-nagy, olthatlan szerelemmel szereti a poéta a lányt, de áldozatot még­sem hoz érte, pedig szerelmesének csak annyi a kérése, utaz­zék le Csurgóra, ahol professzor lehet, tekinté­lyes díjazással. Ezzel majd el tu­dja őt tartani és ha ezt elnyerendi, kedves szülői, Vajda Pál uram, másként Nagy Adorján és Vajdáné asz­­szony, másként Kis Irén szivük minden örömé­vel odaadják lányuk kezét a professzorrá avan­zsált poétának. De a költő dacosan vágja tekintetét az égnek. Nem és nem. Százszor is nem, nem megy el professzornak. Professzor mindenki lehet, poé­tának azonban születni kell. * LILLA, Bajor Gizi hát jobbik eszére tér és férjhez megy a gazdag és nemeslelkű­ gabona­kereskedőhöz, Lévayhoz, Csortos Gyulához, akivel, ha nem is boldogságban, szerelemben, de nagy-nagy megelégedésben és egyetértés­ben él. Egy alkalommal Lilla hazakerül Komáromba, ahol véletlenül — vajh, kik rendezik az ilyen véletleneket? — újból feltűnik a költő, Csoko­nai Mihály alakja. A kis város asszonyai a vé­letlen találkozását persze szájukra veszik és egymásután térnek be Vajdáéihoz, hogy eluj­­ságolják: a lányasszony, meg a garabonciás­diák, Csokonai, a költő, összetalálkoztak az ál­modozó Bédinének, Aczél Ilonának portáján. Az alkonyat ráborult már Komárom váro­sára, a pletykázó vénasszonyok kis lámpácskát szorongatnak kezükben. Elsőnek Vizváry Ma­riska, a hamisszm­ű­ Édesné érkezik. El akarja fújni a lámpáját, de nem megy, leteszi hát égve a sublót tetejére. Aztán jön a németesen beszélő Vasakiy Piri, majd Nagy Terus, de a lámpát, a kis kézilámpát, a főpróba és a sze­rep izgalmában egyik sem tudja eloltani. A há­rom művésznő fölötte restelkedik, hogy a házi főpróbán ilyen hibát követnek el, Nagy Terus asszony már majdnem elpityeredik, amikor Hevesi Sándor felkiált a színpadra: — Persze, hogy nem tudják elfujni a lám­pát, ha az üvegfalat nem húzzák fel. — Nem azért nem tudják elfujni, — veszi védelmébe a három asszonyt Csathó Kálmán, a szerző — hanem, mert lámpalázuk van. * CSILLAG MATYI (Matány Antal) felesége, Manca, Ághy Erzsi is eljön látogatóba Lillához. Karjában kis gyerek, szoknyája mellett kis gyerek. A jövevényt szívesen fogadják és Vaj­dáné, Kis Irén szeretetteljes simogatással invi­tálja a kis, alig háromesztendős Csillag-gyere­ket egy kis lekváros kenyérre. — Gyere, kis fiam, nézzünk át a kamrába, hátha akad ott valami jóféle. — Jóféle a kamarában? Alig hiszem — dör­­mög a bajusza helye alatt a nézőtéren Pethes Sándor, ki a kamara alatt persze a Kamara­színházat érti. « Nem­ lesz főpróba a Kamaraszínházban. Szombaton mutatja be a Nemzeti Színház Kamaraszínháza ifjabb Hegedűs Sándor Bakony című egyfelvonásosát és Bernard Shaw Blanco Posnet-jét. A két újdonságból a Kamaraszínház főpróbát nem tart. A két egy­­felvonásossal egy estén reprizként kerül színre a Scapin cinyjeis. ‘ * Szedő Miklós, a Városi Színház művésze, március 3-iki magyar nótaestjén olyan mű­sort énekel, amely párját ritkítja. Szebbnél* szebb régi és új magyar nóta, Karina Simi teljes cigányzenekari kísérete teszik ese­ménnyé Szedő Miklós ezidei második kon­certjét. (Jegyek Bárd irodáiban.) * Ledák Sári legközelebbi szerepe. Fedák Sári — mint jelentettük — legközelebb az Andrássy­ úti Színházban lép fel ifj. Béke­ff­y István és lajtai Lajos Mégegyszer kérem című egyfelvonásos vígjátékéban. Partnerei Gárdonyi Vilma, Lázár Tihamér, Pethi és Ihász lesznek. Fedők egy szerzőnő szerepét játssza a kis darabban, akinek éppen próbál­ják a darabját a színpadon. A szerzőnő meg­, mutatja hát a férfi és a női főszereplőnek kü­­lön-külön, hogy kell a szerepet eljátszania. Közben a rendező cigarettázó­ szünetet rendel el, amikor Fedák a pihenő színpadon elénekel két dalt. Egyet szmokingban, egyet pedig estélyi ruhában. 9. oldal 5.» ­­PELE­ MELE1 *­ Műsora a Jazzbandal ! E KÖZÖNSÉGE A 11 A LEGJOBB!­5 * A bécsi Burgtheater új Molnár-darabja a Halatt. Molnár Ferenc a Magyar Színházzal egyidejűen adta át új darabját a bécsi Burg­­theaternak is, ahol a pesti bemutató után tartják meg az új Molnár-darab premierjét. A Molnár-darab ideiglenes német címe Die blauen Augen, des Kaisers volt. Most új címe van a darabnak: Hatali.­­— Ez — amint bécsi jelentésünk mondja — már végleges. * Elhalasztották a Névtelen Katona bemuta­tóját. A Névtelen Katona filmbizottság értesíti a közönséget, hogy a Royal Apollóban február 12-re tervezett bemutató előadását március 18-ra halasztotta. * Németh Mária fellépése a fiuárvaház ja­vára. A Vigadó összes termeiben február 23-én tartandó fiuárvaházi bál, illetve hangverseny mű­sora keretében Németh Mária fellép, ami valósággal művészi eseménnyé avatja a hang­versenyt. Fellépnek még: Fóthy Erzsi, az or­szágos sziniakadémia jeles növendéke, aki dr. Sebestyén Károlynak ez alkalomra írt proló­gusát szavalja el, továbbá egy kvartett kere­tében Budanovics Mária, Szabó Lujza, dr. Po­gány Ferenc, Laurisin Lajos, a magyar kir. Operaház tagjai, stb. * Molnár Ferenc fantiemjei. A Berlinben, megjelenő B. C. am Mittag írja: A berlini Ro­­manisches Cafféban, a fiatal óriások törzs­kávéházában irodalommal foglalkozó ifjak ha­jolnak az asztal márványlapja fölé és számol­gatják, ki mennyit keresett az esztendőben. A pincér hiába vet feléjük esdeklő pillantást, nem rendelnek semmit. De a fizető nem hagyja magát, ott ólálkodik kérlelhetetlenül körülöt­tük, míg végre az egyik nagyhajú ifjú meg­szólal: „Kérem, hozzon még egy márványasz­­talt/** „Minek?" — kérdezi meglepetten a főúr. „Molnár Ferenc tantiemjeit szeretnénk kiszá­mítani" — hangzik a válasz. Ő Zilzer Piroska zongora­estje. A fiatal zon­­goristagárdának kevés olyan sokat igérő, tehet­séges tagja van, mint Zilzer Piroska. Alapjában lírai hajlamú előadóm­űvésznő, akit azonban ez a hajlam sohasem csábít tévútra. Korrekt stí­­lusérzék párosul ezzel a finoman elmélyedő, szubtilis lírával, amely sokszor permutálódik a gazdag epikai sőt, szenvedélyesen drámai mo­mentumokkal is. Már ízléses műgonddal megvá­logatott, változatos programja is bizonyság arra, hogy ez a fiatal művésznő nem a sablo­­nok útján halad, hanem vannak saját problé­mái, saját célkitűzései is. Bátran küzd az anyaggal s ebből a küzdésből, valamint az előadott művek szellemi asszimilációjából már­most is csodálatos eredményeket tud leszűrni. Közvetlenül mély átérzéssel érzékítette meg Bach introspektív aszkétizmusát, finoman csi­szolt bravúros technikai készültségről tanúsko­dott egy sorozat kisebb darab előadása, közöt­tük modernek is, mint Strawinszky, Dolmányi, Mussorgsky s Kadosa Pál, akinek egy „Gri­masz" című tűzről pattant, parázsló szellemű kis újdonsága szerepelt. Műsorának kiemelkedő száma a Brahms f-moll szonáta volt. Ennek hangulatvilágába élte bele magát a legtökélete­sebb illúziót keltéssel. S végül ilyen hatalmas és fárasztó műsor után még betetőzésül a Liszt- Dante szonátát is eljátszotta friss lendülettel töretlen energiájú vonalvezetéssel. A nagy­számú, díszes közönség tüntető melegséggel ünnepelte. a. 1. * A Hubay-növendékek vizsgája. Hubay is­kolájának második estjét tartották a Zene­művészeti Főiskolában. A fiatal közreműködők közül kitűnt Steinhardt László, aki lendületes játékával lebilincselő temperamentumával, ko­moly tehetségével nagy sikert aratott. Lénárt Klárinak, Molnár Alicenak és Salgó Sándornak jutott ki még a tapsokból. BUDAPEST SZENZÁCIÓJÁT­ROJKA Fazekas Imre drámája CSORTOS KISS FERENC MAKAY TÖRZS 7. Molnár, Réthey, Zátony, Stella, Körmendy, Peti, Vágó A színház jegypénztára és körúti jegypénztára (Erzsébet körút 41) reggel 9 órától az előadás kezdetéig, megszakítás nélkül árusítja a jegyeket. IV8&9||3P SZiUSlUZ | „P­APAfiÁ MtSORA VEZET! | ' Minden | ■ | + j % Legdrá~l | gg| Hegedős AZ lltOlSÖ d­ölény Kertész­­ Gyula habos cycla • Dezső HP | | órakor | Fővárosi Operettszínház | | pen rQ | 'enia. is Mimin­ifiiio -11 11 N­OXTH1 HANNA BERKI LILI DELLY FERENC 3,E­AROSlsMM'AZNÍSZÉJSZK­áAl

Next