Esti Kurir, 1928. február (6. évfolyam, 26-48. szám)
1928-02-11 / 34. szám
Szombat, 1928 február 11 Istirixtrir Dybuk Anski legendája az Új Színházban Igazi költő munkája ez és hatásos szavú drámaíróé. Fülledt, robbanékony levegőjű kilobalisztikus tragédia, amelynek az adja éppen különös, szuggesztív izét, hogy a lengyel zsidóság kispolgári életének jellegzetességeit feloldja valami egészen átszellemült, csakugyan „legendás", a középkori kereszténység misztikumát és skolasztikáját felidéző gondolatvilágban. Bizonyára nem tökéletes munka, sem színdarabnak, sem irodalomnak, helyenként szembeszökő darabossága és technikájának vonzó rutintalansága. De a fontos az, hogy költészet, amely az életnek, halálnak, szerelemnek és mindenségnek rendkívül mélyen átérzett mitológiáját méri és tudja a színpadra vinni, látomásos erejű képekben, hasonlatokban, mesékben és elméleti gondolatmenetekben. Igazán imponáló, hogyan tudott ez az író negligálni mindent, ami konvencionális színpadi trükk; hogyan tudta magát minden egyéb skrupulus nélkül arra koncentrálni, hogy a lélekvándorlás és végzetszerűség világfelfogását kifejezze, a lengyel-zsidó hasszidisták mitológiájának segítségével. A legfontosabb pedig az, hogy ez a dramatizált világmagyarázat, pusztán levegőjének és miliője költészetének erejénél fogva, mégis rendkívül hatásos darabbá lett, nagysikerű kasszadarabbá. Legalább is erre vall, hogy a tegnap esti főpróba közönségét valósággal megbabonázta, sokkal inkább, mint a szezon bármelyik rutin-színdarabja. Olyan spontán melegség, olyan nekifeszült érdeklődés lett úrrá a nézőtéren, amilyent ritkán lát az ember. Hogy a metafizika és a legenda ennyire megfogja az ezerféle rafinált színpadi bonyodalommal, szóviccel és miegyébbel elkényeztetett pesti publikumot, ez magában véve elég arra, hogy a kritikus is félretegye a szakmájával járó okvetetlenkedéseit és fentartás nélkül hajoljon meg a Dybuk előtt. Engedjék el nekem, hogy a Dybuk tartalmából és problematikájából többet mondjak el annál a kevésnél, amennyi már a fentiekből is kiderül. Csak néhány szót még az előadásról. A rendezés is, a színészek játéka is gondos volt és becsületes, szeretettel végzett és szeretetet érdemlő munka. Van azonban a Dybuk magyar nyelvű előadásának egy nehézsége, amellyel nagyon nehéz, talán lehetetlen megbirkózni; az, hogy népiesnek, szinte tősgyökeresnek s parasztosnak kell lennie és emellett erősen zsidószűnek. Márpedig a zsidó hangsúly, a zsidó rítus, a zsidó viselet a mi szemükben, középeurópai és nagyvárosi emberek szemében elkerülhetetlenül az aszfalt és a kávéház levegőjét idézi fel, a kereskedelmi könnyedségét és a rasszos frivolságét. Két végletet kellett itt kikerülni: hogy a lengyel-zsidó falusi nép ne olyan módon legyen lengyel-zsidó, mint amilyennek mi a lengyelzsidót gondolni szoktuk — de ne legyen olyan módon falusi nép se, amilyennek mi a falusi népet látjuk. Az Új Színház rendezője elég ügyesen kerüli el a „zsidósság" veszedelmét, de kevesebb szerencsével a magyaros zamatét,amely nemcsak a kaftán és pájesz miatt hat különösen, hanem a merőben idegen, magyartalan, irreális, misztikus mese miatt is. Harsányi Zsolt rutinos tisztanyelvű fordításának különösen megvan ez a hibája; nagyon is rutinos, nagyon is konvencionálisan tiszta; iz, szag és erő nélkül való. De mindent egybevetve, a tehetséges együttes, az ökonomikus, okos játéka Dellért Lajossal az élén és Upor Tibor diszkréten stilizált díszleteitől támogatva, elfelejteti ezeket a megoldatlan és talán megoldhatatlan stílusproblémákat s teljes mértékben kiérdemli a közönség háláját, elismerését. Ignotus Pál. * A szinügyi bizottság ülése az idegen invázió ellen. A színésztestületeknek az idegen invázió ellen hangoztatott panaszai végre illetékes helyre kerültek. Tegnap a főváros tanácsa foglalkozott a sűrű vendégjárásokkal, hétfőn a szinügyi bizottság foglalkozik majd a vendégjárások ügyével. A színésztestületek természetesen nem az ellen foglalnak állást, hogy az elismert és világszerte ünnepelt művészeket a magyar közönség ne láthassa, azért harcolnak csupán, hogy másod, sőt Harmadrangú külföldi szereplőket ne foglalkoztassanak az igazgatók. Az utóbbi időben ugyanis nem egyszer megtörtént ez is Budapesten. * Magyar színészek Szófiában. Négy magyar színész, Eleky Anni, Hites Olga, Simay István és Hudacsek Frigyes „Simay Harmony four" címen évek óta járják már a világot, szép sikerek között. Legutóbb nemeskéri Kiss Sándor bulgáriai magyar követ kérésére Szófiában, a szófiai Petőfi-társasággal karöltve előadást rendeztek, amelyen az egész magyar kolónia jelen volt és ünnepelte a magyar színészeket. A föveny megett Péntek NEGYEDTIZENEGYRE tűzi ki Hevesi direktor a Nemzeti Színházban Csathó Kálmán Lilla című színdarabjának házi főpróbáját csak azért, hogy tizenegykor meg lehessen kezdeni. Akkor is nehezen Az öltöző folyosói tele vannak a játékra induló s a darabból kimaradt színészekkel, akik vidám tere-tere mellett várják az ügyelő csengetyűjének hangját. Az egyik kis szobában Lavotta Rezső, a színház karmestere oktatja a négy kisasszonyt a kis betétdalra. Már minden pompásan megy, Rózsahegyi Marion viszi a főszólamot. Könnyű venni feleséget. Csakhogy ne végy ellenséget . .. . NAGYNEHEZEN mégis megszólalnak a csengők, megkondul a gong és felmegy a függöny a gyönyörűszép Lilla kisasszony, másként Vajda Juli és Csokonai Vitéz Mihály magyar poéta szive szerelmének históriája előtt. Komáromban vagyunk, ahová Csokonai uram a messzi Debrecenből vetődött. Azt hitte, itt jobb sora lesz, itt a nyugati kulturvárosban szívesebben áldoznak majd az újságra, amelyet Vitéz Mihály ki akart adatni s meg akart jelentetni a komáromi nagy nyomdában. A nézőtérre , nem engednek be senkit. Szigorú ellenőrzés. A színpadi írók szövetségének titkára, Vitéz Miklós be akar jönni, de a kapus útját állja. — Szóljon az igazgató úrnak, hogy én vagyok ... — Kit szabad bejelentenem? — Vitéz Miklóst — hangzik a válasz. — Az igazgató úr azt mondatta, hogy senki nem mehet be — akadékoskodik a portás. De Vitéz Miklós már kész a felelettel: — Mondja meg a direktor úrnak, feltétlenül be kell mennem, mert egy rokonomról van szó. — Szabad mégegyszer a nevet? * * —• Csokonai Vitéz Miklós — hangzik a válasz.* PETHEŐ ATILLA, másként Csokonai. Vitéz Mihály napokig, sőt hetekig tanulmányozta a múzeumban, a magánképtárakban, okirattárakban, könyvtárakban Csokonai Vitéz Mihálynak, a lángoló szavú magyar poétának figuráját, amelyet mi már csak az emlékek, az írott és rajzolt emlékek ködén át látunk. Rergeteg leírás, rengeteg rajz, rengeteg festmény maradt a költőről, kinek lelke úgy tüzelt, mint a katlan s hangja — az egykori följegyzések szerint — egyszer úgy süvített mint a szélvihar, másszor sóhajtott, mint a langyos tavaszi szellő, majd meg sötétre, borongósra változott, mint fogyó holdkor az éjszaka. A legalkalmasabb és a leghihetőbb fotográfiát mégis a Nemzeti Múzeum képtárában találta meg Petheő. Ott lelt rá a Csokonaiképre. Ott látta meg igazi formájában Csokonai vállas, erős figuráját, fejéről két oldalra lehulló, de a vállig nem érő hullámos fekete haját, néhány árnyalattal világosabb kicsiny bajuszát, galambszürke, szőrmével szegett mentéjét, nagy csokorba kötött nyakkendőjét, soha be nem gombolt pitykés mellényét, egyenes vonalú fekete csizmáját és fehér nagy szárnyban végződő, erősen kihajló gallérját. Ezt a képet használta fel Petheő Atilla Csokonai alakjának újjáteremtésére ♦ DE NÉZZÜNK CSAK A SZÍNPADRA, amelynek levegője tele van azzal a nagy szerelemmel, amit a költő érez az ő szépséges Lillája iránt. Nagy-nagy, olthatlan szerelemmel szereti a poéta a lányt, de áldozatot mégsem hoz érte, pedig szerelmesének csak annyi a kérése, utazzék le Csurgóra, ahol professzor lehet, tekintélyes díjazással. Ezzel majd el tudja őt tartani és ha ezt elnyerendi, kedves szülői, Vajda Pál uram, másként Nagy Adorján és Vajdáné aszszony, másként Kis Irén szivük minden örömével odaadják lányuk kezét a professzorrá avanzsált poétának. De a költő dacosan vágja tekintetét az égnek. Nem és nem. Százszor is nem, nem megy el professzornak. Professzor mindenki lehet, poétának azonban születni kell. * LILLA, Bajor Gizi hát jobbik eszére tér és férjhez megy a gazdag és nemeslelkű gabonakereskedőhöz, Lévayhoz, Csortos Gyulához, akivel, ha nem is boldogságban, szerelemben, de nagy-nagy megelégedésben és egyetértésben él. Egy alkalommal Lilla hazakerül Komáromba, ahol véletlenül — vajh, kik rendezik az ilyen véletleneket? — újból feltűnik a költő, Csokonai Mihály alakja. A kis város asszonyai a véletlen találkozását persze szájukra veszik és egymásután térnek be Vajdáéihoz, hogy elujságolják: a lányasszony, meg a garabonciásdiák, Csokonai, a költő, összetalálkoztak az álmodozó Bédinének, Aczél Ilonának portáján. Az alkonyat ráborult már Komárom városára, a pletykázó vénasszonyok kis lámpácskát szorongatnak kezükben. Elsőnek Vizváry Mariska, a hamisszmű Édesné érkezik. El akarja fújni a lámpáját, de nem megy, leteszi hát égve a sublót tetejére. Aztán jön a németesen beszélő Vasakiy Piri, majd Nagy Terus, de a lámpát, a kis kézilámpát, a főpróba és a szerep izgalmában egyik sem tudja eloltani. A három művésznő fölötte restelkedik, hogy a házi főpróbán ilyen hibát követnek el, Nagy Terus asszony már majdnem elpityeredik, amikor Hevesi Sándor felkiált a színpadra: — Persze, hogy nem tudják elfujni a lámpát, ha az üvegfalat nem húzzák fel. — Nem azért nem tudják elfujni, — veszi védelmébe a három asszonyt Csathó Kálmán, a szerző — hanem, mert lámpalázuk van. * CSILLAG MATYI (Matány Antal) felesége, Manca, Ághy Erzsi is eljön látogatóba Lillához. Karjában kis gyerek, szoknyája mellett kis gyerek. A jövevényt szívesen fogadják és Vajdáné, Kis Irén szeretetteljes simogatással invitálja a kis, alig háromesztendős Csillag-gyereket egy kis lekváros kenyérre. — Gyere, kis fiam, nézzünk át a kamrába, hátha akad ott valami jóféle. — Jóféle a kamarában? Alig hiszem — dörmög a bajusza helye alatt a nézőtéren Pethes Sándor, ki a kamara alatt persze a Kamaraszínházat érti. « Nem lesz főpróba a Kamaraszínházban. Szombaton mutatja be a Nemzeti Színház Kamaraszínháza ifjabb Hegedűs Sándor Bakony című egyfelvonásosát és Bernard Shaw Blanco Posnet-jét. A két újdonságból a Kamaraszínház főpróbát nem tart. A két egyfelvonásossal egy estén reprizként kerül színre a Scapin cinyjeis. ‘ * Szedő Miklós, a Városi Színház művésze, március 3-iki magyar nótaestjén olyan műsort énekel, amely párját ritkítja. Szebbnél* szebb régi és új magyar nóta, Karina Simi teljes cigányzenekari kísérete teszik eseménnyé Szedő Miklós ezidei második koncertjét. (Jegyek Bárd irodáiban.) * Ledák Sári legközelebbi szerepe. Fedák Sári — mint jelentettük — legközelebb az Andrássy úti Színházban lép fel ifj. Békeffy István és lajtai Lajos Mégegyszer kérem című egyfelvonásos vígjátékéban. Partnerei Gárdonyi Vilma, Lázár Tihamér, Pethi és Ihász lesznek. Fedők egy szerzőnő szerepét játssza a kis darabban, akinek éppen próbálják a darabját a színpadon. A szerzőnő meg, mutatja hát a férfi és a női főszereplőnek külön-külön, hogy kell a szerepet eljátszania. Közben a rendező cigarettázó szünetet rendel el, amikor Fedák a pihenő színpadon elénekel két dalt. Egyet szmokingban, egyet pedig estélyi ruhában. 9. oldal 5.» PELE MELE1 * Műsora a Jazzbandal ! E KÖZÖNSÉGE A 11 A LEGJOBB!5 * A bécsi Burgtheater új Molnár-darabja a Halatt. Molnár Ferenc a Magyar Színházzal egyidejűen adta át új darabját a bécsi Burgtheaternak is, ahol a pesti bemutató után tartják meg az új Molnár-darab premierjét. A Molnár-darab ideiglenes német címe Die blauen Augen, des Kaisers volt. Most új címe van a darabnak: Hatali.— Ez — amint bécsi jelentésünk mondja — már végleges. * Elhalasztották a Névtelen Katona bemutatóját. A Névtelen Katona filmbizottság értesíti a közönséget, hogy a Royal Apollóban február 12-re tervezett bemutató előadását március 18-ra halasztotta. * Németh Mária fellépése a fiuárvaház javára. A Vigadó összes termeiben február 23-én tartandó fiuárvaházi bál, illetve hangverseny műsora keretében Németh Mária fellép, ami valósággal művészi eseménnyé avatja a hangversenyt. Fellépnek még: Fóthy Erzsi, az országos sziniakadémia jeles növendéke, aki dr. Sebestyén Károlynak ez alkalomra írt prológusát szavalja el, továbbá egy kvartett keretében Budanovics Mária, Szabó Lujza, dr. Pogány Ferenc, Laurisin Lajos, a magyar kir. Operaház tagjai, stb. * Molnár Ferenc fantiemjei. A Berlinben, megjelenő B. C. am Mittag írja: A berlini Romanisches Cafféban, a fiatal óriások törzskávéházában irodalommal foglalkozó ifjak hajolnak az asztal márványlapja fölé és számolgatják, ki mennyit keresett az esztendőben. A pincér hiába vet feléjük esdeklő pillantást, nem rendelnek semmit. De a fizető nem hagyja magát, ott ólálkodik kérlelhetetlenül körülöttük, míg végre az egyik nagyhajú ifjú megszólal: „Kérem, hozzon még egy márványasztalt/** „Minek?" — kérdezi meglepetten a főúr. „Molnár Ferenc tantiemjeit szeretnénk kiszámítani" — hangzik a válasz. Ő Zilzer Piroska zongoraestje. A fiatal zongoristagárdának kevés olyan sokat igérő, tehetséges tagja van, mint Zilzer Piroska. Alapjában lírai hajlamú előadóművésznő, akit azonban ez a hajlam sohasem csábít tévútra. Korrekt stílusérzék párosul ezzel a finoman elmélyedő, szubtilis lírával, amely sokszor permutálódik a gazdag epikai sőt, szenvedélyesen drámai momentumokkal is. Már ízléses műgonddal megválogatott, változatos programja is bizonyság arra, hogy ez a fiatal művésznő nem a sablonok útján halad, hanem vannak saját problémái, saját célkitűzései is. Bátran küzd az anyaggal s ebből a küzdésből, valamint az előadott művek szellemi asszimilációjából mármost is csodálatos eredményeket tud leszűrni. Közvetlenül mély átérzéssel érzékítette meg Bach introspektív aszkétizmusát, finoman csiszolt bravúros technikai készültségről tanúskodott egy sorozat kisebb darab előadása, közöttük modernek is, mint Strawinszky, Dolmányi, Mussorgsky s Kadosa Pál, akinek egy „Grimasz" című tűzről pattant, parázsló szellemű kis újdonsága szerepelt. Műsorának kiemelkedő száma a Brahms f-moll szonáta volt. Ennek hangulatvilágába élte bele magát a legtökéletesebb illúziót keltéssel. S végül ilyen hatalmas és fárasztó műsor után még betetőzésül a Liszt- Dante szonátát is eljátszotta friss lendülettel töretlen energiájú vonalvezetéssel. A nagyszámú, díszes közönség tüntető melegséggel ünnepelte. a. 1. * A Hubay-növendékek vizsgája. Hubay iskolájának második estjét tartották a Zeneművészeti Főiskolában. A fiatal közreműködők közül kitűnt Steinhardt László, aki lendületes játékával lebilincselő temperamentumával, komoly tehetségével nagy sikert aratott. Lénárt Klárinak, Molnár Alicenak és Salgó Sándornak jutott ki még a tapsokból. BUDAPEST SZENZÁCIÓJÁTROJKA Fazekas Imre drámája CSORTOS KISS FERENC MAKAY TÖRZS 7. Molnár, Réthey, Zátony, Stella, Körmendy, Peti, Vágó A színház jegypénztára és körúti jegypénztára (Erzsébet körút 41) reggel 9 órától az előadás kezdetéig, megszakítás nélkül árusítja a jegyeket. IV8&9||3P SZiUSlUZ | „PAPAfiÁ MtSORA VEZET! | ' Minden | ■ | + j % Legdrá~l | gg| Hegedős AZ lltOlSÖ dölény Kertész Gyula habos cycla • Dezső HP | | órakor | Fővárosi Operettszínház | | pen rQ | 'enia. is Miminifiiio -11 11 NOXTH1 HANNA BERKI LILI DELLY FERENC 3,EAROSlsMM'AZNÍSZÉJSZKáAl