Esti Kurir, 1928. szeptember (6. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-29 / 221. szám

Szombat, 1928 szeptember 29 alosszá!i * Végreh­aj, de soká tévelyegtünk a sötétben. Tu­datlanul, vezérlő bölcsességek és vilá­gosság nélkül. Sokáig. Egészen máig. Legeslegpontosabban : ma délig. De ma délben feltündöklött tudatlansá­gunk egén a csillag: megszólalt Scitovszky Béla belügyminiszter és nyilatkozott. Ó, jámbor olvasó és még jámborabb polgár : vésd szivedbe, tanulj és okulj. Megtudhatod e nyilatkozatból, amit eddig nem tudtál s csak titkon érző lelked sejtett óhajtva, hogy a vármegyei javaslat megelőzi a fővárosi törvényjavaslatot, a parlament munkarendjében. Megtudhatod, a jámborok jámborja, hogy a legtökéletesebben tájékoztatva vagy a tör­vényjavaslatok főbb intézkedései felől. Ha eddig nem érezted volna tájékozottságodat ha esetleg kiváncsi lettél volna, sőt panasz­kodtál volna, hogy nélküled történnek felő­led dolgok , a miniszter a maga korrekt nyugalmával most közli veled: tájékoztatva vagy­ , . . . • Azonkívül tudomást vehetsz a kormányzat gyengéd szívéről. Azért nem választanak tör­vényes időben, mert „egy évben nem lehet két választásnak kitenni sem a pártokat, sem a közönséget". Ezt a kormányzatot ha valami, hát igazán a gyengédsége, a közön­ség iránti tapintata, gondoskodása fogja megbuktatni. Olyannyira nem akarja kitenni a választás izgalmainak egy évben kétszer sem a pártokat, sem a közönséget, hogy las­­san-lassan egy évben egyszer sem és öt év­ben egyszer sem teszi ki. Minek a felesleges izgalom? — felkiáltással szépen fülbesúgják a főispánnak, a szolgabirónak, és mindenki­nek, akit érdekel, hogy hová kell szavazni és aztán újra visszamerülnek gyengédsé­gükbe, tapintatukba. " Ó — de tovább is van még e nyilatkozat. Megtudhatod, hogy a miniszter nem híve a gyorstalpaló törvényalkotásoknak. S ezt mi is bizonyíthatjuk. Mert annyira lass­­talpalni, mint amilyen lassan itt a törvények előkészületei megtörténnek, már a lassított filmek gyönyörködtető tempóján is túltesz. Viszont, ha a lassútalpalás négyhónapos va­kációi és néhány hetes vadászgyönyörei el­múltak és a törvényjavaslat valami csodála­tos véletlen folytán mégis csak odakerül a­ parlament elé, hát akkor azt a munkát sem lehet jó lélekkel gyorstalpalásnak nevezni. Mert a villámtalpalás sem elég kifejező arra a sebességre, arra a klotürre, arra a nyolc­órás erőltetett menetelésre, amit a kormány­zat a parlamentre rádiktál. Nem, a gyorstal­paló jelzőt nem szabad erre a kormányzatra ráaggatni. Van még valami? Van. „Jó közlekedésről csak akkor lehet be­szélni, hogyha az a leggyorsabban és legsi­mábban bonyolítható le.“ Éljen! Ezt az alapvető közlekedésügyi igazságot szóról­­szóra, betűről-betűre aláírjuk. Mely felfede­zés! Mely nagyszerű meglátás! Csak akkor lehet beszélni... Remek. És tovább: „célunk, hogy már a fiatalabb generációba beleneveljük a helyes közleke­dés iránt való érzéket". Újfent. Remek! Hogy ezt a generációt ráneveljék. Hogy beleneveljék. Hogy lelkileg megtámasszák. Hogy tudja: nemcsak az fontos — felszállni a villamosra, gyorsan kapni villamost, ol­csón utazni. Nem. A helyes közlekedés iránt való érzéket kell beléje nevelni. Nagy nyilatkozat ez. Terjedelmes és je­lentős és az élet sok minden ágára kiterjed. Kapunk benne azonkívül még csendőri és rendőri rádiót s egy grandiózus ötletet, hogy a teherforgalmat leterelik a főutakról. To­vábbá megtudjuk, hogy nálunk az idegenfor­galmat több mint száz rendelet szabályozza. Mégis csak dolgozik a kormány, hiába szid­ják és szapulják. Száz rendelet egyedül az idegenforgalomról! Ilyet nemcsak hogy nem produkált, de még csak nem is pipált Svájc vs é, akár Olaszország. Még egy pillanat türelmet, jámbor és nyá­jas olvasó. Mert még mindig nem vagyunk kész. A kluja, a csattanója, a legnagysze­rűbb és legremekebb még hátra van. Micsoda? . A kanizsai választás. „Jóformán azt sem tudom, hogy mikor választanak Nagykanizsán." Ezt mondta a miniszter. Legvégü. Nincs már időd jámbor olvasó és nekünk sem nagyon, hogy pontosan kimutassuk en­nek a mondatnak a mélységét és filozófiai értelmét. Hogy mit tesz az, hogy a minisz­ter ,jóformán" azt sem tudja. Hogy milyen finom árnyalati eltérés van attól, hogy tudja, vagy hogy nem tudja, hogy ezek után te sem tudod, sem igen, sem nem, sem jóformán, sem semmilyen formán, hogy mit tud a miniszter és mit nem tud a miniszter a ka­nizsai választásról. Mert jóformán nem tudja. De akkor nyilván jóformán tudja is. Egy kis jó forma nem rossz. Bár már ne­ked lenne: szegény, jámbor, türelmes,­­ adó­fizető magyar polgár... SOROZATOS TRAGÉDIÁK EGY ELŐKELŐ NAGYVÁRADI CSALÁDBAN Hét öngyilkosság után pesti lakásán meg­mérgezte magát a tragikus végű Berkovics René dr. családjának nyolcadik tagja is . >■ ' ■■ Berkovics dr. halálhíre után öngyilkos lett özv. Markbreit Sándorné . A 75 éves úriasszony ezt írta búcsúlevelében: „Ha René meghalt, én sem akarok tovább élni“ A Lipót­ körút 18. számú ház földszinti lakásában néhány nappal ezelőtt megmér­gezte magát egy 75 éves matróna , özvegy Markbreit Sándorné, nagynénje annak a dr. Berkovics Renének, a drezdai Lahmann­­szanatórium híres nagyváradi származású főorvosának, aki Drezdában nemrégiben megdöbbentő öngyilkossággal vetett véget életének. Az idős úriasszony immár a nyolcadik öngyilkos abban a családban, amelynek tagjai egy gö­rög sorstragédia törvényszerűségével egye­nes és oldalágon erőszakos halállal válnak meg az élettől. Pszichoanalitikusoknak komoly orvosi probléma lehet ez a gyógyíthatatlan lelki konfliktusban élő familia, amelynek tagjai már születésük pillanatában magukban hordják a végzet magját, hogy életük dele­­lőjén — mint Berkovics René dr. — vagy a látszólag békés öregség révében — mint öz­vegy Markbreitné — önmagukkal és a világgal folytatott belső harc után méregtől, fegyvertől erőszakosan elpusztuljanak. És ahogy például a tudós Berkovics René dr. hirdette a természet törvényszerűségét és az élet rendjének rideg változatlanságát, úgy be is következett itt generációról gene­rációra a tragikus halál. Nyolc öngyilkos, két váratlan halál a családban A sorban az első, a most elhunyt orvos nagyanyja, akit nagyváradi lakásán megölt egy lám­patisztogató, hogy elrabolja a Va­gyonos nő pénzét. Azután Berkovics Miklós dr., a híres Berkovics Zsigmond orvos fia, aki váratlanul fiatalon tüdővészben halt meg. A második: Berkovics Andor (René öccse) húsz egynéhány éves korában tífuszban pusztult el. Majd dr. Berkovics Miklós fele­sége következik e halálos búcsújárásban, aki később mint Rimler Károly váradi polgár­­mester felesége, megmérgezte magát. A sor­ban ötödik Berkovics Ferenc unokaöccse, Gyémánt Zsigmond, aki ugyancsak egész fia­talon követett el öngyilkosságot. Azután kö­vetkezik a két Markbreit-fiú , a most öngyil­kossá lett özv. Markbreit Sándorné két fia —­ akik mindketten öngyilkosságot követtek el esztendőkkel ezelőtt. De még itt sem áll meg a sor: a háború alatt dr. Berkovics René felesége — egy előkelő pécsi úrileány — vált meg ugyanilyen mó­don az élettől: boldogtalan házassága miatt megmér­gezte magát. A tragédialánc újabb két szeme most rövid egymásutánban: Berkovics René dr. és özv. Markbreit Sándorné öngyilkossága. Szám szerint nyolcan, akik maguk hívták a halált, ketten pedig, akiket váratlan gyil­kos kór ölt meg. Ennek a családnak min­den egyes tagja érdekes intellektus, tudós, forrongó szellem, aki valamit akar... Az apa még meg is valósítja akaratát, neves orvosa lesz Nagyváradnak és megalakítja a Berkovics orvos-dinasz­tiát, amely társadalmi és tudományos körökben is márkát jelent Biharban. A következő ge­neráció azonban már szembeszáll a családi tradíciókkal. Már szűk neki Várad és nem elégíti ki őket a hírnév és vagyon. Közülük is a legkomplikáltabb és leglázongóbb egyé­niség Berkovics René dr., aki a tudományos materializmus fegyvereivel hadakozik min­den dogma, tradíció és társadalmi keret ellen, ő az, aki a halált csak „az emberi szervezet munkaszünetének" tartja és apja halála napján zavartalanul folytatja tennisz­­partiját... ö az, aki, mikor öccse holttes­tét exhumáltatni akarja és amikor akaratá­val szembeszáll a nagyváradi orthodox zsidó hitközség, erőszakot alkalmaz és mint városi tisztiorvos lép fel a sír körül álló megrémült, öreg hitközségi­ emberekkel szemben, hogy a szigorú vallási tilalmak ellenére is exhumáltathassa öccse holttestét. Berkovics René tragédiája Valóságos legendák keringtek róla. Csodá­latos tudományos felkészültségéről, minden dogmákon felülemelkedő gondolkodásáról és ezzel járó különcködéseiről sokat beszéltek a váradi társaságokban. Nem is leplezte, hogy önmagával és a világgal is meghasoní­tott. A részvétet, a halál felett való elérzékenyü­­lést csak szentimentalizmusnak, „hamis póz­nak" látta, az emberi érzés sok más megnyil­vánulásában csak az egoizmust kereste. Per­sze így már a házasélet, a család sem bizto­síthatott neki nyugalmat. Feleségétől, aki pe­dig ugyancsak nagyműveltségű, finomlelkű nő volt, néhány évi házasság után elvált. A két gyermek az asszonnyal ment, ő pedig elhagyta Magyarországot és a drezdai Lac­­man-szanatórium főorvosa lett. T­ulajdonittépék­i orvosi karrierje csak itt kezdődött. A drezdai szanatóriumban csak­hamar felismerték nagy tudását, megszerették elegáns, finom modorát, csodálták csiszolt elméjét, rakétázó szellemét, ő azonban ami­kor baráti körbe jutott, vagy egyedül ma­radt, fölényesen mosolygott mindezen. Hiányzott belőle minden vágy és ambíció a karrier, a sikerek és a vagyon után. Mosoly­gott a betegeknek a haláltól való félelmén, az általános problémákon, a kicsinyes gon­dokon. ő mindezen felül érezte magát. Éjsza­káit a laboratóriumban töltötte, olvasott, ta­nult­ magának Az öngyilkosság híre Budapesten Körülbelül két évvel ezelőtt megállapította, hogy beteg. Gyógyíthatatlan beteg, ami ellen nincs orvosság. Ezen is mosolygott. Nem be­szélt sokat a dolgokról s tovább is a régi, magának való életét folytatta. Közben elren­dezett mindent, hogyha elérkezettnek látja az időt, — ahogy ő mondta — „megállítsa vég­leg szívműködését". Most aztán ez is bekö­vetkezett. Szeptember 10-én szanatóriumi szobá­jában ciánkálival megmérgezte magát. Előbb azonban írt Berlinben élő családtag­jainak, hogy két gyermekét szabadítsák fel a „családi járom“ alól. Tizenöt éves leányának biztosítsanak szabad utat, engedjék ki a vi­lágba, éljen úgy, ahogy akar, „mint szabad, önállóan gondolkodó ember". Az anyagiakat ő biztosította. Fiát — kérte, hogy egyelőre iskoláztassák, vigyázzanak rá, azonban — tizenöt éves korában azt is szabadítsák fel és engedjék „szabad emberi életet élni". ■ Ez volt az utolsó kívánsága. Hogy ami neki nem sikerült az életben, az legalább gyerme­­­­keinek sikerüljön. Felszabadulás a hagyo­mányok, társadalmi konvenciók és hazugsá­­­­gok alól. . Aztán felhajtotta a mérget és — hogy a tudománynak is szolgálatot tegyen — halálküzdelmének minden fázisáról jegyzetet készített. Mint Nothnagel, ő is megörökítette a halált. Halálának híre nagysokára, elkésve érke­zett Nagyváradra és Budapestre. Csak annyi, hogy holttestét saját kívánsága szerint a drezdai krematóriumban elégették. Néhány nappal ezelőtt jött részletesebb levél néhány Budapesten élő családtagjának Berkovics René dr. haláláról, így tudta meg özv. Markbreit Sándorné is, hogy elhunyt testvérének fia, a csa­lád büszkesége is öngyilkos lett. A 75 éves öregasszony esztendők óta a Lipót­ körút 18. számú ház egyik földszinti lakásában lakott albérletben. Budapesten élő gazdag nővére és unokaöccse támogatásából élt valóban gondtalanul. Ennek ellenére is állandóan a halál gondolatával foglalkozott. Csak az nyugtatta meg időnként, ha „büsz­keségéről" Renéről hallott hírt, vagy olva­sott egy-egy jelentést a lapokban. Ilyenkor boldog és derült volt. Már csak Renében bí­zott és René karrierje érdekelte. Özvegy Markbreit Sándorné öngyilkossága A múlt héten azután ő is megtudta, René öngyilkos lett. A hetedik ... A matróna sirógörcsöket kapott és nap­nap után elvonultan ült kis szobájában, hogy „Renére gondolhasson"­... De már nem tu­dott megbékélni. * — Ha René meghalt, mért éljek tovább? ... ismételgette a házbeliek előtt, akik család­tagnak tekintették a nagyműveltségű, finom úriasszonyt, aki Nagyvárad leggazdagabb gabonakereskedőjének volt a felesége. Két fiáról — akik öngyilkosok lettek és tragikusan elhunyt férjéről már nem is be­szélt. Neki már csak René élt, és most René is elment. — Én is elmegyek, nincs semmi értelme, hogy így húzzam, vonszoljam egyedül a na­pokat ... Szeptember 19-én reggel megírta búcsú­levelét azokhoz címezve, akiknél lakott. — Összekulcsolt kézzel könyörgöm, hogy nővéremen kívül senkit ne értesítsenek halálomról­­— írta özvegy Markbreit Sándorné. — En­nek így kellett bekövetkeznie. Régen készül­tem rá, hát most beváltottam. René tragikus halála végleg rákényszerített erre a lépésre. Ne haragudjanak, nem volt más választás. És a 75 éves Markbreit Sán­domét másnap reggel már eszméletlen állapotban találták. Megmérgezte magát. Mentők szállították egyik fővárosi szanató­riumba. A szerencsétlen öregasszonyt azon­ban már nem lehetett megmenteni. Szeptem­ber 23-án boncolták fel holttestét és 25-én eltemették a rákoskeresztúri temetőbe. A család mindent elkövetett, hogy Markbreit­né öngyilkossága titokban maradjon, kínos és fájdalmas a folytonos gyászos szereplés a lapokban. Ő már a nyolcadik.. De ezzel talán lezárult e végzetdráma utolsó fátum­­szerű felvonása is. ____________________Gál Imre. * I M| VÍGSZÍNHÁZ KÁVÉHÁZ V^BE^ TEL.: AUT. 12-52.219-23 í H9RBATON HEd^YILIK! |Timman­d leopoldi | zarera I mm esien | | Wien legkedveltebb zongorevíru­nva | fffft | vidám műsorával i r ~i551~ ~j 3 énekes jezz-dobos | | Haway gitáros dalaival rps i ■ palndr­­ ; : nn ^­­mi f 5. oldal Van egy új angol harisnyám , vékony, finom gyapjú szenzációs olcsó P 8.50 Spira és Ber­egi IV., Kossuth Lajos­ utca 15

Next