Esti Kurir, 1928. szeptember (6. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-29 / 221. szám
Szombat, 1928 szeptember 29 alosszá!i * Végrehaj, de soká tévelyegtünk a sötétben. Tudatlanul, vezérlő bölcsességek és világosság nélkül. Sokáig. Egészen máig. Legeslegpontosabban : ma délig. De ma délben feltündöklött tudatlanságunk egén a csillag: megszólalt Scitovszky Béla belügyminiszter és nyilatkozott. Ó, jámbor olvasó és még jámborabb polgár : vésd szivedbe, tanulj és okulj. Megtudhatod e nyilatkozatból, amit eddig nem tudtál s csak titkon érző lelked sejtett óhajtva, hogy a vármegyei javaslat megelőzi a fővárosi törvényjavaslatot, a parlament munkarendjében. Megtudhatod, a jámborok jámborja, hogy a legtökéletesebben tájékoztatva vagy a törvényjavaslatok főbb intézkedései felől. Ha eddig nem érezted volna tájékozottságodat ha esetleg kiváncsi lettél volna, sőt panaszkodtál volna, hogy nélküled történnek felőled dolgok , a miniszter a maga korrekt nyugalmával most közli veled: tájékoztatva vagy , . . . • Azonkívül tudomást vehetsz a kormányzat gyengéd szívéről. Azért nem választanak törvényes időben, mert „egy évben nem lehet két választásnak kitenni sem a pártokat, sem a közönséget". Ezt a kormányzatot ha valami, hát igazán a gyengédsége, a közönség iránti tapintata, gondoskodása fogja megbuktatni. Olyannyira nem akarja kitenni a választás izgalmainak egy évben kétszer sem a pártokat, sem a közönséget, hogy lassan-lassan egy évben egyszer sem és öt évben egyszer sem teszi ki. Minek a felesleges izgalom? — felkiáltással szépen fülbesúgják a főispánnak, a szolgabirónak, és mindenkinek, akit érdekel, hogy hová kell szavazni és aztán újra visszamerülnek gyengédségükbe, tapintatukba. " Ó — de tovább is van még e nyilatkozat. Megtudhatod, hogy a miniszter nem híve a gyorstalpaló törvényalkotásoknak. S ezt mi is bizonyíthatjuk. Mert annyira lasstalpalni, mint amilyen lassan itt a törvények előkészületei megtörténnek, már a lassított filmek gyönyörködtető tempóján is túltesz. Viszont, ha a lassútalpalás négyhónapos vakációi és néhány hetes vadászgyönyörei elmúltak és a törvényjavaslat valami csodálatos véletlen folytán mégis csak odakerül a parlament elé, hát akkor azt a munkát sem lehet jó lélekkel gyorstalpalásnak nevezni. Mert a villámtalpalás sem elég kifejező arra a sebességre, arra a klotürre, arra a nyolcórás erőltetett menetelésre, amit a kormányzat a parlamentre rádiktál. Nem, a gyorstalpaló jelzőt nem szabad erre a kormányzatra ráaggatni. Van még valami? Van. „Jó közlekedésről csak akkor lehet beszélni, hogyha az a leggyorsabban és legsimábban bonyolítható le.“ Éljen! Ezt az alapvető közlekedésügyi igazságot szórólszóra, betűről-betűre aláírjuk. Mely felfedezés! Mely nagyszerű meglátás! Csak akkor lehet beszélni... Remek. És tovább: „célunk, hogy már a fiatalabb generációba beleneveljük a helyes közlekedés iránt való érzéket". Újfent. Remek! Hogy ezt a generációt ráneveljék. Hogy beleneveljék. Hogy lelkileg megtámasszák. Hogy tudja: nemcsak az fontos — felszállni a villamosra, gyorsan kapni villamost, olcsón utazni. Nem. A helyes közlekedés iránt való érzéket kell beléje nevelni. Nagy nyilatkozat ez. Terjedelmes és jelentős és az élet sok minden ágára kiterjed. Kapunk benne azonkívül még csendőri és rendőri rádiót s egy grandiózus ötletet, hogy a teherforgalmat leterelik a főutakról. Továbbá megtudjuk, hogy nálunk az idegenforgalmat több mint száz rendelet szabályozza. Mégis csak dolgozik a kormány, hiába szidják és szapulják. Száz rendelet egyedül az idegenforgalomról! Ilyet nemcsak hogy nem produkált, de még csak nem is pipált Svájc vs é, akár Olaszország. Még egy pillanat türelmet, jámbor és nyájas olvasó. Mert még mindig nem vagyunk kész. A kluja, a csattanója, a legnagyszerűbb és legremekebb még hátra van. Micsoda? . A kanizsai választás. „Jóformán azt sem tudom, hogy mikor választanak Nagykanizsán." Ezt mondta a miniszter. Legvégü. Nincs már időd jámbor olvasó és nekünk sem nagyon, hogy pontosan kimutassuk ennek a mondatnak a mélységét és filozófiai értelmét. Hogy mit tesz az, hogy a miniszter ,jóformán" azt sem tudja. Hogy milyen finom árnyalati eltérés van attól, hogy tudja, vagy hogy nem tudja, hogy ezek után te sem tudod, sem igen, sem nem, sem jóformán, sem semmilyen formán, hogy mit tud a miniszter és mit nem tud a miniszter a kanizsai választásról. Mert jóformán nem tudja. De akkor nyilván jóformán tudja is. Egy kis jó forma nem rossz. Bár már neked lenne: szegény, jámbor, türelmes, adófizető magyar polgár... SOROZATOS TRAGÉDIÁK EGY ELŐKELŐ NAGYVÁRADI CSALÁDBAN Hét öngyilkosság után pesti lakásán megmérgezte magát a tragikus végű Berkovics René dr. családjának nyolcadik tagja is . >■ ' ■■ Berkovics dr. halálhíre után öngyilkos lett özv. Markbreit Sándorné . A 75 éves úriasszony ezt írta búcsúlevelében: „Ha René meghalt, én sem akarok tovább élni“ A Lipót körút 18. számú ház földszinti lakásában néhány nappal ezelőtt megmérgezte magát egy 75 éves matróna , özvegy Markbreit Sándorné, nagynénje annak a dr. Berkovics Renének, a drezdai Lahmannszanatórium híres nagyváradi származású főorvosának, aki Drezdában nemrégiben megdöbbentő öngyilkossággal vetett véget életének. Az idős úriasszony immár a nyolcadik öngyilkos abban a családban, amelynek tagjai egy görög sorstragédia törvényszerűségével egyenes és oldalágon erőszakos halállal válnak meg az élettől. Pszichoanalitikusoknak komoly orvosi probléma lehet ez a gyógyíthatatlan lelki konfliktusban élő familia, amelynek tagjai már születésük pillanatában magukban hordják a végzet magját, hogy életük delelőjén — mint Berkovics René dr. — vagy a látszólag békés öregség révében — mint özvegy Markbreitné — önmagukkal és a világgal folytatott belső harc után méregtől, fegyvertől erőszakosan elpusztuljanak. És ahogy például a tudós Berkovics René dr. hirdette a természet törvényszerűségét és az élet rendjének rideg változatlanságát, úgy be is következett itt generációról generációra a tragikus halál. Nyolc öngyilkos, két váratlan halál a családban A sorban az első, a most elhunyt orvos nagyanyja, akit nagyváradi lakásán megölt egy lámpatisztogató, hogy elrabolja a Vagyonos nő pénzét. Azután Berkovics Miklós dr., a híres Berkovics Zsigmond orvos fia, aki váratlanul fiatalon tüdővészben halt meg. A második: Berkovics Andor (René öccse) húsz egynéhány éves korában tífuszban pusztult el. Majd dr. Berkovics Miklós felesége következik e halálos búcsújárásban, aki később mint Rimler Károly váradi polgármester felesége, megmérgezte magát. A sorban ötödik Berkovics Ferenc unokaöccse, Gyémánt Zsigmond, aki ugyancsak egész fiatalon követett el öngyilkosságot. Azután következik a két Markbreit-fiú , a most öngyilkossá lett özv. Markbreit Sándorné két fia — akik mindketten öngyilkosságot követtek el esztendőkkel ezelőtt. De még itt sem áll meg a sor: a háború alatt dr. Berkovics René felesége — egy előkelő pécsi úrileány — vált meg ugyanilyen módon az élettől: boldogtalan házassága miatt megmérgezte magát. A tragédialánc újabb két szeme most rövid egymásutánban: Berkovics René dr. és özv. Markbreit Sándorné öngyilkossága. Szám szerint nyolcan, akik maguk hívták a halált, ketten pedig, akiket váratlan gyilkos kór ölt meg. Ennek a családnak minden egyes tagja érdekes intellektus, tudós, forrongó szellem, aki valamit akar... Az apa még meg is valósítja akaratát, neves orvosa lesz Nagyváradnak és megalakítja a Berkovics orvos-dinasztiát, amely társadalmi és tudományos körökben is márkát jelent Biharban. A következő generáció azonban már szembeszáll a családi tradíciókkal. Már szűk neki Várad és nem elégíti ki őket a hírnév és vagyon. Közülük is a legkomplikáltabb és leglázongóbb egyéniség Berkovics René dr., aki a tudományos materializmus fegyvereivel hadakozik minden dogma, tradíció és társadalmi keret ellen, ő az, aki a halált csak „az emberi szervezet munkaszünetének" tartja és apja halála napján zavartalanul folytatja tenniszpartiját... ö az, aki, mikor öccse holttestét exhumáltatni akarja és amikor akaratával szembeszáll a nagyváradi orthodox zsidó hitközség, erőszakot alkalmaz és mint városi tisztiorvos lép fel a sír körül álló megrémült, öreg hitközségi emberekkel szemben, hogy a szigorú vallási tilalmak ellenére is exhumáltathassa öccse holttestét. Berkovics René tragédiája Valóságos legendák keringtek róla. Csodálatos tudományos felkészültségéről, minden dogmákon felülemelkedő gondolkodásáról és ezzel járó különcködéseiről sokat beszéltek a váradi társaságokban. Nem is leplezte, hogy önmagával és a világgal is meghasonított. A részvétet, a halál felett való elérzékenyülést csak szentimentalizmusnak, „hamis póznak" látta, az emberi érzés sok más megnyilvánulásában csak az egoizmust kereste. Persze így már a házasélet, a család sem biztosíthatott neki nyugalmat. Feleségétől, aki pedig ugyancsak nagyműveltségű, finomlelkű nő volt, néhány évi házasság után elvált. A két gyermek az asszonnyal ment, ő pedig elhagyta Magyarországot és a drezdai Lacman-szanatórium főorvosa lett. Tulajdonittépéki orvosi karrierje csak itt kezdődött. A drezdai szanatóriumban csakhamar felismerték nagy tudását, megszerették elegáns, finom modorát, csodálták csiszolt elméjét, rakétázó szellemét, ő azonban amikor baráti körbe jutott, vagy egyedül maradt, fölényesen mosolygott mindezen. Hiányzott belőle minden vágy és ambíció a karrier, a sikerek és a vagyon után. Mosolygott a betegeknek a haláltól való félelmén, az általános problémákon, a kicsinyes gondokon. ő mindezen felül érezte magát. Éjszakáit a laboratóriumban töltötte, olvasott, tanult magának Az öngyilkosság híre Budapesten Körülbelül két évvel ezelőtt megállapította, hogy beteg. Gyógyíthatatlan beteg, ami ellen nincs orvosság. Ezen is mosolygott. Nem beszélt sokat a dolgokról s tovább is a régi, magának való életét folytatta. Közben elrendezett mindent, hogyha elérkezettnek látja az időt, — ahogy ő mondta — „megállítsa végleg szívműködését". Most aztán ez is bekövetkezett. Szeptember 10-én szanatóriumi szobájában ciánkálival megmérgezte magát. Előbb azonban írt Berlinben élő családtagjainak, hogy két gyermekét szabadítsák fel a „családi járom“ alól. Tizenöt éves leányának biztosítsanak szabad utat, engedjék ki a világba, éljen úgy, ahogy akar, „mint szabad, önállóan gondolkodó ember". Az anyagiakat ő biztosította. Fiát — kérte, hogy egyelőre iskoláztassák, vigyázzanak rá, azonban — tizenöt éves korában azt is szabadítsák fel és engedjék „szabad emberi életet élni". ■ Ez volt az utolsó kívánsága. Hogy ami neki nem sikerült az életben, az legalább gyermekeinek sikerüljön. Felszabadulás a hagyományok, társadalmi konvenciók és hazugságok alól. . Aztán felhajtotta a mérget és — hogy a tudománynak is szolgálatot tegyen — halálküzdelmének minden fázisáról jegyzetet készített. Mint Nothnagel, ő is megörökítette a halált. Halálának híre nagysokára, elkésve érkezett Nagyváradra és Budapestre. Csak annyi, hogy holttestét saját kívánsága szerint a drezdai krematóriumban elégették. Néhány nappal ezelőtt jött részletesebb levél néhány Budapesten élő családtagjának Berkovics René dr. haláláról, így tudta meg özv. Markbreit Sándorné is, hogy elhunyt testvérének fia, a család büszkesége is öngyilkos lett. A 75 éves öregasszony esztendők óta a Lipót körút 18. számú ház egyik földszinti lakásában lakott albérletben. Budapesten élő gazdag nővére és unokaöccse támogatásából élt valóban gondtalanul. Ennek ellenére is állandóan a halál gondolatával foglalkozott. Csak az nyugtatta meg időnként, ha „büszkeségéről" Renéről hallott hírt, vagy olvasott egy-egy jelentést a lapokban. Ilyenkor boldog és derült volt. Már csak Renében bízott és René karrierje érdekelte. Özvegy Markbreit Sándorné öngyilkossága A múlt héten azután ő is megtudta, René öngyilkos lett. A hetedik ... A matróna sirógörcsöket kapott és napnap után elvonultan ült kis szobájában, hogy „Renére gondolhasson"... De már nem tudott megbékélni. * — Ha René meghalt, mért éljek tovább? ... ismételgette a házbeliek előtt, akik családtagnak tekintették a nagyműveltségű, finom úriasszonyt, aki Nagyvárad leggazdagabb gabonakereskedőjének volt a felesége. Két fiáról — akik öngyilkosok lettek és tragikusan elhunyt férjéről már nem is beszélt. Neki már csak René élt, és most René is elment. — Én is elmegyek, nincs semmi értelme, hogy így húzzam, vonszoljam egyedül a napokat ... Szeptember 19-én reggel megírta búcsúlevelét azokhoz címezve, akiknél lakott. — Összekulcsolt kézzel könyörgöm, hogy nővéremen kívül senkit ne értesítsenek halálomról— írta özvegy Markbreit Sándorné. — Ennek így kellett bekövetkeznie. Régen készültem rá, hát most beváltottam. René tragikus halála végleg rákényszerített erre a lépésre. Ne haragudjanak, nem volt más választás. És a 75 éves Markbreit Sándomét másnap reggel már eszméletlen állapotban találták. Megmérgezte magát. Mentők szállították egyik fővárosi szanatóriumba. A szerencsétlen öregasszonyt azonban már nem lehetett megmenteni. Szeptember 23-án boncolták fel holttestét és 25-én eltemették a rákoskeresztúri temetőbe. A család mindent elkövetett, hogy Markbreitné öngyilkossága titokban maradjon, kínos és fájdalmas a folytonos gyászos szereplés a lapokban. Ő már a nyolcadik.. De ezzel talán lezárult e végzetdráma utolsó fátumszerű felvonása is. ____________________Gál Imre. * I M| VÍGSZÍNHÁZ KÁVÉHÁZ V^BE^ TEL.: AUT. 12-52.219-23 í H9RBATON HEd^YILIK! |Timmand leopoldi | zarera I mm esien | | Wien legkedveltebb zongorevírunva | fffft | vidám műsorával i r ~i551~ ~j 3 énekes jezz-dobos | | Haway gitáros dalaival rps i ■ palndr ; : nn ^mi f 5. oldal Van egy új angol harisnyám , vékony, finom gyapjú szenzációs olcsó P 8.50 Spira és Beregi IV., Kossuth Lajos utca 15