Esti Kurir, 1932. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1932-01-06 / 5. szám

Péntek, 1932 január 8 Az elfelejtett Szalmay,a midgenjunk és a Vágunikum előadja végzetes mesévénye&idésének titkát Amikor még, Jiacalláth 200~as hattdk­apum indult némi előnnyel »A hivatalos spatifótumok tudhatnák, hogy még nem haltam meg« Az 53 éves Szalmay Zoltán fölényes szemlélődései Gárdakapitányi alakja hiányzik mindenünnen, ahol bankett van, ünneplés van, ahol tósztokat mondanak. Halmai­ Zoltán, a magyar úszósport megteremtője, a világhírű versenyző, a békeévek társadalmi életének körülrajongott charmeurje, többszörös világbajnok és világrekorder deresedő fejjel, mindenkitől elfelejtve és senkitől sem tá­mogatva éli napjait a Liszt Ferenc­ téri lakásában trófeái között. úszott 19 perc 7 másodpercet és már tizenhatéves japán gyerekek úsznak 19 perc körül s vélemé­nyem szerint a rekordot nemsokára 18 percre fog­ják megjavítani. — Bevallhatom, hogy most már én is tudom a crawlt. Node ötvenhároméves fejjel már nem fo­gok fejest ugrani, ezt egyébként akkor sem tettem, mikor aktív voltam, mert akkor nem fejessel, ha­nem a faltól való ellökéssel startoltunk. Ez is je­lentett vagy egy másodperc hátrányt a maiakkal szemben! — Nem igen szokták megfogadni a tanácsaimat. Néhány évvel ezelőtt ajánlottam Báránynak, hogy a hosszú távra dolgozzék, mivel stílusa van, de fizikuma nincs, a stílus pedig a hosszú távra predesztinálja az embert. Ha tanácsomat megfogadja, akkor ma nemcsak a legjobb hosszútávúszók között volna, de rövid távokon is jobb eredményeket ért volna el, mint így. Én már ilyen vagyok! — No és megint az érvényesülés... Hát el­mondok egy esetet. Ki akartak nevezni vidékre testnevelési szakfelügyelőnek. Hogy látogassam az iskolákat. Nem vállaltam. Ezzel akartak kár­pótolni azért, hogy a fedettuszoda igazgatásával nem engem bíztak meg. Én azt hittem, azért vannak hivatalos állami sportfórumok, hogy számontartsák, ki él még és ki halt már meg. Tudniok kellett volna, hogy még nem haltam meg. Pedig megkaptam a maláriát s volt már 41.6-os lázam a Piávénél, mert ha jól emlékszem, az amolyan mocsaras vidék. — Különösen Karafiáth emlékezhetett volna rám, akit még abból az időből ismerek, amikor fel­húzta a szerfis cipőt és a salakon sprintért. Három vagy négyszer indult 200 méteres handicap-versenyekben 20—30 méter előnnyel. S mintha az élet is egy handicap-verseny volna a számára, olyan simán, olyan olajozott biztonság­gal fut. A többi barátaim, a régi sporttársak azt mondják neki, kegyelmes uram. Én úgy szólítam, hogy «Kara». Azt mondják, haragszik érte. De mondja, mit csináljak? Én már ilyen vagyok!... Somogyi Vilmos Beszélgetés egy élhetetlen emberrel Azt mondják róla, élhetetlen ember, ötven éves elmúlt és még nem választott pá­lyát. A győzelmek lázában elszaladtak felette az évek, 1897-ben már magyar bajnok volt, 1910-ig szere­pelt, a háborút a frontokon töltötte, utána évekig maláriában szenvedett és mire felébredt a ma­lárialázból, arra ocsúdott fel, hogy nincs körü­lötte senki, hogy azt sem tudják, él-e, hal-e. Az Úszó Szövetség negyedszázados jubileumát ünnepli és a magyar sportban ünnepelnek min­den diákot, akinek sikerült jól plaszírozott do­bással gólt dobni az ellencsapat kapujába, min­denkinek kijár az állás, a támogatás és a pro­tekció — és senki sem emlékszik már Halmay Zoltánra. Különcnek mondják és van is valami ebben a megállapításban. Ahogyan a Liszt Ferenc­ téri la­kásban a kandalló mellett beszélgetünk vele, meg­lep bennünket az a fölényes nemtörődömség, amellyel Halmay a körülötte történő eseménye­ket nézi, pedig csak szűkösen, nagyon szűkösen él abból a fizetésből, amelyet mint az egyik po­litikai párt titkára „élvez". __Hogy miért nem szerepelek? Az ember nem szívesen kínálja magát és nem szívesen tolakodik fel. Amikor a fedettuszoda igazgatói állása szóba került, én bizony nem jelentkeztem. Formai okokból teljesen jogos, hogy mellőztek. Én nem pályáztam. Gondoltam, a fedettuszodának reklám az, ha élt oda­megyek. Az ilyen­­ kitüntetéshez­­ a szükséges bizonyítvá­nyokat én már megszereztem akkor, amikor St. Louisban, Athénben és Londonban három olim­­piászon megnyertem a világbajnokságot (St. Louisban kettőt is) és harmincnégy olimpiai pon­tot szedtem össze Magyarországnak. — Ezt nem számításból téltem, passzióm volt a dolog, akkoriban egész más élet folyt itt ná­lunk ... Úri világ volt... Azt hittük például, hogy a sport a gentleman szellemet hozza magá­val és akkoriban nem volt szabad az ellenfélről lekicsinylően nyilatkozni. Az volt a szentencia, hogy az ember iparkodjék az ellenfelével szem­ben tisztességesen viselkedni. Legalább is pró­bálja meg, talán sikerül. A nemzet hálájára akkor senki sem számított, ma ha egy diákgyerek gólt dob, azt hiszi, hogy a nemzet vele szemben hálára van kötelezve. Nekem öröm volt a világbajnokság, a világ­rekord, öröm volt az a gárda, amelyet én nevel­tem és amelyben Las Torres, Zachár és hasonló fiuk foglaltak helyet. Én nem mentem el a Royal­­szállóba, amikor bankettet rendeztek egy olim­­piász után a tiszteletemre, pedig állítólag miniszter is volt jelen a banketten — biztosan nem tudom, mert én nem voltam ott. Mondom, másként gondolkodtunk akkor, a tré­ninget a lágymányosi tóban bonyolítottuk le a Nádor-kert mellett, áprilisban kezdtük és na­ponta egy tenyérnyivel mélyebben merész­­ed­­tünk be a jéghideg vízbe. Amikor 1909—1910-ben minden támogatás nélkül elhatároztam, hogy megrendezzük a német-magyar mérkőzést Magde­­burgban, társadalmi után gyűjtést indítottam, a kaszinókat személyesen vettem sorra és egymagam ezer békekoronát hoztam ki az Országos Kaszinóból. Összegyűjtöttem 9000 koronát és ebből éltünk két hétig Magdeburgban tizennégyen, a legelő­kelőbb szállóban. Ez volt az első komoly orszá­gok közötti mérkőzés, ez indította meg a nagy sportlázat és merem állítani, hogy a sikereim és az a gárda, amelyet én neveltem, azok a világra­szóló sportesemények, amelyeknek középpontjá­ban állottam, tették lehetővé, hogy itt egyáltalán nagy úszósport és szövetség keletkezhetett. Szégyellem, hogy többet szerepelek mint Apponyi — A komoly versenyzést 1910-ben abbahagy­tam. Akkor jött az új stílus, a crawl. Harminckét­­éves fejjel már nem akartam beletörni magam az új stílusba. Mert én világunikum voltam amiatt, hogy teljesen láb nélkül, pusztán karral úsztam 100 méteren 1 perc 2 másodpercet, 200-on 2 perc 25 má­sodpercet. Mindkét idő világrekord volt ab­ban az időben. Amerikában megcsodáltak és ott akartak tartani, miért ilyent még nem láttak. Akkoriban volt kint Apponyi Amerikában egy interparlamentáris kon­ferencián és szégyellem magam, hogy többet szerepelek a lapokban, mint Apponyi, akit pedig az amerikai sajtó is ragyogó szónok­nak és államférfiinak ismert el. — Egyetlen nagy ellenfelem volt, Daniels, aki a crawl-lal jött, de akit én St.­Louisban még pusztán karral megvertem, anélkül, hogy lábaimat használ­tam volna. Később azután az angol bajnokságok során ő győzött le engem, azután megint én vet­tem revánsot. De gondoltam, egyetlen ember van a világon, aki az új stílussal legyőz, egy ember miatt pedig nem tanulok meg cruwlozni... A 100 métert 50 másod­percre fogják úszni Ma már bánom, hogy nem tanultam­ meg és bánom, hogy nem jött az új stílus tíz évvel előbb, mert akkor nem 62 másodperc, hanem 53 másod­perc lett volna a rekordom, aminthogy állítom, hogy ha jön egy úszó, akinek olyan tüdeje és fizi­kuma lesz, min­t nekem volt, az 50 másod­percre fogja úszni a 100 métert és az 1 perc valami mindennapos ifjúsági idő lesz majd. És megjósolhatom, hogy a hosszútávokon is cso­dálatos eredményeket fognak­­elérni a crawl-stí­­lussal. 1924-ben világ csodájának tartották az ausztráliai Charltont, aki 20 perc 50 másodpercet úszott 1500 méterre. Azt mondták, ez a rekord harminc évig állni fog, 26-ban Arne Beig játszva . Minden este Beretvás * zongorázik az _ A „Nemzeti Iloyal Orfeum" részvény- I ■ társaság igazgatósága és Pick József és I I neje szomorúan tudatják, hogy a válla- I ■ lat igazgatója, Beck Vilmos B váratlanul elhunyt. Ily A megboldogultat folyó hó 8-án, dél- I H után 1 órakor kisérjük u­tolsó útjára a­z I rákoskeresztúri izr. temető halottasházá­­j­á­ból Nyugodjék békében! Budapest, 1932 január hó 7-én. Marosi dobhumorista Mv*’ Kitűnő hangulat. Polgári árak Nádor-utca és Vécsei-u. sarok 7. oldal Meghalt Maginot francia hadügy­miniszter, a németgyűlölők vezére * Párizs, január 7. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Maginot hadügyminiszter a mára viradó éj­szaka két órakor súlyos béb­ifusz és mell-, valamint máj­betegségben azon a klinikán, ahová néhány nap előtt vitték, meghalt. A hadügyminiszter halála tulajdonképpen meglepetés, mert az orvosok még szerdán este bizakodással szóltak állapotáról. Holttestét még az éj folyamán a hadügy­minisztérium palotájába vitték, ahol felrava­­talozták. André Maginot 1877 február 15-én született, 1910-ben megkezdte parlamenti pályafutását, a demokrata és szociális akció egyik mandá­tumát kapta meg. Ez a csoport Heynaud gyar­matügyi miniszter vezetése alatt áll, még a kamara hadügyi bizottságának elnökét, Fab­­ryt, Francois­ Poncet berlini francia nagyköve­tet és Scapini vak képviselőt foglalja magá­ban. A háború kitörésekor Maginot mint egy­szerű gyalogos vonult be és részt vett a ver­­duni harcokban, ahol 1914 november havá­ban megsebesült, miután közben altisztté lé­pett elő. A háború befejezése után, 1920-ban első ízben vállalt­a Mill­rams kabinetjében a tárcát, a nyugdíjügy minisztériumot; két évvel később Poincaré a hadügyi tárcát bízta rá, amelyet a kartel uralmának kivételével mindmáig be­töltött. Politikailag Maginot a militarisztikus Franciaország eszméjét képviselte teljes sovi­nizmussal és hegemonikus törekvéseivel. Magi­not volt az, aki Poincarét, akivel szoros barát­ság fűzte össze, a Hithr-megszállásra rá­beszélte és folyton amellett volt, hogy Német-­­országot katonai demonstrációkkal félemlítsék meg. A francia védkötelezettség leszállításá­hoz egy esztendővel ezelőtt csak kényszerből, a baloldal nyomása alatt járult hozzá. Sovi­niszta beszédei a leszerelés kérdésével kapcso­latban még általánosan emlékezetesek. — A Magyar Nőszövetség munkájáról beszámol Massanekné, Andrássy Ilona a Dolgozó Asszonyok Lapjának januári számában. Az Amerikai üzlet­­asszony ügyes gyakorlati tanácsokkal szolgál, hogy hogyan boldoguljanak az üzletasszonyok a gazdasági életben. Nea Jolanda megszólaltatja Miss Winska világjárt újságírónőt. Franki Fri­­gyesné a háztartás racionalizálásának problémáit fejtegeti. Gazdag külföldi hírrovat, vidék, kézi­munka, konyharovat, képek tarkítják a színes és tartalmas számot. A lapot szerkeszti dr. Bródy Ernőné. Megjelenik havonta egyszer. Előfizetési ára egy évre 6 pengő, félévre 3 pengő. Szerkesztő­ség és kiadóhivatal Budapest, VII., Jókai­ utca 4. Telefon: Aut. 297—46. Mutatványszám kapható.’ Újságos bódékban árusítják. — A Békésmegyei Közlöny most lépett 59-ik évfolyamába s január 15-től napilap lesz. A lap főszerkesztője dr. Reisz József törvényhatósági bizottsági tag, felelős szerkesztője pedig Orosz­lány Gábor. Emi és a m­űvek Érleli Kástner híres regénye nyomán ü­vek,­ pompás gyerekalakjaiban. A kedves, érdekes történetet az UFA1 mesterien vitte filmre. Amit az irodalom­ban Mark Twain több művében és Mol­nár Ferenc a „Pál utcai fiúk“-ban felnőt­tek gyönyörűségére megörökített, mindaz mozgalmas, életteljes képekben, páratlan gyerektömegjelenetekben vonul el előt­e­tünk. Berlin közönsége másfél hónapja na­ponként öt mozgóképszínházat tölt meg zsúfolásig, hogy élvezze az UFA legújabb filmalkotását. Teljesen eredeti, egészen újszerű film ez: ezernyi gyerek játssza el a darabot, mely a nagyváros gyerekvilá­gát hozza elénk minden derűjével, paj­­kosságával, kedves komolykodásával egy izgalmas, kalandos történet keretében. A film valósággal élmény minden fel­nőtt ember számára; mindenkiben fel­idézi a szép gyermekévek emlékét, önma­gunkat látjuk újra az „Emil és a derek­Ez az első gyerekfilm felnőttek szá­mára. Uj, meglepő, lenyűgöző. Játssza csütürüöktől: UFA CORVIN

Next