Esti Kurir, 1933. augusztus (11. évfolyam, 172-196. szám)
1933-08-19 / 187. szám
■ 1933 Vili. 19. SZOMB. Copyright by Esti Kuríra — És ha egy egész arzenálja volna is !— vágott közbe hevesen Louis —, akkor is csak ketten vannak! És a kettőjük közül is az egyik nő, akivel könnyen elbánhatunk! Végre is mi huszonöten vagyunk, csak nem fogunk megijedni tőlük! ... — Mégis azt ajánlanám — szólt közbe óvatosan Alcante —, hogy mielőtt nyílt erőszakhoz folyamodnánk, próbáljunk meg valamilyen más úton-módon célhoz érni.. . — Úgy van! — helyeselte dörmögve egy öreg tengerész. — Semmi értelme nincs, hogy golyót kapjunk a hasunkba, ha valamiképpen el tudjuk kerülni!... — Mi lenne, ha megpróbálnák kifüstölni őket az odújukból? — vetette fel az ötletet hirtelen egy sovány, karvalyarcú matróz. — Valamikor, gyermekkoromban, amikor még ráértem betűvel tömni a fejemet — tette hozzá röhögve—, azt olvastam, hogy a rézbőrű indiánok, ha nem tudják megközelíteni ellenségeiket, tüzet szoktak rakni a ház kőről és úgy füstölik ki őket!... — őrült! — förmedt rá Louis, az ellentmondásoktól felingerülve. — Kifüstölnéd őket és közben valamennyien odaégnénk a hajóval együtt!... Hagyjuk abba végre ezeket az ostobaságokat és próbáljunk valami célravezető dolgot kiokoskodni, mert azzal, hogy itt tereferélünk és rontjuk a levegőt, nem megyünk semmire!.. . A csapda — Hát akkor beszélj te és mondd meg, mitévők legyünk, ha ilyen bölcs vagyo !— vágott vissza sértődötten a karvalyarcú matróz. — De annyit előre is mondhatok, hogy sem jómagam, sem a többiek nem lesznek hajlandók a kedvetekért agyonlövetni magukat!.. . Helyeslő morgás kisérte a szavait. És a gyáva magatartás még jobban felingerelte Louist. — Hát csak kushadjatok a zugban gyáva anyámasszony katonái! — csattant fel dühösen. —• De mikor a zsákmány elosztásáról lesz szó, majd egyszerre valamennyien nagyhangúak lesztek! ... — Ne veszekedjünk! — lépett közbeAlcante csitítóan. — Azzal, hogy egymással hajbakapunk, egy lépéssel selt jutunk előre! És különben is, — tette hozzá tekintélyt sugárzó arccal, s miután a legénység bizalmából én letten a Santa Marguerita parancsnoka, a döntés joga is engem illet meg... S miután nem akarom embereim életét hiábavalóan kockára tenni, leghelyesebbnek azt tartanám, ha megpróbálnánk valamilyen ürüggyel a kabinhoz férni és akár Orthot, akár az asszonyt hatalmunkba keríteni... — Különösen az utóbbi volna fontos *— vágott közbe az egyik matróz érdekei felnevetve. — Istenemre, helyes vászon cseléd és ha egyszer megölelgethetném.. — Csend legyen! — kiáltotta Alcante !— Ha azt akarjátok, hogy törődjem , dolgotokkal, akkor elsősorban fegyelme és teljes engedelmességet követelek .. Nos hát, ami szándékunkat illeti, valam jó ürügyet kellene találni... Talán__ — Nagyon egyszerű a dolog! — vágott közbe türelmetlenül Louis, aki ma unta a hosszúra nyúlt tárgyalgatást amely nem vezetett semmire. — Küldöttséget kell meneszteni a kapitányhoz ... Orth-hoz, — javította ki magát látva Alcante féltékeny és szemrehány felvillanását, —• azzal, hogy békésen meg akarunk egyezni vele ... Mialatt az után ő velünk tárgyalna a fedélzeten, a többiek körülkerítik a kabint és egy-kettőre elbánnak az asszonnyal... Ez legfontosabb, mert ha egyszer az aszszony a kezeink között van, akkor Orthtal is azt tehetünk, amit akarunk!... — Azt is teszünk! — szólalt meg Alcante parancsnok gyűlölködve. — Egész mulatságos látvány lesz, ha nyaka körül egy kötéllel a faárbocon fog kalimpálni és békázni a szélben!... Amikor azonban valamivel később a sötét terv végrehajtására került a sor, kiderült, hogy ezúttal a szó szoros értelmében gazda nélkül csinálták a számadást. Orth János maga is meghánytorgatta magában és újra meg újra átbeszélte Millyvel az összes eshetőségeket és természetesen azonnal átlátott az otrombán felállított csapdán. Jól tudta, hogy mihelyt felmegy a fedélzetre, a lázadóknak első dolguk lesz Millyre vetni magukat és őt foglyul ejteni. Amint tehát a kabin keskeny ablakrésén keresztül észrevette a folyosón közeledő „küldöttséget 11, pisztolya csövét feléjük irányítva, harsány hangon kikiáltott: — Álljatok meg!... Aki még egy lépést tesz, annak könyörtelenül golyót röpítek a koponyájába!... A menet kissé zavarodottan megtorpant. Végre is Alcante találta meg először a szavát. — Azért jövünk, hogy valami békés megállapodásra találjunk! — mondta bizonytalanul, ravaszkodva. — Ha ön azt hiszi, hogy meg akarjuk támadni, meggyőződhetik róla, hogy fegyvertelenek vagyunk... — Nincs tárgyalni valóm lázadókkal és kalózokkal! — vágott a szavába Orth János. — Ha pedig valaki közölni akar velem valamit, akkor az jöjjön ide az ablakhoz, de egyedül! És jól vigyázzon magára, mert semmi kedvem sincs a tréfálkozáshoz és az első gyanús mozdulatnál belejövök, mint egy kutyába!... Ostromzár alatt Egy pillanatig megint csönd lett. Louis, aki szintén a csoportban állott, hirtelen odalépett Alcante mellé és a fülébe súgott valamit. A fiatal brazíliai elképpedve, de felvillanó reménykedéssel bámult vissza rá. — Igen, — ismételte suttogva Louis, — ki kell csalni az odújából... Határozott lépésekkel odament a kabin ablakához és szembefordulva a ráirányuló pisztolycsővel, magasra emelte a kezét, mintegy mutatva, hogy semmiféle fegyver nincsen nála. — Nos, halljuk, mi mondani valód van! — kérdezte Orth János gyanakodva. Az ex-komornyik képmutatóan lehajtotta a fejét.— Kapitány úr!— mondta halkan, bűnbánatot színlelve. — Megtanácskoztuk a dolgot és arra a megállapodásra jutottunk, hogy helytelenül és ostobán cselekedtünk ... Arra kérjük, hogy felejtse el, ami történt, és ha hajlandó mindenki számára teljes büntetlenséget biztosítani, vegye át ismét a parancsnokságot! ... Az Alcante mellett álló emberek felhorkantak. Azt hitték, Louis elárulta őket. János Szalvátor azonban meglepődésükből észrevette, hogy ismét csak valami újabb csapdát akarnak állítani neki. Éktelen haragra lobbant. — Takarodj innen!... Gyalázatos áruló! — ordított rá magából kikelve. — Hiszen úgyis tudom, hogy csak aljas fondorlat az egész, amivel ki akartok csalni védett és biztos helyemből, hogy aztán külön-külön mind a kettőnket lefegyverezhessetek és hatalmatokba keríthessetek! ... Louis arcán görcsös vonaglás futott végig. Majdnem eszét vette a düh, hogy Orth János átlátott ördögi tervén és ismét kisiklott a kezei közül. A megdöbbenéstől és haragtól felelni az első pillanatban sem tudott, csak valami irtózatos vad átkozódásba tört ki, aztán visszarohanva a többiekhez, tajtékozva üvöltötte: — Nem marad más hátra, mint hogy erőszakkal szabaduljunk meg tőlük!... És meg fogunk szabadulni, még ha akármennyi ember életébe kerül is!... Tehetetlen dühében öklét rázva a kabin felé kiáltotta: — De ha egyszer a kezeink közé kerültök, ezt drágán fogjátok megfizetni!... Orth János azonban nem törődött sem a gyalázkodásaival, sem a fenyegetőzéseivel. Ismét elreteszelve a tolóablakot, visszament a kabin belsejébe, ahol Milly sápadtan, de izgalmain hősiesen erőt véve várta. — Nem fogjuk megadni magunkat ezeknek az alávalóknak! — mondta határozott, férfiasan kemény hangon. —Előbb-utóbb mégis csak kénytelenek lesznek befutni valamelyik kikötőbe és akkor valamiképen jelt fogunk adni magunkról, hogy segítségünkre siessenek... És ha máskép nem megy, a tengerbe vetjük magunkat és úszva próbáljuk elérni a partot... Mert még mindig jobb, ha odaveszünk, mint ha ezeknek a vadállatoknak a karmai közé jutunk!... — Minek ezekre a legvégső eshetőségekre gondolni? ■— vágott közbe János Szalvátor, nyugalmat színlelve. — A valószínűség mégis csak az, hogy az első kikötés alkalmával meg fogunk tudni szabadulni tőlük ... Csak addig kell vigyáznunk, nehogy valamiképen a közelünkbe tudjanak férkőzni!... De ne félj semmit, Milly, én itt vagyok a helyemen és megvédelek mindennel szemben! ... Milly felé gondtalanságot és biztonságot igyekezett mutatni, hogy amennyire lehet ezzel is megnyugtassa, belül azonban, a lelke legmélyén, kínzó, sötét gondokkal és emésztő aggodalmakkal viaskodott. Mindenekelőtt nem tudta, hogyan fogja megoldani azt az egyik legfontosabb kérdést, hogy ennivalóhoz jussanak, már pedig erre kellett valami megoldást találni, mert nem lehetett arra számítani, hogy három-négy napnál előbb elérjenek bármilyen emberlakta helyre. Magában úgy határozott, hogy éjszaka, amikor rajta lesz az őrködés sora, ki fog lopózni a kabinból és megpróbál elhatolni a hajó éléskamrájáig és igyekezni fog minél nagyobb készletet magával hozni, hogy azután ez a kérdés ne okozhasson további bonyodalmakat. Szerencsétlenségére azonban a lázadóknak — helyesebben Louisnak — ugyanekkor jutott eszébe ugyanez a probléma. És az egykori komornyik diadalmasan kiáltott fel a tanácskozáson, amelyen rajta kívül még Alcante és a küldöttség többi tagjai vettek részt: — Ki fogjuk éheztetni őket!... Csak arra kell vigyázni, hogy Orth kapitány ne férkőzhessék az éléstár közelébe és akkor tulajdonképen semmit sem kell csinálnunk, akár ölhetett kézzel is megvárhatjuk, míg végre az éhségtől elcsigázva és elerőtlenedve kénytelenek lesznek kényre-kegyre megadni magukat! .. . Baltás örök az éléstár előtt Óriási, lelkes éljenzés fogadta a szavait. A lázadók most már azután csakugyan a hajó urainak érezték magukat. A lelkesedést még növelte, hogy Alcante, a Santa Marguerita új paracsnoka — hogy népszerűségét növelje és főleg az első tisztté előléptetett Louis egyre erősbödő tekintélyét ellensúlyozza —a csapra veretett néhány rumos hordót. A matrózok, akik az erős fegyelmet tartó Sodich kapitány, majd Orth János alatt már elszoktak az efajta kedvezésektől, szomjas gödények módjára vetették rá magukat a hordókra és a fedélzet csakhamar tele lett tántorgó, részegen összevissza beszélő, éneklő és ordítozó emberekkel. A vállalkozóbb szelleműek most a szesz hatása alatt hajlamosak lettek volna a kapitányi kabin megostromlására, különösen mert csábító elképzelés volt számukra, hogy „a zsarnokok Orth Jánoson kitöltve bosszújukat, még egy kívánatos, fiatal asszonyt is zsákmányoljanak és már előre megindult a vitatkozás, hogy ez a becses préda elsősorban kit illessen .. .Nem tudni, mire vezetett volna az alkoholtól felhevült fantáziáknak ez a tobzódása, ha Louis, aki valamennyire megőrizte a józanságát, határozottan közbe nem lép és vissza nem tartja őket. — Csak semmi elhamarkodottság! — mondta. — Teljesen fölösleges volna kitennünk magunkat a golyóknak, amikor sokkal egyszerűbben is megkaparinthatjuk őket! ... Az a fontos, hogy az a két ember, akit az éléstár elé állítottunk, nyitva tartsa a szemét és szükség esetén vegye hasznát a baltájának! A többit azután majd elvégzi helyettünk az éhség, amely már sokkal erősebb embereket is levett a lábáról! ... Most legalább ez az elkényeztetett, bíborban született főherceg is megtanulja, mi az, amikor az embernek nincs mit ennie! ... Orth János csakugyan kezdte már megtanulni. Mialatt fekvőhelyén hevert, hogy kipihenje magát éjszakára és felválthassa Millyt, aki a nap folyamán őrködött a kabin bejárata mellett, kínzó éhséget érzett, annyira, hogy még aludni sem tudott miatta. De természetesen nem szólt egy árva hangot sem és még kevésbé beszélt arról a kockázatos vállalkozásról, amelyet az elkövetkezendő éjszakán véghezvinni készült. Amikor azután rákerült az őrködés sora és Milly kimerülten vonult be a belső kabinba aludni, várakozva figyelt egy ideig, majd amikor úgy látta, hogy az asszony is elaludt és odafenn a fedélzeten is elült az emberek lármája, óvatosan, nesztelenül kinyitotta a kabin ajtaját és vigyázva minden lépésére, kisult ránt a sötét hajófolyosóra s megindult az alsó fedélsor végén levő éléstár felé. (Legközelebbi számunkban folytatjuk.) Meglepetés a ROYAL APOLLO üde nézőtere Meglepetés a Royal Apollo Western Electric gépének kristálytiszta hangja Meglepetés a Royal Apollo holnapi premierje: .A fenevadak" Meglepetés „A FENEVADAK“ c. attrakciónak minden kockája! szerelem és tenger hajótöcöttje 34. 13