Esti Kurir, 1933. szeptember (11. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-26 / 218. szám

­1933 IX. 26. KEDDI Vagy akármi másért — semmi közöd hozzá!... Elég annyi, hogy egyszer és m­indenkorra verd ki a fejedből ezt az ostobaságot és azonnal láss munká­hoz! ... Szerelemre és más haszonta­­lanságokra ráérünk majd akkor, ha pangás áll be az üzletben ... Egyelőre azonban, — tette hozzá egészen megvál­tozott, száraz, Üzletszerű hangon, — az a helyzet, hogy Westermanné panasz­kodik, mert nem tudja ellátni a meg­duzzadt keresletet... Lányokra van szükség, Miguel, sok lányra és azt ha­tároztuk, hogy innen, Délamerikából... A Sefi Solsó­ssé — Ne folytasd! — vágott a szavába­­ hirtelen Alvados, olyan éles, velőkig ható gyilkos hangon, hogy a két hall­­gatózónak végigborzongott a hátán a rideg. — Tőlem a fejetek tetejére áll­­hattok, Westermannéval együtt vala­mennyien, akkor sem mozdítom meg többé a kisujjamat sem!... Értsd meg, Verona, nem tréfálok. Én meg soha semmit nem kértem tőletek, de ezt a lányt akarom!... És figyelmeztettek, nagyon rosszul jár­tok, ha ostoba féltékenységtől és ha­talmi tébolytól elvakulva épp,­­ ebben a­ kérdésben helyezkedtek szembe ve­lem! ... Gyors egymásutánban két apró zörej szűrődött át a betámasztott ajtón, olyan, mint amikor egy széket odébb tárnak. Úgy látszik, a marchesa is és lá­togatója is felkelt a helyéről. — Elég volt! — hallatszott a marchesa szava hidegen, keményen. — Nincs több tárgyalnivalóm, veled!... — Ez az utolsó szavad, Verona? — kérdezte a férfi fenyegető hangsúllyal.­­— A legutolsó!... — Szóval nem adod a leányt!... — Nem adom! — hangzott gondolko­dás nélkül a felelet. — Neked pedig, Miguel, még egyszer figyelmedbe aján­lom, hogy nem tűröm ezeket a dolgo­kat! ... Még ma éjszaka el fogod hagyni Ilie de Janeirót... az útitervet majd ké­szen meg fogod kapni. .. • De figyelmeztetlek, ellenőriztetni fo­gom, hogy elutaztál-e, vagy sem!... És ha ki akarnál játszani, jusson eszedbe Stevich!... Erre az utolsó szavakra már nem jött felelet. Alvados nyilván sarkon fordult és döngő léptekkel, szótlanul kiment a szo­bából. A külső ajtó hangos csattanással vá­gódott be utána. A marchesa, úgy látszik, mozdulatla­nul állhatott a helyén még egy jó ideig, mert sokáig egyetlen nesz sem hallat­szott a szoba felől. Aztán a lépései köze­ledtek a betámasztott ajtó felé. Jan Keel és Ivy abban a pillanatban visszahúzód­tak és a következő másodpercben a kulcs már megfordult a két lakosztály fürdő­szobáit összekötő ajtó zárjában. Ivy szobájába visszaérve a bepólyált­­fejű fiatalember és a halálsápadt, fel­indult és minden izében reszkető leány tanácstalanul nézett egymásra. A beszélgetés, amelynek az imént fül­­tanúi voltak, még mindig kísérteties súllyal nehezedett a lelkükre, mintha hirtelen és váratlanul egy irtózatos fene­ketlen szakadék nyílt volna meg a lábuk előtt... Egy szakadék, amelyen keresztül az emberi lélek mélységeibe pillanthat­tak egy­ másodpercre, de ez az egy pillantás elegendő volt ah­hoz, hogy megborzadva és reszkető iszo­nyattal tántorodjanak vissza ... — Szörnyűség! — suttogta Ivy maga elé meredve, még mindig láthatóan az emlék lidércnyomása alatt vergődve. — Szegény, szerencsétlen leány!... Jan Keel energikusan megrázta a fejét. — Sopánkodással semmire sem me­gyünk, — jelentette ki szárazon. — Gyorsan, úgyszólván percek alatt hatá­roznunk kell, hogy mitévők legyünk, mert ezek után minden valószínűség sze­rint már csak napok, vagy órák kérdése lehet, hogy a szegény van Dooten Évát elérje a kikerülhetetlen végzet, amelytől eddig is csak Isten különös csodája foly­tán menekedhetett meg ...­­— Miért gondolod, hogy ennyire fe­nyegető a veszély? Ista de las Cobras — Hát nem érted? — türelmetlenke­dett a fiatalember. — Azok után, hogy ebben a lélekgyilkos gazemberben, eb­ben az Alvadosban váratlanul felébredt a szív, a leány sorsa meg van pecsé­telve! ... A marchesa kétségtelenül min­dent el fog követni, hogy minél előbb biztos helyen tudja... És nem vitás, hogy órákon belül intézkedni fog Wester­mannénál, hogy elszállítsák rendel­tetési helyére — nyilván Saigonba... De én utána­megyek oda is, vagy akár a világ vé­gére is! Hirtelen elhallgatott, maga elé bámult és az arckifejezésén látni lehetett, hogy valami hirtelen felbukkanó gondolat fog­lalkoztatja erősen. — Mi a csoda lehet ez az Isla de las Cobras? — kiáltott fel váratlanul hango­san. — Ha ezt megtudhatnék, egyszerre meg lenne oldva az egész probléma, mert ahogy a marchesa szavaiból kivet­tem, van Dooten Évának még ott kell lennie!... —­ Bizonyára valamelyik kisebb ho­telnek, vagy valami villának a neve le­het — vélte Ivy. — Bizonyára akad itt lenn a hotelben valami lak- és címjegy­zék, amiben meg lehet találni... Én majd feltűnés nélkül utánanézek és az­tán megtelefonálom neked ... — Nagyon helyes! — egyezett bele Jan Keel. — Még pedig jó volna, ha minél előbb utána járnál, mert az az érzésem, hogy most érkeztünk el az egész ügy fordulópontjához... Sajnos, a dolognak ezt a részét kényte­len vagyok rád bízni, mert alig hiszem, hogy az Arany Alligátor primitív fel­szerelésében ilyen segédeszközök talál­hatók lennének ... Én most minden­esetre hazatérek, remélem anélkül, hogy a marchesa valamelyik emberébe bele­ütköznék és várom az értesítésedet, ha lehet még ma éjszaka, de legkésőbb hol­nap reggel... A véletlen azonban úgy hozta magá­val, hogy Ivy értesítésére már nem ke­rült a sor és amikor másnap reggel a leány felhívta az Arany Alligátor­t azzal, hogy a rejtélyes „Ista de las Cobras“ fe­lől semmit sem sikerült megtalálnia, sem a telefonkönyvben, sem a hotelek jegy­zékében, sem az utcanévsorban. — Jan Keel már egy olyan éjszaka után volt, amely örökre emlékezetes maradt számára és amelynek során a kelleténél szorosabb ismeretséget kötött az Isla de las Cobras lakóival. Közben ugyanis a következők történ­tek : A szállóba visszatérve egy pillanatra megállapodott a bejáratnál, hogy a kul­csait átvegye és közben figyelmeztetően odaszólt az aranysapkás portásnak: — Kérem jegyezze fel, hogy fontos telefonértesítést várok ... Ha az illető hölgy jelentkeznék, költsenek fel, akár­milyen későn lenne is ... — Igenis, senor! — felelte a portás sapkájához emelve a kezét. — Köszönöm, jó éjszakát! — mondta Jan Keel és megindult, hogy felmenjen a szobába. Alig tett azonban néhány lé­pést, hirtelen támadt ötlettel megfordult és megkérdezte: — Mondja csak, bará­tom, nem hallott véletlenül valami Isla de las Cobras nevezetű helyről? ... A fiatal portás jóindulatú elnézéssel elvigyorodott. — Már hogyne hallottam volna! — válaszolta. — Isla de las Cobras — a Kobrák­­szigete!... ... Nincs ember Rio de Janeiróban, aki nem ismernél... Magam is ki szoktam g­rándulni oda, szép időben, ha akad egy­­egy kedves lányismerősöm, aki hajlandó elkísérni... — Szóval ismeri? — kiáltott fel Jan Keel izgatottan. — És micsoda az? Merre fekszik? Hogy lehet megközelí­teni, autón, vagy villamossal?... A portás jóízűen felnevetett. — Egyikkel sem, senor!... Az Isla de las Cobras valóságos sziget, úgy, ahogy a neve mutatja ... A kikötő bejá­ratával szemben fekszik, körülbelül há­rom-négy mérföldnyire a parttól, úgy hogy csónakkal körülbelül egy óra alatt el lehet érni... Miért? — tette hozzá ra­vasz, sunyi mosolygással. — Talán ön is kirándulást akar oda tenni, senor? ... A végcélnál — Eszem ágában sincs! — válaszolta az újságíró óvatosan. — Nem érek rá az ilyesmire... De most jut eszembe, még valami sürgős dolgot kell elintéz­nem! Ha időközben keresnének, mond­ják, hogy nemsokára visszajövök ...! Visszatette a kulcsokat a portás pult­jára és kisietett az utcára. Az első arra haladó taxit megállítva, egyenesen a kikötőhöz vitette magát. A dolog azonban még sem ment olyan egyszerűen, mint ahogy képzelte. Este tizenegy óra volt és ilyen későn egyetlen bárkés, egyet­len csónakos sem volt hajlandó vállalkozni rá, hogy a Cobrak-szi­­getére átszálitsa. Már pedig ő a fejébe vette, hogy mindenáron átkerül oda, annál is in­kább, mert az idő különösen alkalmas­nak mutatkozott arra, hogy az éjszaka, leple alatt a szükséges kutatásokat el­végezze. Miközben tanácstalanul és töprengve járt föl-alá a rakodópart mentén, a csöndbe merült kis helyi gőzösök, vitor­lás bárkák és szállítóh­ajók lomhán alvó tömkelegében, egyszerre egy kis motor­csónak ötlött a szemébe, amely a partra vonva feküdt és mellette egy ember aludta az igazak álmát. Jan Keel gondolkodás nélkül oda­lépett hozzá és megérintette a vállát. Az alvó felriadt. Csodálkozó, értelmetlen tekintettel bámult az idegenre, akit soha életében nem látott és aki most valami, számára érthetetlen nyelven hadart össze-vissza, mindenféle dolgot. Látható volt rajta, hogy egy szót sem ért angolul, Jan Keel időközben szerzett spanyol tudása vi­szont még nem terjedt annyira, hogy ezen a nyelven bővebb tárgyalásokba bocsátkozhatott volna. De nem jött zavarba. A zsebébe nyúlt és egy bankjegyet szedett elő. Meglobogtatta a motor­­csónakos ember orra előtt, aztán szinte az arcába hajolva nyomatékosan, tagol­tan mondta: — Isla de las Cobras!... Az ember még nagyobb csodálkozás­sal nézett fel rá, aztán rámutatva a ten­gerre, amely szinte áthatolhatatlan sö­tétségbe borult, megrázta a fejét. Jan Keel vállat vont. Ismét a zsebébe nyúlt és újabb, az előzőhöz hasonló tiz­­perós bankjegyet kotort elő. És nyu­godtan megismételte: — Isla de las Cobras!... (Legközelebbi számunkban folytatjuk.) ffalf40u ^^^ptficu Copyright by Esti Kcrir 30. 11 \i társasutazásunkra, melynek részvételi alapdíja 444.A pengő, 100 pengő felár mellett már csak II. oszt. hajójegyek kaphatók Útirány: Bisdapesl-Tviesie-Spalaio- Pairas-Nápoly-Palevmo- Oklóbev 3-49 Gibraltáv-Seviila-Covdoba-Granada - Malaga-Gibval- mHKBHHI iár-Nápoly-Vilié framehe- Jelentkezések az Esti Kurír Utazási CII © 99 O U O — B­­S C& CS P C S 1 Osztályánál, V. Vilmos császár-ut 34. — Telefon: 25­4—05. — Pozsony­ a világ legpompásabb óceánjáróival, dán: Uranus Utazási Iroda. — Ko- *» , : a _ a., 1 * K­o­lozsvárott: Glóbus Utazási Iroda. VlllCB/vrclVcll BS A.U.^UStllSS3»­ füstjén e válságos évben minden rheumásról gondos­kodik 15 osztályba sorozott egyéni pausálkúráival. A gyógyeszközök széles ská­lája módot ad a legenyhébb kúrára is. — Kúraköltségre felvilágosítás az ESTI KURÍR * Utazási Osztályánál, V., Vil­mos császár-u. 34. szám Tel. 12-2-88 és 25-4-05.

Next