Esti Kurir, 1934. december (12. évfolyam, 271-294. szám)
1934-12-02 / 272. szám
11934 XII. 2.VASÁRNAP A Bremer-ügy Edward Bremer sokszoros milliomos St. Paul-i bankárt a múlt évben elrabolta egy banda és csak három hét múlva bocsátottákszabadon. Az elrabolt emberért kétszázötvenezer dollár váltságdíjat fizetett a családja. A bankjegyeket, amelyeket a család megbízottja az emberrablók bizalmi emberének átadott, megjelölték és amikor Bremer végül kiszabadult, megindult a hajsza a megjelölt bankjegyek után. Hónapokon át tartó nyomozás után megtaláltak kétezer dollárt egy hivatásos játékosnál, aki bevallotta, hogy a pénzt egy Jack McLaughlin nevű tizenhétéves fiatalembertől kapta, aki a csikágói gabonatőzsde alkalmazottja. A fiút behozták a rendőrségre és faggatni kezdték. Jack elmondta a detektívek kérdéseire, hogy a pénzt az apja adta neki, az öreg John J. McLaughlin, akit jól ismernek a csikágói politikai világban. A hatvanhatéves üregúr egészen a Thompson-rezsim bukásáig nagy szerepet játszott a városi politikában, egy időben kongresszusi képviselő is volt, később pedig kerületi vezér lett és a választási harcokat irányította ... Az öreg McLaughlinnál erre házkutatást tartottak a detektívek és hetvenezer dollárt találtak a megjelölt Bremer-féle váltságdíjból. McLaughlint letartóztatták és a nyomozás most már gyorsabb tempóban haladt előre. Kiderült, hogy a váltságdíj-pénzt egy Lebensberger nevű gangszer hozta eredetileg forgalomba; ezt a gangstert ismeretlen tettesek agyonlőtték. Túl sokat tudott .. . .Negyvenezer dollárt egy másik ganzternél találtak meg és a nyomok most már mind határozottabban mutattak — John Dillingerre, a hírhedt bandavezérre, Dillingerék rabolták el Bremert és orgazdákat kerestek, akik a megjelölt bankókat forgalomba hozzák., Hogyan jutott el a Bremmer-váltságdíjól hetvenezer dollár a csikágói városi politikushoz? Miféle rejtelmes csatornákon át, hány alvilági kézen keresztül jutott el ez a bűnös pénz John McLaughlinhoz, az egykori kongresszusi képviselőhöz? Hány évtized titkos alvilági összeköttetése robbanhatna itt ki, ha ez a vén politikus beszélni kezdene?... Hanem John McLaughlin nem beszél. Hiába élt hatvan éven át a felvilágban, betartja az alvilági erkölcskódex első parancsolatát: hallgatni. A politikus, aki az alvilággal barátkozik, épúgy tudja, mint a gangster, hogy mi tesz jót az egészségének. Bemegy a börtönbe és várja, amíg a barátai elérkezettnek látják az időt, hogy benyújtsák a kormányzónak a kegyelmi kérvényt. Mert hiszen a hatalom elmúlásával nem szűnnek meg a politikai összeköttetések és politikusok, ha szükségük van rá, megtalálják egymást — a börtön kapuján túl is... TIZENNEGYEDIK FEJEZET Rendőrség — két véglet között Milyen az amerikai rendőrség? Igaz-e, hogy megvesztegethető, tehetetlen, az alvilág üzlettársa, mint ahogy az európai közönség hiszi? Vagy igaz-e, hogy brilliáns, páratlanul intelligens és tudományos felkészültségében messze az európai fölött áll, mint ahogy az amerikai szakemberek állítják? Elkán szűcs szőrmeháza a jó, olcsó bunda vára. Váci utca 22. félemelet. Telefon: 874-56, 872-16 .IS Titus AIK. DÉRI IMRE RIPORTSOROZATA Mind a kettő igaz. Az igazság ezúttal nem a középen, hanem a két végletnél van. Az amerikai a világ legrosszabb és a világ legjobb rendőrsége. Kétségbeejtő ott, ahol egy elzüllött várospolitikai klikk megfertőzte a korrupció gyorsan terjedő bacillusaival és csodálatraméltó ott, ahol politikai pressziótól menten, mesterséges megkötöttség nélkül élhet a hivatásának. Olyan, mint az ország, amely kitermelte: végletek között mozog. Gyatra és tökéletes, kiábrándító és káprázatos, brutális és gyöngéd, lelketlen és mélységesen emberi, sötéten mocskos és álomszerűen vakító, barbár és mégis ott vágtat messze Európa előtt a civilizáció ormain. Amerika... Aki európai szemmel nézi és európai mértékkel méri, soha nem kaphat tiszta képet az amerikai rendőrségről. A feladat amelylyel az amerikai rendőrnek meg kell birkóznia, összehasonlíthatatlanul súlyosabb és komplikáltabb, mint európai kollégájáé. A kontinens egész állami berendezkedése, politikai tagoltsága, arányainak kicsisége, örök és állandó hatósági nyilvántartása, roppant bürokratikus gépezete, amely olyan, mint vézna testen egy irtózatossá nőtt vízfej: mind, mind a rendőr munkáját segíti elő. Hol bújhat el, meddig szökhet egy gyilkos vagy egy alvilági figura, akit Páris vagy Berlin rendőrsége keres? Marseilleig vagy Hamburgig. Az egész ország, amelynek egérfogójában futkározhat, kisebb, mint egyetlen állama az Uniónak... Minden pillanatban, minden lépésénél papirost kérnek tőle, igazolványt, írásokat. Ott ólálkodik mögötte a bejelentési kényszer, minden költözködése hatósági ellenőrzés alatt áll; ha hónapos szobát vesz fel vagy hotelbe költözik, a rendőrség arra is kiváncsi, hogy az apját ki tartotta keresztvíz alá. Minden apró európai országocska egy óriási rendőri kartotékrendszer, amelyben egyformán könnyű megtalálni a bűntettes és a feddhetetlen életű polgár törzslapját. De vájjon mit kezdene az európai detektív allaga megugrott bűntettesével Amerikában, ahol a polgár hatalmasan körülbástyázott szabadságjogai tilalomfát állítanak nyomozó munkájának száz apró rutinrészlete elé? Lakbejelentés nincs, mert a feddhetetlen életű polgár nem tűri az ilyenfajtája hatósági beavatkozást a maga egyéni életébe. A magánélet szentség és a hatóságnak semmi köze hozzá, hogy a polgár hol lakik, hol született, ki volt az anyja — mindaddig, amig bűncselekményt nem követett el. Születési bizonyítvány, illetőségi bizonyítvány, lakbizonylat, erkölcsi bizonyítvány, iparhatósági bizonyítvány — mindaz a sokezer papiros, amelyek közül a kontinentális ember élete lejátszódik, nincs. Rendőri igazoltatás? ... Jaj lenne annak a szerencsétlen rendőrnek, akinek az a fantasztikus ötlete támadna egy newyorki utcán, hogy egy járókelőt „igazoltasson" és igazoltatás céljából bevigyen a rendőrségre... Bírói parancs, úgynevezett „search warrant" nélkül lakásba nem teheti be a lábát a detektív. Az amerikai élet valóban nem a bűntettesek üldözésére, hanem a polgári jogok teljességének zavartalan élvezetére rendezkedett be. A bürokrácia szekatúrái ellen nagyon hathatósan védi a polgárt az alkotmány, amely azt mondja a rendőrnek: Tessék a szabadságjogok megvédésre szükséges korlátokon belül kinyomozni és a törvény kezére adni a bűntettest! . Mindezeken felül pedig sehol a világon nem lehet olyan könnyen és olyan jól eltűnni, mint Amerikában. Egy roppant kontinens áll rendelkezésére a menekülőnek, egy mérhetetlen birodalom, amelynek standardizált szürkeségébe ar, mily könnyű beolvadni! Akinek nem elég nagy a nyolcmilliós Newyork, amelynek minden városrésze külön világ, az előtt ott van a beláthatatlan kontinens, negyvennyolc szuverén állam, amelynek a lakói ugyanazt a nyelvet beszélik, ugyanazokat a ruhákat hordják, ugyanazokat a cigarettákat szívják. Ugyanúgy élnek. Ugyanúgy szórakoznak, ugyanúgy dolgoznak — és ebben a gigászi egyformaságban útlevél, írás, bizonylatok és igazolványok nélkül közlekedhet nemcsak a tisztességes polgár, hanem a bűntettes is. Megoldhatatlan problémák bukkanának itt fel a legügyesebb európai detektív előtt is. Ezekkel a nehézségekkel, ezekkel a súlyos tárgyi adottságokkal azonban megbirkóznék az amerikai rendőr. Amivel nem tud megbirkózni, az a korrupció. A rendőrség csak része a városi adminisztrációnak és ahol maga az adminisztráció züllött, ott a rendőrség csak a politikusok példáját követi. A legtöbbször ha akarna, se tehetne egyebet. A csikágói rendőrség nem azért nem fogta el a gangszergyilkosságok tetteseit, mintha nem tudta volna, hanem azért, mert nem elengedték. A Capone-uralom nagy napjaiban megtörtént, hogy egy fiatal próbaidős rendőr elszedett egypár revolvert, géppuskát, bombát egy italcsempész-bandától és diadallal vitte a kapitányához. A kapitány dühösen felelte: — Ki mondta magának, hogy házkutatást tartson? Azonnal vigye vissza ezt a szemetet oda, ahonnan hozta!... A rendőr és a detektív tudta, hogy a fölöttesei, a whigher up-ok benne vannak az alvilág üzleteiben és együtt zsarolnak és csalnak a bandákkal. Tudta, hogy ez ellen a rendszer ellen hiába próbálna harcolni. Azt tette, ami természetes: igyekezett kivenni a maga részét az általános osztozkodásból. Csikágó minden rendőre heti sápot, kisebb borravalókat kapott valamennyi titkos kocsmából és szeszfőzőből és a helyzet körülbelül ugyanez volt Newyorkban is. E sorok írója nem egyszer látta, amint titkos kocsmában megjelent a sarki rendőr, félrehívta a tulajdonost és néhány pillanat múlva ,már megelégedetten távozott. Megkapta a «graft»-et, a vesztegetési pénzt és többé nem vett tudomást róla, hogy tiltott kocsma van a szomszédban... • Chile Acuna üzlete A korrupció azonban nem áll meg kisebb anagyobb alvilági üzleteknél; a baktérium, ha egyszer befészkelte magát a szervezetbe, rombolja és pusztítja az egész testet. A rendőrég, amely azt látta, hogy ölhetett kezekkel kénytelen tűrni a pálinkaracket-et, megteremtette a maga külön racket-jeit is, amelyeknek megdöbbentő részleteit aztán egyegy leleplezés szenzációja cibálta ki a napvilágra. Az utolsó nagy rendőri botrány Newyorkban néhány évvel ezelőtt robbant ki, amikor a Hofstaedter-bizottság nyomozása során kippattant a híres Chile Acunaügy. Izgalomban égett akkoriban egész Newyork; tucatszámra fokoztak le detektíveket és rendőrtiszteket; hat rendőr börtönbe ment — és a nagy bűnügy hullámai végül elsodorták Walker polgármester egész adminisztrációját. Ezzel a botránnyal kezdődött meg a newyorki közéleti tisztogatás, amely végül is három bíró fejébe került és megbuktatta — ötven év óta először — a Tammany Hall uralmát. Ez a Chile* Acuna, aki a lavinát elindította, igénytelen kis emberke volt, délamerikai bevándorolt, szegény éhenkórász, aki a Harlemben, a négerváros közelében egy szutykos kis lakásban tengette életét. Chiléből jött az Egyesült Államokba, ezért hívták a Chile* Acunának a rendőrség erkölcsrendészeti osztályának a detektivjei, akiknek a számára besúgói szolgálatokat végzett. Prostituáltakra vadászott Chile Acuna (a prostitúciót Amerikában törvény tiltja) és az utca leányait jelentgette föl a detektiveknek. Odavetettek neki öt-tíz dollárokat és Acuna valahogy eléldegélt a mószerelt díjakból. Azaz: tulajdonképpen nem is díj volt az, amit Chile Acuna kapott, hanem a jutalék. A feljelentett prostituáltak nagy részét ugyanis a detektívek nem állították bíróság elé, hanem kiegyeztek velük. Megzsarolták őket. Minden tíz dollár után, amit Chile Acuna kapott, a detektívek százat vágtak zsebre a prostituáltaktól. Az üzlet azonban kicsi volt, az erkölcsrendészeti mellékjövedelem kevés és a detektívek arra biztatták Chile Acunát, hogy terjessze ki működési területét és térjen át a besúgói tevékenységről az agent provocateurség mezejére. Be kell ugratni nőket, magyarázták neki, úgynevezett «frame up»-okat kell csinálni, ravaszul kieszelt látszathelyzeteket teremteni látszatbizonyítékokkal és alaposan megkopasztani a gyanútlan áldozatokat. A kis chilei bele 27. Ma délután éa jM |a ilj B az oroszlános bohóc, aki a fene- I eltoT^smtert N lig HjB AB I In I vadaka‘ bo * Valamint a J mteBKan sa® w 'ass’ arffi BMI ragyogó decemberi monstre műsor a I Saaf’&Wft B 0*31 BT33”31 fi BiB Rendes helyár * Délután fél helyár I f MIL ISWEVBEIMIV Jegyrendelés: 42- 1 -66 I 15 Copyright by Moment and Esti Kurír ment az üzletbe és megindult a legcsúnyább zsarolási hadjárat, amibe valaha amerikai rendőr bele volt keverve. Acuna jól ismerte Newyorknak azt a vidékét, ahol dolgozott: a Harlem déli szegélyét, ahol a latin-amerikai bevándoroltak laknak. Az eljárás, amit követett, egyszerű volt. Kiszemelt magának egy penziót, vagy Boarding House-ot, ahol kiadó szobák voltak. A detektivekkel megbeszélt időben megjelent egy erre a célra felbérelt nővel a penzióban és azt mondta a tulajdonosnőnek, hogy lakást keres. Miközben szenyor Acuna a szobákat nézte, egy óvatlan pillanatban az ablakhoz lépett és a zsebkendőjével jelt adott az utcán várakozó detektiveknek. A polgári ruhás rendőrök erre felrohantak a házba és ott megtalálták az egyik szobában Acunát és a nőt. Önagysága a megfelelő pillanatban kigombolta a blúzát, ledobta magát a kerevetre — és a «razziázó» detektíveknek megvolt a bizonyítékuk, hogy a penzió — találkahely. Az egyik detektív «bevitte» a tetten ért Acunát és a nőt a rendőrségre, a másik puhítani kezdte a megrémült penziósnőt. Néha szép szóval ment a dolog és a detektív két-háromszáz dollár készpénzzel távozott. Néha azonban a rendőri zsarolás szenvedő alanya okvetetlenkedett és ilyenkor sűrűn hullottak a detektívpofonok. Feljelentés és vizsgálat sose lett az ügyből, mert egyszerű szállásadónőkre, szegény, tanulatlan asszonyokra vadásztak és soha nem merészkedtek be a jobb vidékre, ahol a lakásba behatoló detektíveket be se engedték volna. Másfél évig virágzott ez az üzlet, amig végül maga Chile Acuna leplezte le. Valami pénzen összeveszett a cinkosaival, akik kegyetlenül megverték és Chile bosszút farmivá, vfillemástételre- jelentkezett Lenbury bírónál, aki ekkor már megindította a vizsgálatot a városi panamák és rendőri visszaélések dolgában. Szörnyű részletek derültek ki Chile Acuna vallomása nyomán és a rendőrfőnök kénytelen volt feloszlatni az egész erkölcsrendészeti osztályt. A tudós detektív Ugyanez a korrupt newyorki rendőrség azonban, amely vesztegetési pénzeket fogad el a pálinkagangszerektől és zsarolási gépezetté alakította át a nyolcmilliós város erkölcsrendészeti osztályát, — ugyanez a rendőrség tud brilliáns, meglepő és mesteri is lenni, — ha akar. Az utoló húsz év rendőri történetében a nagyarányú panamák mellett ott találjuk a legcsodálatosabb nyomozásokat is. A Wittmore-banda elfogalása a Catskill-hegység erdőségei között, Vincent Coll letartóztatása, a brooklyni postarablás tetteseinek kinyomozása, a Snyder-ügy, a Morris Diamond-féle gyilkosság, valamennyi egy-egy detektívregény, amelyben mesterdetektivek harcolnak szuper-bűntettesekkel. A Centre Steet-i főkapitányság épületében hosszú lista örökíti meg azoknak a rendőröknek a neveit, akik az alvilággal vivott harcokban estek el. A polgárság katonái között épúgy akadnak hősök, mint árulók és a kékkabátosok hadseregében a hősi halál épúgy a mindennapi eshetőségek közé tartozik, mint a frontkatonák között. Az alvilággal vívott harcban az amerikai rendőrségnek természetesen speciális metódusai vannak: a harcászati eszközöket és a stratégiát hozzáigazították az ellenség hadviselési módjához. Minthogy az amerikai alvilág metódusai ismeretlenek az európai bűntettesek világában, úgy mások azok az eszközök is, amelyekkel a rendőrség harcol a bűn ellen, így például Európában teljesen ismeretlen a ,deadline‘‘ intézménye, amit minden amerikai nagyváros rendőrsége alakalmaz, valahányszor új bűnhullám önti el a várost. (Legközelebbi számunkban folytatjuk) ELftSZOBROK Henriette szépségkirálynő FEHÉR ANGYAL FEKETE ÖRDÖG az ARIZONÁBAN A