Esti Kurir, 1935. március (13. évfolyam, 51-74. szám)

1935-03-19 / 64. szám

1935 III. 19. KEDDI élem iradra helyes némi összhangot te­remteni a választási jelszavak, pro­grampontok és hirdetett elvek között? Itt van példának okáért: a kartelker­­ítés­ Az egyesült kormányoldal (ahová természetesen ma már minden tartóz­kodás nélkül oda lehet számítani az ellenzéki lobogó alatt indult kisgazda­­pártot is) kortesei útján súlyos meg­állapításként zúdítja ellenfelei felé a vádat, hogy kiszolgálói a körzeteknek. Ugyanakkor pedig két miniszter pro­grambeszédében is olvashatjuk a bölcs mérséklettel megfogalmazott gazda­sági tételt, hogy a kartelekkel tulaj­donképpen nincs is semmi baj, csak túlkapásaik ellen kell küzdeni. Úgy­­látszik, a miniszterek, akik mielőtt a piros bársonyszéket elfoglalták, ma­guk is eleven összeköttetésben álltak a gazdasági élettel, más nézeten van­nak,­­mint a kortesek. A kortesek vér­­beborult szemmel rikácsolnak, a mi­niszterek enyhén és nem is nagyon haragosan fuvoláznak. A közönség pedig­­ mosolyog. Mert a gyakorlat­ból már nagyon jól és régen ismeri az ilyen tüneteket. .Betlen István gróf aggodalommal szemléli a levitézlett fajvédők felvonu­lásait a kormány oldaléin, sőt a kor­mány hivatalos jelöltjei között. Schwarz ur ezzel szemben egyáltalá­ban nem aggodalmaskodik. Sőt, Schwarz ur körlevelekkel árasztja el hitfelekezeti testvéreit és e körlevelek­ben a kormánypárt buzgó és hathatós támogatására hívja fel őket. Bethlen István gróf számára borus a láthatár. Veszedelmes kísérletezések lehetősé­gét látja kibontakozni a horizonton a régi, rossz emlékek elevenedésével. Schwarz Samu úr derűsnek látja a holnapot, lelkes és agitál. Ö úgy érzi, ott a helye a fajvédelmi fronton, a jobbszélső táborban, ő mindenképpen győzelemre akarja vinni a kormány lobogójait s természetesen a kormány lobogója alá egybegyült hivatalos és hivatásos antiszemita harcosokat... A fogagifminiszter a gangster-sajtó megrendszabályozását, kiirtását tartja egyik fontos feladatnak. Csak helye­selni lehet ezt a törekvést. Igaz ugyan, hogy a gangster-sajtó fogalma nin­csen elég élesen meghatározva. S mi talán kellemetlen kíváncsisággal, de megkérdezzük: ide számit-e várjon az olyan sajtó, amelyre Bethlen István gróf Nagykanizsáin tegnap nyíltan rá­mutatott, amely kormánypénzen ellen­zéki álarccal teszi a szépet egyszerre a hatalomnak és kacérkodik azokkal, akik a konszolidációt fölösleges lom­nak szeretnék látni már a sutba lökve? Erős kifejezés a belügyminisz­teré, de éppen azzal, hogy ő mon­dotta, szalonképessé vált a politika termeiben is. Azért szeret­nék, ha a gengszerk­edés fogalmát pontos körül­írással­­határoznák meg és az uténi v­­­­laszt kapnánk erre a kérdésre. S ha más jelző illeti, hát akkor azt is sze­retnék hallani, milyen jelző, az olyan ellenzéki lobogót lengető sajtót, amely kormánypénzen — tehát azon a pén­zen, amely az adófizető polgárok ve­rejtékei krajcárjaiból gyűlik össze — tartatja ki magát, miközben ezeknek a szegény, küszködő polgároknak üd­vét és jólétét harsogja tele torokból. 0/ 15 nik«kir­ Lichtenstein herceg, Károlyi Mihályné unokaöccse, veszi el a volt spanyol király fiatalabb leányát London, március 18. Ú­gy látszik, Don Juan herceg házasságá­val sem ért véget a családi események soro­zata a volt spanyol királyi famíliában. Há­rom bátyja példáját követve, hamarosan házasságra lép a volt spanyol királyi pár legfiatalabb leánya, Mária Krisztina in­fánsnő is. Az­ infánsnő, hír szerint, elje­gyezte magát az egyik Lichtenstein herceg­gel, aki Lichtenstein János herceg és And­­rássy Marica grófnő fia. Andrássy Marica grófnő, mint ismeretes, nevelt leánya Andrássy Gyula grófnak, a monarchia utolsó külügyminiszterének és testvérnénje Andrássy Katinka grófnőnek, az emigráns Károlyi Mihály gróf feleségé­nek. Mária Krisztina infánsnő házasodásiról néhány héttel ezelőtt már elterjedtek hírek. Ez akkor történt, amikor az infánsnő Kitz­­bühelbe érkezett, akkoriban azonban azt hit­ték, hogy az infánsnőt az ugyanakkor szin­tén Kitzbühelben üdülő walesi herceg fogja feleségül venni. Egy uriasszony rejtélyes mérgezése Két nappal ezelőtt a mentők súlyos mér­gezési tünetekkel szállították be a Fasor­szanatóriumba özv. Weil Imrénél, akit Rot­­tenbiller­ utca 38. szám alatti lakásán a gáz­zal teli fürdőszobában találtak eszméletlenül. Hogy öngyilkossági kísérlet, vagy pedig vé­letlen baleset történt-e, ezt még nem lehetett megállapítani, özvegy Weil Imréné, aki anyósa Ungár Ernőnek, a Filléres Áruház tulajdonosának, egyelőre a Fasor-szanató­riumban áll ápolás alatt. Az orvosok bíznak abban, hogy megmenthetik az életnek.­­ Ha Abbáziába készül, csak a ,Mesidenza­­penzió. Meleg tengeri fürdők. Összes modern komfort. Folyó meleg-hideg vízzel ellátott, nap­sütéses szobák. Központi fűtés. Lift. Orvosi diéták. Legfinomabb konyha. Legolcsóbb pan­zió. Első kategória. Erényi Béla gyógyszerész, Károly­ körút 5. Telefon egész nap: 31-6-19. 1. 2. 3.4 5. Rákóczi-ut 70-76 *• Elegáns dubl kabát 9ft*56 3 Leányka­ és fiú ál- a Divat szövetraglán __ ^ Tavaszidivatkosztüm ... 1(V80 .. . 7)-es kabáttal, müselyem krepde-jOIV J- BorberiSZOI'U raglan *%y\ sin béléssel..................................TV Számonként 1.— P emelkedés drapp és zöldes árnyalatokban, kiváló szabás­ú" Postai megrendeléseket 15.— pengőn felül költségmentesen szállítunk Tavaszi női- és gyermekdivat bemutató áruházunk II. eme­leti női ruha­­osztályán f. hó 21-29-ig, naponta délelőtt fél 11 és délután fél 4 órai kezdettel. Belépődés nincs. ­ Hazaszállítják az öngyilkos svájci gyáros holttestét Vasárnap délután hat órakor egy belvárosi szálloda egyik szobájában gyógyíthatatlan betegsége miatt agyonlőtte magát Volk­swei­­der Eduárd, 62 esztendős dúsgazdag svájci textilgyáros. A svájci gyáros, aki többször tartózkodott Budapesten, megérkezésekor említette a szálloda igazgatójának, hogy súlyos vesebaj támadta meg, amely nagyon elkeseríti az életét. Vasárnap már kora reg­gel elhivatta budapesti kezelőorvosát, mert éjszaka nagy fájdalmai voltak. Különben meglehetősen veszélyes operáció előtt állott. Amikor öngyilkosságát felfedezték, már ha­­lott volt. Svájcban élő fiának, kezelőorvosá­nak és a rendőrségnek búcsúlevelet írt. A­ tragikus eseményről még az éjszaka folya­­­mán értesítették a gyáros Svájcban élő csa­­ládját, ahonnan nyomban elindult egyik hozzátartozója, hogy temetése felől intézked­jék. Holttestét valószínűleg hazaszállítják hazájába. Az öngyilkossági tragédia oka két­ségtelenül gyógyíthatatlan betegsége volt. Óvadéksikkasztás Dr. Vasady Győző harminchárom éves tisztviselő, aki évek óta állás nélkül van, kauciós alkalmazottakat szerződtetett és a­ többszáz pengőt kitevő kauciót elsikkasz­­­totta. A följelentések alapján nem letartóz­tatták.­­ Tavaszi kozmetika. Miracle nappali fény­védő krém és púder,­­Miracle t­esti fehérítő­­krém és szappan minden eddigit felülmúl! Szétkü­ldi utasítással: Pollák Sarolta kozmetikus, Andrássy­ út 32. I. em. Végleges villanyos szőr­­telenítés. összes Szépséghibák kezelése. Díjta­lan felvilágosítás.

Next