Esti Ujság, 1938. június (3. évfolyam, 123-145. szám)
1938-06-01 / 123. szám
4 Bécsi zsidókat fosztogatott egy kanadai szélhámos Bécs, május 31. A bécsi rendőrség letartóztatta C. A. Grant kanadai állampolgárt, aki ellen az gyanú merült fel, hogy Bécsben az utóbbi hetekben zsidó családokat megkárosított azáltal, hogy vállalkozott vagyonuk kicsempészésére, s ennek ürügyével a rábízott vagyonokat magának megtartotta. Grant a kanadai Torontóból származik és a londoni rendőrség is körözőlevelet adott ki ellene különböző szélhámosságok miatt. A kanadai állampolgár letartóztatása alkalmával nagyobb értéket találtak nála, így 101 fontot, 67.000 márka értékű ékszert és 5000 márka egyéb értéket. „Munka közben“ két veszedelmes betörőt fogott el egy rendőr Ma hajnalban két veszedelmes kasszafúrót fogtak el a Teréz körút 48. számú házban. Öt óra tájban, amikor az őrszemes rendőr a ház előtt elhaladt, gyanús zajra lett figyelmes. Megállt és figyelni kezdett. A pincéből kalapácsolás hallatszott ki az utcára. A házban van Sebők Gyula úri divatárukereskedése. Az üzlet alatt lévő pincéből hallatszott ki a zaj. A rendőr bement a házfelügyelőhöz és azzal együtt lementek a pincébe. Lábujjhegyen haladtak, nehogy a betörők közben elmeneküljenek. A rendőr elővette revolverét, mert attól tartott, hogy a betörők is fel vannak szerelve revolverekkel. Amikor a divatárukereskedés alatt lévő pincehelyiséghez értek, óvatosan benyitottak, két férfit találtak a pincében, akik a mennyezetet egy jó darabon kibontották. A rendőr megadásra szólították fel a betörőket, akik nem is ellenkeztek: felemelték a kezüket és megadták magukat. összekötözve a főkapitányságra került a két betörő. Behozták a rendőrségre a pincében talált modern betörőszerszámokat, villany-kasszafúrógépeket és egyéb felszereléseket is. Mike László 30 éves és Lázár Lajos 28 éves rovottmúltú kasszafúró betörők kerültek kézre. Beismerték, hogy az utóbbi időben több falbontásos betörést és kasszafúrást követtek el. Bűnlajstromukat ma délelőtt állítják össze. tsii . Szerda, 1938 Június 1 ABRAKADABRA Irtai Felkai Ferenc A közíró reggel átfutja a lapokat. Figyelmesen átnézi a cikkek, riportok, tudósítások címét, itt-ott kicsit beleharap a szövegbe is, megropogtatja, fölényesen mosolyog, aztán kortyint egyet a teából, rágyújt, maga elé húzza a kéziratpapírt és sír. Többek között ezt: „ ... a reneszánsz pesszítő ereje úgy hatott annak idején a megkocsonyásodott Európára, mint a májusi eső a gyenge tavaszi vetésre. Egymásután kapott szárnyra: Kadarka, a filozófia nagymestere, Pertinette a zeneforradalmár, Jules Vermuth a naturalista festészet atyja — de soroljuk-e még az Új Kor szellemóriásait? Soroljuk-e és vegyük védelmünkbe a reneszánszot, vagy az azt követő abrakadista szellemi áramlatot, amelynek termékenyítő ereje nélkül ma nem rotációs géppel nyomnák azt a sajtóterméknek nevezett szennylapot, amelyben fegyverbe” címen ismét arcpirító műveletlenséggel megírt vezércikket olvashattunk az abrdkadista szellemi áramlat bűneiről? Hivatkozzunk a nyolcvanas évek nagyjaira, akik közül a legnagyobb, a szunyogfajok analitikusa, Chevraux mondotta: hy Az író a mondanivalóval kezdődik!’’... Vagy hivatkozzunk Muciusra a latin kultúra örök dicsőségére, aki már a termopilei szorosban is így kiáltott fel: ,J És mégis bunda, a bunda!” ... Beszéljünk az angol Pinguin hallhatatlan művéről, a „Lényegről”, amelyben csodálatos előrelátással jósolta meg korunk egyhelyben topogását? Idézzük Buena spanyol költő naplóját, aki MVI0-ben száműzetésében, holdtöltekor azt írta, hogy „__a tehetség rendszerint a maga gondolataival igyekszik meggyőzni kortársait...”? Válaszoljuk a „cikkírónak”, hogy a tetszetős mondatokba bugyolás halanzsával legfeljebb azt érik el, hogy hosszú időre kiábrándítják a jóhiszemű olvasót mindabból, ami betű? Válaszoljuk azt, hogy mi semmiesetre sem követjük őket ezen az úton, hogy nem vagyunk hajlandók a negatívum kátyújában megrekedni, hogy mi ezután is síkra szállunk azokért az eszmékért, amelyekről már Cato is megállapította, hogy: Sic itur ad Astra. Mi továbbra is kezünkben tartjuk a bonchést, mert azt tartjuk, hogy az írás nem bűvészet, hanem művészet kérdése. Nem, mi nem esünk bele a mellébeszélésbe, mondanivaló hiányának leplezésébe, nem bocsátkozunk örökös ismétlésekbe, mi nem értékeljükiá a közönséget, mi nemcsak füstöt csinálunk, hanem tüzet is akarunk gyújtani, mély, örökégő tüzet, amelynek lángralobbantásához már csak az Isteni Szikrára van szükségünk. Vihar van! Viharban pedig legyen a jelmondatunk az arab igazság: Abraka' dobra”... * A közíró befejezte cikkét. A kipróbált harcos fölényes mozdulatával maga elé húzta teáját. Mohón kiitta a maradék kortyokat — aztán rágyújtott és hátradőlt székében. Véső alá kívánkozó mozdulat volt. . Vadászkéssel támadta meg Érczy Miklós orvost egy páciense férfi, aki bejelentette, hogy dr. Érczy Miklós főorvost megsebesítette. A Berlini tér 6. szám alatti orvosi rendelőben lejátszódott eseményekről a következők derültek ki: A főorvos, aki régebben több kórházban mint sebész működött, legutóbb plasztikai műtétekkel foglalkozott. Ő operálta meg többek között Alpár Gittát, akinek az orrán hajtott végre műtétet, azonkívül több más szülész és színésznő szerepelt páciensei között. Ezelőtt másfél esztendővel jelentkezett nála az a férfi, akivel tegnap délután afférje támadt. Az illető homlokán volt egy daganat és azt kellett eltávolítani a sebészorvosnak. Az operáció után a megoperált férfi panaszkodott, hogy nem úgy sikerült a műtét, mint ahogy szerette volna és azt kifogásolta, hogy a homlokán még hátramaradt egy kisebb heg az operáció után is. Dr. Érczy újabb operációt hajtott végre a fiatalemberen. Később peres viszonyba kerültek. Volt betege 6000 pengő erejéig kártérítési pert indított ellene. Foglalkoztatta ez az ügy a törvényszéket, majd az igazságügyi orvosi tanácsot is és mind a két fórumon az orvosnak adtak igazat, elutasították az operált beteget keresetével. Orvosi vélemény szerint ugyanis az operáció a legjobban sikerült. Ma délelőttre volt kitűzve az ügyben a táblai tárgyalás. A felperes tegnap délután azért kereste fel az orvost, hogy egyezkedési tárgyalást kezdjen vele. Hogy milyen vita folyt le közöttük, azt eddig még nem lehetett megállapítani pontosan, tény az, hogy a feldúlt állapotban lévő férfi vitatkozás közben, amikor a, orvos az íróasztalánál ült, rátámadt, elővett egy vadászkést és azzal az arcába szúrt. A sérülés a jobb arctól egészen a bal arcig terjedt. Ezután a merénylő elsietett a rendelőből és az orvos asszisztensnője, aki a szomszédszobában tartózkodott, fedezte fel a merényletet. Dr. Érczy Miklóst a Bakay-klinikán megoperálták, de sérüléseire való tekintettel kihallgatni még nem lehetett. A katonai hatóság folytatja az ügyben a kihallgatásokat és ott döntenek majd az orvos merénylője felett is. Hétfőn délután négy óra tájban a Berlini tér 6. számú házba hívták ki a mentőket. Izgatott női hang jelentkezett a telefonnál, aki jelentette, hogy dr. Érczy Miklós főorvos ellen egyik haragosa merényletet követett el, vadászkéssel megszúrta a főorvos arcát. A mentők pár perc múlva ki is érkeztek a helyszínre és az orvos sérüléseit bekötötték, majd a Bakay-klinikára vitték. Ezzel egyidejűleg a katonai hatóságnál jelentkezett egy Most jelent Doblhoff Lily bárónő• Horthy Miklós Nagybányai vitéz Horthy Miklós csodálatos életének, lélekbemarkoló pályájának hiteles története elevenedik meg ennek a könyvnek a lapjain. Az ifjú, a férfi, a flottaparancsnok, a fővezér, a kormányzó alakja töretlen egységben rajzolódik az olvasó elé ebben a munkában, amely a nagy események közben meglátott emberi figura hibátlan megelevenítésével valósággal történelmi feladatot old meg. TARTALOM: Előszó. I. Az ősi ház. II. Gyermekívek. HI. Békeévek. IV. I. Ferenc József szárnysegéde. V. „Novarra.” VI. Horthy flottaparancsnok. Az Összeomlás. VI. Kenderesen. A magyarországi bolsevizmus. VII. A szegedi ellenforradalom. IX. A rend helyreállítása. X. Károly király hazatérési kísérletei. XI. Uj Magyarország születik. XII. Viszontlátás a tengerrel. 324 oldal. Számos képpel. Ára: fűzve 4.— P, egész vászonkötésben: 6 P. Walter Kelemen, Kormányzótul, uitóz nagybányai Horthy Milliós rtfuld életrajza 48 Oldal szöveg és 48 oldal képmelléklet. Ára kötve 3.— pengő. Megrendeléseket utánvéttel, vagy az összeg előzetes beutalása ellenében forduló postával intézünk el. Ha ajánlott küldést kíván, 50 fillér beutalását is kérjük. Az utánvételes küldés 90 fillérrel drágítja a könyvet. Fielfer Ferdinand (Zeidler Testvérek) nemzeti könyvkereskedése Budapest, IV., Kossuth Lajos utca 5. Telefon: 18—57—30, 18—74—00. Szerelmes borzalmas bosszúsa Ma délelőtt a Székely Bertalan utca 20. Számú házban lúgköves merénylet játszódott le. Szekér Imre 29 éves MÁV szerelőt felkereste albérleti lakásán egy nő ismerőse. Tíz percig tartózkodott a jól öltözött nő a lakásban azután sietve elrohant a házból. A nő távozása után a főbérlő segélykiáltásokra lett figyelmes. Elsietett a szobába és az ágyban fekve súlyos égési sérülésektől borítva találta a fiatalembert. Szekér annyit tudott csak mondani, hogy leányismerőse, akivel egyideig jegyben állt, bosszúból lúgköves merényletet követett el ellene. A MÁV szerelő arcát és egész testét végigöntötte a csalódott szerelmes nő légkővel, úgyhogy a mentők életveszélyes állapotban vitték a MÁV- kórházba. Az elmenekült merénylőnőt keresi a rendőrség. MŰVÉSZET Gáli Ferenc, a kolozsvári származású festőművész sikere Párisban Díszes külsőségek között, ragyogó pompával, tízezrekre rúgó közönség jelenlétében nyílt meg a párisi Salon ezidei tavaszi tárlata, amely a 250 éves intézmény tárlatainak sorában a 151-ik. Közel kétezer művész a világ minden tájáról szerepel a tárlaton. Magyar egyetlenegy, a kolozsvári származású Gáli Ferenc, aki immár másodszor kerül a Salon katalógusára. Tavaly az „Utcai énekesek” kompozíciójával aratott hatalmas sikert, az idén a „Spanyol menekültek” képe került a világhírű tárlat falára. Szemben a főbejárattal van az 55-ös számú terem, amelynek legjobb helyén van felfüggesztve a „Spanyol menekültek”, amely ha nem is méreteivel, de kompozíciójában hatalmas alkotás. Gáli Ferencnek, az alig 27 éves fiatal művésznek, igen érdekes a karrierje. Alig 16 éves, amikor Nagybányán már jeles mester keze alatt dolgozik. Egy év múlva már Rómában tanul, három évig marad ott, sőt nagysikerű kiállítással ér el átütő sikert. Erdélyt azonban soha nem hagyja ki sikerei színteréből. Néhány, nagyvonalú önálló kiállítást rendez és közben, immár harmadik éve, Páris impressziójában él és dolgozik. Képei és témái mindig mélyek és komolyak. A „Spanyol menekültek” nagy hatást keltett a párisi Salon tárlatán s éremre véleményezte a zsűri. „ Szenvedő beteg asszonyok gyakran már egy kis pohár természetes Ferenc József” keserűvízzel is nagyon könnyű, lágy bélkiürülést érhetnek el, apai igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a betűnesérvekre. Kérdezze meg orvosát. Két hónap alatt elfogyod Hegedűt litván ! című könyvének első és második kiadása. A közeli napokban jelenik meg a harmadik kiadás