Esti Ujság, 1938. augusztus (3. évfolyam, 173-196. szám)
1938-08-02 / 173. szám
Felfegyverzik a zsidó lakosságot Palesztinában Jeruzsálem, augusztus 1. A Beisan mellett vasárnap lefolyt harcokban, a kiadott hivatalos jelentés szószerint, hét arab elesett, négy arabot pedig fegyverrel a kézben fogtak el. Erre a négy arabra is halál vár, mert a statárium értelmében mindenkit halálra kell ítélni, akit fegyverrel a kézben fognak el. Az arab lapok azt állítják, hogy a Beisan melleti összeütközés az angol katonák és az arab fegyveresek között „egérfogás” volt. Azt állítják ezek a lapok, hogy angol részről szándékosan „csaléteknek" állítottak fel több zsidót, hogy azután tőrbecsalják az arabokat. Az arab lapok panaszkodnak amiatt is, mert a zsidó lakosság folytatja fegyverkezését. Hír szerint a zsidók szabadcsapatokat szerveznek a zsidó telepítések lakosságából. Az arab lapok azt írják, hogy a fegyverkezések céljaira a zsinagógákban is pénzt gyűjtenek. -■■■■■==—— — Az amerikai tótliga főtitkára Budapesten Pozsony, augusztus 1. Hletko dr., az amerikai tót liga főtitkára, többnapos tartózkodásra Budapestre utazott, ahonnan Jugoszláviába is ellátogat. Hletko dr., mielőtt visszatér Amerikába, helyszínen akarja tanulmányozni a többi dunai állam helyzetét is. Mussolini megállás nélkül hajtja végre fajvédelmi politikáját Milánó, augusztus 1. Az olasz sajtó vezető helyen közli Mussolininak a fajvédelmi politkára vonatkozó legújabb kijelentéseit, hogy Olaszország tántoríthatatlanul és kérlelhetetlenül hajtja végre célkitűzéseit. A lapok rámutatnak arra, hogy Mussolini utoljára akkor tett ilyen határozott kijelentéseket, amikor az Olaszország elleni szankciók kövekeztében Itália válságé napokat élt át. Olaszország ellenségi ak ilyen éles szavakban hozta Mussolini tudomására, hogy Olaszország minden ellenállás dacára folytatja az abesszid hadjáratot. Az olasz kormány most ugyanilyen határozottsággal fogja végrehajtani fajvédelmi politikáját is — írják a lapok. fi szívbaj megelőzhető! Minden harmadik ember szívbajban hal meg! Századunk legnagyobb veszedelme a szívbaj! Ezért mindenki számára nélkülözhetetlen. Dr. Halmos csikágói szívspecialista munkája, mely Wenkebach világhírű orvostanár előszavával jelent meg. Címe: Mit kell tudni a szívről és a szívbajok megelőzéséről Arad 2.80. A szívbaj felismerése kellő időben, már fél gyógyulást jelent! Ezen könyv részletes felvilágosítást nyújt, minden kérdésre, ami a szívvel kapcsolatos. Megrendeléseket utánvéttel vagy az összeg előzetes beutalása ellenében forduló postával intézünk el. Ha ajánlott küldést kíván, 50 fillér beutalását is kérjük. Az utánvételes küldés 90 fillérrel drágítja a könyvet. Pfeifer Ferdinand (Zeidler Testvérek) Budapest, IV., Knssutii Lajos-utca 5. Telefon 18-57-30, 18-71-00, nemzeti könyvkereskedése. Kedd, 1933 augusztus 2 telig LONDON a legjobban védett város a légitámadásokkal szemben London, aug. 1. (Az Esti Újság londoni szerkesztőségétől.) Körülbelül két évvel ezelőtt merült fel az az ötlet, hogy Londont a légitámadás ellen léggömbökkel kellene megvédeni. Ezt a tervet úgy a belföldi, mint a külföldi közönség nem vette komolyan. De nemcsak a laikus emberek mosolyogtak az újfajta védelmi terv fölött, hanem a komoly katonai körök is. Az angol légügyi minisztérium, miután több mint húsz, London ellen irányított próbatámadás katasztrófális eredménnyel végződött, az angol főváros biztonságára, elhatározták a léggömb-védelem megszervezését. Amikor a tervet nyilvánosságra hozták és az első „légi elefántokat" kísérletezés közben a levegőbe bocsátották, megindult a gúnyos cikkek és a karrikatúrák áradata. Modern légi „drótakadály“ A hadvezetőség azonban angol makacssággal tovább folytatta munkáját és amint az eredmény mutatja, tudták, hogy mit csinálnak. A léggömbrendszerű városvédelmet egyre kevesebben kifogásolják. Sőt az angol alsóház legutóbbi ülésén az egyik képviselő komolyan sürgette, hogy a kormány Anglia egész keleti partszegélyét lássa el ilyen modern drótfallal. Ha semmi más, már ez a felszólítás is bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a léggömbök megfeleltek a hozzájuk fűzött várakozásnak. Nem múlik el nap, hogy az angol lapok hatalmas cikkekben ne számolnának be a légvédelem eddig elért eredményeiről és fokozott kiépítéséről. Természetesen érdekes adatokat is közölnek egészen addig a határig, amíg azok a hadi érdekeket nem sértik, így számtalan folyóiratban és tanulmányban jelentek meg értekezések a repülőgépek támadása ellen gyerekesnek vélt léggömbhálózatról. Ezekből a tanulmányokból kiderült, hogy e pillanatban a világ legnagyobb városa van megvédve a legjobban légitámadás ellen. Ha London védelmére egyetlen egy repülőgép se szálna fel, hogy az ellenséges repülőrajok munkáját bizonytalanná tegye, ha egyetlen légelhárító ágyú se szólalna meg, hogy a közelgő bombavetők sorába robbanó gránátokat lőjjön, s még ebben az esetben is a London elleni támadás nagyon is kockázatos lenne az ellenséges repülőraj számára. Ezt az aránylagos biztonságot London ma az annyiszor kigúnyolt és kifogásolt léggömb-rendszernek köszönheti. Kipróbálják „a légi elefántokat“ Nézzük hát mit tudnak ezek a léggömbök? A világháborúban is tapasztalták már, de a kereskedelmi repülésben is nagyon sokszor előfordult, hogy a legvékonyabb dróthuzalba ütköző repülőgép is a földre zuhan. Ez a felfedezés vezette az angolokat arra a gondolatra, hogy London fölött egy mesterséges acélpókhálót kellene teremteni, amelynek csillogó szálai a földdel és a levegőben egy léggömbbel volnának összekötve. Ezek a vékony, de hallatlanul erős drótok valószínűleg magasfeszültségű villamosáramot is tartalmaznak, amire egyébként nincs is olyan nagy szükség. Elég, ha a repülőgép beleszalad egy ilyen túlságosan ki nem feszített acélburokba, hogy néhány percen belül szárnyaszegetten, legtöbb esetben kigyulladva, a földre zuhanjon. Amikor ezek a „légi elefántok" elkészültek, a legnagyobb titokban kipróbálták őket Anglia elhagyott vidékein. A meghívott szakértők elképedve látták, hogy ez az egyszerű eszköz milyen félelmetes ellenfele lehet a repülőgépnek. Minden léggömb körülbelül hétezer méter hosszúságú acélhuzalt visz magával, amit a másik léggömb acélhuzalaival ügyesen összebogoznak. Eddig ezer ilyen léggömb van készen London védelmére, amelyeket kétféle módon lehet alkalmazni. Vagy koraiakba felállítják őket a város szélein és akkor a gyanútlanul jövő repülőgépek, mint egy külső kerítésbe ütköznének bele. Vagy ügyesen szétszórtan, a város különböző pontjáról feleresztenének ilyen acélhuzalokat a levegőbe a léggömbök segítségével. Ez az utóbbi eset a hatásosabb védelem. Ugyanis feltehető, hogy a bombavető-gépek észreveszik a várost körülvevő léggömbkerítést. Keresztül szállnak felette s úgy kezeik meg a város központja táján a pusztítást. De ha London minden egyes kiemelkedő pontjáról ilyen léggömböket eresztenek fel, — a bombavetőgépektől el nem érhető magasságig — akkor ezek a dróthálók borzalmas pusztítást végezhetnek a támadók között. Az eddigi számítások szerint, ha egy harmincöt kilométeres átmérőjű területen koraiakba helyezik f el ezeket az acélhuzalos léggömböket, akkor a támadó repülőgépek közül minden második menthetetlenül elpusztul. Ha köralakba állítják fel,— még abban az esetben is, ha észreveszik a pilóták az acélkört — minden negyedik repülőgépre a lezuhanás vár. Az első ilyen támadásnál az ellenséges repülőraj saját kárán rájönne arra, hogy milyen kockázatos feladatra vállalkozott. Már a második támadásnál nyugodtan lehet számítani a pilóták idegességére is, akik akkor már tudják, hogy valósággal életveszélyes terep fölött repülnek. Ha még ezekhez a tárgyi- és lélektani adottságokhoz hozzászámítjuk, hogy a London fölé érkező bombavetőgépeket a megfelelő magasságban vadászgépek várják s alulról légelhárító ágyuk tüzelnek rájuk, akkor nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy London megtámadására csak kísérletet is tenni, több a kockázatos vállalkozásnál. Ilyenformán a mai fegyverkező és a légiháború rémétől reszkető világban az angol főváros tekinthető a legjobban védett helynek. Amikor London légitámadásának nehézségéről megemlékeztünk, számításon kívül hagytuk az immár közmondássá vált ködöt, amely az év tíz hónapjában állandóan London fölött gomorog és csak elősegíti a léggömb-védekezést. Ezek a tények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Anglia nyugodtabb idegekkel igyekszik békét közvetíteni az európai nemzetek között. CB) A frontharcosok Beszkárt, Hév és Autóbusz főcsoportjának őrségváltása az Országzászlónál Lélekemelő ünnepély volt vasárnap délben a Szabadság téri Ereklyés Országzászlónál. Az Országos Frontharcos Szövetség Budapest hetedik kerületi főcsoportjának BSzKRt, HÉV és Autóbusz körzete tartotta első ünnepélyes őrszolgálatát a Zebegényben nemrégen felszentelt új lobogója alatt. A díszőrségre a BSzKRT formaruhás frontharcos díszszázad a felszentelt zászlóval és a zenekarral Gecső Gyula díszszázad parancsnok vezetése mellett vonult fel. Délben a Himnusz akkordjai után tisztelegtek az Ereklyés Országzászló előtt, végbement az őrségváltás, amely után a Magyar Hiszekegyet mondották el, majd De Scardelli Cézár főcsoportelnök lelkes szavakkal méltatta a főcsoport szolgálatának és őrségvállalásának jelentőségét és koszorút helyezett az Országzászló talapzatára. Ezután a BSzKRT Közművelődési Egyesületének dalárdája irredenta énekszámokat adott elő és a MÁV zenekara térzenét adott. A lélekemelő ünnepélyt a BSzKRT-díszszázad díszmenete fejezte be; tisztelegtek az Ereklyés Országzászló előtt és bevonultak az őrszobába. Az ünnepélyt többszáz főnyi közönség nézte végig. Minden út az I&a0MA-hoz vezet! Szelvény és magyarázó szöveg az Esti Ujlág ezerpengős pályázatának hetedik rejtvényéhez Újabb ezerpengős rejtvénysorozatunk iránt rendkívüli nagy az érdeklődés és annak dacára, hogy figyelmeztettük a résztvevőket, hogy a megfejtéseket, illetve a kitöltött szelvényeket a játék befejezése után küldjék be, már most százas kötegekben hozza a posta a leveleket. A szerkesztőség most figyelmezteti újra a Minden út az Esti Újsághoz vezető pályázat résztvevőit, hogy a képfeladványok közlése után fogadja el csak a megfejtéseket. A nehéz feladványok egyébként a közönség legnagyobb elismerésével találkoztak, örömünkre szolgál, hogy ötletes játékunk dícséretét kapjuk minduntalan. Ezer pengőt osztunk szét a sikeres megfejtők között. A készpénznyeremények szétosztásánál ugyanolyan lelkiismeretességgel járunk el, mint előző pályázatunknál, ahol a díjak odaítélése ellen egyetlen egy olvasó vagy előfizető sem emelt kifogást. A játék zsűrije nagy gonddal és szeretettel nézi át a pályázatokat, ugyanolyan szeretettel, mint amilyennel az egész pályázatot megindította. Mielőtt még kitöltené a szelvényt, olvassa el az alábbi szavakat, hátha segítséget jelentenek a hetedik képsorozat megfejtésénél: A: Volna egy fogas kérdésem önhöz... B: Hagyjon békén, nem látja, hogy postamunkám vol. A: Magával nem lehet semmit sem kezdeni, amióta gyomorbeteg, mindig rosszkedve van... B: Ez igaz, de az Esti Újság legutolsó képrejtvénye eszembe juttatta a gyógyulás egyetlen módját... Minden út az Esti ttisophoz vezet rejtvény-pályázat 7. szelvénye A pályázó neve. Foglalkozása.............................................. . Lakása: Az Esti Újság mai számában közölt képek a következő útvonal részleteit ábrázolják : i i i i i i i és József körút 5. A mai napon közölt képek pedig a . . * • k t • I < I • l l ■ i • házak, épületek, szobrok, terek egyes részleteit mutatják. Japáni követek tanácskozása Isztanbulban Isztanbul, augusztus 1. Japán nagykövetei és követei a hét végén Isztanbulban fontos tanácskozásra ülnek össze. Moszkvából, a balkáni államok fővárosaiból, Egyiptomból, Iránbólés Afganisztánból Isztanbulba érkeznek majd a japán kormány diplomáciai képviselői. Miután az értekezleten a moszkvai japán nagykövet is részt vesz, itteni politikai körökben az összejövetelnek rendkívül jelentőséget tulajdonítanak. Több lap annak a feltevésének ad kifejezést, hogy Japán a Balkánon és a Közkeleten kommunistaellenes tevékenységét fokozni akarja és az értekezletet e célból hívták össze.