Esti Ujság, 1939. április (4. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-01 / 75. szám

miniszterelnök a hétfői alsóházi vita során természetesen nem tehet majd határozott nyilakozatot. Úgy tudják, hogy Bonnet külügyminiszter Beck lengyel külügyminisztert küszöbönálló londoni utazásával kapcsolatban meghívta, látogasson el Párisba. A lengyel külügy­miniszter hír szerint elvben elfogadta fran­cia kollégájának meghívását, de más idő­pontra, mint londoni látogatása. Úgy lát­szik, hogy a látogatás időpontját még nem állapították meg. Párisban bizakodnak a garanciaszerződés létrejöttében Paris, március 31. A­­uni d’Orsay környezetében bizo­nyosra veszik, hogy létrejön a kölcsönös kötelezettségvállalási egyezmény Anglia, Franciaország, Lengyelország és Románia között. A francia Külügyi Hivatalhoz közelálló körökben azt hiszik, hogy a végleges megállapodások erre vonatkozóan Beck lengyel külügyminiszter londoni megbeszélései során jönnek majd létre. Párisban megerősítették azokat a londoni híreket, hogy Beck lengyel külügyminisz­ter hazatérőben Londonból Varsóba Pa­risban megszakítja útját. A francia kor­mány már egy hónappal ezelőtt meghívta a lengyel külügyminisztert, aki, úgy lát­szik, hosszabb vonakodás után most mégis elhatározta magát a párisi útra. Lukasziewicz párisi lengyel nagykövet meglehetősen határozott formában meg­cáfolta azokat a londoni híreket, amelyek szerint az angol kormány a varsói angol nagykövet útján a francia kormánnyal egyetértésben a lengyel kormánynak ja­vaslatot tett volna a lengyel korridorra vonatkozó garanciavállalás ügyében. Ezek a hírek úgy szóltak, hogy a kötelezettség­vállalás támadás esetére a korridorra is kiterjed, ellenben Danzingra nem. A nagy­követ kijelentette, hogy a híreket ebben a formában nem tartja valószínűnek. Az angol és francia kormányra tartozik, — mondotta a nagykövet — hogy javaslatai­kat végleges formában öntsék. London, március 31. Lázas politikai és diplomáciai tevékeny­ség folyt csütörtökön Londonban a késő éjszakai órákig. Sir Thomas Inskip domíniumügyi mi­niszter magához kérette a domíniumok londoni főbiztosait és tájékoztatta őket a kormány legújabb terveiről és intézkedé­seiről. A főbiztosok számjelkábeltáviratok­­ban jelentették kormányaiknak a minisz­ter közléseit. A külügyi hivatal látogatói közt volt Kaczinski lengyel és Corbin francia nagy­követ. Greenwood, a munkáspárti ellenzék ve­zére, csütörtökön három ízben kereste fel Chamberla­in miniszterelnököt. A kabinet külügyi albizottsága az éj­szakai órákban tanácskozásra ült össze az alsóház miniszterelnöki szobá­jában. A munkáspárt végrehajtó bi­zottsága váratlan rendkívüli tanács­kozásra ült össze. Chamberlain miniszterelnök és lord Ha­lifax külügyminiszter azt az utasítást ad­ták, hogy az érkező fontosabb táviratokat az éjszaka bármely percében azonnal kö­zöljék velük. A külügyi hivatal bizonyos tisztviselői egész éjszaka készenlétben, álltak. Helyesen járnak el a biztosítók, ha díjtartalékok egy részét ingatlanokba fektetik A Biztosító Intézetek Országos Szövetsé­gétől kaptuk az alábbi sorokat: Bélas Béla képviselő úr a képviselőház március 22-én tartott ülésén interpellációt terjesztett a pénzügyminiszter úr elé „a biz­tosító magánvállalatok életbiztosítási díjtar­talékának aggályos kihelyezési módjai tár­gyában", interpellációjában a biztosító ma­gánvállalatok díjtartalékainak ingatlanokba való elhelyezését sok szempontból aggályos­nak tartja, így többek közöttt azért, mert a biztosító vállalatok a saját ingatlanukba elhelyezhető díjtartaléknak jogszabályokban megállapított 10%-os arányát „sokszorosan túllépték és ezzel bizonyos lehetőséget bizto­sítottak a maguk számára abban az irány­ban, hogy bérházingatlanaik felértékelésé­vel fiktív díjtartalékfedezetet mutassanak ki”. Ebben a kérdésben az igazság az, hogy a biztosító vállalatok nem törvényellenesen lépték át azt a 10%-os határt, amelyet a 100/ 1923. M. E. sz. rendelet 13. §-ának 9. pontja az ingatlanelhelyezésekre nézve előír. Az említett törvényhely ugyanis a Felügyelő Hatóságnak kifejezetten jogot ad ama, hogy a 10%-os korlátozást indokolt esetekben tá­gíthassa és önként értetődik, hogy a bizto­sító társaságok mindenkor csak a Felügyelő H­atóság­ jóváhagyásával lépték túl a 10%-os keretet. Hogy a 10%-os korlát e tágításának indo­koltsága tényleg fennforgott, ezt nem nehéz belátni. A díjtartalékelhelyezéseknél három követelményt kell szem előtt tartani: az ér­tékállandóság, a kellő kamatozás és a liqui­­ditás kérdését. Ha valutánk örvendetes módon meg is tartotta belső vásárló erejét, nem sza­bad elfeledkeznünk arról, hogy az 1931. évet követő gazdasági világválság alatt az érték­papírok árfolyamában igen jelentékeny ár­esések következtek be. Ezek a körülmények a kellő gondosság mellett arra késztettek minden lelkiismeretes és gondos vállalati ve­zetőt, hogy a díjtartaléknak megfelelő részét ingatlanokba helyezze el, vagyis oly befekte­tési értékekbe, melyek a világháború katak­lizmájában is nagyjában értékállóknak bizo­nyultak. A magyar életbiztosítási intézmény­nek épp az volt legnagyobb szerencsétlensége, hogy a K. T. nem engedte meg a biztosító társaságoknak, hogy az életbiztosítási díjtar­talékot csak részben is ingatlanokba fektes­sék. Egészen más eredménye lett volna a korona­biztosítások valorizációjának, ha sza­bad lett volna a magyar társaságoknak, hogy az élet­díjtartalékot legalább részben ingatla­nokba helyezzék el. Ékes bizonyítéka ennek az a körülmény, hogy Németországban, ahol ily törvényes tilalom nem áll fenn, a bizto­sító társaságok 20—25%-os valorizációs kvó­tát voltak képesek fizetni, szemben a mi sze­gényes 5%-os valorizációnkkal. Százszázalékos biztonságot és értékállósá­got nyújtó befektetések a mai forrongó gaz­dasági életben nincsenek, évtizedekre vissza­menő tapasztalatok azt mutatják azonban, hogy még mindig az Ingatlan egyike azok­nak a befektetése­kn­ek, amelyek az érték­­állóság követelményének legjobban megfelel­nek. A nagy­ közönség eljt — szinte ösztön­­szerüleg..—■ megérzi és ezért fokozott bisa­­loryoma van ama biztosító intézetek iránt ^helyek nagy ingatlanvagyonnl rendelkez­nek. Hasomképpen igen nagymértékben meg­felel az ingatlanvagyon a díjtartalék elhelye­zés második követelményének, a kellő ka­­mat­ozásnak. Ma, amikor az I. kúriabeli inté­zetek betétek után 2%%—3­2 % kamatot fizetnek, amikor az értékpapírok kamato­zása is lefelé tendáló irányzatot mutat, bérházakba fektetett tőkék még mindig oly kamatozást hoznak, amely az egyéb befek­tetési étékek k­amatazalmát ellensúlyozni képes. Téves az a beállítás is, mintha a biztosító társaságok, visszaélve a Felügyelő Hatóság isti Mys&p Szombat, 1939 április 1 türelmével, tetszés szerint értékelhetnék in­gatlanaikat és ezáltal a közönség érdekeinek súlyos sérelmével díjtartalékaikban hiányok keletkezhetnek. A jogszabályok pontosan megszabják, hogy az életbiztosítási díjtarta­lék fedezetéül szolgáló ingatlan „nem szá­mítható magasabb értékben, mint amelyet a tiszta jövedelemnek az életbiztosítási díj­tartalék kiszámításából alapul vett kamatláb mellett való tőkésítése eredményez, m­. azonban a forgalmi érték az így kiszámított értéknél alacsonyabb, azt kell irányadónak venni”. A törvényes jogszbályok tehát két irányban is korlátozzák az Ingatlanok érté­kelését és a Felügyelő Hatóság szigorúan őrködik azon, hogy a biztosító társaságok ezeket a korlátozásokat betartsák. Az is sú­lyos ténybeli tévedés, hogy 1933 óta az érté­kelésbe senki sem szólt bele. A Felügyelő Hatóság az értékelést minden évben újólag ejti meg. Végül az az érv sem áll fenn, hogy a díj­tartalékoknak ingatlanokba való elhelyezése közgazdasági szempontból káros volna. A vállalatoknak bérházakba fektetett vagyona a gazdasági élet körforgásából nem vonódik el. A legtöbb esetben a vállalatok vagy ma­guk építkeznek (Gazdák: Madách-utca, Fon­­ciére, Margit-rakpart és Erzsébet-tér) vagy vállalkozó építésztől egy-egy ingatlan elké­szülte után vesznek új ingatlanokat (mint pl. Első Magyar: Pozsonyi-út, Endressz György-tér, Károly király-út, stb.) Ily tény­kedés mellett az építőipar- és a vele rokon­­szakmájú iparok változatlanul foglalkoztatva vannak, mert a vállalkozó a vételárat rende­sen újbóli építkezésekbe fekteti és így a kör­forgás igen is megvan. Maguk az illetékes kormánykörök is ezen a felfogáson vannak. Utalunk e tekintetben arra az akciókra, me­lyet 1936-ban az akkori iparü­gyi miniszter úr indított meg a biztosító vállalatoknál és nyugdíjpénztáraknál abban az irányban, hogy ezek az intézmények életbiztosítási díjtarta­lékaik és egyéb tartalékaik céljára rendelke­zésre álló összegeket —, éppen az építőipar, mint kulcs­ipar támogatása céljából új épít­kezésekbe fektessék be. Nagy érdeklődés mellett kezdte meg a zsidójavaslat tárgyalását a felsőház egyesített bizottsága Széleskörű érdeklődéstől kísérve ült ma dél­előtt össze a felsőházi közjogi, igazságügyi, pénzügyi, földművelésügyi és kulturális bizott­sága a zsidójavaslat tárgyalására. Az Esti Újság részletesen beszámolt tegnap azokról az előkészítő tanácskozásokról, amelyek napok óta folynak , amelyeknek eredményeként gróf Károlyi Gyula bejelentette felsőházi tagságáról való lemondását. A lemondás következtében Károlyi Gyula már nem is jelent meg a mai bizottsági ülésen. A felsőház egyesített bizottságának közel kétszáz tagja van, a széleskörű érdeklődésre jellemző, hogy több mint százötvenen meg is jelentek a mai bizottsági ülésen. Délelőtt tíz órára volt kitűzve a tanácskozás meg­kezdése s előzőleg egyesek részéről olyan kívánság is felmerült, hogy a bizottsági ta­nácskozást halasszák el. Már kilenc óra után megérkezett a felsőházba Glattfelder Gyula, Beöthy László, Prgly Emil, Juhász Andor, Ravasz László, Raffay Sán­dor, báró Radvánszky Albert, Balogh Jenő és a felső­ház elnöki fogadójában ültek össze tanács­kozásra. Negyed tíz óra után gróf Teleki Pál mi­niszterelnök is megérkezett. Kolozsváry Mi­hály felsőházi tag jelentkezett először a mi­niszterelnöknél, közölte vele, hogy a felső­házi tagok túlnyomó többsége az elhalasztás ellen van és kérte, hogy a bizottság ülését feltétlenül tartsák meg. Pár perccel később Berédi Jusztinián hercegprímás érkezett meg a felsőházba és gróf Teleki Pál miniszterel­nök az elnöki dolgozószobában mintegy ne­gyedórás megbeszélést folytatott a herceg­prímással. Ezután a miniszterelnök az elnöki fogadó­ban megbeszélést folytató felsőházi tagokhoz ment és velük kezdett megbeszélést, ami egé­szen féltizenegy óráig eltartott. Közben folytak a találgatások, de általáno­san kialakult az a vélemény, hogy a felsőház tagjainak túlnyomó többsége a zsidójavaslat változatlan szövegben való elfogadásának híve. Féltizenegy óra után befejeződött az­­'a megbeszélés, melyet gróf Teleki Pál minisz­terelnök az elnöki fogadóban a felsőház né­hány prominens tagjával folytatott, vala­mennyien bevonultak a bizottsági terembe és megkezdődött az ülés. Töreky Géza elnö­költ a bizottság ülésén és a kormány részé­ről a miniszterelnökön kívül Tasnády Nagy András igazságügyminiszter és Antal Istvánn igazságügyi államtitkár volt jelen. A javaslat előadójául Görgey László felső­házi tagot választották meg, aki nagy beszéd­ben ismertette és indokolta a törvényjavasla­tot. A jelek szerint a felsőház bizottsága a ja­vaslat tárgyalását szombaton befejezi, a plé­­numban azonban a nagyhétre való tekintet­tel, már csak húsvét után kerülhet tárgya­lásra sor. !■■■■■■■! Levetette magát az emeletről a Városi Színház gazdasági intézője Péntekre virradó éjszaka egy óra tájban az Erzsébet­ körút 27. számú ház egyik lakója, Baracs István 56 éves ny. MÁV intéző a Városi Színház gazdasági Intézője feltűnően izgatott állapotban lépett be a kapun. A házfelügyelő megkérdezte lakójától, hogy mi a baja. Baracs csak annyit felelt, hogy az utóbbi időben idegzete felmondta a szolgálatot és nincs már kedve semmihez sem. A házfelügyelő bement lakásába és pár perccel később tompa zuhanásra lett figyelmes. Kisietett az udvarra és a kövezeten vérző fejjel eszméletlen állapotban találta az 56 esztendős Baracs Istvánt, aki felment a harmadik emeletre és onnan levetette magát az udvarra. A házfel­ügyelő rendőrért szaladt és azonnal érte­sítették a mentőket. A mentők rövidesen ki is érkeztek, azonban dolguk már nem akadt. Az öngyilkos Baracs nem hagyott hátra búcsúlevelet, de hozzátartozói idegösszeomlásával ma­gyarázzák végzetes tettét. Az ele­gánsan öltözködő, jó megjelenésű aggle­gény ismert alakja volt a pesti művész­­társaságoknak. Régebben a Király Szín­háznak volt gazdasági igazgatója, majd a Városi Színházban töltötte be ezt a pozí­ciót. Rajongásig szerette a pesti éjszakát és mindenütt megfordult, ahol színészek és művészemberek szoktak tartózkodni. A szó legszorosabb értelmében igazi bo­hém ember volt, aki csak az utóbbi időben panaszkodott. Anyagi gondjai is voltak, azonkívül betegeskedett. Ezek az okok ke­serítették el azután annyira, hogy öngyil­kosságot követett el. Budapest székesfővárosiII. kerületének elöljárója. 's 9048/5—1037. szám. Hejd­kvonat A Kihágás^Tanács Bal­oghff K­ál­min-T buda­­pest­t VIIL.­^Barosamfca 103.£ laMst, Jnant a Magy. Tey­pa, rW felelős üzemvezetőjét i f^ytoijipltQtt #tf­jr/fojljalomb*­­hozataláért' az IXB95.­­évi Avt t.-c. 1.­­-a alapján 2$0 pepgtf p^zbüntetésrel, behajtha­tatlanság esetei* tt rjipi elzárással büntette, valamint a felpiMult/30 P 80­0 fillér eljárási díj megfizetésbe­n, kötelezte és­­elrendelte a jogerős ítélet ügyabel­ közzétételét. Budapest,18 39. március 23-án. IV. ker. elöljáró.

Next