Esti Ujság, 1939. április (4. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-01 / 75. szám
miniszterelnök a hétfői alsóházi vita során természetesen nem tehet majd határozott nyilakozatot. Úgy tudják, hogy Bonnet külügyminiszter Beck lengyel külügyminisztert küszöbönálló londoni utazásával kapcsolatban meghívta, látogasson el Párisba. A lengyel külügyminiszter hír szerint elvben elfogadta francia kollégájának meghívását, de más időpontra, mint londoni látogatása. Úgy látszik, hogy a látogatás időpontját még nem állapították meg. Párisban bizakodnak a garanciaszerződés létrejöttében Paris, március 31. Auni d’Orsay környezetében bizonyosra veszik, hogy létrejön a kölcsönös kötelezettségvállalási egyezmény Anglia, Franciaország, Lengyelország és Románia között. A francia Külügyi Hivatalhoz közelálló körökben azt hiszik, hogy a végleges megállapodások erre vonatkozóan Beck lengyel külügyminiszter londoni megbeszélései során jönnek majd létre. Párisban megerősítették azokat a londoni híreket, hogy Beck lengyel külügyminiszter hazatérőben Londonból Varsóba Parisban megszakítja útját. A francia kormány már egy hónappal ezelőtt meghívta a lengyel külügyminisztert, aki, úgy látszik, hosszabb vonakodás után most mégis elhatározta magát a párisi útra. Lukasziewicz párisi lengyel nagykövet meglehetősen határozott formában megcáfolta azokat a londoni híreket, amelyek szerint az angol kormány a varsói angol nagykövet útján a francia kormánnyal egyetértésben a lengyel kormánynak javaslatot tett volna a lengyel korridorra vonatkozó garanciavállalás ügyében. Ezek a hírek úgy szóltak, hogy a kötelezettségvállalás támadás esetére a korridorra is kiterjed, ellenben Danzingra nem. A nagykövet kijelentette, hogy a híreket ebben a formában nem tartja valószínűnek. Az angol és francia kormányra tartozik, — mondotta a nagykövet — hogy javaslataikat végleges formában öntsék. London, március 31. Lázas politikai és diplomáciai tevékenység folyt csütörtökön Londonban a késő éjszakai órákig. Sir Thomas Inskip domíniumügyi miniszter magához kérette a domíniumok londoni főbiztosait és tájékoztatta őket a kormány legújabb terveiről és intézkedéseiről. A főbiztosok számjelkábeltáviratokban jelentették kormányaiknak a miniszter közléseit. A külügyi hivatal látogatói közt volt Kaczinski lengyel és Corbin francia nagykövet. Greenwood, a munkáspárti ellenzék vezére, csütörtökön három ízben kereste fel Chamberlain miniszterelnököt. A kabinet külügyi albizottsága az éjszakai órákban tanácskozásra ült össze az alsóház miniszterelnöki szobájában. A munkáspárt végrehajtó bizottsága váratlan rendkívüli tanácskozásra ült össze. Chamberlain miniszterelnök és lord Halifax külügyminiszter azt az utasítást adták, hogy az érkező fontosabb táviratokat az éjszaka bármely percében azonnal közöljék velük. A külügyi hivatal bizonyos tisztviselői egész éjszaka készenlétben, álltak. Helyesen járnak el a biztosítók, ha díjtartalékok egy részét ingatlanokba fektetik A Biztosító Intézetek Országos Szövetségétől kaptuk az alábbi sorokat: Bélas Béla képviselő úr a képviselőház március 22-én tartott ülésén interpellációt terjesztett a pénzügyminiszter úr elé „a biztosító magánvállalatok életbiztosítási díjtartalékának aggályos kihelyezési módjai tárgyában", interpellációjában a biztosító magánvállalatok díjtartalékainak ingatlanokba való elhelyezését sok szempontból aggályosnak tartja, így többek közöttt azért, mert a biztosító vállalatok a saját ingatlanukba elhelyezhető díjtartaléknak jogszabályokban megállapított 10%-os arányát „sokszorosan túllépték és ezzel bizonyos lehetőséget biztosítottak a maguk számára abban az irányban, hogy bérházingatlanaik felértékelésével fiktív díjtartalékfedezetet mutassanak ki”. Ebben a kérdésben az igazság az, hogy a biztosító vállalatok nem törvényellenesen lépték át azt a 10%-os határt, amelyet a 100/ 1923. M. E. sz. rendelet 13. §-ának 9. pontja az ingatlanelhelyezésekre nézve előír. Az említett törvényhely ugyanis a Felügyelő Hatóságnak kifejezetten jogot ad ama, hogy a 10%-os korlátozást indokolt esetekben tágíthassa és önként értetődik, hogy a biztosító társaságok mindenkor csak a Felügyelő Hatóság jóváhagyásával lépték túl a 10%-os keretet. Hogy a 10%-os korlát e tágításának indokoltsága tényleg fennforgott, ezt nem nehéz belátni. A díjtartalékelhelyezéseknél három követelményt kell szem előtt tartani: az értékállandóság, a kellő kamatozás és a liquiditás kérdését. Ha valutánk örvendetes módon meg is tartotta belső vásárló erejét, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az 1931. évet követő gazdasági világválság alatt az értékpapírok árfolyamában igen jelentékeny áresések következtek be. Ezek a körülmények a kellő gondosság mellett arra késztettek minden lelkiismeretes és gondos vállalati vezetőt, hogy a díjtartaléknak megfelelő részét ingatlanokba helyezze el, vagyis oly befektetési értékekbe, melyek a világháború kataklizmájában is nagyjában értékállóknak bizonyultak. A magyar életbiztosítási intézménynek épp az volt legnagyobb szerencsétlensége, hogy a K. T. nem engedte meg a biztosító társaságoknak, hogy az életbiztosítási díjtartalékot csak részben is ingatlanokba fektessék. Egészen más eredménye lett volna a koronabiztosítások valorizációjának, ha szabad lett volna a magyar társaságoknak, hogy az életdíjtartalékot legalább részben ingatlanokba helyezzék el. Ékes bizonyítéka ennek az a körülmény, hogy Németországban, ahol ily törvényes tilalom nem áll fenn, a biztosító társaságok 20—25%-os valorizációs kvótát voltak képesek fizetni, szemben a mi szegényes 5%-os valorizációnkkal. Százszázalékos biztonságot és értékállóságot nyújtó befektetések a mai forrongó gazdasági életben nincsenek, évtizedekre visszamenő tapasztalatok azt mutatják azonban, hogy még mindig az Ingatlan egyike azoknak a befektetéseknek, amelyek az értékállóság követelményének legjobban megfelelnek. A nagy közönség eljt — szinte ösztönszerüleg..—■ megérzi és ezért fokozott bisaloryoma van ama biztosító intézetek iránt ^helyek nagy ingatlanvagyonnl rendelkeznek. Hasomképpen igen nagymértékben megfelel az ingatlanvagyon a díjtartalék elhelyezés második követelményének, a kellő kamatozásnak. Ma, amikor az I. kúriabeli intézetek betétek után 2%%—32 % kamatot fizetnek, amikor az értékpapírok kamatozása is lefelé tendáló irányzatot mutat, bérházakba fektetett tőkék még mindig oly kamatozást hoznak, amely az egyéb befektetési étékek kamatazalmát ellensúlyozni képes. Téves az a beállítás is, mintha a biztosító társaságok, visszaélve a Felügyelő Hatóság isti Mys&p Szombat, 1939 április 1 türelmével, tetszés szerint értékelhetnék ingatlanaikat és ezáltal a közönség érdekeinek súlyos sérelmével díjtartalékaikban hiányok keletkezhetnek. A jogszabályok pontosan megszabják, hogy az életbiztosítási díjtartalék fedezetéül szolgáló ingatlan „nem számítható magasabb értékben, mint amelyet a tiszta jövedelemnek az életbiztosítási díjtartalék kiszámításából alapul vett kamatláb mellett való tőkésítése eredményez, m. azonban a forgalmi érték az így kiszámított értéknél alacsonyabb, azt kell irányadónak venni”. A törvényes jogszbályok tehát két irányban is korlátozzák az Ingatlanok értékelését és a Felügyelő Hatóság szigorúan őrködik azon, hogy a biztosító társaságok ezeket a korlátozásokat betartsák. Az is súlyos ténybeli tévedés, hogy 1933 óta az értékelésbe senki sem szólt bele. A Felügyelő Hatóság az értékelést minden évben újólag ejti meg. Végül az az érv sem áll fenn, hogy a díjtartalékoknak ingatlanokba való elhelyezése közgazdasági szempontból káros volna. A vállalatoknak bérházakba fektetett vagyona a gazdasági élet körforgásából nem vonódik el. A legtöbb esetben a vállalatok vagy maguk építkeznek (Gazdák: Madách-utca, Fonciére, Margit-rakpart és Erzsébet-tér) vagy vállalkozó építésztől egy-egy ingatlan elkészülte után vesznek új ingatlanokat (mint pl. Első Magyar: Pozsonyi-út, Endressz György-tér, Károly király-út, stb.) Ily ténykedés mellett az építőipar- és a vele rokonszakmájú iparok változatlanul foglalkoztatva vannak, mert a vállalkozó a vételárat rendesen újbóli építkezésekbe fekteti és így a körforgás igen is megvan. Maguk az illetékes kormánykörök is ezen a felfogáson vannak. Utalunk e tekintetben arra az akciókra, melyet 1936-ban az akkori iparügyi miniszter úr indított meg a biztosító vállalatoknál és nyugdíjpénztáraknál abban az irányban, hogy ezek az intézmények életbiztosítási díjtartalékaik és egyéb tartalékaik céljára rendelkezésre álló összegeket —, éppen az építőipar, mint kulcsipar támogatása céljából új építkezésekbe fektessék be. Nagy érdeklődés mellett kezdte meg a zsidójavaslat tárgyalását a felsőház egyesített bizottsága Széleskörű érdeklődéstől kísérve ült ma délelőtt össze a felsőházi közjogi, igazságügyi, pénzügyi, földművelésügyi és kulturális bizottsága a zsidójavaslat tárgyalására. Az Esti Újság részletesen beszámolt tegnap azokról az előkészítő tanácskozásokról, amelyek napok óta folynak , amelyeknek eredményeként gróf Károlyi Gyula bejelentette felsőházi tagságáról való lemondását. A lemondás következtében Károlyi Gyula már nem is jelent meg a mai bizottsági ülésen. A felsőház egyesített bizottságának közel kétszáz tagja van, a széleskörű érdeklődésre jellemző, hogy több mint százötvenen meg is jelentek a mai bizottsági ülésen. Délelőtt tíz órára volt kitűzve a tanácskozás megkezdése s előzőleg egyesek részéről olyan kívánság is felmerült, hogy a bizottsági tanácskozást halasszák el. Már kilenc óra után megérkezett a felsőházba Glattfelder Gyula, Beöthy László, Prgly Emil, Juhász Andor, Ravasz László, Raffay Sándor, báró Radvánszky Albert, Balogh Jenő és a felsőház elnöki fogadójában ültek össze tanácskozásra. Negyed tíz óra után gróf Teleki Pál miniszterelnök is megérkezett. Kolozsváry Mihály felsőházi tag jelentkezett először a miniszterelnöknél, közölte vele, hogy a felsőházi tagok túlnyomó többsége az elhalasztás ellen van és kérte, hogy a bizottság ülését feltétlenül tartsák meg. Pár perccel később Berédi Jusztinián hercegprímás érkezett meg a felsőházba és gróf Teleki Pál miniszterelnök az elnöki dolgozószobában mintegy negyedórás megbeszélést folytatott a hercegprímással. Ezután a miniszterelnök az elnöki fogadóban megbeszélést folytató felsőházi tagokhoz ment és velük kezdett megbeszélést, ami egészen féltizenegy óráig eltartott. Közben folytak a találgatások, de általánosan kialakult az a vélemény, hogy a felsőház tagjainak túlnyomó többsége a zsidójavaslat változatlan szövegben való elfogadásának híve. Féltizenegy óra után befejeződött az'a megbeszélés, melyet gróf Teleki Pál miniszterelnök az elnöki fogadóban a felsőház néhány prominens tagjával folytatott, valamennyien bevonultak a bizottsági terembe és megkezdődött az ülés. Töreky Géza elnökölt a bizottság ülésén és a kormány részéről a miniszterelnökön kívül Tasnády Nagy András igazságügyminiszter és Antal Istvánn igazságügyi államtitkár volt jelen. A javaslat előadójául Görgey László felsőházi tagot választották meg, aki nagy beszédben ismertette és indokolta a törvényjavaslatot. A jelek szerint a felsőház bizottsága a javaslat tárgyalását szombaton befejezi, a plénumban azonban a nagyhétre való tekintettel, már csak húsvét után kerülhet tárgyalásra sor. !■■■■■■■! Levetette magát az emeletről a Városi Színház gazdasági intézője Péntekre virradó éjszaka egy óra tájban az Erzsébet körút 27. számú ház egyik lakója, Baracs István 56 éves ny. MÁV intéző a Városi Színház gazdasági Intézője feltűnően izgatott állapotban lépett be a kapun. A házfelügyelő megkérdezte lakójától, hogy mi a baja. Baracs csak annyit felelt, hogy az utóbbi időben idegzete felmondta a szolgálatot és nincs már kedve semmihez sem. A házfelügyelő bement lakásába és pár perccel később tompa zuhanásra lett figyelmes. Kisietett az udvarra és a kövezeten vérző fejjel eszméletlen állapotban találta az 56 esztendős Baracs Istvánt, aki felment a harmadik emeletre és onnan levetette magát az udvarra. A házfelügyelő rendőrért szaladt és azonnal értesítették a mentőket. A mentők rövidesen ki is érkeztek, azonban dolguk már nem akadt. Az öngyilkos Baracs nem hagyott hátra búcsúlevelet, de hozzátartozói idegösszeomlásával magyarázzák végzetes tettét. Az elegánsan öltözködő, jó megjelenésű agglegény ismert alakja volt a pesti művésztársaságoknak. Régebben a Király Színháznak volt gazdasági igazgatója, majd a Városi Színházban töltötte be ezt a pozíciót. Rajongásig szerette a pesti éjszakát és mindenütt megfordult, ahol színészek és művészemberek szoktak tartózkodni. A szó legszorosabb értelmében igazi bohém ember volt, aki csak az utóbbi időben panaszkodott. Anyagi gondjai is voltak, azonkívül betegeskedett. Ezek az okok keserítették el azután annyira, hogy öngyilkosságot követett el. Budapest székesfővárosiII. kerületének elöljárója. 's 9048/5—1037. szám. Hejdkvonat A Kihágás^Tanács Baloghff Kálmin-T budapestt VIIL.^Barosamfca 103.£ laMst, Jnant a Magy. Teypa, rW felelős üzemvezetőjét i f^ytoijipltQtt #tfjr/fojljalomb*hozataláért' az IXB95.évi Avt t.-c. 1.-a alapján 2$0 pepgtf p^zbüntetésrel, behajthatatlanság esetei* tt rjipi elzárással büntette, valamint a felpiMult/30 P 800 fillér eljárási díj megfizetésben, kötelezte éselrendelte a jogerős ítélet ügyabel közzétételét. Budapest,18 39. március 23-án. IV. ker. elöljáró.