Esti Ujság, 1941. május (6. évfolyam, 99-124. szám)
1941-05-31 / 124. szám
SZOMBAT, 1941. MÁJUS 31. isi Uf * A STRÉBEREK FAJTÁIRÓL JEGYZETEK KÖZÉLETÜNK FURCSASÁGAIRÓL Írta: makrai János Utolsó cikkemben a stréberségről, mint általános emberi jelenségről elmélkedtem, de nem részleteztem annak hazai vonatkozásait. Márpedig mi a strébert saját környezetünkben látjuk és élvezzük. Itt forgolódik a magyar nap alatt, amely fűnek-fának és virágnak, állatnak és embernek egyaránt egyéni színeket kölcsönöz. A magyar közéletben tevékenykedik, amely sajátos és eredeti, egyetlen más európai népével sem összehasonlítható. A magyar stréber így más, mint a külföldi, bár nagyjában ugyanaz a lelkiség lakik benne. Az alapkülönbség elsősorban abban található, hogy a magyar társadalom karrierszemlélete más, mint általában a nyugati népeké. A stréber azért stréber, hogy karriert csináljon, a karrier viszont más az egyes népek szemében, az egyes társadalmi osztályok vágyában és gondolatvilágában, sőt az emberek egyéni természete szerint is. A magyar társadalom általános karrierszemlélete keleti származásunk következménye. A németek, franciák és angolok — függetlenül a politikai rendszerektől és azok hatásaitól — az emberi előrehaladást elsősorban abban látják, hogy az egyén az iparban vagy a kereskedelemben, a szellemi munkás pedig a maga tudományában, művészetében eredetit és jelentőset alkosson. Ezzel szemben Magyarországon az „úr“ fogalma annyira öszszeszövődött a hatalom birtoklásának és gyakorlásának lényegével, hogy társadalmunk igazi karriernek ma is elsősorban azt tekinti, ha valaki eljut oda, hogy saját környezetében embertársai fölött uralkodhatik. A karrier csúcspontját mi, magyarok, a hatalomban látjuk s miután a hatalmat a közélet hadszínterein lehet részben vagy egészben megkaparintani, a magyar stréber elsősorban a közéletet lepi el. A politikában, a közigazgatásban és a köztisztviselői státusban aránylag is sokkal több a stréber minálunk, mint az elvont tudományos, vagy művészi pályákon. S mivel minden országnak olyan stréberei vannak, amilyeneket megérdemel, ezért mondhatjuk magunkénak a közéleti strébert, egyik legszebb specialitásunkat. * Ha a strébereket osztályozni akarjuk, elsősorban a foglalkozási és szakmabeli eltéréseket kell figyelembe vennünk. Vannak általános, vagy korlátlan és ezzel szemben vannak szakstréberek. Az előbbiek minden műfajban dolgoznak, szuverénül válogatják meg törtetésük terepeit. A szakstréber ráakaszkodik egy-egy problémára, amelyet a sors egyszer közelébe hozott s aztán haláláig azzal akar érvényesülni, abból akar megélni. A közéleti és tudományos strébert szépen egészíti ki a társadalmi stréber, aki környezetét azzal boszszantja, hogy állandóan ki akar törni belőle. Felsőbb régiókba vágyik, kaszinói tagságra pályázik, új és új előkelőbb rétegeket ostromol. Ide számít a külföldiekkel való kapcsolatok határtalan imádata a békeidőkben, az idegen diplomaták világába való befurakodás s annak a társadalmi klikknek a kialakítása, amely Budapest divatos és előkelő helyeit éveken keresztül megszállva tartotta. Előkelő közhivatalokban, ahol a magasrangúakkal való érintkezés gyakori és általános dolog, fölfedezhetjük az öltözködő stréber típusát, akivel a gentleman-like viselkedésben senki sem veheti fel a versenyt s ezért az illető karriert csinál. Ahány foglalkozási ág, ahány élethivatás, ahány hivatal, annyiféle stréber fordul elő környezetünkben. Nem is lehet mind felsorolni őket. Sokkal érdekesebb és emberi szempontból tanulságosabb a strébereknek jellem szerint való felosztása. Stréberünk, követve az, emberi,természet»,hilban a következő fajtákra oszlanak: Leggyakoribb jelenség a tapadó stréber. Ismérve, hogy karrierjét nem saját magára építi, hanem valamely nagy ember szolgálatába szegődik s azzal akar előremenni. A szellemi életben, de a közhivatali, vagy politikai pályán is többnyire úgy jelentkezik, mint: tanítvány. Fölbukkan az ismeretlenségből, megtalálja a Nagy Embert és erővelhatalommal ellenállhatatlanul tanítványává lesz. Aztán rendszerint nem a tudományt, a hivatalt, vagy a politikát tanulmányozza, amelyet a Nagy Ember képvisel, hanem magát a Nagy Embert, annak jellembeli sajátságait, apró hibáit, hiúságait és azokba kapaszkodik. Mindenre ő tud a leghamarabb felelni, ő nevet legnagyobbakat a Nagy Ember élcein, adminisztrálja a Nagy Embert és nélkülözhetetlenné teszi magát. Csak idő kérdése, hogy a Nagy Ember már mozogni se tudjon nélküle, s ha ez az állapot bekövetkezett, a stréber megtalálta érvényesülését. Köz- és magánhivatalokban egyaránt mindenütt van személyes szolgálat, mert a hivatásokat emberek gyakorolják. A stréber a személyes szolgálatot túlfejleszti a hivatali határokon. A stréber titkár már nemcsak a kegyelmes urat szolgálja, hanem a kegyelmes asszony bevásárlásainál is segédkezik, a karriert tehát ott kezdi, mint a patriarkális korban a cipészinas, aki a mesterség elsajátításához a gyermekdajkálásnál startolt. A tapadó stréber állandóan figyelmezteti a Nagy Embert saját értékére s közli, hogy mások ezt az értéket mennyire lebecsülik. Harcokat folytat más Nagy Emberek ugyancsak tapadó strébereivel és tanítványaival és lelkesen számol be a győzelmekről. A Nagy Ember végül teljesen a tapadó stréber hatalmába esik s csak úgy tud tőle megszabadulni, ha kinevezteti vagy megválasztatja valaminek, amivel stréber célját elérte. Külön típust képviselnek a közönséges emberhez leereszkedő, elragadóan kedves modorú, úgynevezett elsodró stréberek. Trükkjük, hogy mindenkinek azt mutatják, milyen rendkívüli, eléggé nem értékelhető barátsággal viseltetnek a hétköznapi halandó iránt s robusztus egyéniségükkel valósággal magukkal ragadják az embert. Az elsodró stréber hangos csatakiáltással ugrik fel íróasztalától, ha a szobájába lépsz. Kézfogásáról külön tanulmányt lehetne írni. Vállon és háton vereget, megropogtatja csontjaidat, mélyen és hoszszan a szemedbe néz, szinte epedően és szenvedélyesen s aztán hatalmába vesz. A találkozás pillanatában az a fölemelő érzésed támad, hogy egyenlővé lettél vele. Belesodort az életébe s visz magával, mint kutya a tollseprűt. Minden bajod, panaszod — semmiség számára. Mindent meg lehet oldani, mindent meg lehet csinálni, mindent el lehet intézni. — Fel a fejjel, öregem, — mondja — majd én ... Ilyesmin csak nem fogunk fennakadni... Tevékenységét rendszerint alacsonyabbrendűekkel fejti ki, de — miután mindenkit alacsonyabbrendűnek tart — mindig van, akit magához emeljen. Ugyanez a jellem rendszerint fölötteseivel szemben: tapadó stréber. Nagyúri volta, alaptermészetes intelligenciája azonban világosan előírja, hogy csak kevés emberhez érdemes tapadni, viszont népszerű dolog nyomorult embertársainkat magunkhoz emelni. Az elsodró stréber elintézi adósságaidat, kigyógyít betegségedből, állást szerez, visszaadja optimizmusodat , és aztán elejt. A legközelebbi találkozásnál már csak röviden és kimérten közli, hogy semmi se sikerült, ujja hegyét nyújtja kézfogásul s azonnal másik ügyfélhez fordul. Miután ügyes-bajos dolgunkban nem volt sikere s lényünkben nincs fantázia, stréberünk most már más áldozatot sodor magával. * Állandó, örök faj: a közvetítő stréber. Ellentétek kiegyenlítésére specializálja magát s egész életében összeköttetéseket épít. Tevékenységének bázisa, hogy mindenkivel jó viszonyban legyen, s adandó alkalommal ezt az állapotot ellentétek kiküszöbölésére vagy egymástól távol élő felek összehozására használja. Végtelenül bízik rábeszélőképességében és életfelfogásának eredeti szempontjaiban, a világot pedig akkora szintézisben látja, hogy abban minden részletkérdés eltörpül. — Nézd, kérlek, én jóba vagyok az új államtitkárral — mondja bizalmasan — és én el tudnám intézni, hogy közelebb hozzalak titeket egymáshoz ... Embereket egyik pártból a másikba csábít, haragosokat kiengesztel, tüzet vízzel egyesít. Megért minden álláspontot és minden ellenkezőt is s a kettő között nem lát különbséget. Mindig Rád gondol magányában s amikor terveit elmondja, gyakran hozzáteszi: „Én most csak hangosan gondolkozom”, vagy ilyeneket: „Buta dolog, hogy jó magyar emberek nem tudnak összetartani“. A közvetítő stréber megmér bennünket, fölbecsüli elménket, munkaerőnket, vagyonunkat, befolyásunkat, hogy szállíthasson, hogy eladjon, mint egy árut, vagy kicsontozhasson. Cikk vagyunk a szemében s ő meg akar gazdagodni rajtunk. Azt hiszi, ha embertársaink valamely hatalomnak el akarják adni magukat, ehhez közvetítőre van szükségük. A stréberi rend szép példánya a zajtalanul hálót szövögető pók-stréber, aki hosszútávon dolgozik. Otthon, magányában, zajtalanul szövögeti a hálót. Kortársairól adatokat gyűjt, dolgozószobájában „dossziékat” tart s mindenkiről mindent tud, de tudását csak adott pillanatban tárja a világ elé. Öt évre előre kitervezi, hogy ebben, vagy amabban a társaságban elnök lesz s szívós munkával behálózza a fontos embereket. Stréber voltát titokban tartja, de adott pillanatban mindig elárulja magát. Szabadkozva foglalja el az állást, amelyre érdemtelennek mondja magát s mint terhet hurcolja magával, noha elpusztulna, ha a pozíciót nem kapta volna meg. Látszólag ehhez az osztályhoz tartozik, de a valóságban élesen különbözik a póktól a strébernek az a fajtája, amely két-három évenként egyszer jelentkezik s úgy merül föl a habokból, mint a csillogószemű ember a keserűpálinka plakátján. Fejét feldugja, ajánlatot tesz a nemzet megmentésére és aztán ismét lebukik a tenger színe alá. Ismét tespedésbe zuhan s évekig nem háborgat senkit. Ilyen embernél a stréberség csak időleges jelenség. Betegsége nem krónikus, hanem csupán heveny rohamai vannak s ezért az illető nem is valódi stréber. Rendszerint nem viszi sokra, s egész életében boldogtalan, mert nem tud választani az életműfajok között. A rohamok ideje alatt veszedelmes, egyébként csendes, jóakaratú és megbízható ember. De nem valódi stréber. Mert a stréberség állandó életfunkció, amelyet nem lehet és nem szabad terméketlen szünetekkel megzavarni. 5 Kik adnak autogramot a könyvnapon a Stádium könyvsátrában? A június 4-én kezdődő könyvnapon a Stádium, mint tavaly, az idén is a Nemzeti Színház sarkán állítja fel könyvsátorát. A Stádium kiadványai iránt városszerte nagy az érdeklődés s a kiadóvállalat a vásárlóközönségnek a könyvnapok alkalmával azzal a kedves meglepetéssel szolgál, hogy írói a három napon kézjegyükkel látják el a könyvújdonságokat. A magyar írók szünejava a Stádium könyvessátrában dedikálja műveit. Megjelennek a sátorban többek közt Bibó Lajos, Thury Lajos, Gyallay Domokos, Szilárd János, Papp Jenő, Megyery Ella, Kárász József, Dövényi Nagy Lajos, Orbók Attila, Medveczky Bella, M. Katona Ilona, Nagy Méda, Szombathy Viktor, D. Kenese Erzsébet, Széfeddin Sefket bey, Kárpáthyné Nagy Róza, Endrődy Béla, akiknek a könyvei a Stádium kiadásában jelentek meg. Ott lesznek továbbá Dékány András, Ignácz Rózsa, Terescsényi György, Nyirő József és mások. HALHATATLAN ÍRÓINK ARCKÉPCSARNOKA LEGIDŐSZERŰBB IR A BALKÁN MAGYARJAIRÓL JAR ÍRÓNŐ SZÉP REGÉNYE 1941 XdkpmtfCdta’kithm .$'406 AZ IFJÚSÁG KEDVENCE: A MODERN HÁRY JÁNOS pa&éa kacskaringé:: kalandjai pLáza fÚavt?. 4.90 XáagynapLáadiitzkábéi&aa5M