Esti Ujság, 1941. május (6. évfolyam, 99-124. szám)

1941-05-31 / 124. szám

SZOMBAT, 1941. MÁJUS 31. isi­ Uf * A STRÉBEREK FAJTÁIRÓL JEGYZETEK KÖZÉLETÜNK FURCSASÁGAIRÓL Írta: makrai János Utolsó cikkemben a stréberségről, mint általános emberi jelenségről elmél­kedtem, de nem részleteztem annak ha­zai vonatkozásait. Márpedig mi a stré­bert saját környezetünkben látjuk és élvezzük. Itt forgolódik a magyar nap alatt, amely fűnek-fának és virágnak, állatnak és embernek egyaránt egyéni színeket kölcsönöz. A magyar közélet­ben tevékenykedik, amely sajátos és eredeti, egyetlen más európai népével sem összehasonlítható. A magyar stré­ber így más, mint a külföldi, bár nagy­jában ugyanaz a lelkiség lakik benne. Az alapkülönbség elsősorban abban ta­lálható, hogy a magyar társadalom kar­rierszemlélete más, mint általában a nyugati népeké. A stréber azért stréber, hogy karriert csináljon, a karrier vi­szont más az egyes népek szemében, az egyes társadalmi osztályok vágyában és gondolatvilágában, sőt az emberek egyéni természete szerint is. A magyar társadalom általános karrierszemlélete keleti származásunk következménye. A németek, franciák és angolok — függet­lenül a politikai rendszerektől és azok hatásaitól — az emberi előrehaladást elsősorban abban látják, hogy az egyén az iparban vagy a kereskedelemben, a szellemi munkás pedig a maga tudomá­nyában, művészetében eredetit és jelen­tőset alkosson. Ezzel szemben Magyar­­országon az „úr“ fogalma annyira ösz­­szeszövődött a hatalom birtoklásának és gyakorlásának lényegével, hogy társa­dalmunk igazi karriernek ma is elsősor­ban azt tekinti, ha valaki eljut oda, hogy saját környezetében embertársai fölött uralkodhatik. A karrier csúcspontját mi, magya­rok, a hatalomban látjuk s miután a hatalmat a közélet hadszínterein lehet részben vagy egészben megkaparintani, a magyar stréber elsősorban a közéletet lepi el. A politikában, a közigazgatás­ban és a köztisztviselői státusban aránylag is sokkal több a stréber mi­­nálunk, mint az elvont tudományos, vagy művészi pályákon. S mivel min­den országnak olyan stréberei vannak, amilyeneket megérdemel, ezért mond­hatjuk magunkénak a közéleti strébert, egyik legszebb specialitásunkat. * Ha a strébereket osztályozni akarjuk, elsősorban a foglalkozási és szakmabeli eltéréseket kell figyelembe vennünk. Vannak általános, vagy korlátlan és ez­zel szemben vannak szakstréberek. Az előbbiek minden műfajban dolgoznak, szuverénül válogatják meg törtetésük terepeit. A szakstréber ráakaszkodik egy-egy problémára, amelyet a sors egyszer közelébe hozott s aztán halá­láig azzal akar érvényesülni, abból akar megélni. A közéleti és tudományos stré­bert szépen egészíti ki a társadalmi stréber, aki környezetét azzal bosz­­szantja, hogy állandóan ki akar törni belőle. Felsőbb régiókba vágyik, kaszi­nói tagságra pályázik, új és új előkelőbb rétegeket ostromol. Ide számít a külföl­diekkel való kapcsolatok határtalan imádata a békeidőkben, az idegen diplo­maták világába való befurakodás s an­nak a társadalmi klikknek a kialakí­tása, amely Budapest divatos és előkelő helyeit éveken keresztül megszállva tartotta. Előkelő közhivatalokban, ahol a magasrangúakkal való érintkezés gyakori és általános dolog, fölfedezhet­jük az öltözködő stréber típusát, akivel a gentleman-like viselkedésben senki sem veheti fel a versenyt s ezért az illető karriert csinál. Ahány foglalko­zási ág, ahány élethivatás, ahány hiva­tal, annyiféle stréber fordul elő környe­zetünkben. Nem is lehet mind felsorolni őket. Sokkal érdekesebb és emberi szem­pontból tanulságosabb a strébereknek jellem szerint való felosztása. Strébe­rünk, követve az, emberi,természet»,h­il­ban a következő fajtákra oszlanak: Leggyakoribb jelenség a tapadó stré­ber. Ismérve, hogy karrierjét nem saját magára építi, hanem valamely nagy ember szolgálatába szegődik s azzal akar előremenni. A szellemi életben, de a közhivatali, vagy politikai pályán is többnyire úgy jelentkezik, mint: tanít­vány. Fölbukkan az ismeretlenségből, megtalálja a Nagy Embert és erővel­­hatalommal ellenállhatatlanul tanítvá­nyává lesz. Aztán rendszerint nem a tudományt, a hivatalt, vagy a politikát tanulmányozza, amelyet a Nagy Ember képvisel, hanem magát a Nagy Embert, annak jellembeli sajátságait, apró hi­báit, hiúságait és azokba kapaszkodik. Mindenre ő tud a leghamarabb felelni, ő nevet legnagyobbakat a Nagy Ember élcein, adminisztrálja a Nagy Embert és nélkülözhetetlenné teszi magát. Csak idő kérdése, hogy a Nagy Ember már mozogni se tudjon nélküle, s ha ez az állapot bekövetkezett, a stréber megta­lálta érvényesülését. Köz- és magánhi­vatalokban egyaránt mindenütt van sze­mélyes szolgálat, mert a hivatásokat emberek gyakorolják. A stréber a sze­mélyes szolgálatot túlfejleszti a hivatali határokon. A stréber titkár már nem­csak a kegyelmes urat szolgálja, hanem a kegyelmes asszony bevásárlásainál is segédkezik, a karriert tehát ott kezdi, mint a patriarkális korban a cipészinas, aki a mesterség elsajátításához a gyer­­mekdajkálásnál startolt. A tapadó­ stré­ber állandóan figyelmezteti a Nagy Em­bert saját értékére s közli, hogy mások ezt az értéket mennyire lebecsülik. Har­cokat folytat más Nagy Emberek ugyancsak tapadó strébereivel és tanít­ványaival és lelkesen számol be a győ­zelmekről. A Nagy Ember végül telje­sen a tapadó stréber hatalmába esik s csak úgy tud tőle megszabadulni, ha­­ kinevezteti vagy megválasztatja valami­nek, amivel stréber célját elérte.­­ Külön típust képviselnek a közönsé­ges emberhez leereszkedő, elragadóan kedves modorú, úgynevezett elsodró stréberek. Trükkjük, hogy mindenkinek azt mutatják, milyen rendkívüli, eléggé nem értékelhető barátsággal viseltet­nek a hétköznapi halandó iránt s ro­busztus egyéniségükkel valósággal ma­gukkal ragadják az embert. Az elsodró stréber hangos csatakiáltással ugrik fel íróasztalától, ha a szobájába lépsz. Kéz­fogásáról külön tanulmányt lehetne írni. Vállon és háton vereget, megro­pogtatja csontjaidat, mélyen és hosz­­szan a szemedbe néz, szinte epedően és szenvedélyesen s aztán­­ hatalmába vesz. A találkozás pillanatában az a föl­emelő érzésed támad, hogy egyenlővé lettél vele. Belesodort az életébe s visz magával, mint kutya a tollseprűt. Min­den bajod, panaszod — semmiség szá­mára. Mindent meg lehet oldani, min­dent meg lehet csinálni, mindent el le­het intézni. — Fel a fejjel, öregem, — mondja — majd én ... Ilyesmin csak nem fogunk fennakadni... Tevékenységét rendszerint alacso­ny­abbrendűekkel fejti ki, de — miután mindenkit alacsonyabbrendűnek tart — mindig van, akit magához emeljen. Ugyanez a jellem rendszerint fölöttesei­­vel szemben: tapadó stréber. Nagyúri volta, alaptermészete­s intelligenciája azonban világosan előírja, hogy csak kevés emberhez érdemes tapadni, vi­szont népszerű dolog nyomorult ember­társainkat magunkhoz emelni. Az el­sodró stréber elintézi adósságaidat, ki­gyógyít betegségedből, állást szerez, visszaadja optimizmusodat , és aztán elejt. A legközelebbi találkozásnál már csak röviden és kimérten közli, hogy semmi se sikerült, ujja hegyét nyújtja kézfogásul s azonnal másik ügyfélhez fordul. Miután ügyes-bajos dolgunkban nem volt sikere s lényünkben nincs fan­tázia, stréberünk most már más áldo­zatot sodor magával. * Állandó, örök faj: a közvetítő stréber. Ellentétek kiegyenlítésére specializálja magát s egész életében összeköttetése­ket épít.­ Tevékenységének bázisa, hogy mindenkivel jó viszonyban legyen, s adandó alkalommal ezt az állapotot el­lentétek kiküszöbölésére vagy egymás­tól távol élő felek összehozására hasz­nálja. Végtelenül bízik rábeszélőképes­ségében és életfelfogásának eredeti szempontjaiban, a világot pedig akkora szintézisben látja, hogy abban minden részletkérdés eltörpül. — Nézd, kérlek, én jóba vagyok az új államtitkárral — mondja bizalmasan — és én el tudnám intézni, hogy köze­lebb hozzalak titeket egymáshoz ... Embereket egyik pártból a másikba csábít, haragosokat kiengesztel, tüzet vízzel egyesít. Megért minden álláspon­tot és minden ellenkezőt is s a kettő között nem lát különbséget. Mindig Rád gondol magányában s amikor terveit elmondja, gyakran hozzáteszi: „Én most csak hangosan gondolkozom”, vagy ilyeneket: „Buta dolog, hogy jó magyar emberek nem tudnak összetar­tani“. A közvetítő stréber megmér ben­nünket, fölbecsüli elménket, munka­erőnket, vagyonunkat, befolyásunkat, hogy szállíthasson, hogy eladjon, mint egy árut, vagy kicsontozhasson. Cikk vagyunk a szemében s ő meg akar gaz­dagodni rajtunk. Azt hiszi, ha ember­társaink valamely hatalomnak el akar­ják adni magukat, ehhez közvetítőre van szükségük. A stréberi rend szép példánya a zajta­lanul hálót szövögető pók-stréber, aki hosszútávon dolgozik. Otthon, magá­nyában, zajtalanul szövögeti a hálót. Kortársairól adatokat gyűjt, dolgozó­­szobájában „dossziékat” tart s minden­kiről mindent tud, de tudását csak adott pillanatban tárja a világ elé. Öt évre előre kitervezi, hogy ebben, vagy amabban a társaságban elnök lesz s szí­vós munkával behálózza a fontos embe­reket. Stréber voltát titokban tartja, de adott pillanatban mindig elárulja magát. Szabadkozva foglalja el az ál­lást, amelyre érdemtelennek mondja magát s mint terhet hurcolja magával, noha elpusztulna, ha a pozíciót nem kapta volna meg. Látszólag ehhez az osztályhoz tarto­zik, de a valóságban élesen különbözik a póktól a strébernek az a fajtája, amely két-három évenként egyszer je­lentkezik s úgy merül föl a habokból, mint a csillogószemű ember a keserű­pálinka plakátján. Fejét feldugja, aján­latot tesz a nemzet megmentésére és aztán ismét lebukik a tenger színe alá. Ismét tespedésbe zuhan s évekig nem háborgat senkit. Ilyen embernél a stré­­berség csak időleges jelenség. Beteg­sége nem krónikus, hanem csupán he­veny rohamai vannak s ezért az illető nem is valódi stréber. Rendszerint nem viszi sokra, s egész életében boldogta­lan, mert nem tud választani az életmű­fajok között. A rohamok ideje alatt ve­szedelmes, egyébként csendes, jóaka­ratú és megbízható ember. De nem valódi stréber. Mert a stréberség állandó életfunkció, amelyet nem lehet és nem szabad ter­méketlen szünetekkel megzavarni. 5 Kik adnak autogramot a könyvnapon a Stádium könyvsátrában? A június 4-én kezdődő könyvnapon a Stádium, mint tavaly, az idén is a Nem­zeti Színház sarkán állítja fel könyvsáto­rát. A Stádium kiadványai iránt város­szerte nagy az érdeklődés s a kiadóvál­lalat a vásárlóközönségnek a könyvnapok alkalmával azzal a kedves meglepetéssel szolgál, hogy írói a három napon kéz­jegyükkel látják el a könyvújdonságokat. A magyar írók szünejava a Stádium könyvessátrában dedikálja műveit. Meg­jelennek a sátorban többek közt Bibó Lajos, Thury Lajos, Gyallay Domokos, Szilárd János, Papp Jenő, Megyery Ella, Kárász József, Dövényi Nagy Lajos, Or­­bók Attila, Medveczky Bella, M. Katona Ilona, Nagy Méda, Szombathy Viktor, D. Kenese Erzsébet, Széfeddin Sefket bey, Kárpáthyné Nagy Róza, Endrődy Béla, akiknek a könyvei a Stádium kiadásában jelentek meg. Ott lesznek továbbá Dékány András, Ignácz Rózsa, Terescsényi György, Nyirő József és mások. HALHATATLAN ÍRÓINK ARCKÉPCSARNOKA LEGIDŐSZERŰBB IR A BALKÁN MAGYARJAIRÓL JAR ÍRÓNŐ SZÉP REGÉNYE 1941 XdkpmtfCdta’kithm .$'406 AZ IFJÚSÁG KEDVENCE: A MODERN HÁRY JÁNOS pa&éa kacskaringé:: kalandjai pL­áza fÚavt?. 4.90 XáagynapLá­adiitzkábéi&aa5M

Next