Esti Ujság, 1941. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1941-09-01 / 199. szám

HÉTFŐ, 1941 SZEPTEMBER 1. tsU Ussáf SZÉCHENYI SZOBRÁT ÉS HÚSZ TELEPES HÁZAT AVATTAK VASÁRNAP BALATON­FÜREDEN Újabb öt halálos ítéletet hozott a párisi kü­lönbíróság Paris, szeptember 1. (Búd. Tud.) A párisi különbíróság újabb öt halálos ítéletet hozott, többnyire kémkedés miatt. A japán-amerikai megbeszélések „még nem jutottak el a tárgyalások WASHINGTON, szeptember 1. A japánokkal folyó megbeszélések tapogatódzó jellegűek és még nem érkeztek el a tárgyalások szakaszába — jelentette ki Hull külügyminiszter a szombati sajtó­­értekezleten az egyik újságíró kérdésére, aki a japán—amerikai megbeszélések ügyé­ben intézett kérdést a külügyminiszterhez. Hull kijelentése egyben válasz volt azokra a külföldi értesülésekre, amelyek szerint már bizonyos megegyezés jött létre a meg­beszéléseken, több lényeges kérdésben, amely mind a két államot közelről érinti. A Japánban és Mandzsukuóban székelő brit hatóságok körlevélben felszólították a Japánban és Mandzsukuóban élő brit állampolgárokat, hogy a lehető legrövidebb idő alatt hagyják el az országot. A kör­levél megemlékezik a legközelebbi behajó­zási lehetőségekről. A vasárnapi lapok kivétel nélkül vezető helyen magyarázzák Konoye herceg lépé­sének célját, s mivel e cikkek tartalma lényegében megegyező, minden valószínű­ség szerint sugalmazott cikkekről van szó. Az Asahi Shimbun hangsúlyozza, hogy a japán politika alapvető feladata a kínai ügyek japán érdekeknek megfelelő rende­zése és egy nagy ázsiai élettér kialakítása minden körülmények között biztosítandó. Fölösleges részletezni, hogy a háromha­talmi egyezmény megegyezik a császári diplomácia szellemével. A lap utal a három­hatalmi egyezmény megkötése alkalmával kiadott császári kiáltványra. Az USA és Japán viszonyára vonatkozólag az Asahi Shimbun azon véleményének ad kifejezést, hogy bár a kínai konfliktus kezdete óta Japán szándékosan nem idézett elő súrló­dást az Egyesült Államokkal, mégis az európai háború kitörése óta a két állam egymáshoz való viszonya igen kényessé vált. Nyilvánvaló, hogy az USA távolkeleti politikájában néhány, Japán számára ért­hetetlen mozzanat van. Másképpen nem lehetne megérteni, hogy az USA miért ne­hezíti meg Japán szent háborúját a kínai ügy végleges rendezése érdekében és más kérdésekben is miért zárkózik el oly mere­ven a Japánnal való együttműködéstől. Mivel Japán és az Egyesült Államok diplo­máciai viszonyában eddig zavar nem követ­kezett be, kívánatos és érthető Japánnak az a törekvése, hogy mindkét fél igyekez­zék egymás lehető informálásával a zavart­­keltő okokat megállapítani. Az Asahi fej­tegetését a japán néphez intézett buzdítással fejezi be s ebben felhívja a lakosságot a legteljesebb nemzeti egység szolgálására. Székrekedésnél és emésztési zavarok­­nál, valamint az ezekkel kapcsolatban fellépő vértódulásoknál, fejfi^dmiást és álmatlanságnál igyunk reggel im gyo­morra egy pohárr m éjsz­e t e 3 „Ferenc József“ kgsdíuvizet, rynt ennek hashajtó hatása^igen alapos^és fölötte kellemes. Kérdezze meg­­orvosát! Amerikai, rendszerint jólértesült körök véleménye szerint igen koraiak azok a hírek, amelyek szerint az Egyesült Államok és Japán között elvi egyetértés jött létre Az első Kkvben 80 mülla pengő értékű közmunkát végeztetért a főváros Szendy Károly polgármester ma hozta nyilvánosásgra a főváros idei első félévé­ről szóló jelentését. Bevezetőjében meg­emlékezik a polgármester a rendkívüli idők feladatairól és hangsúlyozza, hogy az adminisztráció a fokozott követelmények­nek úgy igyekezett eleget tenni, hogy irányító és gondoskodó tevékenységével a nemzet helytállását fokozza. Az egyes ügyosztályok működésével kapcsolatban közli a polgármester, hogy az év első felében 532 nagyobb épületre adtak ki építési engedélyt a városházán, míg a múlt év első felében csak 290 volt a na­gyobb épületekre kiadott építési engedély. A Beszkárt ötéves beruházási és újítási munkaterve gyorsított ütemben kerül végrehajtásra. A Beszkárt bevételei az első hat hónapban 5 és félmillió pengővel növekedtek és az autóbusz­üzemnél is közel félmillió pengővel nagyobb volt a bevétel. Részletesen ismerteti a polgármester az első félév közélelmezési helyzetét és azokat az intézkedéseket, amelyeket a fő­város a jelentkezett nehézségek elhárítá­sára tett. Hangsúlyozza, hogy a főváros zsírellátása terén a közeljövőben lényege­sebb zavaroktól nem kell tartani. A lakás­­építkezések során az első félévben 693 új lakás épült. A vasúti korlátozások és a háború miatt a külső idegenforgalom visszaesett, a belső idegenforgalom mé­retei azonban minden eddigi eredményt felülmúltak. A nagyüzemek közül a Gázműveknél szükségessé vált az óbudai gázgyár ki­bővítése, az Elektromosművek leküzdötték a szénellátási nehézségeket. Az ipari és kereskedelmi ügyosztály működésének ismertetése során kifejti a polgármester, hogy a Nemzetközi Vásár jelenlegi területét bővíteni kell, ismerteti a tűzifaellátás terén tett intézkedéseket, végül közli, hogy a főváros az év első felében 80,5 millió pengő értékű közmun­kát, illetve közszállítást adott vállalatba. Másfélmilliárd dollárt költött Amerika augusztusban fegyverkezésre Lisszabon, szept. 1. (NST) Az augusztus volt az első hónap, amely­ben az Egyesült Államok fegyverkezési kiadásai már az egymilliárd dollárt is meghaladták. Washingtoni jelentés sze­rint augusztus 1-től 27-ig az amerikai fegyverkezési kiadások 1,446,512.000 dol­lárra rúgtak. Jelentősen javult Laval és Déat állapota Táris, szeptember 1. (Német Távirati Iroda) A vasárnap reggel kiadott orvosi jelentés szerint Laval és Déat állapotában döntő javulás állt be. Laval nyugodtan töltötte az éjszakát és láza állandóan csökken. Úgy látszik, hogy a testében maradt golyó veszélytelen he­lyen betokozódik. Ami Deat állapotát illeti, az — a súlyos mű­tét után — a lehető legkedvezőbb. Az orvo­soknak az a nézete, hogy megmentették az életnek. Az orvosok különben Laval állapotá­ról is rendkívül derűlátóan nyilatkoztak va­sárnap reggel. (MTI) I Közös angol-szovjet szakszervezeti tanácsot létesítenek ^'o/Am/Jo Aió /vAómet, /VoAzmvnAjz/ AaA AwwAxc&Awlu//na* Aa/icóAmfoó MTmtfieAyeó ttzbAáettel 15. axem/. 1 wAetexAaóóAlt. '/TnAA^i/AújyJeAt/ve-Acwz/aA Ac^/i/eAel',j/Acu­zet/dlm/axe/bt. 2. An I / °j/áno­ó exfwíl-Aea&A-am/iMl. Pz., %-ixdéótet De/v -fó. dXt Stockholm, szept. 1. (NST.) Az angol szakszervezeti szövetség végre­hajtó­ bizottsága elhatározta, hogy a legkö­­­elebbi szakszervezeti kongressz­uson közös angol—szovjet szakszervezeti tanács léte­sítését javasolja. Ez a tanács, a tér szerint, felváltva ülésezne Angliában és a Szovjet­­lan.

Next