Esti Ujság, 1942. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-28 / 22. szám

Budapest, 1942 január 28. HETEDIK ÉVFOLYAM, 22. SZÁM. SZERKESZTŐ­SÉG. KIADÓHIVATAL, SZÍNHÁZJEGY- ÉSS UTA­ZÁSI IRODA. BUDAPEST, VIII.. JÓZSEF ÉRT. S. FOSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKK SZ.: 49,927. Szerda ARA FILLER ELŐFIZETÉSI ARA EG­Y HÓNAPRA 2 F 50 FILL. EGYES SZÁM ARA HÉTKÖZNAP 10 F. A SZER­KESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL. SZÍNHÁZJEGY- ÉS UTAZÁSI IRODA TELEFON­SZÁMA: •1—4*4—00. Tokiób­an azt hiszik, hogy Anglia a Csendes óceánról játssza. Élesen bírálták Churchill politikáját az alsóházban De Daléra tiltakozik az amerikai csapatok Északírországi partraszállása ellen A LEGUTÓBBI HADIJELENTÉSEK minden frontról a tengelyhatalmaik és a szövetségesek csapatainak előretöréséről számolnak be. Kirenaikában Rommel tá­bornok német-olasz csapatai tovább foly­tatják előretörésüket, a négynapos csa­tában megvert angol páncélosok és egyéb alakulatok még távolról sem tudták meg­állítani a váratlan offenzívát. Nyugaton német tengeralattjárók és más tengeri erők tovább folytatják sikeres tevékeny­ségüket: az északaamerikai és kanadai ten­gerparton újból tizenkét hajót süllyesz­tettek el, összesen 103.000 tonnatartalom­mal. A Távol-Keleten a japán csapatok mindenütt teljes lendülettel haladnak előre, feltarthatatlanul közeledve kitűzött céljaikhoz. CHURCHILL kedden elmondott alsó­házi beszédéről a mostani rendkívüli­ vi­szonyoknak megfelelően három egymást követő jelentésben számolt be a Német Távirati Iroda. Azokon a kijelentéseken kí­vül, amelyekről az Esti Újság tegnap megemlékezett már, Churchill hangoz­tatta, hogy maga vállalja a felelősséget a különböző hadszíntereken történtekért és nem hajlandó munkatársait ilyen ok­ból elejteni. Elismerte Churchill, hogy a Pearl Harbour ellen intézett japán táma­dás „egyelőre megbénította“ az Egyesült Államok csendesóceáni hadiflottáját, hoz­zátette azt is, hogy a japán tengeri fölény elég soká fog tartani és Japán valameny­­nyi ellenfelére súlyos, fájdalmas csapást mérhet, veszteségeket okozhat nekik. Churchill ennek ellenére bízik abban, hogy idővel megfordul a helyzet. A szingapúri csatát illetőleg Churchill kijelentette, hogy a brit erők a Szingapúrért folyó harcot az utolsó talpalatnyi földért is végigharcolják. Beszédét azzal zárta, hogy súlyos idők bekövetkezését várja, de bízik abban, hogy a végső, erőfeszítéssel sikerül m­ajd ezt az időt is átvészelni. Churchill beszédéből arra lehetne kö­vetkeztetni, hogy Anglia a végsőkig akarja védelmezni Szingapúrt, ezzel szem­ben igen sok jel arra vall, hogy ez a bejelentés csak politikai és stratégiai taktikai fogás, a valóságban már más ter­vek kerültek előtérbe. Kétségtelennek lát­szik, hogy a japán előretörés mindinkább Ausztrália ellen irányuló koncentrikus támadássá fejlődik ki. A japánok első­sorban támaszpontok elfoglalására törek­szenek. Az Új-Guineához tartozó sziget­világban új és új japán csapatok szállnak partra. Ma reggel már londoni jelentés közli, hogy nagy valószínűséggel számolni kell a Salamon-szigetek többségének el­vesztéséről. Holland-Indiát mind nagyobb arányú ja­pán légitámadások érik és kétségtelen, hogy ezen a területen is japán erők fog­nak megjelenni. Ausztráliát mindinkább japán támaszpontok gyűrűje zárja körül és Ausztrália lázas sietséggel készülődik a döntő harcra. Most már a negyvenöt­éven felüli férfiakat is katonai szolgálat­ra kötelezik, a tengerpartokon védőműve­ket építenek. Egyes kikötővárosokban, el­sősorban Port Darwinban, Ausztrália hadi­­kikötőjében szinte teljesen megszűnt a pol­gári élet, mindenhol csak katonai alaku­latokat és munkáscsoportokat látni, ame­lyek rögtönzött védelmi berendezkedése­ket építenek. Ausztrália természetesen a lehető legsúlyosabb körülmények között készülődik a védekezésre. Tengerpartja igen hosszú és senki sem láthatja előre, hogy a japánok a hosszú partvonalnak melyik pontján fogják megkísérelni a partraszállást. A fenyegető harcot Auszt­ráliának majdnem kizárólag saját erőivel kell megvívnia, komoly segítségre sem Anglia, sem Amerika részéről nem szá­míthat. A segítség, amely mégis érkezik, Auszt­ráliába, elsősorban azokból az ausztráliai csapatokból áll, amelyek eddig az angol vi­lágbirodalom különböző frontjain harcol­tak. A legújabb jelentések úgy szólnak, hogy Ausztrália fenyegetett helyzete kihat a világháború egyéb frontjaira, mindenek­előtt az északafrikai harcokra is. Olasz forrásból érkező jelentések arról számol­nak be, hogy az angol hadvezetőség kény­telen volt Líbiából az ott megvívott döntő jelentőségű harc idején csapatokat elvonni és Ausztrália irányában útnak indítani. Valószínű, hogy a három, Cunningham pa­rancsnoksága alatt harcoló ausztráliai csa­patokról van szó. AZ ÉSZAKÍRORSZÁGI PARTRASZÁL­LÁS ügye továbbra is a legélénkebben fog­lalkoztatja a világ közvéleményét. Berlin­ben és Rómában igen élesen kommentálják ezt a lépést és rámutatnak arra, hogy az Írország elleni akciót már Washingtonban megbeszélték Roosevelt és Churchill ta­nácskozásai alkalmával. Az angol sajtó a partraszállással kapcsolatban újabb támadó hadjáratot indít Írország ellen és támasz­pontok átengedését követeli. Ezzel szemben De Valera­ir miniszterelnök tiltakozik az amerikai partraszállás ellen és nem haj­landó átengedni Angliának Cobb és Bere­­haren támaszpontokat, amelyeket az el­múlt világháború idején az angol-amerikai erők felhasználtak. AZ ÉSZAKAFRIKAI HÁBORÚ várat­lan fordulata mind nagyobb jelentőségű­nek bizonyul. Rommel tábornok csapatai tovább üldözik a megvert angol hadsere­get, amelynek páncélos alakulatait már a váratlan ellentámadás első óráiban legá­zolták. Churchill alsóházi beszédében már úgy nyilatkozott, hogy a kirenaikai csata nem jelent meghiúsult brit támadást, ha­nem jelenti Egyiptom védelmét és hogy ebből a szempontból kitűzött céljukat el is érték. Ugyancsak Churchill november végén elmondott beszédében azt hangoz­tatta, hogy a három Cunningham a brit birodalom új Waterlooját készíti elő. Azóta is minden londoni hivatalos jelen­tés líbiai támadásról szól, amelynek célja az olasz-német erők teljes megsemmisí­tése. Rommel tábornok váratlan támadása az angol offenzívát defenzívává alakította át és a három Cunninghamet megfosz­totta minden, igen nagy áldozatok árán megszerzett eredménytől. Anglia új védelmi központja az Indiai-óceánon­­ TOKIÓ, január 28. (NST) A Tokio Nishi-Nishi nagy figyelmet kel­tett vezércikkében azt írja, hogy Anglia már feladta a sikeres ellenállás reményét a Csendes-óceán délnyugati részében és mindenekelőtt Szingapúrnál. A lap véle­ménye szerint Anglia védelmi központját az Indiai-óceánra helyezi át és a jövőben a Melbourne—Fokváros—Colombo három­szögre akarja felépíteni védelmi rendsze­rét. Ezzel egyidejűleg a Csungking szá­mára szánt utánpótlás kirakodó kikötőjét Rangoonból Kalkuttába helyezik át. A ja­pán lap ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy gyorsított ütemben folyik a nagy szárazföldi út kiépítése, amelyet Anglia Irakon és Iránon át egész Indián keresz­tül szándékozik vezetni. Ez az út, amely­nek keleti része már elkészült, közvetle­nül Irán megszállása után nyugati szaka­szán is épülni kezdett és az útépítést nagy sietséggel folytatják. Reménye kétségtelenül azt gondolja, hogy Roosevelt jobban tette volna, ha a ren­delkezésre álló katonáit Szingapúrba, vagy legalábbis Ausztráliába küldte volna, ahol emberre és ágyukra van szükség. Roosevelt azonban inkább az írországi arcvonalat vette elő, mint az indo­­malájit vagy az ausztráliait. Churchillnek talán északamerikai kato­nákra volt és van szüksége, hogy meg­védje klikkjét a lakosság esetleges rossz hangulatától, vagy pedig e katonáknak az Egyesül Államokba vándorló angol plutokraták vagyonát kell kísérniök, ha az angol birodalom helyzete rosszabbra fordul. (MTI) AMSTERDAM, január 28. (Német Távirati Iroda) A brit hírszolgálat jelenti Dublinből. De Valera kedden este közzétett nyilat­kozatban tiltakozott északamerikai csapa­tok Észak-Írországba érkezése ellen és megállapította, hogy sem a brit, sem az északamerikai kormány ebben az ügyben nem tanácskozott az ő kormányával (MTI) „Az északírországi partraszállás az Írország ellen irányuló amerikai támadás első lépése“ Róma, január 28. A Stefáni-iroda írja: Az északamerikai csapatok első partra­szállását Észak-Írországban valószínűleg kihasználja az angolszász propaganda, mert érdekében áll, hogy elterelje a fi­gyelmet az Afrikában és Kelet-Ázsiában történtekről. A valóságban ez az északírországi partraszállás az első lépés az Írország ellen irányuló északamerikai támadás­hoz, amelyet Churchill és Roosevelt a washingtoni megbeszélések alkalmával előre kigondolt és eltervezett. A partraszállás ezenkívül Anglia törté­nelmi hanyatlásának újabb bizonyítéka. Angliának ugyanis szüksége van idegen csapatokra, hogy megvédje szigetét. A „Splendid Isolation“ már csak emlék s Anglia a lejtőn oly gyorsasággal csúszik lefelé, ahogyan azt legelkeseredettebb el­lensége sem gondolta volna. Az északír­­országi partraszállással kapcsolatban és figyelembe véve azt, hogy Szingapúr két­ségbeesett helyzetben van, a világ közve­

Next