Esti Ujság, 1942. március (7. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-26 / 69. szám
CSÜTÖRTÖK, 1942 MÁRCIUS 26. Közel 400 millió pengős hitellel támogatja a hitelszövetkezeti hálózat a magyar gazdasági életet Az OKH kongresszusa és közgyűlése Ezernél több hitelszövetkezeti leküldött, valamint a gazdasági és közélet számos kiválóságának jelenlétében folyt le a Pesti Vigadó termében az Országos Központi Hitelszövetkezet hitelszövetkezeteinek idei kongresszusa, valamint az intézet évi rendes közgyűlése. A kongresszus és közgyűlés közönsége nagy örömmel és megnyugással értesült, hogy az OKH, valamint az egész hitelszövetkezeti hálózat az elmúlt év nehéz gazdasági viszonyai és a rendkívüli helyzet ellenére jelentős mértékben erősödött. Örvendetes gyarapodást hozott elsősorban a Délvidék egy részének visszatérése, ahol számos olyan hitelszövetkezet működött, amelyeket még az OKH szervezett, de készséggel jelentették be csatlakozásukat a jugoszláv impérium alatt keletkezett hitelszövetkezetek is. Az OKH kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek száma az elmúlt esztendőben 1386-ról 1464-re, a hitelszövetkezetekbe tömörült családok száma pedig 666.000-ről 731.000-re emelkedett. Ez a fejlődés a hitelszövetkezeti gondolat megerősödését mutatja, aminek legnagyobb bizonyítéka, hogy a történelmi Magyarországon 1917 végén a hitelszövetkezeti családok száma csak 635.000 volt. Nagyarányú tőkeemelkedés Nagyarányú emelkedést mutat a hitelszövetkezetek saját tőkéje, amely 7 és félmillió pengővel 72 millió pengőre, a takarékbetétállomány, amely 88 millió pengőről 118 millió pengőre és végül a hitelszövetkezetek által kihelyezett kölcsönök összege, amely egy év alatt 314 millió pengőről 356,4 millió pengőre nőtt. Tekintetbe véve azt, hogy az OKH közgyűlésén előterjesztett mérleg adatai szerint a központ üzletrésztőkéje 22,6 millió, nyílt tartalékai pedig több mint 5 millió pengőt tesznek ki, az egész hitelszövetkezeti hálózat saját tőkéje immár megközelíti a 100 millió pengőt. Ezek a számadatok fényes bizonyítékai annak, hogy a hitelszövetkezeti hálózat elsősorban saját erőiből, de a központ hathatós támogatásával is az elmúlt nehéz gazdasági esztendőben maradéktalanul és nagyon eredményesen teljesíti kötelességét s az ország kisembereit, főleg a falu földmíves polgárságát a jogos hiteligények kielégítése terén minden rendelkezésre álló eszközzel támogatta. Külön említést érdemel az OKH kötelékében működő hitelszövetkezetek gabonaértékesítő tevékenysége, amely már az ország 550 községére terjed ki és az 1940/41. gazdasági évben,358.060 terményt forgalmazott 34 millió pengő értékben. Földbirtokpolitikai szempontból igen nagy jelentőségűek az OKH földbérlő hitelszövetkezetei, amelyeknek száma az 1941. év végén 95 volt, 129 földbérlő szakcsoporttal, 64.000 kat. hold bérelt területtel és 15.000 bérlő taggal. Különleges hivatást teljesítenek az OKH által irányított földmunkás vállalkozó szövetkezetek. A központilag végzett munkák vállalati összege 3 millió pengő volt a múlt évben, a foglalkoztatott munkások száma 215.000, a munkanapok száma 250.000, a munkások összkeresete pedig 2.500.000 pengő volt. mulatságot szerez önnek. HANS MOSER kacagtató bohózata, a legvidámabb BAVARIA—BUDAPEST - film! MA PREMIER! Corvin mm Schandl Károly előadása A hitelszövetkezetek kongreszszusát Beöthy László, az OKH elnöke nyitotta meg, majd Schandl Károly dr. titkos tanácsos, az OKH alelnök-vezérigazgatója tartotta meg nagy érdeklődéssel várt előadását „A pénzügyi helyzet és a hitelszövetkezetek” címen, örömmel üdvözölte Bácska és Muraköz visszatért hitelszövetkezeteit, majd hangsúlyozta, hogy Széchenyi eszméit követve a hitelszövetkezetek a mostani rendkívül súlyos helyzetben nemcsak a polgárság takarékosságát és hitelszükségleteinek kielégítését szolgálják, hanem a gazdasági és pénzügyi élet útvesztőjében megbízható vezetői is a kisembereknek. Az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét vizsgálva megállapította, hogy gazdasági erősödésünk több irányban kétségtelen. Az oszág területe örvendetesen gyampodott s gazdasági önellátásunk is majdnem tökéletes lett. Ezúttal nem kell tartanunk a pénzomlás veszélyétől, már csak azért sem, mert a kormány gondoskodik arról, hogy a spekuláció a piacon, a kerkedelmi forgalomban és a tőzsdén ne kövessen el betöréseket. A kilszövetkezeti takarékbetétek 30 mlió pengős emelkedése a legszebb bizonyítéka annak, hogy az ország lakosságának bizalma a hitelszövetkezetek iránt jelentős mértékben megerősödött s kétségtelen, hogy a hitelszövetkezeti hálózat a magyar pénzügyi és gazdasági rend egyik legerősebb pillére. A hitelszövetkezetek a rendkívüli időkben sem szüntették be a hitelfolyósításokat s a központ is szívesen engedélyez a termelés fejlesztésére a rendes hitelkereteken kívül nagyon olcsó középlejáratú kötelezvénykölcsönöket. Ezután a kongresszus közönségének lelkes helyeslése mellett ismertette a múlt évi fejlődés figyelemreméltó adatait, majd határozati javaslatot terjesztett a kongresszus elé, amelyben kimondotta, hogy az OKH kötelékébe tömörült hitelszövetkezeti hálózat gazdasági és erkölcsi erejét felajánlja a bolsevizmus ellen küzdő nemzet céljaira. A nagy tapssal fogadott előadás után báró Schell Péter, Kassa főisofmúja, a Kassai Ipari Hitelszövetkezet elnöke tartott előadást a hitelszövetkezetek időszerű feladatairól. Kiemelte, hogy a hitelszövetkezetekre igen fontos feladatok várnak a milliárdos mezőgazdaságfejlesztő programban. Az időszerű feladatok közül kiemelte a szövetkezeti gabonatárházak minél nagyobb számban való létesítését, a tenyészállat kölcsönök kiterjesztését, a hitelszövetkezetek bekapcsolását a területgyarapító és talajjavító akciókkal kapcsolatos hitelveletekben . Az OKH közgyűlése Az előadásokhoz Mikó Gábor, a Tiszatúli Körzeti Hitelszövetkezet ügyv. igazgatója, Felföldy László, a Pallók—Bánrévei Tak.és Hitelszövekezet igazgatója, dr. Sebestyén Mihály, a Szolnoki Hitelszövetkeet igazgatója, Árpássy János, a Zentai Hitelszövetkezet ügy- Trvezetje és Németh. László esperesi plébáns, a Szentendrei Hitelezővetkezt elnökei szólottak hozzá. Ezután a kongresszus letárgyaltaae az OKH által kezelt különböző alapos jelentéseit, majd kongresstvai titkárrá megválasztotta Wasla Gusztáv OKH igazgatót. ,A kongresszus után Beöthy Zászló elnök megnyitotta az OKHretyif közgyűlését, amely letárgyalt az igazgatóság jelentését és az 1941. évi zárszámadásokat s jóváhagyta az Ejo.166.89 pengő tiszta nyereségre vonatkozó igazgatósági előterjesztést. Majd Krúdy Ferenc, Putnoky Móric, Szomjas Lajos, int. dr. Darányi Béla 63 vitéz Patacsy Dénes igazgatósági tagok megbízatását újabb három évre meghosszabbította, a felügyelőbizottság új tagjaiul dr. Pataky Károly min. osztályfőnököt és dr. Herkély Tibor min. tanácsost megválasztotta s Farkas Béla és Szabó Sándor felügyelőbizottsági tagok mandátumát meghosszabbította. A nagy érdeklődés mellett lezajlott kongresszus és közgyűlés után a résztvevők a Pesti Vígadó termeiben közös ebére gyűltek össze. Hítszáz halottja van Paris légibombázásának A angol vazali számbán PARIS, március 25. (Stefani) dalin közli a március 3-i bombázás áldozatainak hussan megállapított pontost. A brit támadás s600 ember vesztette életét, 1500-an sebesültek meg s 150 ház omlott be. A brit bombázás által okozott károkat a lap hét milliárd frankra becsüli, beleszámítva ebbe az összegbe az áldozatok családjainak adandó életjáradékot is. Díszebéd Délben a helyőrség tisztikara a kormányzóhelyettes úr tiszteletére díszebédet adott, amelyre hivatalosak voltak az egyházi és polgári vezető személyiségek is. A díszebéden vitéz szentsimoni Lakatos Géza altábornagy pohárköszöntőt mondott a kormányzó úr őfőméltóságára és a kormányzóhelyettes úr őfőméltóságára. Amikor a kormányzóhelyettes eltávozott az ebédről, a megjelentek hosszasan és lelkesen ünnepelték. A repülőtéren a kormányzóhelyettes a Himnusz hangjai közben ellépett a repülőakadémia növendékeinek díszszázada előtt. A repülőgép 15 óra 10 perckor az ütegek díszlövései közben emelkedett a levegőbe és Budapest felé vette irányát. 5 Kassa, március 26. (Magyar Távirati Iroda) Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén fényes keretek között avatták fel a Kassán állomásozó honvédalakulatoknak adományozott öt csapatzászlót. A kormányzó urat vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes képviselte, akinek magas közjogi méltóságában ez volt első kassai látogatása. A város lakossága örömmel és lelkesedéssel készült a magas látogatásra. A repülőtéren a Repülő Akadémia növendékeiből alakított díszszázad állt sorfalat és tíz órára már összegyülekeztek a fogadáson résztvevő előkelőségek. Megkoszorúzza a fejedelem sírját A kományzóhelyettes repülőgépe 10 óra 20 perckor érkezett meg a város fölé, egy kört írt le, majd simán leszállt a repülőtér szélén. Amikor kiszállt a gépből, a zenekar a Himnuszt játszotta és az ütegek 33 díszlövést adtak le. Az üdvözlések után a kormányzóhelyettes kíséretével és a a fogadására megjelent előkelőségekkel a Honvédek Útján a lakosság tomboló éljenzésétől kísérve a Dómhoz hajtatott. Itt fogadta a hadosztályparancsnok és a honvéddíszszázad parancsnokának jelentkezését, majd dr. Pohl Sándor polgármester üdvözölte néhány meleg szóval a város közönsége nevében. A dóm kapujában dr. Madarász István megyéspüspök, Tost Barna prelátus, a dóm plébánosa és a székeskáptalan tagjai fogadták a kormányzóhelyettest, aki ezután lement a kriptába és hatalmas babérkoszorút helyezett a Nagyságos Fejedelem sírjára. A koszorú szalagján ez a felírás olvasható: „Horthy István kormányzóhelyettes — a Nagyságos Fejedelemnek.“ „Ezzel, vagy ezen“ A kegyeletes aktus után a kormányzóhelyettes kíséretével együtt gépkocsiba szállt és a Főutcán felsorakozott lakosság szűnni nem akaró lelkes éljenzése közben az ünnepség színhelyére hajtatott. A hadtestparancsnokság előtti Báthory István-téren a Himnusz hangjai közben fogadta nemes testhalt Jordán János ezredesnek, a kivonult csapatok parancsnokának jelentkezését, majd elfoglalta helyét a díszemelvényen. Pohl Sándor polgármester beszéd kíséretében átadta a Kassa város közönsége által adományozott három csapatzászlót és kürtöt. A zászlók átvétele után a kormányzóhelyettes a Kormányzó úr őfőméltósága által a szovjetoroszországi harcokban résztvett légvédelmi tüzérosztálynak, gépvontatású könnyű tüzérosztálynak és felderítő zászlóaljnak adományozott szalagokkal feldíszítette a zászlókat. A szalagokon ez a felírás áll: „Vitéz nagybányai Horthy Miklós — Ezzel vagy ezen!“* Miután a zászlóanyák feldíszítették szalagjaikkal a zászlókat, Ákos István római katolikus és Vikár Ödön protestáns tábori lelkész mondott avatóbeszédet. Ezután Jordán János ezredes, a kivonult csapatok parancsnoka megköszönte az adományozott zászlókat. Büszkék vagyunk rá — mondotta —, hogy zászlóinkat Kassa, az ősi kuruc város és a vörössipkások fellegvárának közönsége, valamint Abaúj-Torna vármegye közönsége adományozta. Vitéz Horthy István kormányzóhelyettes jelenlétében felavatták a kassai honvédalakulatoknak adományozott öt csapatzászlót és kürtöt