Esti Ujság, 1943. január (8. évfolyam, 1-24. szám)

1943-01-02 / 1. szám

Budapet 1943 Január 2 HYOLCADIK ÉVFOLYAM. L SZÁM. SZERKESZTŐ­SÉG, KIADÓHIVATAL, SZÍNHÁZJEGY- *9 UTA­ZÁSI IRODA. BUDAPEST. VIII.. JÓZSEF-KRT. *. POSTATAKAHÉKPÍNZTARI CSEKK SZ.* *9 MJ. SZOMBAT ELŐFIZETÉSI ÁRA EGY HÓNAPRA S P M FILL. EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP II F. A SZER­KESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL, SZÍNHÁZJEGY- ÉS UTAZÁSI IRODA TELEFONSZÁÁ­MA: *1—144—92. Ara fillér A Dontól délre és a Velikije Luki melletti támaszpontért makacs páncélos csata folyik Zuhand harci és csatarepülőgépek avatkoztak be a Sztálingrád környékén folyó harcokba Német páncélvadászok több bolsevista dandár egész harckocsi-állományát elpusztították az északafrikai utánpótló hajózást szakadatlanul támadják a német tengeralattjárók és légierők Libliában Élénkülő harcitevékenységet hozott a meglavult időjárás A HARCOK 1942 utolsó nap­ján s a ránk köszöntött új eszten­dőben is változatlan erővel és szívóssággal folytak. A nagy küzdelmek éve ágyúdörgés és re­pülőgépek bombáinak robbanása közben búcsúzott s a keleti fron­ton 1943 első napjának esemé­nyei előrevetették árnyékát a leg­közelebbi jövő megpróbáló, sú­lyos harcainak. Az évforduló al­kalmából az angolszász propa­ganda elárasztotta a világot vi­gasztaló különjelentésekkel, állí­tólagos sikerekről, de ezeket a kényszeredetten optimista híre­ket nyugodtan oda utalhatjuk, ahová a háború negyven hónapja alatt oly sűrűn kiadott diadalmi jelentések kerültek: — a vágy­álmok birodalmába. A keleti arcvonalra ráborult, hirtelen megszigorodott tél a bolsevista offenzívát majdnem mindenütt lefékezte, s a front különböző szakaszairól érkező hírek azt mutatják, hogy egye­lőre csupán a Dontól délre foly­nak nagyobb arányú harcok. A német véderőfőparancsnokság azt mondja erről a küzdelemről, hogy páncélos erők mérkőzése alakult ki, amelybe igen hatáso­san avatkoznak be a védelem részéről a zuhanóbombázók, harci- és csatarepülők. Ezekben a harcokban, amelyek már a ■hóviharok és húsz—harmicfokos fagyok jegyében állnak, mutat­kozik meg eredménye annak a kemény munkában töltött nyár­nak, amely alatt a német had­­vezetőség a tavalyi, szokatla­nul mostoha tél tapasztalatai alapján, átalakította harci esz­­k­öseit, s egész sor olyan új fegyvert is konstruáltatott, amelyek a különleges viszonyok között jól használhatók. Az egész német hadiipar eről­tet­ett, tempóban gyártotta az újfajta motorokat, amelyek nem bénulnak meg az orosz tél hide­gében sem, s a német vegyészek olyan preparáló anyagokat kí­sérleteztek ki a laboratóriumok­ban, amelyek nagymértékben fagyállóvá teszik a régi harci­eszközöket is. A lószerszámoktól és a fegyverek szíjazatától kezdve mindenre gondoltak, nem is szólva arról, hogy magukat a katonákat is ellátták mindennel, amire a volgai télben szükségük lehet. A gigászi arányú felké­szülés okolja meg azt az opti­mizmust is, amely Hitler vezér -és kancellár, a német haderő legfőbb parancsnokának újévi kiáltványából sugárzik. ..Bár­milyen nehéz is részleteiben ez a harc — mondja a keleti front katonáihoz fordulva —, s a siker mérlege bármily sűrűn hajlik látszólag ellenségeink oldalára, a végén, ezt tudjátok, befejezésül a német győzelem áll. Mert a német haza ebben az évben a korábbiaknál is több új fegyvert kovácsolt. Hosszú évek munkájának előkészülete kezd hatalmas ütemben kibontakozni, hogy benneteket katonáim, nem­csak jobb, hanem több fegyver­rel ,és lőszerrel tudjon ellátni. A harcterületek fölött a légi- s fegyvernem köteékei változatla-­­­nul fölényben­ vannak, s elsősor-­­­ban ez az oka, hogy azok a pán­célos támadások, amelyeket a bolsevisták a legutóbbi két nap alatt, kivált a Dontól délre meg­kíséreltek, úgyszólván kezdeti szakaszukban összeomlottak már. • A szovjet légierő csak igen s lanyhán avatkozik bele az ilyen I harcokba, úgy látszik, a bolsevista­­ hadvezetőség kímélni, tartogatni alkarja a rendelkezésre álló re­pülőparkot, amely nem lehet túl­ságosan erős, hiszen mostanában már az amerikai és angol szál­lítmányok alaposan meggyérül­­tek. A hazai gyártmányok viszont annyira hátrányban vannak a né­met gépekkel szemben, hogy minden esetben alulmaradnak a küzdelemben, mint azt a legutób­bi jelentésekben is olvashatjuk. Egy tizenöt — főként Stormo­­wik-gyártmányú — gépből álló kötelék próbálta fedezni az egyik páncélos támadást, a tizenöt gép közül azonban húúsz perc alatt ti­zenkettő elpusztult a német va­dászok gépfegyvertüzében. A TÖBBI ARCVONALRÓL a legutóbbi két nap alatt se érke­zett olyan jelentés, amely na­gyobb eseményekről számolna be. Afrikában ugyan az időjárás megváltozott, de javulása eddig mindössze a légierők kölcsönö­sen fokozott tevékenységére volt hatással, a szárazföldi harcok nem élénkültek meg. Rommel utóvédeinek nem ad sok gondot Montgomery, az angolok csupán arra vigyáznak, hogy a harci érintkezést fenn tudják tartani ezekkel az alakulatokkal, ame­lyek a robbantó- és aknarakó csoportok munkáját fedezik. Tuniszban továbbra is csen­des minden, mióta az angol és amerikai csapatok visszavonul­tak, mindössze járőrcsatározá­sok és felderítő vállalkozások vannak. Eisenhower nem tudja magát nagyobb szabású akcióra elhatározni, úgy látszik azért, mert a rendelkezésére álló hadi­anyagot kevésnek tartja egy offenzívához. A német légi haderő és külö­nösen a tengeralattjáró-flotta kuszálta össze az amerikai tá­bornok számításait, s az Észak- Afrika birtokáért folyó küzde­lemben a döntést, a jelek szerint, nem is szárazföldi harcok hoz­zák majd meg, hanem ez az óceá­non folyó mérkőzés, az angol­amerikai utánpótló-flotta ver­senyfutása a mindenütt ott lesel­kedő német búvárhajókkal. Az eddigi eredmények azt mu­tatják, hogy ebben a mérkőzés­ben a támadó marad fölül , hogy a tengeren nincs hatásos védeke­zés a torpedóvető csövekből ki­suhanó pusztulás ellen. A Főméltóságú Asszony felhívása a magyar társadalomhoz: Az áldozat és a kötelesség jogán hívok min­den igaz magyart újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világszerte tom­boló háború s hazánk immár második éve fegyve­res résztvevője, szenvedője, de minden megpróbál­tatás ellenére is a nemzet örökkévalóságában hívő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egy ideig polgári nyugalomban szem­lélhettünk, immár a mi életünkben is viharzik, kér­lelhetetlenül szedi áldozatait azok közül, akik ne­künk a legdrágábbak. Sok anya, velem együtt tudja, milyen súlyos az a kereszt, amelyet hordo­zunk, meglátogatott bennünket a Mindenható s mi mindnyájan egyek vagyunk a fájdalomban, mi érezzük legjobban, mi az, magyarnak lenni. Éppen ezért most, amikor arról van szó, hogy meggyógyítsuk a háború sebei közül azokat, ame­lyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jo­­gunk van kérni, sőt kérnünk kell! Meg szeretnénk érinteni a szíveket, egyenként szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kér­dést: Felelj! Megtetted-e te is a kö­telességedet a hazáért, enyhítetted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozó­jukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig "egyetlen ke­nyérkeresőjüket veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most odakünn harcolnak a mi biztonsá­gunkért és életünkért? Válaszoljon erre a kérdésre mindenki becsü­lete és lelkiismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán­ cselekedetekkel. Amikor ez év augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon mindenki tehetsége szerint téli holmit, messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallga­tásra talált. Most még többet, még ben­sőségesebben kérek: a hadba vonultak családjainak, az emberfeletti áldozattal harcolók itthonmaradottainak. Január 1. étől február 7-éig országszerte min-i­den eddiginél nagyobb arányú gyűjtést rendezünk a harctéren lévők itthonmaradottainak támogatá­sára. Ezúttal pénzt kérünk; a tehetősektől ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok ára­datát feltartóztatni, tehát anyagi erőink határáig kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer családja némán és zokszó nélkül, soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz napon­kint a magyar igazságnak, mert hozzátartozója mindnyájunk fennmaradásáért harcol vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit meg­acélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjá­nak gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harc­tól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gon­doskodik a harctéren lévők itthonmaradottairól. De ez még nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pen­gők tömege.­ Ez a gyűjtés több, mint jótékonykodás, több, mint emberi együttérzés megmutatása. Most lát­juk majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vegyünk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk ebben az országban. Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk leg­szebb ünnepévé! Adjatok, hogy a legtöbbet áldo­zók hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és melegebben ölelje et az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy­ az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk!

Next