Esti Ujság, 1944. július (9. évfolyam, 153-171. szám)

1944-07-10 / 153. szám

HÉTFŐ, 1944 JÚLIUS 10. m­l ■■■Il iin ....................................mm3 nyitja a német nép harci erejének és lelki készségének. Tudniillik meg­van a szervezet, amelynek révén az igazságos elveket át lehet ültetni a gyakorlatba. Azonban pusztán el­rendelni valamit és várni, hogy a szezerencse és az emberek jóakarata ezeknek a rendeleteknek a végrehaj­tását garantálja, gyakorlati gondol­­kodásra nem valló elképzelés. ,,Elhamarkodott intézkedésekkel­ nem lehet Magyar­­országot megváltani“ Nekünk tehát alapoznunk kell és szervezeteket kell teremtenünk arra, hogy a magyar társada­lom elosztó­ apparátusa megala­kuljon. Egyik legnehezebb feladatunk ép­pen az, hogy egy társadalmi átala­kulás közepette, amikor a gazda­sági életből egyszerre kiszakadt a magyarországi zsidóság, amikor azoknak helyére friss erőket kell­­beültetni, sőt amikor az Aladárok­­kal is küzdenünk kell, akkor szer­vezetet kell teremteni, új emberek új szervezetét a kereskedelemben, iparban és mezőgazdaságban egy­aránt, hogy meglegyen a magyar­­gazdasági életnek és ezen keresztül a magyar szociális életnek az a szervezettsége, amely a rendeletek­nek a végrehajtását gyakorlatilag is biztosítja.­­ Ez időbe kerül, bajtársak. Elhamarkodott intézkedések­kel, amelyek talán tessék-lássék ideiglenese­n hatással bírnak, de egy-két hét múlva visszá­jukra fordulnak, nem lehet Ma­gyarországot megváltani. Tehát ne legyetek igazságt­alant­, bajtársaim, türelmetlenségetekben. Egy pillanatig nem mondom, hogy haha,türelmet tanúsítsatok, legye­tek csak türelmetlenek és adjátok tovább ezt a türelmetlenséget, mert minden miniszternek is kell állan­dóan egy kis ösztönzés. Nekem is kell. Az emberi természet elfárad. Félistenek nem születnek minden bokorban. A zsidóprobléma megoldása Nagyon szükség van tehát arra, hogy ez a jogos elégedetlenség vagy türelmetlenség ösztönzés gyanánt érvényesüljön és az egész magyar hivatali apparátust állan­dóan mozgásban tartsa, sőt ennek mozgását lényegesen meggyorsítsa. De gondoljatok azután arra is, ami már megtörtént március 19-e óta. Célzok arra a nagy problémára, amelynek a megoldása legalább 60—70 százalékban valóra vált, a zsidókérdésre. Le­het, hogy sokan különböző véleményeket táplálnak ennek a megoldási módját illetően. Azt szeretném azonban a bajtársak, nektek megmondani, hogy ennek a problémának a megoldása rengeteg részletmunkát jelent, e részletek a minisztereknek, de különösen a végrehajtó apparátusnak, a végre­hajtó szerveztnek, a minisztériu­moknak, a hivataloknak a munká­ját hihetetlen mértékben igénybe veszik. Kérdezzétek például csak meg a pénzügyi közigazgatást, hogy milyen feladatok elé került a zsidó vagyonoknak a számbavétele so­rán. Hogy itt bajok is történhetnek, hogy tisztességtelen emberek köz­ben szabálytalanságokat követtek el, elkerülhetetlen, mert annyi zsandárunk, rendőrünk és pénz­ügyőrünk nincs, hogy százszázalé­kig mindenkit ellenőrizni lehetne. De ha már megvolna az a társa­dalmi szervezet, az az alaku­lat, amely ismeri az embereit és tudja, hogy kik azok a ti­­zenhárompróbás magyar fér­fiak és asszonyok, akiknek a kezéhez sohasem tapad egy fillér, akkor könnyű lett volna a zsidó vagyonnak a számba­vétele, összegyűjtése, sőt, merem állítani, szociális kérdések megoldására való hasznosítása.­­ Most minden törekvésünk oda­irányul, hogy ahol lehet, ezt a szer­vezetlenséget helyi rögtönzésekkel pótoljuk, vagy a hivatalos appará­tus megerősítésével oldjuk meg a problémákat, mert a célunk az, hogy a zsidó háztartások és zsidó üzletek készleteiből minden oda jusson, ahova jutnia kell, tehát elsősorban a bombakárosultak­nak, akik mindenüket elvesztették, má­sodsorban a hadisegélyezésre szo­rulóknak, azoknak, akik a családfő háborús távolléte következtében ne­héz helyzetben vannak, harmadszor mindazoknak a kisembereknek, kik saját hibájukon kívül nem tudnak boldogulni, pedig becsületesen dol­goztak és mindezen keresztül a ke­­ ­gyetlen mentségünk. Harc a végső győzelemig Vitéz Imrédy Béla és kísérete a Magyar Megújulás Pártja párt­­helyiségéből a pécsi városháza közgyűlési termébe ment, hogy részt vegyen a pécsi iparosok és kereskedők ülésén. Esztergár La­jos, Pécs város polgármestere kö­szöntötte a minisztert. Siptár La­jos vezérigazgató, a kiváló pénz­ügyi szaktekintélyt üdvözölte vitéz Imrédy Béla személyében. A két felszólalásra vitéz Imrédy Béla rövidebb beszédben válaszolt. A városházáról a miniszter kí­séretével együtt a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség pécsi törzsé­nek nagy táborozására ment, amely a belvárosi Katolikus Kör dísztermé­ben zajlott le. A bajtársak sorfala között a te­rembe lépő vitéz Imrédy Bélát lelkes ünneplés fogadta. A nagytábor résztvevői minde­nekelőtt egyperces néma felállással tisztelegtek a becsület mezején hősi halált haltak emlékének, majd dr. Mihályi István törzsvezető mondott megnyitó beszédet. Utána vitéz Imrédy Béla emelkedett szó­lásra. — Valamennyien, akik ezen a nagy táborozáson, amely egyúttal a pécsi törzs avatása, részt veszünk — mondotta Imrédy Béla — jól véssük emlékezetünkbe szövetségünk jel­mondatát, amely így szól: Győ­­zelem, vagy halál! Polgári fülekkel nem szívesen hallgatják ezt a megrendítően hangzó dilem­­mát, hogy győzelem, vagy halál kö­zött kell választanunk, pedig ez az igazság. Életünkre törnek. Magyar­oszág életére, a magyar nép életére és ezzel a törekvéssel szemben egyetlen mentségün­k van, harc a végső győzelemig. Megalkuvással, diplomatizálással, a probléma elől való elbújással nem lehet megoldani azokat a nagy kér­déseket, amelyek ezzel kapcsolato­san elénk merednek. Egy fegyveres összeesküvés, egy félelmetes hata­lom áll szemben mindazzal, ami szá­munkra szent, ami a magyarságot, régi keresztény európai kultúrát je­lenti. Megint Keletről tört ránk ez a rész, ezúttal felhatványozva a forradalom feszítő erejével. Ez akar leigázni bennünket. Borzalom elgon­dolni, hogy mi várna ránk, ha nem tudnák ezzel az erővel szemben he­lyünket megállni. Azoknak, akik idehaza kényelme­sen szeretnének kitérni a sorskér­dések helyes megoldása elől, szeret­ném elmondani, hogy mi, akik két világháborút megharcoltunk, láttuk a saját szemünkkel, mit jelent a pánszláv-zsidó bol­lsevizmus összeesküvése Európa ellen. Láttunk elhanyagolt falvakat, ame­lyek felől évtizedek ejti, hiányzik a gondoskodás. Láttunk hatalmas ki­terjedésű földeket, amelyeken a sza­mártövis között csak ott-ott ring egy-egy kalász. Láttunk gyártelepe­ket, ahol a legmodernebb gépek mellett nyomorúságos viskókban lakik a munkásság. Láttuk azokat az elesett embereket, akik lélekben alig győztek magukéhoz térni, mi- • alatt ott éltünk közöttük és akikből­­ két évtized alatt igyekeztek min- I­dent kiölni, amit mi léleknek neve- I zünk. Láttunk rongyokba burkolt­­ anyákat, amint gyermekeiket hoz­ták keresztvíz alá, láttuk szemeik­ben a vágyódást az emberségesebb élet felé. De a nagy nyomorúság mellett láttuk egyben az erőt is, amelyet ez a félelmetes revolució képvisel. Nincs más választásunk ezek­kel az erőkkel szemben, mint kiáltani a gátra és a pusztí­tásra törekvő áradattal szem­ben férfiasan megállni helyün­ket. Mindegy, hogy egyikünk vagy má­sikunk belepusztul. Mindegy még akár az is, ha százezerszámra arat a halál, a fontos csak az, amit szá­munkra Magyarország jelent: az, hogy megmentsük fajtánkat és or­szágunkat a jövőnek. (Hosszantartó lelkes éljenzés, helyeslés és taps.)­­ Katonáink odakint a fronton ebben a pillanatban is egyre foko­zódó hevességű harcban állanak, hogy a Lengyelországon keresztül Európa szíve felé haladó veszélyt elhárítsák. Harcok lesznek a Kárpátok lejtőjén és az Alduna vidé­kén is, de bárhogy alakuljon a katonai helyzet, a legfontosabb kérdés, ezt a háborút mindenáron megnyerni. (Hosszantartó, lelkes helyeslés.) resztény magyar gazdasági szociá­lis megerősödését szolgálták. — Ezen a téren rengeteg törté­nik és talán lesz egy kor, amely meg fogja állapítani, hogy 1944-ben Magyarországnak egyik legnagyobb problémája megoldódott és ez új irányt adott a magyar életnek. Azokon a helyeken, ahol a zsidó­— Bajtársaim! Legfontosabb fel­adatunk, mint kormányzatnak, hogy minden cselekedetünkkel a magyar egység és a magyar összetartozás gondo­latát ápoljuk. Minden elismerésem a magyar köztisztviselői és közalkalma­zotti karnak­­ság jó néhány hete nincs jelen, te­hát különösen a vidéken, tapasztal­ható, hogy a hangulat sokkal nyu­­godtabb, bizakodóbb, hogy a rém­hírek forrása elapadt, hogy a hisz­térikus találgatásoknak az ideje le­járt, hogy az emberek fegyelmezet­ten, rendben mennek a maguk mun­kája után. Ezek az emberek, férfiak, nők egy­aránt igen nehéz viszonyok között hallatlan munkateherrel a vállukon és — mondhatnám — anyagi igé­nyeikben egyáltalában ki nem elé­gítve dolgoznak s teljesítik köte­lességüket. Egy percig sem csodál­kozom azon, ha némelyikük néha elveszti a türelmét és a sok reá ne­hezedő gondnak a hatása alatt ta­lán nem olyan magatartást tanú­sít modorban a hozzáforduló ügy­féllel szemben, mint ahogy kellene. Ezt nekünk, akik mint publikum állunk szemben, el kell ismernünk és erre mentséget kell önmagunk­ban találnunk. Mégis arra kérem a köztisztviselői és közalkalmazotti kart, hogy minden egyéni nehézsé­get elfelejtve és dacolva a veszé­lyekkel, amelyek munkája közben reára várnak, a magyar testvériség gondolatát tartsák mindig szem előtt, áradjon belőlük a segítőkész­ség a magyar közösséggel szemben, mert ezzel lehet legjobban ápolni ilyen nehéz időkben az összetartás­nak és a testvériségnek az érzését. Legyünk több szeretettel és több türelemmel egymás iránt és a ma­gyar világ képe megváltozik. „Minden elismerésem a köztisztviselői karnak“ Isii l­isép „Az Aladár-rendelet nem marad papírosszabály'‘ — Másik nagyon fontos dolog, bajtársaim, hogy a nemzet fegyelmét meg tud­juk erősíteni. Mi mindig a rendnek és a fegye­lemnek a pártja voltunk és az kell, hogy maradjunk a jövőben is. Rend­re és fegyelemre van szükség, de tudnunk kell, hogy az a rend, amely nem a lelkieknek megbékítésén, nem a szociális érzeten alapszik, törékeny és a megpróbáltatásokat nem bírja ki A rend és a fegyelem csak belülről fakadhat, egy meg­elégedett népnek a lelkéből és ezt a megelégedést kell nekünk Ma­gyarországon megteremtenünk.­­ Tehát előre tovább — bajtár­saim — a szociális igazság útján! Legyetek erjesztői, kovászai az új magyar életnek és ne adjatok fel semmit elveinkből. Egyéni életetek­ben is legyetek példamutatók, vilá­gító fáklyák a többiek számára, legyetek a becsületnek, tisztes­ségnek, megközelíthetetlenség­nek élő mintaképei, így egyre több tisztelet, szeretet és megbecsülés fordul majd pártunk felé és megnövekedik erőnk, hatal­munk, cselekvési lehetőségünk. Mert, ha mögöttünk áll a becsületes magyar embereknek nagy serege, akkor szeretném tudni, hogy ki akarna szembe­helyezkedni a mi akarásunkkal. Az Aladár-rendelet nem ma­rad papiros-szabály, hanem valóság lesz belőle. Ez a ren­delet jó, de a rendelet végrehajtá­sának még jobbnak kell lennie. A tisztelt Aladárok nem értet­ték meg március tanulságát. Nem értették meg, hogy nekik egy kötelességük van: Körth­euch! és hazasétáim. Most nekünk kell megfordítanunk őket és megmutat­­ni az irányt a jól megérdemelt ma­gánélet felé. — De, bajtársak, azok, akik az új világnak a jelszavait hangoz­tatva, most saját egyéni boldogulá­sukat hajszolják, akik a régi Aladárok helyébe az új Edömérek világát akar­ják megteremteni, nagyon té­vednek, ha azt hiszik, hogy ezen túl a tisztességen és szakértelmen kívül más szem­pont lesz a pozíciók betöltésé­nél irányadó. Nem vagyok hajlandó politikai ér. ermeket börgyári igazgatósággal jutalmazni. Aki azt hiszi, hogy csak helycsere történt és ő egy jól meg­váltott pártigazolvánnyal megvette magának a jogot, hogy az Aladá­rok helyére üljön, az nem közénk való, sőt rosszabb az Aladárnál. — Minden tisztességes mozgalom a legszigorúbb a saját árulóival szemben kell hogy legyen. Aki más elveken építette fel az életét, az az elveivel együtt elmehet, de aki ezekre az elvekre spekulálva akarja megteremteni a maga jövőjét, az­után árulója lesz az elveknek a gyakorlatban, azzal úgy kell elbán­,­ni, ahogy az áruló megérdemli. Aici pedig azt hiszi, hogy akár a zsidó vagyonnak a likvidálá­sánál, akár máshol észrevétle­nül megszerezhet magának va­lamit, az is becstelen ember, akivel úgy kell elbánnunk, mint a becstelen emberekkel szokás. — Nagyon tévednek a Volt kon­­junkturisták, ha azt hiszik, hogy ezen a párton keresztül érvénye­­­sülési lehetőségük van. Inkább legyünk kevesebben, de becsületes, tisztességes és ke­mény magyarok, akik nem haj­landók engedni, mert higyjétek el, ezzel a kemény szellemmel meg tudjuk lélekben hódítani Magyarországot, de csak úgy, ha méltók vagyunk a magyar nemzet megbecsülésére. — Ebben a pártban mindig a becsületesség, a tisztesség és a munkának a szelleme uralkodott és továbbra is annak kell uralkodnia az igazi megújult magyar életben. Jobb jövőt! A párt helyiségét zsúfolásig meg­töltő közönség szűnni nem akaró hosszas, lelkes ünneplésben része­sítette vitéz Imrédy Bélát beszéde elhangzása után. A taps és a lelke­sedés elültével dr. Tényi Kálmán mondott még lelkes buzdító szava­kat, majd dr. Rihmer Béla zárósza­vai után a tagellenőrző összejövetel a Himnusz hangjaival véget ért. „Az európai szabadságharcot a leg­teljesebb egyetértésben szövetsége­seinkkel kell megharcolnunk“ . Ennek a nagy problémának az árnyékában el kell törpülnie ma minden ellentétnek, amely akár az európai népek között, akár országunk határain belül fennállhat. Tudjuk és nem felejtjük el, hogy vannak még magyar érde­­kek, amelyeket meg kell védenünk. Tudjuk, hog a legjobb barátok kö­zött is lehetnek ellentétek. A leg­fontosabb azonban az, hogy együttesen helyt tudjunk állani a keleti veszedelemmel szem­ben. A bolsevizmussal szövetkezett nyu­gateurópai plutokrata erőknek úgy­látszik mindegy, hogy hol áll meg az orosz gőzhenger, pedig tulajdon­képpen ők hozták rá a vörös részt Európára. Ezeknek a hatalmaknak Európa sorsa közön­yös. Nekik csak egy a fontos, hogy világhatalmi po­zíciójuk és anyagi helyzetük fenn­maradjon. (Élénk helyeslés.) — Magyarországnak Európában van a helye. Az új Európáért folyó harcot a kontinens népeivel vállvetve kell megvívnunk. Ez ma az első kérdés. A magyar­ságnak is ma az a kötelessége, hogy szívének néha keserű érzéseit elfojtva csak egyre gondoljon, arra, miként tudja a győzelmet minél biz­tosabban és minél hamarabb ki­­vívni. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) — Új Európa van kialakulóban. Az új Európáért a legnagyobb áldo­zatot és legtöbb terhet elsősorban a német nemzet viseli. Ebből a fel­ismerésből kiindulva, állandóan azt a felfogást képviseltük bajtársaim­mal együtt, hogy tűzön-vízen keresztül a végső győzelemig együtt kell meg­hurcolnunk Európa szabadság­harcát. Azután jöhetnek a többi belső kér­­dések belső európai vonatkozásban. Az európai szabadságharcot azonban a legteljesebb egyet­értésben kell megvívnunk. Vegye tudomásul barát, semleges és ellenfél egyaránt, hogy ez a nem­­zet büszke nemzet volt és ma is az. — Ez a nemzet a maga lábán járt és akar járni a jövőben is. Mint szabad és büszke nem­zetre aztán számíthatnak ránk, mert a magyar barátját, akár­milyen veszélyek fenyegetnek is, soha el nem hagyja. (Hosszantartó lelkes helyeslés és taps.) Áruló ez a nemzet sohasem volt és nem is lesz, mert tudja, hogy élete és becsülete egy. Ha be­csületét elveszítené, nem is tudna tovább élni, mert az életnek szá­mára nem volna többé értelme. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) „A magyar hadseregben él a virtus“ — Bajtársaim! Kint a fronton a magyar honvédet nem kell biztatni. A magyar honvéd minden ellenkező híreszteléssel és propagandával szemben, amely a kishitűség csa­tornáin keresztül belopódzott ebbe az országba, 1943 telén is becsület­tel állta meg a helyét. Túlerővel szemben a legvitézebb hadsereg is kénytelen néha hátrább szorulni. A harci kedv és a becsület azonban nem veszett el és él tovább töret­lenül. Amikor legnagyobb volt a veszély, a magyar honvédség len­dületes előretöréssel vetette vissza a határ közelébe nyomuló bolsevista erőket egészen a Kárpátok keleti lábáig. A magyar hadseregben igenis él a virtus. A harcolni tudás nem veszett ki fiainkból. Minél közelebb a veszély, annál erősebb a karunk, annál meg­­ingathatatlanabb akaratunk és an­nál törhetetlenebb élniakarásunk. (Hosszantartó, lelkes helyeslés, él­jenzés és taps.) —■ A magyar honvédben még egyetlenegy nemzedékünk sem csalatkozott és nem is fog csa­latkozni. A magyar honvédnek azonban tá­maszként és erősítésként arra a tudatra van szüksége, hogy oda­haza éppen olyan szilárd és elszánt a front, mint odakint. Tudnia kell, hogy mögötte a hazai front meg­ingathatatlanul áll, hogy otthon minden magyarnak a szeme­­ reá van irányítva. Tudnia kell, hogy otthon rend, fegyelem és megnyug­vás él a lelkekben.

Next