Észak-Magyarország, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-01 / 103. szám

Éljen a munkás-paraszt szövetség, népi demokráciánk szilárd alapja! .===ÁSSO()NYOKNAK - GYERMEKEKNEK Ne h­igyjünk a babonában ' A babonák régmúltban kelet­keztek, amikor az ember tudatlanságban, a ter­mészet erőinek, viharnak, villámlásnak, hidegnek kiszolgáltatva élt és tehetet­len volt velük szentben. Úgy képzelték, hogy ezt a sok bajt, félelmetes, rossz szellemek idézik elő. A betegségeket is a gonosz szellemeknek tulajdonították s varázslattal igyekeztek elűzni ezeket a gonosz erőket. Néhány babonás hie­­delem még ma is megvan, különösen faluhelyen. Harcolnunk kell a babona ellen, mert amellett, hogy nevetséges, az ellenséget szolgálja, felemelkedésün­ket gátolja. Különösen a szülőknek van ezen a téren sok tennivalójuk. Elő­fordul, még hellyel-közzel olyan, hogy falvakban különböző varázsigék közben megköpdösik a kisbabát a babonás lá­togatók, mert azt hiszik, ha ezt elmu­lasztják, az újszülöttet ,,megigézhetik ői és néhány nap mulva meghal. „Szem­­verés” ellen megcsipkedik az arcát, orrát, hogy ne sírjon. Ezáltal a gyenge, ■ csekély ellenállóképességű újszülött fertőzést kaphat, influenzát, tüdőbajt, bőrbetegségeket stb. Ebbe azután való­ban bele is halhat. Megtörténik, még az is, ha a gyermek nem kezel idejében beszélni, a babo­nás szülök sokszor nem az orvoshoz fordulnak tanácsért, hanem a javas­­asszonyokhoz. Így fordul elő az, hogy amikor a tehén eszik, a tudatlan szülő a javasasszony tanácsára az állat szája elé poharat helyez, és a bele csöpögő nyálat megitalja a gyermekkel. Másutt áldozásból szótlan hazatérő egyén a gyermek szájába lehet Ettől persze, ha néni­ a gyermek, nem tanul meg be­szélni, csak fertőzést kaphat. Igen ve­szélyes szokás az is, ahol szeszfőzéssel foglalkoznak, a gyermeket egész kiskor­tól kezdve pálinkahúshoz szoktatják, hogy fzőrös legyen*1» Ez természetesen éppen ellenkező hatású. Ezek a gyer­mekek rendesen elcsenevészesednek, idegrendszerük tönkremegy és könnyeb­ben betegednek meg. Vannak, akik a kisgyermek fogzását úgy akarják elő­segíteni, hogy kemény tárgyat, kulcsot adnak neki rágni, ami felsértheti a szá­ját és fertőzést okozhat. Ezek a babonák, amelyekből az imént néhányat megemlítettünk, ma már talán nem olyan mindennaposak, de élesen megmutatják a babona tarthatatlansá­gát. A babona ellen minden becsületest családját, gyermekét szerető dolgozó nőnek kötelessége harcolni. Hogyan él egy argentin munkásnő? Irma Otar, a ,,La Negra“ vágó­híd munkásnője életéről a követke­zőket mondotta el: A ,,La Negra“ hűtőházas vágóhí­don átlagosan havonta 600 pesot ke­resünk. Munkabérünk 15 százalék­kal alacsonyabb a férfiakénál. Ha­vonta 10 pesot visszatartanak a po­­liklinikára. 10 százalékot a nyugdíj­ra, 106 pesot szülési segélyre, 0,33 pesot egészségvédelemre. Fizetésünk 33 százalékát lakbérre költjük. Ezt az összeget bádog- vagy deszkavityilókért fizetjük. Egy tisz­tességes lakás bére, bármilyen kicsi is legyen az, fizetésünk 60­­ vagy 70 százalékát teszi ki. Reggel 4—5 óra körül kelünk, hi­szen munka előtt még az ebédet is el kell készíteni. Azután beállunk a hosszú sorba és várunk valamilyen közlekedési eszközre. Nincs olcsó üzemi étkezdénk, azért ha nem ebédelünk otthon, a vendéglőben legalább 10 pesót kell fizetnünk az ebédért vagy hideget eszünk. A legegészségtelenebb körülmé­nyek között dolgozunk. Nem a ter­melés, hanem a munkában töltött órák után fizetnek. Mindez gyengíti egészségünket, amelyet úgyis alá­ásott a brucellózis. A brucellózis ál­latoktól kapható vérhashoz hason­ló megbetegedés. Túlzás nélkül mondható, hogy a­ vágóhídon dolgozó munkások és munkásnők 70 százalé­ka ebben a betegségben szenved. A vágóhíd bölcsődéje szűk, szeny­­nyes kis helyiségben van. Sem or­vos, sem megfelelő személyzet nincs. A m­unkásnők csupán 2 éves korig hagyhatják ott gyermekeiket. Óvoda nincs, így nagy gondot okoz a 3­ 7 éves gyermekek elhelyezése, mert nem tudják őket kire hagyni. Süssünk — főzzünk TÚRÓSGOMBÓC: Nyolc deka vajat vagy margarint (ha kell, kicsit fel­olvasztva) egy egész tojással simára ke­verünk. Hozzáadunk 30 deka áttört túrót, egy evőkanál lisztet s annyi darát, hogy darába mártott kézzel gombócokat for­­málhassunk belőle. Előzőleg azonban egy ,,próbagombó­cot“ dobjunk a forrásban lévő vízbe és ha a tészta puhának bizonyul, keverjünk hozzá még egy kevés darát. A két,a tésztát, h­a lehet, egy óra hosz­­szat állni hagyjuk és azután forrásban lévő sós vízben kifőzzük. Körülbelül 12 perc forrás után zsírban pirított zsemlye­morzsába szedjük, tálaláskor tejföllel leöntjük, esetleg megcukrozzuk. SÓSKALEVES: A megmosott lecsur­gatott sóskaleveleket megdaráljuk, zsira­dékban, folytonos keverés közben lepárol­juk. Amikor a víz elpárolgott, liszttel meghintjük, kissé átpirítjuk, felengedjük csöndével, sózzuk, forraljuk, szőrszitán áttörjük. — A tejfölt elkeverjük a tojás­­sárgájával a belehabarjuk a tűzről levett levesbe. Cukrozzuk. Betétül zsemlye­­kocka illik hozzá. SALÁTA FŐZELÉK: A salátákat széles metéltre vágjuk. Fokhagymás, közepesen barna rántást készítünk amelybe a _ fe­­csurgatott salátavagdalékot beleforgatjuk. Mikor fonnyadni kezd, felenged­jük csont­­lével felfőzzük. Tálaláskor citrommal, cukorral, tejföllel keverjü­k el. SÓSKAFŐZELÉK: A sóskaleveleket apróra t­ágjuk. Világos rántást készítünk, ebben fonnyaratjuk a sóskát. Csontlives­­se­l felengedjük­, felfőzzük. Cukorral, sóval ízesítjük. Tálaláskor tejfölt keverünk bele, melyben a tojássárgákat elltakarjuk. E­gyszer ftmhf­r Az igazságos bölcs erényt. 20 *ranyon*t' T gy pöröltek és m­e­nt •** tudtak­ egy gazdag A gazdag ember azt ember elvesztette gondolta, hogy a tudtak megállapo­dt erszényét, amelyben szegény ember nem ér­­dásra jutni. Akkor a bíró 200 arany volt. Ballagott dömli meg a jutalmat. El- azt javasolta, menjenek egy szegény ember az határozta, hogy csúfot űz el a közelben lakó bölcs úton, megtalálta az er- belőle. Benyúlt az er- emberhez. A bölcs meg­­szényt és elvitte a bíró- raénybe, hogy megszámol- szemlélte mindhármukat hoz. Néhány nap múlva jó pénzét, és a gazdag emberhez a gazdag ember elmen T . , fordulva így szólt: a bíróhoz és megkérdezte: , ~ arany — Te elve­szettél epv , i-i ... van — mondta a gazdag nem talaltak-e meg er- , , . . • ember — az en ersze­‘ — Ez volt? - kérdezte "J”** 220 *van­’ a bíró, felmutatva az er- E* az ember erszényt, amelyben 220 arany volt? Igen — válaszolt a gazdag ember. |V1 minthogy ebben az erszényben 200 — Ez, ez, pontosan ez, E2 nem igaz ____^__ örvendezett a gazdag em- mondta a,J?egény eml­e,r arany van, tehát ez nem 1 ' ' » ~ csak .­00 srfin­y volt is a if* or'wnvrrJ —— vála» bér­es az erszény után benne. Én nem nyúlok szolt a bölcs Ez­t valószí­nűük. más ember pénzéhez. nüleg másvalaki vesztette — Várj csak — mon- —■ Hazudik — iiká­­el. S mivel nem akadt, dotta a bíró — előbb meg csalta a gazdag ember— gazdája, adjuk oda a meg­kell jutalmaznod a meg­­esküszöm, hogy.220 arany találat­ volt benne­ találónak. Te meg menj és keresd az erszényedet, amelyben 220 arany van. Úttörők írják Szép eredményeket értünk el a fémgyűjtésben Az Északmagyarország a múlt hé­ten közölte iskolánk fémgyűjtési eredményét. Azóta a pajtások még sokkal lelkesebben gyűjtenek. Sza­bó L­ajos pajtásnak már 242, Lovász Lászlónak 150, Nyíri Lajosnak pe­dig 100 pontja van. Maczkó István pajtás március 17-től április 15-ig 196 mázsa vegyes vasat gyűjtött. Bevallom, először kételkedtünk eb­­ben, de átvételi igazolvánnyal bebi­zonyította. Elmondotta azt is, hogyan tudta ezt elérni. Minden délután igyekezett a leckéjét hamar elvé­gezni és utána minden nap gyűjtött. Az átvevővel együtt szállították ko­csin a vasat a gyűjtőhelyre. A vasgyűjtés mellett marad idő kultúrmunkára is. A magyar rádió miskolci stúdiója énekkarunk több számát hanglemezre vette. Alig vár­juk azt a napot, amikor iskolánk énekkarának hangja felcsendül a rádióban. Márton Attila csapattanácselnök, Hejeanaha. Milyen függönyt válasszunk? Lakásunkban a függönyök nem csak díszül szolgálnak. Feladatuk az, hogy a túl erős fény behatolását a lakásba meg­akadályozzák, és hogy kintről ne lehes­sen lakásunkba belátni. A függöny meg­választása voltaképpen nem is olyan egy­szerű, mint ahogy azt az ember gon­dolná. A függöny megválasztásánál anyagi helyzetünk mellett még más kö­rülmények is közrejátszanak. Így például az ablak nagyságától és szélességétől­­ is függ és attól, hogy a kertre, vagy utcára és hogy melyik világtáj felé nyílik az ablak. Az is fontos, hogy magas, ala­csony, széles, vagy hosszú helyiség abla­kára választjuk a függönyt. Ilyenkor még a legdivatosabb függönyanyagot is a körülményeknek megfelelően kell ki­választanunk. Ha a szoba túl világos, vagy valamilyen okból kissé tompítani akarjuk a fényt, úgy sűrűbb függönyt vásároljunk. Déli fekvésű szobában a söté­­tebb, vagy hideg színű függöny is jól érvényesül. Szűk és hosszú helyiségben inkább rövid,, dúsan húzott függönyt al­kalmazzunk, míg alacsony mennyezetű szobákban a hosszú függöny hat előnyö­sebben. Bársonyból vagy brokátból készült füg­gönyt ma már nem használunk. Feles­leges porfogók­. A helyükbe a könnyű, szellős anyagok léptek. Sikerek a fásításban A pártkongresszus tiszteletére vállal­tuk, hogy községünk eddig hasznavehe­tetlen telkére 520 kétéves fenyőegemes­tét ültetünk el és azt két évig mi gon­dozzuk. Vállalásunkat teljesítjük s ha kapunk még facsemetét, 1200 darabot is elültetünk.­­ Szeretnénk megismerni hazánk gyö­nyörű fővárosát, Budapestet. Hogy ezt megtehessék, minden úttörő úgy taka­rékoskodott, hogy már összegyűjtötte is budapesti útiköltségét. Átfi hisszük pél­dánkat érdemes követni a többi paj­tásnak is. KÁDAS JÓZSEF csapat-tanácselnök, Szentistvánbaks. Állandó hétköznapi műsorszámok: Kossuth radio Rádióműsor Hétfő, május 3 KOSSUTH RÁDIÓ 5.53: Vasárnapi Sportered­­mén­yek. 9.20: Orosz nyelvlecke az általános iskola VIII. osz­tályának. 9.40: Iskolai kórusok. A gyermekrádió műsora. 10.10: Gigli énekel. 11.30: Születésnap. Ludmila Uvarova elbeszélése. 11.50: Színes muzsika. 12.10: Déli hangverseny. 13.00: Mi történt a nagyvilág­ban?­­13.05: A Fővárosi Népi Zene­kar játszik. 13.30: Részletek Bródy—Kere­kes: Palotaszálló c. ope­rettjéből. 16.25: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.10: Változó csillagok. Her­­czeg Tibor előadása. 117.40: Lant és kard! Zenés irodalmi sportműsor. 18.10: Fúvószene. 18.30: Hangos Újság. 19.00: A Belügyminisztérium Népi Együttesének zenekara játszik. 119.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 80.10: A nagygazda menye. Rádiódráma. Georgi Ka­­raszlavov bolgár író regé­nyéből készült színdarab 81 .20: Jó munkáért — szép muzsikát. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: Hazánk zenei életéből. 23.30: Szórakoztató "Zene, PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Johann Strauss: Három keringő, te.20:­ Népi énekeseink műso­­rából. '10.40: Csajkovszkij: IV. szim­­fónia. 17.20: Művészek az ifjúsági rádió mikrofonja előtt. '17.40: Szív küldi. 18. 10: Dráma. Barta Lajos el­beszélése. 18.40: Nagy mesterek népdal* feldolgozásai. 19 00: A moszkvai rádió ősz* szállítása. 19.30: Részletek Puccini ,,Tos­­ca’* és ,,Turandot” című operájéból. 20.10: Sporthíradó. 20.30: Huristzky: II. vonós­négyes. 51.00: A szívbetegségek gyó­gyítása. Dr. László Béla előadása. Az előadás meg­ismertet bennünket a szív működésével, a szívbetegsé­gek leggyakoribb okaival és tüneteivel. 21.10: Tánczene. 12.00: Az opera fejlődés«. Kedd. mája» . KOSSUTH RÁDIÓ 9.20: A gyermekrádió műso­ra. 9.40: A kis iskolások műso­ra. 10.10: Szórakoztató zene. 10.40: Nagy utazók. Magyar László. 11.00: Az Állami Tűzoltóság Központi Fúvószenekara játszik. 11.30: A szerelmes tenger. Petőfi Sándor költeménye. 11.40: Népdalok. 16.00: Az első akácok. A gyermekrádió műsora. Tesc­sedik Sámuel egész életét a magyar mezőgazdaság fej­lesztésének, a korszerű me­zőgazdasági tudomány szé­leskörű elterjesztésének szentelte. Nagy küzdelmet kellett folytatnia az általa alapított első mezőgazdasá­gi szakiskola fenntartásá­ért, a föld termőerejének fokozásáért. Az ő küzdel­meivel ismertet meg ben­nünket a gyermekrádió hangjátéka. 16.40: Jancsin Ferenc hegedül, zongorán kíséri Bálint Ág­nes. 17.10: Szív küldi. 17.40: Édes anyanyelvünk. A rádió nyelvművelő előadása. 18.00: Tánczene. 18.30: Hangos újság. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hall­gatóink kérdéseire. 20.10: Közvetítés az Ifjúsági Színházból. A kőszívű em­ber fiai. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Verbunkosok és csár­dások. 15.00: A magyar rádió kis­együttese játszik. 15.40: Új hajtás. Fiatal írók és költők félórája. 16.10: Szórakoztató zene. 17.15: Beszélő atlasz. Utazás Kínában. 17.30: Hevesi népdalok. 18.10: Felesleges emberek, é• felesleges gépek a tőkés vi­lágban. 18.30: Liszt kontroraműveiből. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. A moszk­vai rádió összeállítása. 19.30: Operettrészletek. 20.05: Állatkerti séta. 21.30: Kókai hegedűverseny. 22.00: Aubrey Panker énekel. 22.17: Sibelius II* szimfónia. Snerda­­nian KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lakatos Vince és zene­kara játszik. Utassy Margit énekel. . 9.00: Mi történt a nagyvilág­ban? 9.05: Szórakoztató zene. 9.20: A gyermekrádió műso­ra. 12.15: Hangos Ujság. 12.45: Részletek Jacobi ,.Le­án­yvá­sár” c. operettjéből. 13.20: Külföldi fúvószene. 14.25: Úttörő híradó. 14.50: Népi zene — népi kó­­rusok. 15.10: Az épülő kommuniz­mus nagy országában. A moszkvai rádió összeállítá­sa. 15.40: Könnyű zene. 16.00: A debreceni lanatikus. A gyermekrádió műsora. A debreceni diákélet egy mu­latságos történetét elevení­ti meg Jókai Mór elbeszé­léséből készült rádiójáték. Debrecen lakosságát állan­dó izgalomban tartja a kollégium tetején éjszakán­ként lepedőbe burkolt sé­táló alak: a lunatikus. Ho­gyan jönnek rá végülis a titok nyillára, ki a lunati­kus? Kiderül majd a hang­­látékból. 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk.­­17.10: Szív küldi. 18.30: Tánczene. 19.00: Bura Sándor és zene­­­kara játszik. Vörös Sári énekel. 19.30: A virágzó mezőgazda­ság útjén. 20.10: Meltúsz: Az Ifjú Gár­da. Opera 4 felvonásban. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: Az operaközvetítés folytatása. 23.05: Bartók műveiből. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Reggeli zene. 17.00: A Maszolai Vállalatok Nagykanizsai Kultúrigazga­­tóságának énekkara énekel. 17.25: Híres népi zenekarok műsorából. 17.40: Két csacsi. Részletek Goda Gábor elbeszéléséből. 18.10: César Fran­ck: Prelüd, koral és fuga. 18.30: Filmzene. 19.00: Erdőkön, mezőkön... 19.30: A Pénzügyőrzenekar műsorából. 19.40: Sporthíradó. 20.00: Tánczene. 20.40: Ismeretterjesztő elő­adás. 21.00: Vidám népi muzsika. 21.30: Jókai Mór élete c. so­rozat. II. rész. ____.___ 4.30: Hírek..Időjárásjelentés. 5.00: Falurádió. 6.00: A Szabad Nép mai vezércikke. 6.30: Színházak és mozik 12.00: Hírek, időjárásjelentés. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. c .n. T.2. műsora. 14.00: Időjárás- és vízállás- 0,0: Vízjelző szolgálat. 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. Jelentés. . . . 0.15: Műsorzárás. 17.00: Hírek. Időiirásjelentés. 23.00: Idegennyelvű vízjellé.' 20.00: Hírek, időjárásjelentés. PETŐFI RADIO s»­ Műsorismertetés. . *■»= «.rek. időjárásiélért«.. —a avraxesu szol­fl.t. '10.00: Hírek, időjárásjelentés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.30: A kis iskolások műsora. 23.05: Műsorzárás. 11.30: Műsorzárás. Csütörtök, májns 6 Péntek, KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Balettzene. 9.20: A gyermekrádió műso­ra. 10.10: Cifránydalok Csenki Imre feldől sózásából. 11.10: Kedves szóval, vidám dallal. Népművelési híradó. 11.30: Vidám fúvószene. 12.15: Déli hangverseny. 13.00: Kórusok. 13.30: Magyar népdalok. 15.30: A rádió születése. Tar­ján Ferenc előadása. 15.45: Népek zenéje. A gyer­­mekrádió műsora. 16.00: Legkedvesebb verseim. Elmondja Gobbi Hilda. 16.30: Blaháné kedves dalai. 17.10: Jó munkáért szén mu­­zsikát.­­ 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 18.00: Szív küldi. 19.00: Egy falu — egy nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hall­gatóink kérdéseire. 20.10: Szivárvány. Zenés iro­dalmi tarkaest. 21.10: Tánczene. 22.20: A magyar rádió szim­­fonikus zenekara játszik. 23.30: Kis zene. PETŐFI RÁDIÓ 6.50: Dunajevszkij filmzenéi­ből. 16.30: Zeneszerzői arcképek. A gyermekrádió műsora. 17.25: Agrotechnikai előadás. Tóth Irén egy. tanár elő­adása. 17.40: Szórakoztató zene. 16.30: Népek tavasza. Pál Zsuzsa előadása. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. A moszk­vai rádió összeállítása. 19.30: Fúvószenekarok hang­versenye. 20.30: Ma­gyar népdalok kis táncok. 21.00: A szabad Vietnam földjén. 22.00: Szórakoztató zene. 22.40: Kozin vitéz. Román népmese. KOSSUTH RÁDIÓ 9.20: A gyermekrádió műso­ra. 10.30: Óvodások műsora. 10.50: A gyermekrádió műso­ra. 11.00: A magyar rádió népi zenekara játszik. 11.30: Diákok. Részletek Sze­­berényi Lehel Tánc c. regé­nyéből. 12.15: Hangos Ujság. 12.35: Csehszlovák fúvószene. 13.00: Részletek Kókai: Lé­szen ágyú c. daljáték zené­jéből. 16.00: Orosz nyelvlecke az általános iskola V. osztá­lyának . 16.20: Elkészülni... Vigyázz... Rajt! Fiatalok sporthíradója. 16.40: Bencze Miklós énekel. 17.10: Körösi Dudás Zoltán és zenekara játszik. 17.40: Mit jelent a bővített újratermelés a mezőgazda­ságban? 18.00: A magyar rádió ének­karának hangversenye. 18.20: Tánczene. 18.45: Nemzetközi kérdések. 19.00: Jó munkáért szép mu­zsikát. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Tegnaptól holnapig. Esti krónika. 21.00: A magyar rádió szim­fonikus zenekara játszik. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: A magyar rádió népi zenekara játszik. 22.50: Vajda János verseiből. 23.00: Részletek Grétry-Vára­­di ..Csintalan asszonyok’* c. operettjeiből. TETŐIT RÁDIÓ 16.00: Zenekari hangverseny. 16.30: Szív küldi. 17.00: Beethoven IX. szimfó­niái*.. Lehel Q.Görgy elő­­­adása. 17.30: Két vadásztörténet. 17.50: Részletek Oscar Strauss operettjeiből. 18.10: A sztálini tíz csapás. Előadás. 18.30: A magyar rádió népi zenekara látszik. 19.00: Az épülő kommunizmus nagv Országában. A moszkvai rádió összeál­lítása. 19.30: Szovjet irodalom törté­nete. 20.00: Fúvószene. 20.10: Sporthíradó. 20.30: Magyar népdalok. 21.00: Tánczene. 22.00: Schubert: Esz-dur vo­nósnégyes. 12.20: Csajkovszkij operáiból. KOSSUTH RADIO 8.30: Zenekari hangverseny. 9.15: Bartók—Ady: Nem me­hetek hozzád. 9.20: Úttörő híradó. 9.45: A gyermekrádió mű­sora. 10.10: Csilláé. Rádiódráma, Emahuel Kazakevics kisre­­gényéből. 11.30: Gombás fertőzések a bőrön. Előadás.­ 12.15: Déli hangverseny. 13.00: Tíz perc külpolitika. 14.55: Színes népi muzsika. 15.20: Szív küldi. 15.50: Szegedi Írók irodalmi estje. 16.40: Kedves hallgatóink. Levelekre válaszolunk. 17.10: Verbunkosok és csárdá­sok. 17.30: Szövetkezeti híradó. 18.00: Eev falu­n­eev nóta. 18.30: Az épülő kommunizmus naev országában. A moszk­vai rádió összeállítása. 20.10: Könyv, muzsika, szín­ház. 21.10: Tánc éjfélig. 23.00: Mi történt a nagyvilág­­ban? PETŐFI RADIO 14.00: Népdalok. Petőfi versek. A magyar rádió népi zene­kara játszik. 14.48: Délutáni hangverseny. 15.20: Mindenki operája. 16.20: A szabadpiac szerepe a NÉP időszakában. 16.40: Az Állami Népi Együt­tes ének és zenekara játszik. 17.10: Tíz perc közgazdaság. 17.20: Tanuljunk énekszóra, oroszul. 17.40: Tánczene. 18.00: Májusi csokor. Zenés Irodalmi műsor. 18.30: Szív küldi. 19.00­: Hancos Ulsáe. 19.30 Könnyű zenekari Kang- Verseny. 20.10: Sporthíradó. 20.30: Szórakoztató muzsika. 21.00: Kék Dnyepr... Szovjet kórusok énekelnek. 22.00: Híres operarészletek. május 7 Szombat. máju * 9 Pmtárnap, mája* » KOSSUTH RADIO 6.00-tól 8.00-re: Reccell zenei 8.15: Eev falu — eev nóta. 9.00: Zenés fejtörő. 10.00: Vasárnapi levél. 10.10: A gyermekrádió mű­sora. 11.00: Épülő szép hazánk. 12.15: Jó ebédhez szól a nótá. 12.45: Dvorzsák-hangverseny. 14.15: Részletek Sosztakovics Berlin éleste c. film kísérő­zenéjéből. 14.45: Egy hét a külpolitikái­ban. 15.00: Szív küldi. 16.00: A győzelem ünnepe.­­ Zenés Irodalmi műsor.­­ 16.50: Tánczene.­­ I 17.40: Kincses Kalendárium. 18.40: Rádió-lexikon. 19.10: A Soproni Városi Népi Zenekar játszik. 19.30: Az épülő kommunizmus naev országában. A moszk­v­­ai rádió összeállítása. 20.10: A rádiószínház bemu­­­tatója: Banditák. Offenbach" naevoperettjét Meilhae és Halévy szövege nyomán rádióra alkalmazta Kristóf Károly és Bródy Tamás. 21.42: Tánczene. 22.10: Szendlay László és ze­­­ekara játszik. 23.00: Helyszíni közvetítés bu­­­­dapesti hangversenytermeke­ből. PETŐFI RADIO 8.00: Recceli muzsika. 9.00: Falurádió. 9.30: Miska bácsi lemezes­­ládája. 10.10: Kórushangverseny. 10.40: Délelőtti hangverseny. 11.30: Színes magyar muzsika. 12.25: Az elbeszélés mesterei: Maupassant. 13.00: Régi nóta - térd tánc. 14.00: Művészlemezek. 15.00: Bábszínház. 13.20: Sukl Antal és zenekari játszik. 16 00: Részletek Bizet: Carfflet c. operájából. 16.40: A rádió gyermekszínhá­­zának műsora. 17.20: lev látom én: Goda Gábor szatírája. 17.40: Örökszép melódiák. 18.00: Sosztakovics: Dal az erdőkről. 18.31: Brahms: B-dúr sextel. 19.10: Könnyű zene. 19.40: A tartós békéért, d­éal demokráciáért c. lap ismer­t­tetése. 19.55: Tánczene. 0.30: Részletek Rossíni Hamus Dipőke c. operájából. 21.30: A vasárnap sportja; 22.00, Beethoven-hangversen­y;

Next