Észak-Magyarország, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-27 / 151. szám

4 Munkában a kombájn .XUK. 10Vret'B- ° r­iSSziában Ci m®*68 az d­:5á^ Sípd­: dolgoznak a földeken Csudíd az ffom* .‘ala^av'«. fTépdMon,TM' 3^ rétjavító­.. ... . A köztársaság gép- és traktoraik,másainak traktorparkja ebben az dS­szakban több mint kétszeresére emelkedett. A k­ombájnok száma 16-szorosára emelke­dé­s kb­ n.nA .min.Szkl.teru­et Ozerzsinszkij­ kerületében lévő „Győzelem" ko­hoz földjein kombájnokkal takarítják le a lóherét. Kolhoz JEGYZETEK Üzenet ötezer év távlatából A tovatűnő szárnyas időt, a régi korokat, a messzi múltat, az elsuhant századokat kutatja és ébresztgati a tudós s a költő. Mindegyik saját esz­közeivel, a maga nyelvén: a tények, adatok, okozati összefüggések rend­szerével és a képzelet, a költői képek fényével. Fáradozásaikat, keresésü­­ket, múltakat idéző szavaikat a tu­dásvágy soha ki nem alvó lángra süti, melegíti. Az emberiség, a társadalom több évezredes útját rajzolja szakadatla­nul a tudomány. Minden újabb fel­fedezése, eredménye élesíti, világo­sabbá teszi a képet. A tudósok, alko­tók nagy serege mérhetetlen sok is­meretet, tudáskincset halmozott össze a régi korok életéről, harcairól, alko­tásairól. Mindig újabb adatok, újabb emlékek feltárásán fáradoznak, hogy egyre többet tudjunk az elsüllyedt ezredekről, a társadalom fejlődéséről, így válik méginkább igazzá a régi megállapítás: „A történelem — az élet tanítómestere.“ A régészek, historikusok, művészet­történészek külön csoportját alkotják azok a kutatók, akik a nagymúltú gazdag kultúrájú ókori Egyiptom történetét búvárolják. Az egyiptoló­gia az antik görög és a római írókkal kezdődött, akik becses adatokat őriz­tek meg a piramisok országáról, és azóta gyűlik, gazdagodik az anyag erről az érdekes földről. Különösen sokan törték a fejüket az egyiptomi írás, az úgynevezett hieroglifák megfejtésén. Ez végső soron Francois Champollion francia tudósnak sikerült a „rosette-i kő“ fel­iratának elolvasásával. Az írásos for­rások mellett nagyszerű eredmények­kel járt a tárgyi emlékek és művészi alkotások kutatása. A régészeti ása­tások során annak idején nagy fel­tűnést keltett Tut-and­-Amon, a XVIII. dinasztia fáraója sírboltjának felfedezése, amely teljes épségben maradt fenn napjainkig. Az elrejtett sírbolt négy termében megtalálták egy egyiptomi palota gazdag beren­dezését és a fáraó múmiáját. Néhány héttel ezelőtt újabb jelentős felfedezés híre örvendeztette meg a kutatókat, hozta lázba a tudományos világot. A gizehi Cheops-piramis déli oldalán néhány méterre a föld alatt két bárkát leltek, amelyek ötezer év óta nyugszanak helyükön, anélkül, hogy bárki, bármilyen élőlény érin­tette volna. Hogy kerültek bárkák a hozzátartozó evezőkkel és rengeteg használati tárggyal együtt a fáraó sír­boltjába? Í­gy, hogy az egyiptomi vallásos hit szerint a fáraó, halála után Ra isten társaságában átevez az örök élet honába. Ehhez a „társas­­utazáshoz“ készítették a bárkákat. A most megtalált két hajóban nagy­­mennyiségű szobor, írásos anyag van, amelynek vizsgálatával és feldolgozá­sával az egyiptológusok teljes részle­tességében rekonstruálni tudják majd a csaknem ötezer esztendővel ezelőtti korszak életét. (Cheops a IV dinasz­tia tagja időszámításunk előtt kb. 2750 körül uralkodott.) Tudósítók leírják a felbecsülhetet­len értékű lelet megtalálásának érde­kes történetét. Kamal el Malakh egyiptomi archeológus az óriási pira­mis déli oldalán vastag falra buk­kant, amelyet eltemetett a sivatag homokja. A fal eltávolítása után mészkőtömb körvonalai bontakoztak ki, amelyről a tudós nyomban meg­állapíthatta, hogy temetkezési helyi­séget zártak el vele. Fúrásokkal el­jutottak a földalatti folyosóig, amely­nek falán kis nyílást vájtak. Kamal el Malakh a nyíláshoz hajolt, cédrus- és tömjénillat áradt a földalatti üreg­ből. Lassanként megszokta a fél­homályt és kezdte felismerni a tár­gyakat. Egyszercsak felkiáltott: „Egy hajó! Egy hajó!“ Villanyfénnyel bevilágítottak a he­lyiségbe. Egymásután fedezték fel az ötméteres evezőket, amelyek a mint­egy 40 méter hosszú bárka oldalán hevernek. Ha elgondoljuk, hogy az emberiség múltját fürkésző, lázasan kutató, szor­galmas, odaadó tudósok mily sokat fáradoznak egy-egy kisebb lelet fel­­színre hozásán, felmérhetjük ennek a tudományos sikernek nagy jelentősé­gét és megérthetjük azt a rendkívüli izgalmat, amit a kiváló egyiptomi régész felfedezése az egyiptológusok és a tudomány iránt érdeklődők nagy táborában kiváltott. Ötezer évvel ezelőtti korszak üzen a mának. És ebből az üzenetből , a megtalált gazdag írásos anyagból pontos képet alkothatunk arról, mi­lyen volt a termelő munka, a társa­dalmi viszonyok, a hétköznapok és ünnepek, hogyan éltek, éreztek, gon­dolkodtak, harcoltak az emberek ötven évszázaddal ezelőtt. Büszkeséggel gondolunk a kutató emberi ész, a világosságot gyújtó tudomány erejére. SÁRKÖZI ANDOR ÉSZ­AKM­AG­Y­ARORSZAG „TÁVOLI KIKÖTŐ“ Új színes szovjet játékfilm bemutatása a miskolci Kossuth-moziban A miskolci Kossuth-moziban csük 1 automata pontossággal kell végre törtökön tűzték műsorra az L. Zaj-j hajtaniok a vezető akaratát"J. cev és G. Szkulszkij regénye alapján " készült „Távoli kikötő'­ című színes szovjet játékfilmet. Érdekes témát dolgoztak fel, a szovjet tengerészek életét mutatják meg a film rende­zői. A gyorsan pergő események so­rozata, a film eszmei-politikai mon­danivalója, szép tengeri felvételek és a történeten végighúzódó regé­nyes szerelem végig lebilincseli a nézők figyelmét. A történet középpontjában két ha­jó versenye, két parancsnok nézetei­nek, kiképzési módszereinek össze­ütközése áll. A „Hatalmas"­ torpedó­­romboló új parancsnokát, Andrej Viszotin kapitányt azzal a nagy feladattal bízta meg a flotta pa­rancsnoka, hogy A film megmutatja, hogy milyen nagyszerű nevelő iskola a szovjet haditengerészet. Éles fénnyel világítja meg Szvjetov hibáját. ő maga csak akkor döb­ben rá, mennyire tévesek néze­tei, amikor a hadgyakorlaton a „Merész“ legénysége a parancs­nok nélkül elveszti fejét. Rájön, hogy tanulnia kell Viszotin­­tól.,, De megmutatja a film Viszotin hi­báit is. A nehézségek láttán elkese­redik. Már-már nem tud megfelelni feladatának. A politikai megbízott azonban erőt önt bele, s a politikai munka megjavításával siet parancs­noka segítésére. A hajó kollektívája eggyé forr. A parancsnok helyes módszerei, s a jó politikai munka meghozza gyümölcsét. A „Hatalmas“ legénysége a „Merésszel“ ellentét­ben bátran megállja helyét a pa­rancsnok nélkül maradt hajón. Igen jól érzékelteti a szovjet em­berek igaz és tiszta szerelmét. Szvje­tov feleségének, Tatjánának, lány­­korában Viszotin udvarolt. Most új­ra találkoznak. Viszotin még mindig szereti az asszonyt, aki azonban már csak baráti megbecsüléssel gondol rá. Viszotin szerelme kiélezi a két parancsnok közötti ellentétet. Tatjá­nában is meginog férje iránt érzett szerelme annak hibái miatt, de nem hagyja el, hanem a távoli kikötőben horgonyzó hajót tegye őrhajóvá és ezzel pó­tolja elődje mulasztásait. Viszotin meggyőződése, hogy a parancsnoknak olyan tengerészeket kell nevelnie, akik nem a szolgálati kényszer, hanem belső meggyőződé­sük alapján végzik feladatukat és nehéz helyzetekben önállóan is tud­nak intézkedni, így is igyekszik ne­velni beosztottjait. Ugyanebben a hajórajban szolgál Igor Szvjetov, a „Merész“ gárdaha­jó parancsnoka. Képzett tengerész­­tiszt, büszke a gárdahajó címre. Becsvágyó, öntelt természete miatt mindent saját tekintélyével akar el­érni. Nem érdekli beosztottjai véle­ménye, nem akarja figyelembe ven­ni mások javaslatait. Azokon a be­osztottjain, akik szerinte nem meg­felelően dolgoznak — azon a címen, hogy nem nevelhetők — igyekszik túladni. Ezt tette Sztyebeljev mat­rózzal is, aki azonban Viszotin hajóján új emberré for­málódik, s nagy hőstettet hajt végre. Szvjetov véleménye az, hogy „min­dennek a parancsnok kezében kell összpontosulnia, s a beosztottaknak küzd azért, hogy férje más em­berré váljék. Régi boldogságuk visszatér. Más emberré formálja a tengerész­élet a versfaragó hajóorvost is. Elő­segíti ezt Natasa iránt érzett szerel­me is. A két fiatal megtalálja az egymás szívéhez vezető utat, s meg­találja a boldogságot. A film szereplői nagyszerűen ábrázolják a szov­jet tengerészek gondolkodásmód­ját, nemes tulajdonságait. Meg­mutatják azt is, hogy a jó és a rossz összeütköz­ése eredménye­ként hogyan vetik le fokról­­fokra a hibákat. Fokozzák a film hatását a szép, színes, hangulatos tengeri felvételek. (csb) iiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiitnniiiiiiiiiiiinimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiimiiiiiiiiimitfflmiiniiiiiiiimtmtmimiiiiiinmmittiiiiimittiiitiiiffliiittimiimn^ Vasárnap. 1854. június 27. „Budapesttől Genfig“ címmel az Országos Béketanács ké­pes kiadványban emlékezett meg a Béke-Világtanács budapesti ülésé­nek egyéves évfordulójáról. A kiad­vány Vásárhelyi Miklós írását tar­talmazza arról, milyen eredménnyel járta be a világot a Béke-Világta­nács budapesti ülésének felhívásai hogyan arat egyre nagyobb sikere­ket világszerte a vitás nemzetközi kérdések békés tárgyalások útján való rendezésének elve. A képek vé­gigvezetnek bennünket az elmúlt év nemzetközi életének legfontosabb eseményein s hűen tükrözik az el­múlt év békeharcának felbecsülhe­tetlen eredményeit. Megnyílt a magyar népművészeti kiállítás Ankarában Június 25-én Ankarában nagy ér­deklődés mellett megnyílt a magyar népművészeti kiállítás. A megnyitó beszédet a török kormány és a kul­tuszminisztérium nevében Ötökén professzor, a kultuszminisztérium szépművészeti osztályának vezér­igazgatója mondotta. A megnyitó ünnepségen megjelent számos török tudós, művész, a kulturális élet és a diplomáciai testület több tagja. hősi. Sok titokzatosság, misztikum, legenda kering körülötte. Aki kiejti ezt a szót, azt is mondhatná: kincs, hatalom, dicsőség. De mi is hát az eozin? Olyan anyag, amelytől a kerámiai dísztárgyak csodálatos, páratlan színt, fényt kapnak. Ez tette igazában híressé 60—70 évvel ezelőtt Zsolnay Vilmost, a pécsi por­celángyár megalapítóját. A szobrok és a vázák utánozhatatlan, mély fénye lázba­­hozta az egész világot. A forró Dél-Ameri­­ka és a hideg Észak egyaránt lelkesedett a Zsolnay-dísztárgyakért. A titkot, az eozin titkát pedig féltve őrizték. Mesélik, hogy egyszer az öreg Zsolnay nagyon beteg volt, úgy érezte, hogy beteg­ágya előtt már ott kapál szent Mihály lo­va. Fia, Miklós, akire örökségképpen a gyár várt, egy időben nem nagyon szerette az eozint. Többre becsülte a szerényebb hasznot hozó porcelánkészleteket, mint a búsásabb jövedelmet ígérő, de babrás munkát, több kockázatot jelentő eozin­­dísztárgyakat. Szó ami szó, ez nagyon bán­totta az öreg Zsolnayt, aki szenvedélyes ku­tató is volt, gyáva hírnevére pedig nagyon kényes. „Ha Miklósnak nem kell az eozin, hát ne legyen senkié . . Magához hivatta legjobb égetőjét. — Idefigyelj fiam — mondotta —, hall­gass rám. Holnap reggel, mikor berakják a kemencét, te a legnagyobbik vázába belete­szed ezt . . A kemencét pedig befűlöd, ahogy szoktad. Párnája alól egy kartonhengert vett elő. Szemében különös­­fény csillogott. A sértett büszkesége, vagy a fájdalmas búcsúé? Ki tudja? Az égető megszokta ura különös kíván­ságait (elég bogaras volt az öreg), sokszor nem is nagyon törődött azzal, hogy mit miért kérnek tőle — de most valahogy gyötörte a kíváncsiság. Felbontotta a do­bozt, s amikor meglátta, milyen óriási kin­cset tart kezében, egész éjjel nem feküdt le. Reggel aztán mégis teljesítette ura pa­rancsát. Néhány nap múlva az öreg Zsolnay jobban lett igen ám, de nemcsak a büszke­ségében megsértett kutató, hanem a gyáros is észrevette, hogy egy időre eltávolodott tőle a kaszás . . . Már bánta elhamarkodott cselekedetét, hiszen komoly haszontól esik el. Hivatta az égetőt. — Teljesítetted a parancsot? — Igen, uram. — Tudod, mi volt a kartondobozban? — Tudom, uram. Az eozin titka. — Mégis elégetted? — Igen, uram De mielőtt elégettem volna, éjjel lemásoltam. íme, tessék . . . megmaradt. Spekulálni akart-e vele az égető, vagy A titok csak egyszerűen sajnálta megsemmisíteni a féltve őrzött titkot?­­—• utólag már nem le­het kideríteni. Sokan próbálkoztak a titok megszerző­ A TITOKZATOS EOZIN­ Sével is: külföldi ügynökök, gazdagodni vá­gyó emberek. Néhánynak sikerült is. A gyár legöregebb embere, a 75 éves Hart­mann Arizl bácsi emlékszik az 1895-ös 17 hetes sztrájkra Csihalek Ferenc művezető akkor azért lett sztrájktörő, hogy kezébe kerüljenek a receptek. Számítása sikerült. Nem is maradt ott sokáig: Mohácsra ment, ott próbálkozott meg az eozin-gyár­­tással. De bizony a recept kevés volt. Hiány­zott hozzá a gyakorlott munkások tapaszta­lata, amit nem lehetett ellopni. Csihalek csődbe jutott. Később ugyanígy járt Seelin­­ger Ferenc Baján és még mások is. Külföl­dön is próbálkoztak vele: Svájcban, Német­országban, de a Zsolnayék eozinja tovább­ra is utánozhatatlan maradt. As­epsingyártás­a folytatódott év­­____________­ tizedeken ke­tizedeken ke­resztül (később Miklós is jobb belátásra tért), egészen 1948-ig, az államosításig. Mi lett akkor a híres titokkal? Sok mende­monda kering róla. Egyesek szerint elvitték a gyártulajdonosok, megint mások azt mondják: megsemmisült. Csak részben van igazuk. Sok recept eltűnt, megsemmisült, de a legnagyobb baj nem az volt. Az újjá­építés során rengeteg porcelánszigetelő kel­lett, később pedig a helytelen tervezés miatt az eozingyártást nem tartották „súly­ponti kérdésnek“, a minisztérium, a Terv­hivatal „elfeledkezett“ róla és ez minden hiányzó receptnél nagyobb veszteség volt. Ami a Zsolnay-dísztárgyak elsőségét bizto­sította, az elsősorban a munkások művészi gyakorlata volt. Ebből estek ki évek során. Sok kiváló régi égető, mázoló meg is halt. Fel lehet-e támasztani a halottaiból az eozint és — sok tekintetben — ismételten feltalálni a tudós Wartha Vince és Petrik Lajos nagy titokban őrzött, csaknem évszá­zados felfedezését — ez volt a kérdés. Ifjú Kovács István, a porcelánfestés műve­zetője és 71 éves édesapja, az egykori rok­kant eozinmunkás — jelenleg portás — hozzáláttak e talány megfejtéséhez. Előnyük is, hátrányuk is volt. Előny: mindketten dolgoztak 1948-ig az eozingyár­­tásnál és nem minden recept veszett el. Hátrány (és a nehézségből volt több): a régi receptek, a kollektív gyakorlat hiánya. ez év áprilisában ifjú Kovács István pártkongresszusi fel­ajánlásába harmadik pontként azt írta, hogy június végéig megfejti az eozin titkát, sokan kételkedtek. Az igazgató meg egye­nesen meghökkent, amikor ifjabb Kovács arra kérte, hogy apját adják oda neki se­gíteni. — De hiszen beteg az öreg, éppen csak üldögélni tud már — vetette ellene. — Akkor is őt kérem, ő is úgy akarja. Az igazgató vállat vont, hümmögött, de beleegyezett, így kezdett a titok megfejtésé­hez apa és fia. A fiú volt az ész, a borot­vaéles emlékezete, a kutató, az apa a művész-szakmunkás, akinek reszkető kezét biz­tossá tette. ,ft­.rjiagyszerű cél és a fia iránti szeretet. A receptekkel hamar végeztek­. Emlé­­kezetből, odavetett feljegyzésekből, a még élő régi szakmunkások elbeszéléseiből egé­szítették ki a hiányokat. A legbonyolultabb kérdés az égetés volt. Az emlékezet formái között általában legnehezebb az érzékszer­vek „emlékezete“. Hamarabb jut eszünkbe egy rég hallott szám, még egy régi illat, vagy a hang is, mint a szín. Ráadásul olyan, amit a szem több mint fél évtizede nem látott. A kemencében többszázfokos a hőség. Milyen nehéz a kis kémlelőnyíláson, az égetett anyag változó színéből 1—2 fok pontossággal megállapítani a szükséges hőfokot, ami minden anyagnál más és más! Szemmel eldönteni: 500, vagy 502 fok van a kemencében — szinte hihetetlen fel­adat. Pedig ezt kellett tenni. A műszerre csak addig lehetett számítani, amíg jelezte, hogy most következnek a kritikus percek. A kritikus pillanatot már a szemnek kellett megállapítania Apa és fiú először határok közé fogták a tűz erejét: megállapították, milyen hő­fok, milyen szín az, ami már sok és melyik­ még kevés. A kettő között egyre szűkült a határ. Szorult a gyűrű a titok kö­rül. Az öreg Kovács is felülmúlta önmagát. Nem tized, hanem századmilliméternyi pon­­tossággal rakta a máz anyagát a dísztár­gyakra — emlékezetből, így került sor a harmincadik kísérletre Az ifjabbik Kovács valahogy úgy érezte most sikerülni fog. A kis, kísérleti kemence kémlelőnyilá­­sán keresztül látta, hogy az apró sasok, vázák, kis rókák már vörös meggyszínben játszanak. Ebben a színben is kiválaszta­ni a szükséges árnyalatot — ez a feladat. — Gázt meggyújtani a redukcióhoz, fűtés elzárására felkészülni — figyelmez­tette apját. Végre feltűnt az a bizonyos meggy­szín. — Most — vezényelt a fiú, s az apa elzárta a fűtést, a szellőztetést. A redukció­­hoz szükséges meggyujtott gázt bevezették a kemencébe . . . eozin-darabok már a minisztériumban Mikor Ma a legszebb vannak. Arról tárgyalnak, hogyan indítsák meg az „újrafelfedezett“ eozin-tárgyak gyártását. Az apró dísztárgyak örömet, kincset, dicsőséget, drága valutát jelentenek az országnak. Igen, az eozin szó régen is ezt jelentette De m­a már másra is gondol­hatsz, kedves olvasó, ha ezt, a szót hallod. Nagy dolog az, amikor egy munkásból lett művezető és egy öreg portás összefog, hogy önzetlenül megfejtse a nagy tudósok régi titkát. Ilyesmire csak egy érzés teszi ké­pessé az embert: a hazaszeretet. N. Öy.

Next