Észak-Magyarország, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-07 / 56. szám
Szombat, 1959. március 7. ÉSZAKMAGYARORSZÁG Rongyos hadak... Roppant hadak A katonák megigazították sapkájukat, begombolták zubbonyaikat, s megint a sapkához nyúltak. Figyelmes kis mozdulattal illesztették láthatóbbá a vörös szalagot. Mindegyik katona megfigyelte bajtársát, s egyik sem felejtette el pillantását a sapkára vetni. Becsületet akartak hozni a vörös szalagra. Már csak néhányan látták a távozó Kun Bélát. Az izgalmaktól túlfűtött tömegből sietve váltak ki a vöröskatonák. Nagy az út előttük, még nagyobb a feladat, melyre a kommunisták vezére biztatta őket: „Miskolcot el kell foglalni! Miskolc nem válhat a burzsoá intervenciósok könnyű prédájává. A Tanácsköztársaság léte, élete, jövője dől el a Miskolcért vívott csatában’ Ezt kellett hát megérteni a 3. számú munkászászlóaljnak, mely tegnap még Mezőkövesden Kun Béla szavait hallgatta. Mozgalmas képet nyújtott a vörös katonák készülődése. Várni nem lehet! Mindenki megértette a beszédből, hogy haladéktalanul ki kell űzni a cseh zsoldosokat és fel kell szabadítani Miskolcot. Azt nem mondta Kun Béla, hogy mennyire lesznek alkalmasak e feladat teljesítésére ők, de ezt mindegyik harcos érezte. A rövid készülődés dúlt a Vörös Hadsereg egysége, hogy fogadalmának teljesítéséhez hozzálásson. Estére Miskolc alá kell érniök, s reggel a várost el kell foglalni. Ott már többen lesznek... Délről, Nyugatról is özönlik a vörösök hada ... Emőd irányába. Az ő útjuk a Bükk vonulatain át Lillafüred felé vezet. Még néhány magyarázó szó hangzik el a parancsnokok szájából, s felhangzik a győzni akarók dala: „Fél vörösök, proletárok, Csillagosok, katonák.” A zászlóal lépteinek dübörgése rövid idő múlva már csak múló morajlásként hallatszódott vissza. A harcosok pedig mentek teljes felszereléssel céljuk felé. A kis hegyi községek egymásután maradoztak mögöttük. Győztesek akartak lenni, úgy hát sietniük kellett. Az egyre jobban leszálló alkony lassan, homályba vonta a harcosok alakját és elmosta a csapat körvonalait. Az út fárasztóan hosszú volt. A vöröskatonák teljes menetfelszereléssel gyalogoltak és megmutatták, hogy az emberi ellenálló képességbe erőt ver a lelkesedés. A parancsnokok rendhetet a Kerek-hegy nevezetű forrásnál az egész zászlóaljnak. Hiszen már Miskolc kapuja előtt, a Hollós-tetőn állnak. Nem messze a völgyben már Hámor község fekszik, ahol könynyen lehetnek csehek. A kemény és fárasztó menetelés ellenére könnyű jókedv szállta meg a katonákat. Szerették volna tudni, hogy Hámorban mi a helyzet? Benn van-e az ellenség? Erre bizony az a néhány hámori származású vöröskatona sem adhatott választ, aki ebben az alakulatban szolgált. Illetve mégis ők adtak választ, mikor a felderítő őrjáratból visszaérkeztek a csapatukhoz. — Bizony, tele van a falu csehekkel! — mondották a felderítők. A katonák ebből megérthették, hogy az éjjelt itt az erdőben kell tölteni, hiszen az esti támadás kockázatos lenne, mert a csehek állandó erősítést kaphatnak Diósgyőr felől. A zászlóalj pihenni tért. Enyhe légréteg ereszkedett a harcosok fölé, hogy edzett testüknek langyos takarót adjon. Fáradt párák ültek rá az alvó testek mellé fektetett szuronyokra. A tavaszi ébredés utáni erdő sötétzöld lombtakarói most nem színükkel, hanem a levegő átillatosításával okoztak gyönyört. Ütemes légzések szívták magukba a hűs éjszaka üde illatait. 1919 májusa volt... A nap szokottan kék, a katonák a szokottnál korábban. Mire beszökkentek az első vörös sugarak a szálláson át, a 3. számú munkászászlóalj harcosait már csatárláncban találta. A hajnali hűvös levegőbe kilehelt párák olyan látszatot keltettek, mintha sok ponton hoszszant füstölne valami. A szuronyok hegyei félelmesen villantak egyetegyet a rábukkanó fénysugaraktól. A katonák gyors és biztos mozdulatokkal helyezkedtek el a magaslaton. Hámor fölött álltak. Alant a cseh burzsoá hadsereg egységei védik a Miskolc felé vezető utat. Kemény harcra van kilátás, hiszen Hámor elfoglalása is megnyitja az utat a Vörös Hadsereg előtt Miskolc felé. A cseheket nem érte váratlanul a helyzet, mert amint később kiderült, már előző este tudomást szereztek a vörösök Bükkszentkeresztről való érkezéséről. A Hejő és a Sajó között akkorra már kibontakozott a vöröskatonák elsöprő erejű támadása. Miskolc több pontján nyugtalanság és rejtett félelem szállta meg a cseh zsoldosokat. Megérezték. A vöröskatonák a magaslatra érés után megkapták az első tüzet a szentben fekvő hegyoldal sziklás rejtekeiből. Úgy látszott, mintha a csehek nem a falura építették volna védelmüket. Sűrű gépfegyver tűzben kúsztak lejjebb a hegyoldalon a vöröskatonák. Fedezékre volt szükség! A parancsnokok elhatározták, hogy a falut rohammal veszik be, mivel Diósgyőr felől heves tűzharc hallatszott. A csehek visszavonulási lehetőségét akarták elvágni Diósgyőr felé. Tervüknek kedvezett, hogy a csehek fő erősségüket kivonták a faluból. Kemény elszántsággal egyszerre több ponton törtek be a faluba. A hadművelet oly gyors volt, hogy néhány cseh katona fogságba esett. A falu elfoglalása után a hegyoldalon védelembe húzódó imperialisták megsemmisítésére készültek. A felderítők hiába kutatták az ellenállás fészkeit, a cseheknek hűlt helyük volt. A Papírgyár felől már vörös járőr érkezett. Hírt hozott arról, hogy szétvágták a csehek védelmét és üldözik a kétségbeesett csapatokat. Miskolc felől erősödött a zaj. Fergeteges tűzharc hangjait verték vissza a lillafüredi bércek. A 3. sz. munkászászlóalj harcosai most értették meg, hogy Miskolc az egész proletárhadsereg roppant erejű gyűrűjébe került. Barna Károlyné, tanár Köszönet érte ... Február 19-én 8 éves kislányom a csabai villamoson felejtette iskolatáskáját s mire észrevette feledékenysége következményét, a villamos már messze járt. Szomorúan ment az iskolába, s mily nagy volt a meglepetése, amikor a második órán a táska már az iskolában volt. Márton Dezső ellenőr és Löcher Lajosné kalauz nemcsak, hogy megérizték a gyerek táskáját, hanem eljuttatták az iskolába, hogy a kislán ne maradjon el a tanulásban. Dícsíretreméltó, példás tettükért köszöntét mondok. BOROS ANTAl Vöröshadsereg. Mentsük meg gyermekeinket a gümőkór rémétől »■Egészségünk védelméért« filmvetítéses eladássorozatban március 8-án, vasárnap délelőtt fél 12 órakor dr. Szepesi Kálmán, a Miskolc városi tanács tbc gondozó intézetének vezető főorvosa, »Mentsük meg gyermekeinket a gümőkór rémétől« címmel tart előadást Miskolcon, a Szakszervezetek Megyei Klubja nagy előadótermében (Kossuth utca 11). Az előadást a »Milliók védelme.. című hangosfilm bemutatása kíséri. Belépődíj nincs. Az előadásra mindenkit vár a Miskolc mj. városi Közegészségügyi-Járványügyi Állomás $ Csuvzavevzlatleinkéül Irénkét, azaz Vargha Irént, a Miskolci Nemzeti Színház sokoldalú művésznőjét aligha kell a miskolciaknak részletesen bemutatnunk. De talán meddő feladatra is vállalkoznánk, ha néhány sorral kívánnánk a bemutatást elintézettnek vélni, megismertetni a közönséggel azt a művészt, aki tíz esztendő sok-sok alakításával lopta be magát a miskolci közönség szívébe. Igen, tíz éve már annak, hogy az akkor államosított Miskolci Nemzeti Színház az »Ifjú Gárdá«-t tűzte műsorára és annak egyik szerepére, Lyuba alakítására vendégművészként meghívta Vargha Irént. Nehéz lenne felsorolni azt a sok-sok szerepet, amit egy évtized alatt a miskolci színpadon játszott. Az »Ifjú Gárda« Lyuka-jától a »Lysistrate« Lampito-jáig, illetve a most bemutatandó »Ilyen nagy szerelem« dokornőjéig sikeresnél sikeresebb szerepek — mint a haladás, művészi fejlődés mérföldkövei — jelzik művészi pályájának alakulását. Úgy véljük, szükségtelen szerepről szerepre végigkísérnünk ez alkalommal, hiszen olvasóink, a miskolci színházlátogatók emlékeznek és szeretettel gondolnak vissza egy-egy alakítására, a »Tanítónő« címszerepére, a »Nem élhetek muzsikaszó nélkül« süket nagynénijére, a »Légy jó mindhalálig« Viola vénkisasszonyára, a »Bánk bán« Melindájára, az »Ezer év« Júliájára, a »Hamupipőke« tündérkirálynőjére, a »Fruska« nővérére, a »Nem vagyunk angyalok« András Béjára, — hogy csak néhányat említsünk a régebbiekből. Mindenki emlékszik a most folyó színházi évad Hankájára a »Dulszka asszony erkölcsé «-ből, a »Bekötött szemmel« démonára és aki látta, nem felejti el a »Lysistraté« vaskos spártai Lampráját. Nem tehetségéről, művészt alakítókészségéről akarunk itt szólni, azt a közönség ismeri, a sokoldalúságáról pedig a hevenyészve kiragadott néhány darabcím árulkodik az emberre, a színpadi kosztüm, festék, maszk nélküli emberre kívánjuk rávárantani a nagyközönség érdeklődésének reflektorsugarát. ■ Talán sok színházlátogatót meglep, amit most elárulunk róla: nem akart színésznő lenni. Szorgalmas kultúrmunkás, öntevékeny munkásszínjátszó volt. Tehetségével hamarosan kitűnt, több öntevékeny versenyen nyert kitüntető díjakat. Mint munkásszínjátszó került a színművészeti főiskolára és onnan hívták meg tíz évvel ezelőtt vendégművészként a miskolci színházhoz — a már említett — Lyuka eljátszására az »Ifjú Gárdá«-ban. Azóta itt él Miskolcon. Megszakítás nélkül játszik és — ha figyelemmel kísértük a Miskolci Nemzeti Színház legutóbbi tíz esztendejét, láthattuk — alig-alig akadt darab, amelyben Vargha Irént színpadon ne láttuk volna. — A legkülönbözőbb műfajú színdarabokban mutatta meg tehetségét. Megszerette Miskolcot és a miskolciak is megszerették. Ügy■ érezzük, Irénke szervesen hozzátartozik ahhoz a fogalomhoz, amit Miskolcon színház alatt értünk. Hozzánőtt a városhoz, hozzánőtt a színházhoz s nem is kívánkozik el innen. Itt szeretne Miskolcon, — a felépülő miskolci színházban — mind több, mind jobb szerepet játszani, mindig többet és szebbet, művészibbet nyújtani a miskolci, közönségnek. hu ■ Nem lenne teljes még ez a néhány vonással felvázolt portré sem, ha nem emlékeznénk meg Vargha Irénről, a feleségről és háziasszonyról is. Miskolcon kötött házasságot nyolc évvel ezelőtt; férje dr. Némethy Ferenc, a színház sokoldalú tehetségéről ismert művésze, aki — bár a »Férjem a háziasszony «-ban a férjeket a főzőkanál mellé invitálta — nagyon elégedett az Irénke háztartás-vezetésével és a világért sem szeretné a bohózatban hirdetett elveit otthon is valóra váltani, lemondani Irénke remek háziasszonykodásától. Irénke már nagyon sok kellemes estét, sok boldogságot szerzett művészetével a miskolciaknak. — Most, a Nemzetközi Nőnap alkalmából, — a közönség nevében — mi fordulunk felé jókívánságainkkal... (benedek) DÍSZTÁVIRAT A Lenin Kohászati Művek munkásőrség állománya harcos üdvözlettel köszönti vállalatunk valamennyi nő dolgozóját a Nemzetközi Nőnap alkalmából. Kívánjuk az elvtársnőknek, hogy közös ügyünkért, a béke megőrzéséért folytatott harcunkban további sikereket érjenek. Kérjük, hogy a szocializmus építésének és a proletár nemzetköziségnek továbbra is lelkes harcosai legyenek. Sok sikert, erőt, egészséget, elvtársnők! LKM, munkásőrség egységei Piros rózsák, fehér ráznák .. . A kislány siet az utcán ... Korán kacérkodik velünk a tavasz. Egy-egy naposabb délutánon sétálsz a parkban, önkéntelen a fákat nézed. Csodálkozol: még nem lombosodnak. A nap sugarai még csak csapongó, csapodár elő játékosai a tavasznak. No, azért már érezzük — március, tél után vagyunk. Meg a szél is, tavaszi szél. Ravasz legény!... Incselkedik a barna, a szőke hajtincsekkel, megfordul a lányok körül, hetykén kacarászva kalimpál tovább. Vidám legény, csalfa legény — nem fordul vissza. A lányok meg — pirosra csipkedte arcukat szélikoma — vidámságban versengenék az idővel, a tavasszal. Hát ezek a fiúk!... — A lányok még csak 11 évesek, de már csepülik a másik nemet. — Meg lehet süketülni egy fiúosztály mellett!... Az öt kislány a Szeles utcai általános iskolába jár. Az iskolának van egy nagy terme. Kétfelé van osztva. Az egyik felében lányosztály tanul, a másikban fiú. A széttolható fal vékony, áthallatszik a zsivaj. Na és ezek a fiúk... A lányok esküsznek arra, hogy igazán rossz diákok csak fiúk lehetnek, persze a lányok közt is akadhatnak »gyengébb« tanulók. Nem tudom, nem ismerem az arányt, hogy az iskolagyűléseken fiúk, vagy Ernyők állnak-e nagyobb számban az elmarasztaltak között. Az öt kislány a Tass-utcában megáll egy ház előtt. 12. szám. Szép ház lehetett új korában. Most omladozó a vakolat, a verandán hiányzó ablakszemek — elhanyagoltság. Az udvar, a ház eleje is szépen gondozott lehetett valamikor. Régóta nem törődnek vele. Ennek a háznak az egyik szobájában lakik özv. Pognár Gézáné. 76 éves. Nemrég operálták a szemét. Majdnem teljesen világtalan. — A bútoroknak, a nagyobb tárgyaknak, az embereknek már csak a körvonalait látom... Megszoktam, mit hová teszek, így igazodok el a lakásomban, a férjét régen elvesztette. Gyermekéi nincsenek. A rokonok nem gondoskodnak róla. Fondorlatos módon eladatták vele házát. Most se háza, se pénze ... Teljesen magárahagyottan él. A szobát, ahol lakik, nem írom le. Teljes gondozatlanság, egy látását vesztett öregasszony holmija itt-ott. A kis úttörők bekopogtatnak. — A Szeles úti általános iskolából jöttünk, hogy segítsünk a néninek... A hetvenhat esztendős idős asszony csodálkozik. ■— Miért jöttetek? — Hogy segítsünk a néninek... Tetszik tudni, az úgy volt... — mind az öten magyarázni akarnak — az úgy volt, hogy megtudtuk, hogy a néni egyedül, segítség nélkül él itt, és mi elhatároztuk, hogy segítünk a néninek és ezután gyakran meglátogatjuk... Pontosabban, részletesebben érdekii az olvasót a történet? Elmondhatjuk. A kis Deák Judit egyszer elkésett az iskolából. Osztályfőnökének elmondta a késés okát. Az SZTK-ba kísérte Pognár nénit. Az osztályfőnöknő, Péter Irén, természetesen igazolta a késést. De később is eszébe jutott az eset. Megkérdezte Jutkát, miért is kellett elkísérni a nénit az SZTK-ba, Jutka előadta. Az osztály előtt is szóba került a dolog, öten vállalkoztak, hogy meglátogatják Pognár nénit. Ezek a kedves gyerekek ta* * * ján nem is érzik teljességében tettük szépségét, jóságát. Természetesnek veszik, amit csinálnak. S ez csak szépíti tettüket... Riportsorozatunkban kevés ilyen pozitív témával találkozhatott az olvasó. Emlékeznek még az »Egy kis táncra?«, Alfrédé bú’ környezetére? A »polgártársak« elefántságára? Pontosabban a percnyi »örömök« hajszolására? A »polgártársak« ott Nyugaton és idehaza szemrebbenés nélkül állítják, hogy a kommunizmus és az erkölcs összeférhetetlen fogalmak. Az »Egy kis tánc« szereplői között egyetlen kommunistával sem találkoztunk. Jólszituált polgárok dáridóztak áldozataikkal. Aztán olvasták az »Olvasztár elvtársat«, a »Szilárdságot«? Kommunisták voltak a szereplői. S amit tettek? Helytállás másokért, a közösségért. Mai riportunk kis úttörői még nem láthatják, az élet kusza összefüggéseit. Most 11 évesek. Már a felszabadulás után születtek. Már nem éltek kapitalizmusban. A jövő generáció!... Köszönet és elismerés a pedagógusoknak a helyes indításon... Most ott vannak a szobában és azon gondolkoznak, hol kezdjék a segítséget. Hadd soroljam fel az öt kislány nevét: Brand Éva, Deák Judit, Fredmann Éva, Jurás Éva, Révész Judit. Amit tettek, tesznek, kelvetendő példaként állhat minden úttörő előtt. Mert igen, ez úttörő munka. Kiss Gyuláné tanárnő, úttörő vezető is ezért dicsérte meg a lányokat az örsi gyűlésen. Miért is teszik mindezt? Hisz az alatt az idő alatt, amíg takarítanak, bevásárolnak, játszhatnának ők is, mint a többiek, a hasonló korúak. Nagyon szerényen, nagyon természetesen felelnek a kérdésre. — Az úttörők 12 pontjában benne van, hogy »Az úttörő, ahol tud, segít«... És ahogy mondják, boldogság sugárzik szemükből, gyorsabban dobog kis szívük. — Mások is járnak még az osztályból ... — Még két csoport segít hasonló helyzetben lévő elhagyottakon. Nem valami nagy dolog az egész. — Bevásárolunk, kitakarítunk, amikor odamegyünk. — Én már mosogattam is — szól közbe Deák Jutka. — Most gyakrabban járunk hozzá, mert fáj a lába. Elesett... Nagyon rosszul lát. A szenet is mi hordjuk be neki. — Újságot is szoktunk felolvasni... Pognár néni azelőtt pedagógus volt. Nagyon szerette a gyerekeket, a tanítványait. Most — talán éppen ezért — nagyon meghatódott, amikor a kis diáklányok bekopogtattak hozzá. Mondja is: — Végtelenül kedvesek... És milyen ügyesek! Csak csodálkozom, milyen gonddal, s mennyire takarékosan tudnak vásárolni. Először magam is meglepődtem, amikor felkerestek, most már hiányzanak, ha nem jönnek. — Elgondolkozik, régmúlt évekre emlékezik. — Az én diákjaim is nagyon kedves gyerekek voltak. Szerettem tanítani... Nagyon szerettem tanítani... A Lányok végeztek a takarításoksal. Ismét kint vannak az utcán és ismét vidámak. Dehogy gondolná róluk a járókelő, hogy mit csináltak még előbb. Azt sem gondolnád róluk, hogy az iskolában kitűnő tanulók. Csak Friedmann Jutka köztük jórendű. De ha kérdeznéd, miért, a barátnői gyorsan védelmükbe vennék: Nem tehet róla, beteg volt! — Aztán meg nagyon csodálkoznál a válaszukon, ha megkérdeznéd őket: mik akarnak lenni? Révész Jutka egy pillanatnyi gondolkozás nélkül rávágja: — Magyar tanár. — Máris, mint leendő tekintélyes tanárnőt nézed, az ötödikes Jutkát. Jurás Éva"— papája, mamája pedagógus — nem kis igénnyel áll elő: a Szovjetunióba akar menni egyetemre. Igaz, közben még be keéll fejeznie az általános iskolát, érettségizni is kell, de mindez biztosan sikerülni fog, mint ahogyan a szovjet egyetem is. Többiek savi maradnak el mögöttük igényben. Azt mondják fogorvosok, gyógyszerészek lesznek. Így mondják: lesznek, nem úgy, hogy szeretnének lenni. Milyen magabiztosak ezek a kis úttörőlányok. ... Kis kertre néz Pognár néni szobájának ablaka. Valamikor virágok virítottak a kertben. Virágok. Piros rózsák, fehér rózsák. Tavaszi, nyári reggelenkint harmatosan, üdén nyitották szép szirmukat a napra, piros, meg a fehér rózsák. Gondos kéz ápolgatta őket, locsolgatta tövüket. A kis úttörők most majd újra virágurcát ültetnek a Pognár néni ablaka előtti kiskertbe és újra piros, meg fehér rózsák gyönyörködtetnek majd a buja szépségükkel. Ezzel a importunkkal nem fejezzük be sorozatunkat. Tekintettel az olvasóink körében mutatkozó nagy érdeklődésre, egy hónap múlva sorozatunkat ugyancsak »Élet és erkölcs« fejléc alatt folytatni fogjuk.