Északmagyarország, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-18 / 270. szám

Smrda, 1961. november II. eSZAKMAGYASORSZAG Mint égő agyag Bolgár vendégek © Negyvennyolc napon át nem esett az eső és a hajnali harmatot is elűzte a szél! A föld olyan szikkadt, cserepes volt már, mint az égő agyag. Pedig jó földje van a Bodrogköznek. Például itt, Bodrogijaimon a Bereczki dűlő földje fekete, mint az éjszaka. De a negyvennyolc napos szárazság mindent, mindent megölt! És az aszály már harmadik éve tart. Azt mondja nekem egy parasztember a kocsmában: — Ha ezt a földet tehénkékkel kellene megművelni, még meg se tudnánk a szántók hátát vakarni. Olyan feketés ez az ember, mint a Bereczki dűlő földje. A szeme alatt, meg a tenyerén is kérges ráncok, barázdák. Mit küzdött ez az ember életében? Például az utóbbi három évben az aszállyal? S alig van haszna belőle. Keveset fizettek a közösben. — Az aszály! — mondja az elnök. Nem kell mentegetőznie az elnöknek. Sem a tagok, sem a világ ellőtt. Az aszályról nem tehet a közös. Tudják ezt a bodroghalmiak, s tudják egész Bodrogközben is. Hallottam, hogy 1962-ben száznyolcvanhét bodroghalmi ki akart lépni a közösből. Mondom ezt a párttitkárnak. a ''Akkor még Balogh Géza volt párttitkár, este már mást választott a tagság.) — Ne írja meg. Örülök, hogy lecsillapodtak a kedélyek ... — nem rosszindulatból kér erre, látom rajta. Nem a szégyen, a megnyugvás gondolata mondatja vele a kérő szavakat. De hát az igazság az igazság marad akkor is, ha nem írjuk meg: Bodroghalmon csaknem szétszéledt a tsz. — Negyvennyolc napig nem esett az eső — mondja Stumpf János, akit a közösség akaratából a szomszéd faluból hoztak át elnöknek, és amikor megválasztották, meghurrázták és feldobták a levegőbe. Pedig úgy látom: szigorú ember. S azt is látom, hogy éppen ezért tisztelik és szeretik. — Rendben van, belépünk a közösbe — mondták négy éve, amikor megalakult a közös Bodroghalmon. — De akkor mindenki dolgozzék becsülettel! Dolgoztak is ezek az emberek annyit, hogy sehol se többet. Hogy három évük nem sikerült? Arról senki nem tehet. — Az aszályt nem tudtuk megállítani... Negyvennyolc napon át nem esett az eső. Még harmat se nagyon jött... Hallom az ősi panaszt. S panaszkodnak a Bodrogközben Sárazsadánytól Zemplénagárdig, Tiszakarádtól Kisvárdáig. Bodroghalmon 187 kilépési szándék ... Nem mentek szét mégsem. S ebben nagy része van gyerekszemű, az elnöknek, sa -arcú tanítópárttitkárnak. — Ezeket most már szét se lehetne kergetni! — mondják a kocsmában. — De minek is tennék, hiszen a nehezét kibírták. Isten majd ad jobb időt erre a tájra. Az elnök mást mond, nem számolhat isten jóindulatával, szeszélyével. Ha nem is vádolja senki, s nem is vádolhatja a három gyenge évért, de neki fáj, amikor az agyonfáradt, konok tekintetű embereit bíztatja, szidja, dicséri. A „Hortobágy” vízátemelő szivattyú kellene ... Hisz van csatorna és víz, közel a Tisza és a Bodrog. Egy szomszédos tsz-szel kellene összefogni, talán a vajdácskáival... Nyáron az állami gazdaság megtöltötte a karosi kanálist... Négy nap múlva más volt a határ. De az aszály tombolt. Míg egyszer jöttek a felhőözönök ... Az asszonyok imádkoztak, a férfiak reménykedve figyelték az eget. — Eső jön! Eső! Milyen szép három betű, mennyi ígéret van benne. 1964. május 13-án jég verte el a Bodrocközt. Halmot is. — Ha hiszi, ha nem, sírtunk. Igen, sírtunk — mondja a katonás, kemény elnök. Elhiszem neki. Utána újra a szárazság. Mert még nem tellett ki a negyvennyolc nap. A Zsarutanya környékén kigyulladt a pöfőke — a tőzeg. Körülszánttatták lánctalpassal, hogy elejét vegyék a tragédiának. A kocsmában vagyunk. Kati néni egy svájcisapkás fiatalemberrel viccelődik. — Igyon, Kati néni! — kínálja az öregasszonyt. — Fiam született! — Nagy öröm az, iszik rá mindenki. — Megy hát Belgiumba? — kérdik tőle. — Megyek hát! Vár a lányom. Olyan kis, összeaszott emberke Kati néni. A nagyvilág forgatagában, nyüzsgésében hogyan ismeri ki magát? Nem fél? — Ezeket már nem zavarja szét az isten se — ismétli előbbi emberem. A tsz-re gondol, tudom. Én is kérek két deci melegített bort. A fahéj és a cukor sem bírja elütni az ecet savanyúságát. Le is teszem a poharat, nem kell a rossz bor. — Nem jó? — kérdi. — Nem mondom. — Itt ilyen van. Másra nem is nagyon telne... Szegény ez a vidék. — Tudom .— mondom. — Negyvennyolc napig nem esett az eső. — No látja. És ez már így megy három éve. — És tényleg nem mennek szét? — Nem. A kislakiak és a nagylakiak jól megértik egymást. Nem rosszabbak a szobahomokosiak se. Beszélni sem érdemes erről. Nem értem egészen, hogy mit mond ezzel. Látja, hogy nem értem, hát magyarázza. Egyik faluban úgy van, hogy van alvég meg felvég. Itt Kisluka és Nagyluka. — Értem már. — A pártgyűlésre jött? — Arra. — Tényleg nem ízlik a bor? — Nem. A homályos kocsmateremben nagy a füst. S megreked benne a fáradt, munkából megtért emberi testek izzadságszaga. © Élt egy furfangos ember Bodroghalmon, akinek nevét egy tó is őrzi. A Varjánosi tó mondája egyszerű és elhihető. Valamikor nagyon régen, sok száz évvel ezelőtt, amikor a török dúlta országunkat, ez a Varjánosi halász csónakkal törököket vitt át a tó túlsó oldalára (mert akkor a Tisza árterülete egészen a Zsoró-tanyáig húzódott). Kettesével vitte a törököket. Egy sem kötött ki, csak a másvilág partjain. Azt mondják, papír is van erről a hőstettről. Bodroghalom Árpád-korabeli település. Figyelmeztettek, hogy csak egy valamit ne emlegessek a faluban, ha békességet akarok. Pedig a szomszédos falvakban a gyerekek is ezt fújják. Kuk luk luka Kölesbe* a bika Erre nagyon csúnyát mondanak a bodroghalmiak. Még arról is beszélnek a községben, hogy épül most ott egy új templom. Azaz, épülget... De mert mindennél fontosabb most a közös cukorrépája, bizony, nem nagyon akad társadalmi munkás, aki a föld helyett a templom építéséhez igyekezne. Az új pártházban jönnek a össze a tsz kommunistái, hogy vezetőségét újjáválasszák. Harmincegynéhányan vannak, a tsz-ben négyszázötvenen dolgoznak. Fiatalok, öregek, egyformán fáradtnak látszanak. Egyetlen kipihent arcot sem látni. Szemük alján szinte kéklik a fáradtság. Mégis, én jártam már sok olyan összejövetelen, ahol egy kollektíva a maga ügyében, érdekében döntött. Mindenhol akadt néhány bóbiskoló. Itt nem láttam egyetlen embert sem, akit fáradtság, vagy az érdektelenség álomba ringatott volna. Itt mindenki figyelt. Talán megérti mindenki, ha idézem az egyik hozzászólót. Csomós Béla azt mondta: Igyekezzék az új vezetőség azon, hogy ennek a közös családnak minél nagyobb kenyeret biztosítson. Súlyos, nehéz szavak ezek. Akár a többiek felszólalása is. P. János áll fel. A vádat maga mondja el önmagáról. Szénát lopott a közösből. A lovamnak nem adták ki a porciót. Azt mondták, szerezzek. Az én lovam nem dőlt még bele a sárba... Nekem van egy 27 éves fiam. Sehova nem engedtem. Azt mondtam neki: „Nekünk az a sorsunk, hogy itt éljünk”. Órákon át vitatkoznak. Azok felett is, akiket vezetőnek jelölt a bizottság. „ Az, akivel a kocsmában beszélgettem, nem tagja a tsznek. Iparban dolgozik. Lehet, hogy az aszály riasztja távol társai sorsától. De 37-en éppen az aszályos években tértek vissza az iparból a közösbe. S bármennyire szegények, naponta 160 óvodás gyermek étkezik a napköziben, új, emeletes iskolájuk, művelődési otthonuk, önkiszolgáló boltjuk van a bodroghalmiaknak. — Negyvennyolc napig nem esett az eső. — És május 13-án is, jég verte el a határt... A kukoricán levél sem maradt. Késő este van, az utcai villanyok kigyulladnak. Akkor jönnek haza a határból az emberek. A tsz kommunistái közül nem egy a munkából egyenest a gyűlésre érkezik, fáradtan, sárosan. — Majd csak megsegít bennünket az isten. A tsz elnöke azt mondja: „Hortobágy” vízkiemelő kellene. Ha létezne isten, bizonyára adna esőt ezeknek az embereknek. De mi ezzel nem számolhatunk. Az értelemnek fel kell mérnie: igenis, „Hortobágy” vízkiemelő, s még sok másféle szivattyú kell ide. Megérdemelnék a bodroghalmiak, akiknek közössége most izzik, mint az agyag, amelyből téglát éget a munkás a kemencében, melyet aztán beépítenek egy új iskola, vagy bérház falába. Baráth Lajos 3 a Lenin Kohászati Művekben és a barátsági esten A Róza Koritarova vezetésével Miskolcon tartózkodó bolgár szakszervezeti küldöttség kedden délelőtt felkereste a Lenin Kohászati Műveket. A szakszervezeti bizottság tanácskozó termében Kucsmai József, az szb titkárhelyettese köszöntötte a vendégeket. Részt vett a tanácskozáson a szakszervezeti bizottság több tagja, Moldován Gyula, nagyüzemi pártbizottság ágit. a prop. osztályának vezetője, valamint több szocialista brigád vezetője. Az üzem életéről, és azon belül a szakszervezeti munkáról Kucsmai József adott tájékoztatót, majd a bolgár vendégek kérdéseire válaszolva Pásti Lajos, az szb termelési felelőse részletesen ismertette a szocialista brigádmozgalom helyzetét. Többek között bemutatta azokat a tankönyveket, amelyet a kohászat vezető műszaki értelmiségei írtak a szocialista brigádtagok számára. Eddig ugyanis igen nagy problémát jelentett a brigádtagok szakmai képzése, mert a tankönyvek, forrásmunkák általában egyetemi, illetve technikumi szinten készültek. Most a gyár saját erőből jelentetett meg közérthetőbb, de tartalmi színvonalban igen értékes műszaki, tankönyvként is használható szakkönyveket. Eddig hét ilyen kiadvány jelent meg, és további 9 készül. A vendégek idén nagy érdeklődéssel figyeli a szocialista brigádokról adott tájékoztatást és baráti beszélgetésben vitatták meg, cserélték ki tapasztalataikat. Nagy Sándor, a nemesacél-kovácsműhely szocialista brigádvezetője ismertette csapatának munkáját, és részletesen beszámolt a vendégek kérdésére a munkán kívüli, olyan természetű elfoglaltságról, ami a szocialista brigádjellegből adódik. Nikolaj Todorov, a szófiai Trud rovatvezetője elkérte Nagy Sándor címét, hogy egy szófiai brigáddal levelezési kapcsolatot teremtsen. A látogatás befejeztével Róza Koritarova többek között azt mondta búcsúszavaiban, hogy a miskolci látogatás jó iskola volt számukra, amit itt tanultak, munkájukban hasznosítani fogják. Ezt követően megtekintették a dolgozók üzemi iskoláját. Este a küldöttség tagjai részt vettek az SZMT Művelődési Házában tartott bolgár — magyar barátsági esten. A barátsági estet Barna Ferenc, az SZMT titkára nyitotta meg, majd Sztojan Radev, a Bolgár Kultúra igazgatója tartott előadást. Ezt műsor követte, amelyben fellépett Polgár Géza, Telessy Györgyi, Dobos Ildikó, Szabó Rózsa, Herédy Éva, valamint az SZMT kamarakórusa és az Avas táncegyüttes. Ezzel egyidőben Bulgária életét bemutató kiállítás nyílt az SZMT színházi előcsarnokában. A delegáció újságíró tagja, Nikolai Todorov kedden délután felkereste szerkesztőségünket, és baráti eszmecserében tájékozódott a megye kulturális életéről, lapunk ezirányú munkájáról. A bolgár szakszervezeti delegáció ma délelőtt búcsúzik el Miskolctól és visszautazik a fővárosba. A bolgár küldöttség két tagja: Róza Koritarova, a küldöttség vezetője (középen, sötét ruhában) és KirU Nikolov (a kép bal oldalán). Fejtik az igrici paprika mágiát Igriciben egy főképpen fiatal lányokból álló brigád különböző gépi eljárások segítségével most fejti ki a falu messze földön híres paprikájának magját. Kepünkön, ketten a brigádból. Fotó: Szabados György Megalakul az Állattenyésztő Társaság megyei csoportja A Magyar Agrártudományi Egyesület Borsod megyei Szervezete november 20-án, pénteken délelőtt fél 10 órai kezdettel ülést tart a MTESZ Széchenyi utcai helyiségében. Az ülés napirendjén szerepel a Magyar Agrártudományi Egyesület Állattenyésztők Társasága megyei csoportjának megalakítása. Ezután az itatásos borjúnevelés tenyésztési és üzemgazdasági kérdéseiről tart előadást dr. Czakó József, az Állatenyésztési Kutató Intézet helyettes igazgatója. Gyermek- és ifjúságvédelmi ankét Miskolcon A megyei tanács végrehajtó bizottsága igazgatási osztályának rendezésében november 27-én, pénteken délelőtt 9 órai kezdettel gyermek- és ifjúságvédelmi ankétot rendeznek Miskolcon, a Kossuth utca 11. szám alatt. Az ankét során a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervek együttműködésének legfontosabb elvi és gyakorlati feladatairól dr. Kovács István, a Művelődésügyi Minisztérium helyettes osztályvezetője tart vitaindító előadást.