Északmagyarország, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-25 / 302. szám
FSnfert IfüM, december 33. ESZAKM AGYARORSZ AG Amikor 1944 december derekán, Miskolc felszabadulásának első napjaiban rövid időre kétszer is megnyitotta kapuit a Miskolci Nemzeti Színház, már sejtették a város lakói: itt rövidesen nagy előadáson is tapsolhat a közönség. Ugyanis december közepén a Vörös Hadsereg tábori színháza katonák és civil érdeklődők előtt esztrád műsort adott az ősi színház falai között. Néhány nappal később a színház fiatal művészei adtak hangversenyt a felszabadító csapatok tiszteletére. December harmadik vasárnapján aztán felgördült a függöny, korszakos eseményeként a felszabadult magyar városoknak. Magyarországon a szabaddá vált területeken először Miskolcon nyitotta meg kapuit a színház. Árvay Gusztáv színháztisztelő ember szervezésében a miskolci társulat hamar magára talált, így december harmadik hetében bemutathatták Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát. A főszerepeket Horváth Anni, Fekete Alajos, Putnoki Gyula és Árvay Gusztáv játszotta. A krónika szépen szólt erről az előadásról. Vajda Gábor, a Szabad Magyarország első publicistája köszöntötte a felszabadult nézőket, majd Árvay Gusztáv méltatta a színházi előadás jelentőségét, mondván: a színház függönyének felgördülése a béke hajnalát jelzi. Az előadás nagy sikert aratott. A virághoz nem szokott, harcban megedzett katonák ellágyultak, s virágcsokrok helyett pénzt, apró ajándékokat, csecsebecséket dobáltak a színpadra, tetszésük kinyilvánításaként. A történelmi igazsághoz tartozik az is, hogy az előadás megtartása csak azáltal vált lehetségessé, hogy a szétzilálódott színházi zenekart helyettesítve a Diósgyőri Vas- és Fémmunkások zenekara kísérte az előadást. December 29-én a Szabad Magyarország tizedik számában szívélyes hangú méltatást olvashatunk a karácsony előtti előadásról. A szabad Miskolc első színházi kritikájának tekinthetjük ezt a méltatást. Előadások nyáron is 1945. januárjában újabb daljátékok, zenés vígjátékok kerültek színre. Ezek sorában nagy sikert aratott a Dankó Pista. Májusban visszaérkezett a színház volt igazgatója, Földessy Géza, aki korábban elmenekült a városból. Magához ragadta a kezdeményezést és a színházra kiéhezett lakosság érdeklődésével számolva még 1945 nyarán is tartott előadásokat. 1949-ig nem változott lényegesen a színház szelleme; üzleti érdekek vezérelték az igazgatást, miként korábban a város, az ország felszabadulása előtt. Évente 1í0—70 darabot mutattak be, ezeknek 80 százaléka operett vagy zenés vígjáték volt. Még az olyan tiszteletreméltó vállalkozásra, mint Gorkij Éjjeli menedékhelyének bemutatása is csak négy nap jutott. Tartós művészi szándék kibontakozásáról tulajdonképpen szó sem lehetett. A Miskolci Nemzeti Színházban a változás jeleivel akkor találkozhattunk, amikor Földessy Géza külföldre távozása után öttagú igazgató tanács vette át a színház irányítását. Nehéz, hősies időszak volt ez, s bizony csak az ózdi, a diósgyőri munkások színházpártolása tette lehetővé a színészek gázsijának kifizetését, a színház működését. Az állam, a nép kezében ilyen előzmények után érkezett el 1949 október hetedike, amikor népi államunk vette birtokba a színházat. Szofronov: Moszkvai jellem című művével kezdte az évadot az együttes. A színházi esztendőre 16 darab bemutatását jelezték a plakátok. A falusi lakosság tudatának, ízlésének alakítására, fejlesztésére megkezdődtek a rendszeres tájelőadások. Mind a városi, mind a tájelőadások művészi előkészítését nagyban megkönnyítette az a körülmény, hogy a színház mentesült a korábbi üzleti vállalkozások kényszerítő terhei alól. Szendrő Ferenc indította útjára a szocialista alaphangolású Miskolci Nemzeti Színházat. Őt Bozóky István követte e fontos poszton. Bozóky korszakot teremtett a színháznál: a művészi vállalkozás, a merészség és tettrekészség korszakát. Földes Mihály Mélyszántása, Gorkij Ellenségek című drámája, Kornejcsuk Ukrajna sztyeppéin című színműve vezette be ezt a korszakot. Az utóbbi előadás magyarországi ősbemutató volt. házak Ez a mű a vidéki színfesztiváljának keretében felkerült a fővárosba is, és a szakma, valamint a közönség legmagasabb elismerését vívta ki. Csizmarek Mátyás Borjúja Miskolcról indul országos körútra, majdan feltűnik a Fővárosi Operettszínház színpadán új magyar operettként. című nagy Sós György Pettyes sikerű vígjátéka Miskolcon kezdi meg pályafutását. 30 milliós költséggel átépítés 1953 újabb ház életében: határkő a színmegalakul az operatársulat, s a Trubadúr bemutatását követően újabb zenedrámák szólalnak meg a Miskolci Nemzeti Színházban. Az operaelőadások sorában maradandó volt a Pillangókisasszony. Újabb határkőt jelez 1955: Shaw Warrenné mestersége színművével megnyitja kapuit a Kamaraszínház. Ebben az évadban, a felszabadulás után először Miskolcon, a nagy színházban kerül színpadra, antik tragédia: Szofoklész Antigoné-ja. Nagy sikerű bemutatója után a budapesti Nemzeti Színházban is tapsolhatnak a kitűnő előadásnak, ugyanis a vidéki színházak országos fesztiváljának keretében ez az előadás reprezentálja Miskolc város színházi kultúráját. 1956 őszén megkezdődik nagyszínház átépítése. A Vasa gyárban és a Kamaraszínházban játszik a társulat. Nehéz esztendők következnek ezután, mert igazi otthonra csak 1959. december 10-én lel a színház együttese, amikor a több mint harminc millió forinttal átépített nagyon szép színház megnyitja kapuit. A nyitó darab Darvas József: Kormos ég című drámája. A hatvanas éveket szintén határkőnek tekinthetjük; az új magyar drámák feletti szeretetteljes bábáskodás korszaka ez. Ekkor kap színpadot Darvas József nagyszerű drámája a Hajnali tűz, majd Müller Péter Két marék aprópénz című darabja és később Gáspár Margit Hamletnek nincs igaza című játéka. korszak szép művészi teljesítményei közé tartozik Brecht Arturo Ui című játékának bemutatása, Miller Pillantás a hídról című darabjának előadása és Visnyevszkij Optimista tragédiájának színrevitele. A hatvanas évek első esztendeinek programjából világosan érződik az SZKP XX. kongresszusának hatása, az MSZMP VIII. kongresszusának útmutatása. Különösen az úi keresésében, a friss szemléletű magyar drámák színre segítésében (ez utóbbi gondolatkörhöz tartozik Miskolc város országos pályázata új magyar drámák megírására) mutatkozott ez meg. Az elmúlt színházi évad produkcióin Az ember tragédiája, a Játék és igazság művészi megfogalmazása is már az említett eszmei tisztánlátásra utal. 9 ezer bérlettuljjdonos Az idei évad két sikeres előadása a Háború és béke, valamint a Rozsdatemető újabb reményekre jogosít fel bennünket. Miként a közönség táborának szilárdulása, a színház lassan alakuló törzsközönsége is örömet jelent számunkra. tendejében Az államosítás eszlettulajdonos néhány száz bérvolt csak, az idén kilencezer bérlettulajdonost mondhat magáénak a Miskolci Nemzeti Színház. Száznegyvenegy esztendős most városunk színháza. De igazi mecénásra mindössze 15 esztendővel ezelőtt Sokan úgy tartják, ennek lett a színháznak szívesen megünnepelt születésnapja 1949. Ez igaz, de mi mélységesen tiszteljük a múltat is, az olyan sorsfordulókat is, mint amilyen az 1944-es decemberi, nehéz körülmények között lezajló kapunyitás volt. Párkány László 0 5 Tátray Barna:Az illim űnasai i,A sivatagban az a szép, hogy valahol van benne egy forrás.** Antoine de Saint-Exupéry: ödös, borús december. Hol van a fényözönös tavasz, mikor a város és a Bükk között bódorogtunk bódultan s boldog embereket kaptunk lencsevégre. Az indákat nyitó, kacsázó kezeket, s jósoltuk a bor ínycsiklandozó ízét. Vagy a tó enyhén ringó nyári tükre a bükki dombok távlatában. Tó a város alatt, tó Rakacán és Tapolcán, vagy a nagy Tó, a Balaton. Hol hullámhasító orral futott velünk a hajó, lányok hajoltak tükrébe s fölöttünk sirályok csiviteltek. Vagy az Alföldet öntöző csatornák vonulása hőségtől remegő délibáb alatt, a Tisza virágzó szőkesége s a szegedi éjszaka máglyáján haldokló francia parasztlány elröppenő sóhaja. Hol van az utolsó őszi kirándulás búberzsenyes vörhenye a szentlélek kolostor romjai mögött. A mény könyöklése látókövekbea borsodi tájra s Jókait idéző Tardona mustszagú kádjai? Az öröm három évszakából, a tavaszból, nyárból, őszből, nem maradt más, csak a rideg telünk. S az emberi természet, évezredek óta ezt az évszakot is meg akarja szépíteni. Ünnepekkel és örökzöld fenyővel. A család és a pihenés, a naptárváltás napjaiban bevisszük a zöld fát az otthonokba, s díszítgetjük életünket. — a hajsza szüneteiben Mert ez itt a kérdés: ajsza, vagy munka? Mintha a modern ember, a gépek ritmusával elvesztette volna az évszakok ritmusát. Pedig a gépet már harminc évvel ezelőtt szelidítgette József Attila az ember kezes állatává s nem hajszoló zsarnokká. De ritmusa van a gépnek is, s az emberi természet sokszor a ráható ritmus lüktetésében átveszi tőle zúgó gyorsaságát, s feledni képes kezes szolgaságát, mert teljesen belenőtt életünkbe, munkánkba, családunkba és szórakozásunkba is. Reggel ő ébreszt, pontos mechanizmusának csörgő kerekeivel, majd búg az arcomon, mint villanyborotva és sistereg, mint kávéfőző. Őt várom a sarkon, nagy elefántlépteivel, a buszt, gépet, mely elvisz munkahelyemre. S elválaszthatatlan társam az üzemben, kórházban, irodában. Este, mikor elcsendesülnek esztergák és telexek, megint csak a gép kapcsolójához nyúlok, rádió, tv gombjához, hogy közelebb hozza hozzám a világot, vagy elzsongítsa fáradtságomat. Ne a chaplini mozdulat értelmetlen mechanizmusa győzzön le, hanem segítsen terhet emelni, anyagot formálni, gondolatot közvetíteni. S ennek legfőbb feltétele: az értelem és a cél. Munkám értelmét át kell látnom, s a célra mindig felpillantanom az esztergapad, vagy betűk sokasága fölött. Néha úgy érzem, hogy paraméterek, vektorok, műszertábla és számítógépek között az ember csak gépkezelővé válik, csak közvetít egy folyamatot, vagy összevet két koordinátát, — mintha nem is az értelem irányítaná a nagy társadalmi munkát. Ha a gép ritmusa s az emberi élet összhangban van, ha az értelem és cél vezeti munkánkat, s annak kis részét is látjuk az egész nagy cél távlatában, — akkor úgy irányítjuk azt, hogy nem hajsza, de teremtő tevékenység, alkotás lesz munkánkból. S egyben a megelégedettség, a boldogság forrása, úgy az alkotó munkának hogy sok a buktatója, a mindennap szükségleteiben nehézkes gépezeten kell átfúrni az utat a célig, hogy közben elvásik véső és kicsorbul a kalapács, de még az emberi idegrendszer is bele-belerezdül, sőt rendül? Az már a munkának a sajátja, hogy még gépesítve sem fut gondtalan olajgörgőn. Senki nem ígérhet senkinek küzdés nélküli eredményeket. S ha néha még Sziszifusz is eszünkbe jut, hordóját szüntelen a csúcs felé gördítve, s a legborúlátóbbak is kijelentették: Sziszifuszt is el tudom képzelni boldognak. A folytonos és állandó erőfeszítés, egy társadalom és nemzet esze, ereje és állandó akarata mindig terem eredményeket. Nem a rózsaszín derűlátás a kemény munka jellemzője, és sokszor igaz az is, hogy az optimizmus a kétségbeesés túlsó partján kezdődik. Miután megfürdettük már magunkat minden bának vizében, láboalunk ki edzett izmokkal és lélekkel az eredmények partjaira. Persze, hogy onnan már újabb folyók és újabb dombok látszanak, de belső egyensúlyunkat már a részeredmények is táplálják. S ezek a részeredmények kell, hogy meghozzák az erkölcsi, társadalmi és anyagi megbecsülést. Okos humorral írja a Népszabadság újságíró noteszében a szerző: A fizetés egyszerre kicsi és nagy is. Nagy annak, aki adja, kicsi annak, aki kapja. Mert aki ad, sokaknak ad, s mindenkinek kell, hogy jusson. Aki kapja, sok igényű és mindenre kell, hogy jusson. Csak nézzen néha hátra is! Csináljon mérleget így ünnepek táján, vagy év végén, s akkor lemérheti az eredményt. S ha az objektív eredmény nincs is arányban szubjektív vággyal, az azért a létezik és igazol. Igazolja eredményes munkánkat. Kimerülten vagy pihenve készítettünk mérleget, kezdtük el az évszak pihenőnapjait? Ez függ a munkától is. Ha jól szerveztük meg a munkát, ha láttuk értelmét és célját, s a gép kezes segítőtársunk volt, lehet, hogy fáradtak vagyunk, de nem kimerültek. ack London írja le önéletrajzi az amerikai regényében mosodai munkás kimerültségét. Az ilyen hajsza után ez az ember már csak az italért tud nyúlni. Utolsó erejével emeli a tömény szeszt szájához s a felfokozódás mámora, majd a tompa bódulat egyetlen menedéke. Az értelmetlen hajsza is termi az alkoholizmust. Míg a teremtő munka után fáradt ember hamar regenerálódik s friss kedvvel fordul az üdítő szórakozások felé. Így születik meg a sokoldalú, munkában, hobbyban, alkotásban felüdülő JÁTÉKOS EMBER. S ha családos, a legjobban gyermekei körében játsszik. Leguggol a kisvasút mellé kipiruló izgalommal lesi, hogy áll meg a szemafor előtt a kisvonat, vagy hogy bukkan fel éppen az alagútból. Találékonyan farag kis kocsit, vagy sípot fiainak, s nagyokat nevetve üti meg alakuló pocakját ródlizás közben a domb alatt. Majd előkerülnek a kedves hobby-k is: a bélyegalbum s a cimkegyűjtemény, a festőecset, vagy a barkácsláda. S a legszebb forrás a pihenés oázisában az önmagát megtaláló, megvalósító ember, aki fiát is kézenfogva vezeti az öröm felé. gy bontakozik a ködös, borús decemberben a TELJES EMBER. Aki megtalálta a munka és felüdülés szintézisei, a természet és művészet örömét, a hobby és önmegvalósítás alkotását. Ki-ki mértéke szerint. Romain Rolland Colas Breugnon c. könyve ötlik eszembe. A jó XVI. századbeli asztalos háza ott állt gibellinek és guelfek egymást pusztító útjában. Minden átvonuló csapat rombolta, dúlta, — de ő nem unta mindig újraépíteni. S az évszakokat is oly vidáman ünnepelte, hurkát, kolbászt teregetett a család asztalára, s gondosan kacsázott indák borával locsolgatta baráti körének kedvét! Élt az évszakok mindig megújuló ritmusában, s ember volt minden embertelenségben. Hiszen az évszakokban és az irodalomban is ez a Szép: mindig megújulnak és minden kor emberének felelnek a feltett kérdésekre. Csak legyen fülünk a meghallásra. Ne menjünk el értetlenül egy zúzmarás fa mellett sem, s ne hagyjuk elveszni a nagy elmék üzenetét. Természet és művészet ma is kézenfogják a gépek ritmusában robotoló embert, és helyrebillentik a belső egyensúly mérlegét a meg-megújuló ünnepnapokkal. J / Leukács Tibor rajza.