Északmagyarország, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-01 / 283. szám
Világ proletáriat egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXL évfolyam, 283. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1965. december L Saigon: Kiújultak a harcok a Michelingfiuniültetvénny körzetében Sikeres partizánakciók — Nyilatkoztak a szabadon bocsátott amerikai katonák McNamara: Újabb csapaterősítésekre van szükség Saigonban bejelentették, hogy az amerikai csapatok ki ürítették az la Brang-völgyet és a Plei Me-i különleges kiképzőtábor és a kambodzsai határ közötti egész területet. Az amerikaiakkal együtt elvonultak a dél-vietnami kormánycsapatok is. E területen október 16-a óta, súlyos harcok folytak. Ugyanakkor felújultak a harcok Saigontól északra, a Michelin gumiültetvény körzetében. A dél-vietnami szabadságharcosok több kisebb akciót hajtottak végre kedden; Saigontól 120 kilométerrel nyugatra támadást intéztek egy különleges kiképzőtábor ellen. Ugyancsak partizántámadás ért egy másik kiképzőtábort, a Saigontól 160 kilométerral északnyugatra levő Cai Cai j mellett. Kedden hajnalban Saigon- tól mindössze 16 kilométerrel délkeletre is akciót hajtottak végre a partizánok: rajtaütöttek egy kiképzőtáboron. Phnom Penhben, Kambodzsa fővárosában sajtóértekezletet tartott az a két amerikai katona, akit a dél-vietnami szabadságharcosok vasárnap bocsátottak szabadon. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a két katona — Claude Donald McClure és George Edward Smith őrmesterek — kijelentették, hogy nem kívánnak tovább harcolni Dél-Vietnamban és az Egyesült Államokba hazatérve honfitársaikat megismertetik majd a tényleges vietnami helyzettel. A két amerikai katona elmondotta még, hogy egész fogságuk alatt emberségesen bántak velük. Végül kifejezték azt a véleményüket, hogy az Egyesült Államok nem nyerheti meg a vietnami háborút. McNamara hadügyminiszter kedden visszaérkezett Washingtonba saigoni szemleútjáról. Repülőtéri nyilatkozatában supán arra szorítkozott, hogy kijelentse: újabb csapaterősítésekre és a VDK katonai célpontjai bombázásának kiterjesztésére van szükség Vietnamban. A hadügyminiszter azt mondotta, hogy az Egyesült Államok „kezdi nem elveszteni” a vietnami háborút, de arra készítette fel a közvéleményt, hogy hosszú harcokra van kilátás. McNamara jelentését rövidesen Johnson elnök elé terjeszti, aki dönt majd a háború kiszélesítésének újabb terveiről. Afrika napja i Eambia függetlenné válása után figyeltek fel arra, hogy az ország egyik vidékén feltűnően sok a vak gyerek. Minden százból három. Senki sem tudta mi a szörnyű betegség oka. Az angolok, hogy hajdani gyarmatuk mai vezetőinek jóindulatát elnyerjék, hajlandónak mutatkoztak a szörnyű titok megfejtésére. Jól felszerelt, laboratóriumi berendezésekkel is tetz kutató csoport indult elláa vakok völgyébe. Hónapokon át vizsgáltak, megnéztek öreget és fiatalt, mikroszkóp alá tették a folyók vizét, s a környéken termete ket, baktériumot, élelmiszerekórokozót azonban nem találtak. Mindössze annyit tudott megállapítani a tiszteletreméltó bizottság, hogy a betegség a gyerekek vészes vitaminhiányával függ össze és az apróságok gyógyulása érdekében vitamintablettákat osztogattak szét l gondolkoztató és egyben rendkívül tanulságos a zambiai eset, s ha első pillantásra csupán egyetlen afrikai ország egyetlen vidékére vonatkozik is, mint cseppben a tenger, megmutatja Afrika népeinek és egykori matosítóinak viszonyát, gyarkét szempontból is. A vitaminhiány ugyanis — ahogy a tudósok maguk is kénytelenek voltak leszögezni —, nem az éghajlati és földrajzi adottságokkal függ össze. Vagyis a vakok völgyének lakói — a fekete kontinens más népei szintúgy — nem azért nem tudtak rendesen táplálkozni, mert földjeiken nem termett elegendő élelmiszer. Afrika lakói azért haltak tízezerszámra éhen, vagy lettek szörnyű fekete éjszaka áldoazatai, — mint Zambiában . «Mit * tepseit* már termeltek, azt elvették tőlük. Az az angolok, másutt a franciák, s az egyéb gyarmatosítók. Ugyanez az eset azonban azt is példázza, hogy a hajdani gyarmatosítók a függetlenné válást követően sem akarnak távozni, maradni szeretnének. Csak most nem gyarmati katonaság lép akcióba a lövésre kész fegyverekkel, hanem egy tudományos bizottság fehérköpenyes orvosai mosolyognak rá a gyerekekre és osztogatnak szét közöttük vitamintablettákat. A vitamintabletták minden bizonnyal hasznosak, de nem segíthetnek számottevően azon, amit a fegyver és korbács okozott. Nem segíthetnek — de nemcsak orvosi vonatkozásban, hanem politikai értelemben sem. Afrika népei egyre kevésbé egyre kevesebben igénylik ezeket a „neokolonialista vitamintablettákat”. Tudják, hogy nagy árat kell fizetniük érte: eltűrni a beleszólást gazdasági életükbe, s ezen keresztül a neokolonialisták hatalmának érvényesülését a politikában. A fekete földrész népei éppen ezért Afrika egységének megteremtésében, a közös célok és feladatok kimunkálásában, a közös lehetőségek felkutatásában látják a követendő utat és számos progresszív lépést tettek az egységszervezet létrehozásán túlmenően a gazdasági és politikai élet legkülönbözőbb területein ennek érdekében. rgépen ezek a lépéseik azok, amelyek következtében Afrika népei — országai ma már a nemzetközi életben is tekintélyt és elismerést vívtak ki, s ezért — amikor Afrika napját ünnepeljük — a függetlenné nemzetteremté vált országok erőfeszítéseit méltatjuk, s mint eddig is, a továbbiakban is önzetlenül és segítő szándékkal figyeljük ÉS támogatjuk, Időseiket, E Tito Ausztriába látogat Kedden hivatalosan bejelentették, hogy Tito jugoszláv elnök elfogadta Jonas osztrák köztársasági elnök meghívását és később megállapítandó időpontban hivatalos látogatást tesz Ausztriában. Hogyan csinálunk millió forintos shcilit ? Üvegfúvás tüdő nélkül Vilmányi séta Napirenden: Az iskola-egészségügy helyzete ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága November 30-án, kedden ülést tartott Miskolcon a Borsod megyei Tanács végrehajtó bizottsága. A végrehajtó bizottság ülésén, amelyen dr. Papp Lajos elnökölt, a megye valamennyi települését érintő fontos kérdésről, az iskolaegészségügy helyzetéről terjesztett be jelentést dr. Pintér László, a megyei tanács vb egészségügyi osztályának vezetője. A jelentés megállapítja, hogy a közelmúlt esztendőkben hatalmas fejlődést értünk el az iskolák közegészségügyi állapotában. 1960 és 1965 között 146 osztállyal 33 új iskola épült megyénkben. Felújítottak 151 iskolát, amelyekben 291 tanterem van, ezenkívül 13 iskolai napközi otthont és 37 óvodát. Ezek az új és felújított épületek már nagyrészt rendelkeznek azokkal a lehetőségekkel, amelyek révén a közegészségügyi követelmények kielégíthetők és a gyermekek higiénikus környezetben töltik tanulmányi idejüket. A múlt szomorú öröksége A legszerencsésebben érvényesülnek a közegészségügyi szempontok a megye középiskoláiban, miután a 15 középiskola közül 12 már közművekkel van ellátva. Sajnos, a múlttól örökölt, régi, egy tantermes, rosszul világított és szellőztetett, osztatlan falusi iskolák korántsem felelnek meg a követelményeknek. Korszerűsítésre vár még falusi iskoláink 36 százaléka. Nagyrészt ezekben a múlttól örökölt, korszerűtlen iskolákban nincs még biztosítva számos egészségügyi követelmény, így például ezeknek az iskoláknak jelentős százalékában nincs, vagy elhanyagolt állapotban van a szeméttároló, nem megfelelőek a mellékhelyiségek, megoldatlan az ivóvízellátás. A napközi otthonos iskolák egy részében a konyha nem felel meg a kívánalmaknak. Több falusi iskolában még olyan probléma is adódik, hogy nincs elegendő fogás a gyermekek felső ruházata részére, vagy pedig szűk tanteremben vannak el helyezve. Acálisik ez annyialon múlik A végrehajtó bizottság megvitatta a jelentéssel kapcsolatos tennivalókat, s határozati javaslatot hozott. A vita során többek között rámutattak, hogy az iskolák egy-egy közegészségügyi problémájának megoldása sok esetben nemcsak anyagiakon múlik. Ahhoz például, hogy rend, tisztaság uralkodjék az iskolában, két „műszakváltás” kött ki legyen szellőztetve köaterem, csupán lelkiismeretes törődésre van szükség. A közöny még sok helyen akadályozza olyan apróságok megvalósítását, mint egy szeméttároló, egy fali ivóvíztartály, vagy kézmosóhely. A mezőkövesdi járás községei, amelyeket ebben a törekvésükben a Diósgyőri Gépgyár is segít, kitűnő példáját adták annak, hogy az ilyen elemi közegészségügyi követelmények könnyűszerrel megvalósíthatók. Társadalmi üggyé kell tenni! Ahol társadalmi üggyé tették az iskolai egészségügyet, nagyon szép mutathatnak fel eredményeket Ezt az utat kell járni megyénk valamennyi községében. A pedagógusok, a tömegszervezetek és a szülők hozzáállásán sok minden múlik. Természetesen az elkövetkező években fokozott mértékben kell az olyan problémákat is orvosolni, mint például az iskolaorvosi szűrővizsgálatok vontatottságának megszüntetése, az iskolafogászat megjavítása, illetve kiszélesítése és az egészségügyi felvilágosító munka fokozása. A megyei tanács végrehajtó bizottsága az iskola-egészségügy megjavítását célzó határozatában megjelölte azokat a tennivalókat, amelyek fokozatosan, de legkésőbb három éven belül minden falusi iskolában felszámolják a még tapasztalható gondokat, így például típusterveket készítenek az iskolai mellékhelyiségek, szeméttárolók építésére. Minden járási tanács napirendjére tűzi az iskola-egészségügy megjavítását. A végrehajtó bizottság ezután 1966. évi munkatervét dolgozta ki, majd a következő megyei tanácsülés anyagát vitatták meg. Végül indítványok és előterjesztések szerepeltek a vb-ülés napirendjén, A leszerelési világértekezletről Az ENSZ-közgyűlés hétfőn esti plenáris ülésén 112 szavazattal, ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett (Franciaország), elfogadták az első számú politikai bizottságnak azt a határozatát, hogy legkésőbb 1967-ig tartsanak leszerelési értekezletet az összes államok részvételével, beleértve a Kínai Népköztársaságot is. Az angol külügyminiszter a Szovjetunióban Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter — jobbról — ül Szil Michael Stewart brit külügyminisztertől• balról —, aki négynapos hivatalos látogatásra november 29-én a szovjet fővárosba érkezett r , jVetatete MXK (raham; Képszolgálat) .J Szovjet vendégek látogatása a Borsodi Vegyikombínátban nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője, akik hétfőn a TVK üzemavatásán is részt vettek, kedden dr. Keresztes Mátyásnak, a Vegyipari Tröszt helyettes vezérigazgatójának kíséretében a BVK-ba látogattak. Beszélgettek dr. Szántó Istvánnal, a BVK igazgatójával és Körtvélyes István helyettes műszaki igazgatóval, a vállalat termelési problémáiról, munkájáról, majd megtekintették a két gyáregység működő részlegeit. Különösen hosszasan időztek a ciklohexanont előállító üzemrésznél, amely a kaprolaktámgyár első termelő egysége lesz. A szovjet vendégek örömmel gratuláltak a kombinát gyors fejlődéséhez és termelési eredményeihez. (Tudósítónktól.) V. vegyipari E. Kovalj, a Szovjetunió miniszterhelyettese és Golovanyov, a minisztérium Áradnak a patakok Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság területén, a Tárna folyócska mentén már árvízvédelmi készültséget is el kellett rendelni. A Mátrában bekövetkezett gyors olvadás miatt vasárnap és hétfőn, néhány órára ugyan, de már harmadfokú árvízvédelmi készültség volt a Tarna gátjain. Kedden némi apadás következett be, első fokúra csökkentették a készültséget, de ha az esőzés tovább tart, mind a Tárnán, mind pedig más vízfolyásokon áradásokra kell számít.3QL