Északmagyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-03 / 156. szám

Sátortábor a Bükkben Fotó: Sz. Gy. Hirdetmény Értesítjük az utazóközönséget, hogy a József A. u. építési munká­latainak befejezése következtében a 7 és 8-as autóbuszjáratokat júli­us 4-től, a reggeli csúcsforgalmi idő kivételével, ismét eredeti út­vonalukon, azaz a Béke tér—Zsol­­cai kapu—József A. utcán át köz­lekedtetjük. Reggel üzemkezdettől 8 óráig a fenti járatok, a Gömöri pályaud­varnál levő sorompó kikerülése miatt, az előző évekhez hasonlóan Béke tér—Kun B. u.—Bajcsy-Zs. u. —Baross G. u. és József A. utcán közlekednek. Közöljük továbbá, hogy a Vas­gyár Fürdő u. építési munkálatai­nak befejezéséig az 1-es, 5-ös és 6-os autóbuszjáratok a Vasgyár érintése nélkül közlekednek. Ezen idő alatt a Vasgyárba uta­zók érvényes autóbusz bérletje­gyük felmutatása mellett, a Marx tér, illetve Piac tér Vasgyár vi­szonylatban a 2-es és 0-s jelzésű Villamosokat utazás­a céljából igénybe vehetik. Miskolci Közlekedési Vállalat Lottónyeremények A 26. játékhétre beérkezett 6 092 988 lottószelvény. A nye­remények a nyeremény illeték levonása után az alábbiak szerint kerülnek kifizetésre: öt találatot egy fogadó ért el, nyereménye 1 827 896 fo­rint. Négy találatot 16 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 114 244 forint. Há­rom találatot 3027 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyen­ként 604 forint. A kéttalála­­tos szelvények száma 113 853, ezekre a nyereményösszeg egyenként 20 forint. Bélyeggyűjtők sarka Élénk érdeklődés közepette meg­alakult Miskolcon a Tervezők Bélyeggyűjtő Köre, 92 taggal. kö. elnöke Juhász László, míg tit­­­kára Csathó István gyűjtőtárs lett. Az alakuló ülést a modernül be­rendezett Zsigmondi utcai székház egyik előadó termében tartották meg. Ezen az ülésen sok aktuális kérdést tárgyaltak meg. A lelkese­dés olyan nagy volt, hogy már az alakuló ülésen 5 új tag kérte fel­vételét a körbe. Ugyancsak megalakult­­on az Orvosegészségügyi Miskol­Szak­­szervezet keretén belül is a bé­lyeggyűjtő kör, 22 taggal. A kör elnöke Simkó Imre, titkára pedig dr. Takács Sándor gyűjtőtárs lett. Az összejöveteleket a Szentpéteri kapui kórház klubhelyiségében tartják, minden pénteken. Új felnőtt kor alakulásáról szá­molhatunk be több miskolci üzem­nél, így például megalakult az EM­ Borsod megyei Mélyépítő Vál­lalatnál, ahol Rácz György­né gyűjtőtársat választották meg tit­kárnak, elnök Szom­olya Pál, a Le­nin Kohászati Művek hengermű I. bélyeggyűjtő körének Vértessy Tibor, titkárának elnökéül Beer Pál gyűjtőtársat választották meg. Az Egyetemvárosban a KGM Tü­zeléstechnikai Kutattartozatről az elnöki tisztséget Palotás Árpád, a titkári reszortot Barna Péter gyűj­tőtárs tölti be, míg az ÉMÁSZ Üzletigazgatóságának bélyeggyűjtő­i körében Szalontai Lajos gyűjtő-­­ társ lett az elnök és Zenovitz Sán­­­dor gyűjtőtárs a titkár.­­ Igaz ugyan, hogy az iskolai idény * már befejeződött, de a napokban* alakult meg Perecesen a MÜM.* 104. sz. Szakmunkásképző Intéze­te­­en belül az ifjúsági bélyeggyűjtő J szakkör, melynek vezetője Patai László gyűjtőtárs lett.­­ Egyre jobban fokozódik az ér­­­deklődés a bélyeggyűjtés iránt, * melyet bizonyít az, hogy az elmúlt­ időszakban sok új kör alakult, de­" a közeljövőben is új kör fog meg­­­alakulni a sajószentpéteri Bükkal­­­jai Szénbányászati Tröszt szak- 7 szervezetén belül, és a tokaji kül-3., túrotthonban is. Bizonyára öröm­*­mel veszik mindazok, akik a kö­­ zelben laknak, hogy szenvedélyük­* nek helyben tudjanak hódolni.* Budapesten rendezik meg a­ VIII. Atlétikai Európa Bajnoksá­* got. Ebből az alkalomból a posta* érdekes rajzú bélyegsort bocsát ki.* Az egyes bélyegeken ábrázolt az­ 5* séták mögött Budapest egy-egy j nevezetességének sziluettje lát­­­szik.­­ A magyarországi önkéntes tűzol­*­tóság megalakulásának 100. évfor-in­dulójára július 1-én 2 forintos bé­* lyeget bocsátott forgalomba a­ Magyar Posta. Varró Gyula * Felhívás Kovács István 14 éves gyermek 1966. június 18-án az esti órákban a szülei lakásáról eltávozott, s az­óta ismeretlen helyen tartózkodik. Ruházata: piros-zöld-sárga nagy­kockás, hosszú ujjú meleg ing, kék pantalló, zippzáras zsebekkel. Fekete félcipő. Kérjük, hogy aki tudomással bír a gyermek tartóz­kodásáról, közölte a Miskolc Vá­rosi és Járási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályával. Miskolc, Ru­das László utca 14. sz., I. em. 23. sz. Telefon: 30-141 (235 mell.) Miskolc városi Rendőrkapitányság Borsodi sikerek a baji Aranyponty Napokon Baján igen nagyszámú ver­­t­­senyző, érdeklődő részvételével* rendezték meg az Aranyponty* Napokat, melyen többek között* az ország halászati termelőszö­*­vetkezetei halfőzési versenyt* rendeztek. A verseny szép* borsodi sikereket hozott. A*jjg miskolci halászcsárda korhely* halászlévé arany, a tokaji ha­l­­­ászcsárda halászlévé bronz fokozatot kapott. pedigj * ****% * * 55 méter kollégium A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem hallgatóinak kényelmes elhelyezésére — mintegy huszonhárom millió forint költségelőirányzattal — ez év tavaszán kezdték meg az új kollégiumi épület építését. A 16 szintes, 55 méter magas létesítmény, amelyet a KÖZTI tervei szerint a legfejlettebb technológiával építenek fel, az ország egyik legmagasabb köz­épülete lesz. Az épület alsó három szintje már elkészült. Ezt a részt még a hagyomá­nyos módszerrel, helyszínen készített betonozással végez­ték el. Az épület többi részét Dániából vásárolt modern, mindig az építkezés szintjére emelkedő berendezéssel, folya­­déknyomással működő kúszó­daru segítségével, úgynevezett UNIVÁZ szerkezetekből, elő­regyártott elemekből szerelik össze. A korszerű építőgép használatával, amely az egész építési területet kiszolgálja majd, szükségtelenné válik sok idővel járó hagyományos a állványozás, így az építkezést m­agas biztonságosabb körülmények között és várhatóan gyorsab­ban, gazdaságosabban oldhat­ják meg. A terv szerint 1968 első fe­lére elkészülő épület alsó há­rom szintjén — egyebek között — ABC típusú üzletcsoport, társalgó, postahivatal lesz. Az épület többi részében négyszáz hallgató korszerű elhelyezésé­re több mint kétszáz szobát alakítanak ki. Az épület min­den szintjén mosdó, öltöző-zu­hanyozó, főző-, vasaló- és mo­sófülkék biztosítják a lakók kényelm­ét, higiénikus ellátá­sát. Melegben ajánlják? Az idei nyár reklám­szöveg újdonságát város- és faluszer­­­e láthatjuk: Melegben ajánl­juk! És utána következnek azok az áruk, amelyek megvé­telét kimondottan nyáron ta­nácsolják. Ez eddig rendben is volna, ha valóban csak olyan árukat reklámoznának ezzel a szöveggel. De! A miskolci cipőboltok kira­kataiban például nemcsak a könnyű szandálok és világos cipők árcéduláin díszeleg a kedves ajánlat. Vastagtalpú félcipőkön, fekete lábbeliken is! Láttam egy pár szürke, fűzős, magasszárú cipőt 170 forint­ért. Ezt is melegben ajánlják! Legalább azt írták volna, hogy az idei nyáron ajánlják. És akkor biztosan tudnám, hogy a kereskedelem összejátszott a mostoha természetfelelőssel.. . (R) Korszerűsítenék a sajóbáb­onyi könyvtárat A sajóbábonyi községi könyv­tárat 76 ezer forint összegből korszerűsítették. A megszé­pült, kicsinosított könyvtárat pénteken, július 1-én ünnepé­lyesen adták át a közönségnek. Az ünnepségen Horváth Vik­tor, a községi tanács vb-elnö­­ke tartott beszédet, majd Er­­dődi Lászlóné könyvtárvezető szólott a könyvtár munkájá­ról, feladatairól. Ezután Ser­főző János, a miskolci járási könyvtár igazgatója tartott an­kétot Berkesi András Húsz­évesek című munkájából. Bartus András Sajóbábony Időjárás várható időjárás és esé és főként nappali felhőképződés* egy-két helyen záporeső, ziva­tar. Mérsékelt szél Várható legmagasabb nappali hőmér­­séklet 24—28 fok között. Rögtönzött búcsúzkodás — színházi est után Mezőkövesden legördülvén a függöny az évad utolsó előadásán, az öltözőkben kedves, baráti búcsúzkodásra kerül sor. Szabady József és Pákozdy János állt a kéz­fogások, rövid „szónoklatok” középpontjában. A két is­mert nevű színész hosszú éveket töltött a Miskolci Nem­zeti Színház kötelékében, s most Szabady József öt év után Pécsre, az operatársulathoz szerződik, Pákozdy Já­nos pedig tíz éves miskolci színészi pályafutása után a békéscsabai Jókai Színház társulatához kerül. A közönség itt búcsúztatta gondolatban Dobránszky Zoltánt is, aki szintén egy évtizedet töltött a miskolci színház közössé­gében, s most a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. Csanády­ját is ünnepélyes külsőségek között búcsúz­tatták pályatársai. Csanády Ila negyven évig hűségesen szolgálta a színpadot, s most nyugdíjba vonult Fillér István szintén búcsút vett a miskolci közönségtől, ő a Madách Színházhoz szerződött. Károlyi Mária a kecske­méti Katona József Színház kötelékében folytatja Mis­kolcon megkezdett munkáját. Telessy Györgyi szintén új színházban játszik a következő évadban. Azokat, akik a rögtönzött búcsúzkodásnak nem lehettek részesei, a színházszerető közönség nevében ezúton kö­szöntjük. Művésztelep Ózdon ---------------- ******* Ózd utcáin, változatos szép­*­ségű környékén az idei nyáron* ismét fiatal festők jelennek itt meg, hogy megörökítsék a vá­­­rosnak, tájékának sokszínű ä*************************-.:-***************** J arcát. A vasgyári kollégium­ban a képzőművészeti főisko­lának húsz hallgatója rendez­kedett be, hogy a tantervi anyagnak megfelelően a nyári hónapok alatt élményt gyújt­son. Elutazott az első miskolci egyetemista csoport külföldi termelési gyakorlatra A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemről az idén részben a rokon­ intézmények­kel kötött baráti szerződés, részben a velük évek során kialakult kapcsolat alapján négy országban, a Német De­mokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában, Lengyelor­szágban és a Szovjetunióban vesznek részt az oktatókkal együtt mintegy százötvenen külföldi nyári termelési gya­korlaton. Az első tizenegyes bányamérnök hallgatókból ál­ló csoport július 2-án, szom­baton reggel utazott el Len­gyelországba, ahol a krakkói Bányászati és Kohászati Aka­démia vendégeként töltenek majd három hetet. A többiek folyamatosan júliusban és augusztusban a freibergi, lip­csei, magdeburgi, varsói, kas­sai, valamint a harkovi mű­szaki egyetemet, illetve főis­kolát keresik fel. A termelé­si gyakorlat során megismer­kednek az ottani üzemek éle­tével, a különböző tanszékeik, tudományos intézmények munkájával. A vendéglátó országokból a nyáron ugyan­ennyien érkeznek a miskolci egyetemre. A világ leghosszabb hurkája Az angliai Scunthorpe hen­tesei azzal büszkélkednek, hogy megdöntötték a német hentesmesterek 365 évvel ez­előtti rekordját, elkészítették a világ leghosszabb hurkáját. A gigantikus méretű hurká­hoz tíz sertés húsát használták fel és — miután elkészült — száz méter hosszú asztalra fektették. Az asztalt jéggel vették körül és ventillátorok­kal legyezgették, hogy a hurka friss maradjon. A sajátos hurka „közösségi célokat” szolgál. Fél kilogram­mos adagokban árusítják, s a befolyt pénzen a városi men­tőszolgálatot javítják meg és új úszómedencét építenek a gyermekeknek. Szerették az italt - bíróság elé kerültek . Szigeti Sándor csillés, tömö­ri lakos, soha nem vetette meg az italt. Sőt! Túlságosan is szerette. Családi élete is ezért borult fel. Ittasan járt haza, feleségét ilyenkor meg­verte. A fizetését nem haza. Ezért az asszony el­adta is vált tőle. A végzetes italozást Miskolcon a Szentpéteri-ka­­puban levő 53-as italboltban követte el. Jócskán becsípett állapotban érkezett már oda, sörözni kezdett, aztán egy vendéget megrugdosott, hátba­­vágott, majd bicskát vett elő, azzal azonban szerencsére nem sebesített meg senkit. Ez azonban, úgy látszik, még jobban feldühösítette, mert poharakat kezdett dobálni. Ezzel aztán „sikerült” is neki valakit úgy arcon találni, hogy az 8 napon túl gyógyu­ló sérülést szenvedett. 7 hó­napi szabadságvesztésre ítél­ték. Persze az okozott kárt is meg kell térítenie. Kovács Ferenc miskolci se­gédmunkást már fiatal ko­rában elítélték egyszer súlyos testi sértésért, felnőttként is­mét bíróság elé került ha­sonló vétségért. Utóbbi bűn­­cselekményéért kiszabott büntetését éppen most tölti. Közben azonban újabb bűn­­cselekményekért állították bí­róság elé­­ a börtönből. Elő­ző bűncselekményéért kapott ítéletének napján ugyanis Kocsis János hejcei hegesz­tővel a diósgyőri Szinvavöl­­gyi Klubba tért be italozni. Itt mindketten alaposan be­rúgtak, hazafelé menve több embert arcul és mellbeütöttek. A garázdaságba visszaeső Ko­vács Ferencet 10, az először bíróság elé került Kocsis Já­nost pedig 5 hónapi szabad­ságvesztésre ítélték. Egyik ítélet sem jogerős. (máté) Rendőrségi felhívás A Borsod megyei Rendőrfőkapi­­tányság Vizsgálati Osztálya nyo­­mozást rendelt el Jónás Károly (1926., Jónás Margit) és Jónás Árpád (1931., Jónás Margit) sajó­­ivánkai lakosok ellen azért, mert nevezettek — 1964—1966 tavaszáig — a bányászlakta községeket jár­va, a „Békekölcsön” kötvények nyereményhúzási eredményeinek ellenőrzése alkalmával, a tulajdo­nosoktól több kötvényt elloptak, majd azokat meghamisítva az­ OTP-nél beváltották, s a nyere­ményösszegeket saját részükre tar­tották meg. Felhívjuk mindazon sértetteket, akiknél az említett személyek meg­jelentek és sérelmükre bármilyen visszaélést követtek el, az ezzel kapcsolatos panaszukat szóban vagy írásban a Borsod megyei Rendőrfőkapitányság Vizsgálati Osztályán (Miskolc, Rudas László u. 14, m­. 73. szoba) tegyék meg. Borsod megyei Rendőrfőkapitányság ESZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolci Tanácsház tér S. Telefonszámok: Titkárság: 16—886. Kultúrrovat: 16—067. Ipari rovat: 16—035. Pártrovat: 16—078. Mezőgazdasági rovat: 33—687. Sportrovat: 16—049. Belpolitikai rovat, panasz ügyek: 16—046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Kossuth u. 11. Felelős kiadó: Bíró Péter Telefon: 36— 13. Hi­rdetésf­el­vétel! Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16—213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra 12 Fit Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és a kézbesítőknél. Index: 25 655. - ■ —.............­­­ . ------------—. mM Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: Méry György, j

Next