Észak-Magyarország, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-21 / 300. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 300. szám, ARA: 50 FILLÉR Szerda, 1966. december 2L Koszigin Törökországba érkezett Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke a török kormány meg­hívására kedden megérkezett Ankarába. Útjára elkísérte Vlagyimir Scserbickij, az ukrán minisz­tertanács elnöke, Maszimhan Bejszebajev kazahsztáni mi­niszterelnök, Vaszilij Kuznye­­cov, a külügyminiszter első helyettese és Ivan Arhipov, a külföldi gazdasági kapcsolatok állami bizottságának első el­nökhelyettese. Az ünnepélyesen feldíszí­tett repülőtéren Szulejman Demirel miniszterelnök veze­tésével a török kormány tag­jai és más hivatalos szemé­­­lyiségek, diplomaták, köztük­­ Szmirnov ankarai szovjet­­ nagykövet, valamint a szovjet nagykövetség munkatársai fo­gadták a vendégeket. Koszigin ellépett a díszszá­zad sorfala előtt, a zenekar a szovjet és a török himnuszt játszotta. Ezután Demirel miniszterel­nök üdvözlő beszéddel fordult a szovjet kormányfőhöz. Ki­emelte, hogy a török—szovjet kapcso­latok majdnem fél évszá­zados történetében most látogat el először szovjet miniszterelnök Törökor­szágba. Koszigin válaszában megkö­szönte a szívélyes fogadtatást, majd így folytatta: — Látogatásunkat a jó­akarat és a barátság jel­lemzi. — Azért érkeztünk ide, hogy találkozzunk és eszmecserét folytassunk önnel és a Török Köztár­saság más államférfiaival. Szeretnénk megszilárdítani a szovjet—török kapcsolatoknak az utóbbi években történt po­zitív alakulását, sőt, ahol le­hetséges, tovább haladni e kapcsolatok fejlesztésében. Ezután Koszigin Demirel kí­séretében szállására, a török külügyminisztérium villájába hajtatott. A feldíszített útvo­nalakon a török főváros lako­sai melegen üdvözölték a szovjet vendégeket. A tizenötezredik külföldi az Avas szállóban Több nevezetessége is van a miskolci Avas szállónak. Ez az ország egyik legrégibb — 1770-ben épült —, s a mai Borsod egyik legreprezentatí­vabb szállodája. Az idén a Pannónia szállóval együtt re­kordot ért el: tegnap, decem­ber 20-án érkezett ide a 15 ezredik külföldi vendég. Ebben az esztendőben 45 ezren tartózkodtak már hos­­­szabb-rövidebb ideig a Hun­gária Szálloda és Éttermi Vállalat e két, miskolci szál­lodájában. Közülük 15 ezer a külföldi. Legtöbben Lengyel­­országból keresték fel szállo­dáinkat, szám szerint 5200 an — s nem véletlen, hogy a 15 ezredik vendég is lengyel: Mieczyslaw Mitkiewicz, a Lengyel Kultúra helyettes igazgatója, aki Antoni Krucz­­kowski-nak, a Trybuna Ludu munkatársának, és Ungvári Jenőnek, a Lengyel Kultúra magyar főmunkatársának tár­saságában érkezett városunk­ba. Szabados Miklós, a szálloda igazgatója mindhárom ven­dégnek kedves ajándékokat adott át. A figyelmességért Mieczyslaw Mitkiewicz nem­csak hármuk, hanem az ed­dig Miskolcon tartózkodott valamennyi lengyel nevében mondott köszönetet: — Nagyon meghat bennün­ket, hogy ennyire törődnek vendégeikkel, és mindent megtesznek azért, hogy a kül­földiek jó élményekkel távoz­zanak Miskolcról... Kívá­nom, a szálloda minél jobban viruljon, bővüljön, hogy mi­nél több vendég jöjjön ide. S mivel éppen újságírók is voltak az ünnepelt vendégek között, nyomban­­ kaptak az alkalmon”, hogy mindent megtudjanak a két miskolci szállodáról, a város idegen­­forgalmáról. — Szállodáink arra törek­szenek, hogy a tanácsi és a vendéglátóipari vállalatok számára is példamutatóan lássák el vendégeiket — mon­dotta a rögtönzött interjúban Tóth Lajos főportás. — Sok új módszerrel dolgozunk és új formákat kísérletezünk ki. Samkó István igazgatóhe­lyettes, és Lökösházi Ferenc szállodai üzletvezető pedig arról beszélt, hogy a két szál­ló 210 férőhelye az igények­hez mérten már kevésnek bi­zonyul. Most, az úgynevezett holtszezonban, például no­vemberben is 118,4 százalék­ra teljesítették tervüket. A forgalom pedig évről évre nö­vekszik: már eddig is 30 szá­zalékkal nagyobb volt, mint tavaly. Éppen ezért a tervek szerint jövőre új szállodák építése kezdődik­­ Miskolcon, a Népkert közelében és Ta­polcán. R. A. Fotó: Szabados Meglepetés a tizenötezredik külföldi vendég számára: a szálloda vezetősége ajándékokkal kedveskedik. Ünnepi díszben az ózdi Állami Áruház Fotó: Szabados György 1967. június végére összehívják a KISZ VII. kongresszusát Kedden befejeződött a Kom­munista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának két­napos ülése. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Cseter­­ki Lajos, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára, Szat­mári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára és Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Ta­nácsának elnöke. A hétfői ülésen Méhes La­jos, a KISZ Központi Bizott­ságának első titkára számolt be az MSZMP IX. kongres­­­szusáról, összegezte a KISZ idei tevékenységének tapasz­talatait és ismertette az ifjú­sági szövetség jövő évi leg­fontosabb feladatait. Méhes Lajos­­ kitért arra, hogy az ifjúsági szövetség tömegbefolyásának, tagjai ak­tivitásának növekedésével egyidejűleg nem fejlődött kellőképpen a KISZ-építés. A legutóbbi kimutatások szerint 680 ezerre csökkent a KISZ tagjainak száma. A taglét­szám növekedéséhez állandó, tervszerű és tudatos tagfelvé­teli munkára van szükség — hangsúlyozta, majd az új esz­tendő feladataival foglalko­zott. Méhes Lajos ezután a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség VII. kongresszusá­nak összehívására terjesztett elő javaslatot. — A kongresszusunknak elemeznie kell a KISZ tevé­kenységének tapasztalatait, a VI. kongresszuson elfogadott határozatok végrehajtásának eredményeit. A pártkong­resszus határozatainak szelle­mében és a gazdasági mecha­nizmus reformja követelmé­nyeinek megfelelően ki kell dolgozni a KISZ tevékenysé­gének további irányvonalát. Módosítani kell a szervezeti szabályzatot, újjá kell válasz­tani a vezető szerveket. Az is jogos igény a kongresszus­sal szemben, hogy adjon ösz­tönző, világos, minden ifjúsá­gi réteget egyaránt gyakorla­ti cselekvésre serkentő prog­ramot. A KISZ Központi Bizottsá­ga mind Méhes Lajos beszá­molóját, mind a beterjesztett javaslatokat egyhangúlag el­fogadta. Elhatározta, hogy 1967. június 29—30-ára és jú­lius 1-ére összehívja a KISZ VII. kongresszusát. A Központi Bizottság ked­den Molnár Györgynek, a Központi Bizottság titkárának előterjesztése alapján a me­zőgazdaságban dolgozó ifjúság helyzetének és a falusi KISZ- szervezetek tevékenységének megvitatásával fejezte be munkáját, s egyhangú ha­tározattal elfogadta az ezzel kapcsolatos irányelveket. Brezsnyev kitüntetése A Legfelsőbb Tanács második ülésszakának záróülésén a küldöttek gratulálnak Leo­­nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, akit 60. születésnapja alkalmából a Szovjetunió Hőse címmel és Lenin-renddel tüntettek ki. (Telefoto : MTI Külföldi Képszolgálat) Magyar k­ezdeményezés az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés jogi bi­zottsága december eleje óta folytatott tárgyalásokat arról a kérdésről, amelyet a köz­gyűlés a magyar kormány ja­vaslatára tűzött napirendre. A javaslat — amelyet a közgyűlés jogi bizottsága és azt követően a közgyűlés plé­numa is egyhangúlag elfoga­dott —, az ENSZ programjá­ba iktatta a nemzetközi ke­reskedelem programjának fo­kozatos fejlesztését, az egyes országok kereskedelmi jogai­nak egységesítését. A javaslat vitabevezetőjét dr. Ustor Endre nagykövet — ma­gyar küldött tartotta meg. A közgyűlés e tárgyban 29 tagú állandó bizottság létesí­tését határozta el. A magyar kormány kezdeményezése te­hát sikerrel járt. A szófiai Népművelési Intézet igazgatója Miskolcon hasonló intézettel közös kiál­lítások rendezésével kapcso­latban. — Intézetem szoros kapcso­latban áll a szófiai Magyar Kulturális Intézettel — mondotta —, különböző pro­paganda anyagokat cserélünk egymással, hiszen egy épület­ben is vagyunk a volt királyi palota mellett. Rendeztek már Szófiában magyar kép­zőművészeti kiállítást. Főleg mai festők tájképeit, gyári életről készült alkotásait lát­tuk. Érzésem szerint realista műveikben a magyar festők jól alkalmazzák a szocialista életszemléletet. A kiállítási teremben a festményeken kí­vül fényképeket láthattunk még a mai magyar divatról is. Volt nálunk két kiállítás a szocialista Magyarország húszéves fejlődéséről. Az egyiken képek mutatták, mit épített a magyar nép az elmúlt húsz év alatt, a mási­kon a magyar népművészettel ismerkedhettünk meg. Engem most itt, Borsodban is, el­sősorban a népművészet ér­dekel. Ezt szeretném látni a múzeumban, de érdekel a múzeum egész kulturális te­vékenysége, kiadványai, to­vábbá a régi magyar kovács­művészetre is kíváncsi va­gyok, mert arról sokat hallot­tam. A bolgár vendéget Komá­­romy József informálta ez­után a múzeum tevékenysége­ December 20-án, kedden Miskolcra látogatott Petkov Jordanov, a szófiai Népmű­velési Intézet igazgatója. A miskolci Herman Ottó Múze­umban tett látogatást, ahol Komáromy József, a múzeum igazgatója fogadta. Kérdésünkre Petkov Jorda­­i­ov elmondta, azért látoga­tott Magyarországra, hogy tapasztalatokat szerezzen a kulturális tömegmunkáról ha­zánkban. Bulgáriában ezt az ő vezetése alatt álló inté­zet irányítja. Budapesten Bor­sod megyét ajánlották neki tanulmányozás céljából. Buda­pestre visszautazva meg akar állapodni a magyarországi

Next