Északmagyarország, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-02 / 78. szám
I jirtott I elnöksége ?al * slista a lottó omlásáról in dífi, Tranzisztoros akció a DIGÉP-ben Bissédek helyett filmvetítés Művelődési hetek Szederkényben Sporteredmények Biberg egészséges így Fokvárosban vasárnap leadott orvosi közlemény bejeentette, hogy Philip Blaiberg jól alszik, jól eszik és egyiszségi janul. A állapota állandóan közlemény szerint Barnard professzor szombaton első ízben vizsgálta meg személyesen betegét, amióta az elhagyta a kórházat. Világ proletárjai, egyesíti jelek! 4 MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam, 78. szám ARA: 70 FILLÉR Kedd, 1968. április 2. Nem jelölteti magát • Johnson elnök manőverezik Részleges támadási szünetet rendelt el a VDK ellen, mégis folytatják a bombázásokat A fenti címmel a TASZSZ washingtoni tudósítója ezeket írja: Johnson, az Egyesült Államok elnöke vasárnap radioés televíziós nyilatkozatot tett. Kijelentette, parancsot adott az amerikai repülőgépeknek és hadihajóknak, hogy „ne hajtsanak végre többé támadásokat Észak-Vietnam ellen, kivéve a demilitarizált övezettől északra fekvő körzetet”. Az amerikai elnök azzal, hogy nem hajlandó teljes mértékben beszüntetni a Vietnami Demokratikus barbár bombázását. Köztársaság az Egyesült Államok továbbra is semmibe veszi a VDK kormányának és a világ egész közvéleményének azt a jogos követelését, amelynek értelmében teljesen és feltétel nélkül be kell szüntetni a bombázásokat. Miként a múltban nem egyszer megtörtént, az elnök most is kijelentését, megismételte azt , hogy az Egyesült Államok „hajlandó elküldeni képviselőit, hogy bármely időpontban, bármely fórumon megvitassák, miként lehetséges véget vetni ennek a háborúnak”. Kijelentette, személyes képviselőjévé nevezte ki Averell Harriman nagykövetet, aki különleges meghatalmazásokat kapott a tárgyalásokra. Ámde Washington előző „békelépéseihez” hasonlóan, Johnsonnak a bombázások csökkentésére irányuló elhatározását most is az agresszió eszkalációjára teendő újabb intézkedések bejelentése kísérte. Johnson közölte, hogy a legközelebbi hónapokban további 13 500 amerikai katonát küldenek Dél-Vietnamba. Johnson bejelentette, hogy nem szándékozik elnökjelöltséget vállalni az 1968-ban esedékes választáson. „Nem fogok arra törekedni, hogy pártom egy újabb ciklusra jelöljön az Egyesült Államok elnökévé és ha a párt jelöl, nem fogadom el” — mondotta. Amerikai hírügynökségek szerint az elnök ezt a váratlan kijelentést könnyekkel a szemében tette. Ez a mondást nem szerepelt nyilatkozatának hivatalos szövegében. Egyelőre nehéz megítélni, vajon ez a lépés nyilvános beismerése-e annak, hogy vietnami politikája kudarcot szenvedett, vagy pedig csak választási manőver. Miközben az amerikai propaganda Johnson elnöknek a VDK elleni bombázások részleges beszüntetésére hozott döntést „amerikai békekezdeményezésként” próbálja beállítani, az Egyesült Államok légiereje folytatja a VDK sűrűn lakott területeinek bombázását. A hétfői napon — mint az észak-vietnami hírügynökség közli — az amerikai kalózrepülőgépek Hanoitól alig 160 kilométerre délre fekvő területet bombáztak Thanh Hoa tartomány Tinh Gia körzetében. Jexaier Mm beszámolója a CSKP KB ülésén Nyilvánvaló és vitathatatlan — mondta a párt első titkára —, hogy a januári plénum óta megindult mozgás, amelyet a kommunista párt indított el, kifejezetten szocialista és demokratikus jellegű, s azt valamennyi állampolgár addig soha nem tapasztalt aktivitása jellemzi. A januári plénum állásfoglalása helyesnek, sőt, nagyon időszerűnek és szükségesnek bizonyult, mert a helyzet a sok megérett és megoldatlan politikai probléma miatt akut politikai válsággal fenyegetett. Dubcek ezt követően hangoztatta, hogy a szocialista forradalom további és teljes megvalósításának alapvető tényezője a munkásosztály, amelyre a társadalmi haladás eddig támaszkodott és a jövőben is támaszkodni fog. Ezután arról beszélt, hogy a párt tovább akarja fejleszteni és meg akarja szilárdítani mindazt, ami a múltban pozitív volt. Teljesen alaptalan — mondotta —, hogy ezt a fejlődési folyamatot egyesek arra akarják kihasználni, hogy sommásan elvetnek és lebecsülnek minden eddig elvégzett munkát. Amikor elvetjük a hibákat és azt, ami túlhaladott, nem vetjük el a becsületes munkát. Majd kifejtette, hogy a sajtóban eddig nem jutott megfelelő súllyal kifejezésre a munkások és a parasztok véleménye. Nem gondolok arra — mondotta Dubcek —, hogy korlátozzuk az értelmiség nagy aktivitását, de az igazság az, hogy a problémák felvetésének ütemét könnyebb fokozni, mint megoldani a problémákat. A párt visszautasít minden olyan kísérletet, amely a haladó, demokratikus, szocialista törekvések gyengítésére és megosztására irányul Újból ismétlem — mondotta —, hogy a demokratizálás, amelyet akarunk, kifejezetten szocialista jellegű, és semmiféle szocialistaellenes erő nem húzhat belőle hasznot. Az előadó a továbbiakban röviden ismertette a CSKP akcióprogramját. Beszéde befejező részében a nemzetközi kérdésekkel foglalkozott. Választások Vasárnap Belgiumban általános választások voltak, amelyek során újraválasztották a 212 tagú képviselőházat és a 178 tagú szenátus kétharmadát és a tartományi tanácsokat A hétfő reggeli órákig a vá leliiniai lasztásokból ma ismeretessé vált, hogy Paul van Den Boeynants miniszterelnök keresztényszocialista pártja nagy veszteségeket szenvedett, ugyanakkor előretörtek a vallon és flamand szélsőséges irányzatok pártjai. Mélyművelésű A nyékládházi bányatavakból az idén 1 millió 600 ezer köbméter jó minőségű kavicsot küldenek a keleti országrész építkezéseire. A tavak mélysége sok helyen már meghaladja a tíz métert, így a további kavicsmennyiség felszínre szállítása már csak hidropneumatikus kotrókkal gazdaságos. Jelenleg két ilyen „mélyművelésre” alkalmas, magyar gyártmányú hajót üzemeltetnek. Pneumatikus szívóberendezésükkel ezek egyenként akár 20—30 méter mélységből is, csaknem 2,5 ezer köbméter kavicsot szippantanak fel naponta a tavak fenekéről. Az egyik ilyen kotróhajót tartó- kavicsi emelés lyukra szerelt szállítószalag köti össze a parttal, és azon közvetlenül a vagonokba továbbítják a kavicsot. A másik hajót öt öntartályos uszály szolgálja ki, amelyek ingajáratban közlekednek a kavicstermőhely és a kikötő között. A tavak mélyítésével egyidőben gondoskodnak a bővítésről is, így például az idén Nyékládháza, Hejőkeresztúr és Muhi határait érintve a Debrecen felé vezető út jobb oldalán, 125 holdas területen mintegy 10 millió köbméter kavicsvagyon feltárására új bányát nyitnak, amelyet összekapcsolnak a régi tóval. A munkákat már megkezdték, és egyes részeken másfél méter vastag földtakaró eltávolítása után elérték a kavicsréteget, így lényegében már ez a bánya is termel. A nyékládházi dolgozók fő munkájára jellemző, hogy ezekben a napokban, amikor országszerte megkezdődnek a nagyobb építkezések, a mesterséges tavakból 24 óránként általában 500 vagon kavicsot szállítanak eh 11 ---- 1 " * Koszigin Iránban Kosszigin, a szovjet Minisztertanács elnöke hétfőn délelőtt Teheránba utazott. Hoveide miniszterelnök meghívására egyhetes hivatalos látogatást tesz Iránban, aztán elkíséri Badar Muradjan Örményország és Abdulahad Kaharov, Tádzsikisztán kormányfője. Magyar pártküldöttség utazott Varsóba A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására Nyers Rezsőnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével hétfőn pártküldöttség utazott Varsóba. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Fehér Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja búcsúztatta. Az elutazásnál jelen volt Jan Kijawczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete is. Komócsin Zoltán látogatása Bukarestben Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Garai Róbert, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, 1968. április 1-én baráti látogatást tett a Román Szocialista Köztársaságban. Ez alkalommal az MSZMP képviselői Paul Niculescu-Mizil-lel, az RKP Végrehajtó Bizottságának és állandó elnökségének tagjával, a KB titkárával, Mihai Dalea-val, az RKP KB titkárával és Vasile Vladdal, az RKP KB külügyi osztályának vezetőjével véleménycserét folytattak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a két párt közötti kapcsolatok fejlesztésének néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélések nyílt elv» társi légkörben, a kölcsönös megértés szellemében folytak« Pártnap a megyei tanácson A megyei tanács nagytermében tegnap, hétfőn délután három órai kezdettel pártnapot tartottak. A tanácsapparátus dolgozói megtöltötték a termet, s nagy érdeklődéssel hallgatták át. Bodnár Ferenc elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága tagja, a megyei pártbizottság első titkára előadását. A pártnapot a jelenlegi nemzetközi helyzet fontosabb eseményeit ismertette Bődr elvtárs. A részletes beszámoló követte. Befejezéshez közeledik a tavasziak vete a megye déli részein Az elmúlt néhány nap időjárása továbbra is kedvezett a mezőgazdaságnak. Nagyüzemi gazdaságaink zavartalanul, szinte rekord gyorsasággal folytathatták a tavaszi vetéseket. Amire talán még sosem volt példa, április elejére a tavaszi vetőmagvak túlnyomó többsége már a földbe került A megye déli járásaiból kapott értesülések szerint a tavasziak vetése befejezéshez közeledik. Jó néhány olyan tsz akad a Bodrogközben, a Taktaközben, a mezőcsáti és a mezőkövesdi járásban, ahol már csak a kukorica vetőmag található a magtárakban, a többi magféleség a földben várja a tavaszi esőket. Hétfőn rövid körutat tettünk a déli részeken, s meglepődve tapasztaltuk, hogy hosszú kilométereken egyetlen vetőgéppel sem találkoztunk a határban. — Vajon mi ennek az oka — kérdeztük a tsz-irodákban? A mosolyogva adott válaszok azonban gyorsan megnyugtattak. — Nem április elsejei tréfa ez, de már valóban ott tartunk, hogy pihenhetnek a vetőgépek — válaszolta például Daragó István, a mezőkövesdi Új Élet Tsz elnöke. — Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy több hetes előnyünk van a tavaszi munkákban. A 249 holdnyi tavaszi árpa már zöldell. Elvetettek 60 hold lucernát, 90 hold borsót, 20 hold cukorrépát, 70 hold vörösherét, és 200 hold napraforgót. Ami pedig a 72 hold mákot illeti, április első hetében a tsz asszonyai és lányai már megkezdhetik darabolását Hasonló előrehaladásról kaptunk hírt a mezőcsáti járás néhány termelőszövetkezetében is. A hejőbábai Új Élet Tszben már csak néhány . .-íryi cukorrépa és a kukoric van hátra. Nemesbikk, cill· Veit' !'■ lül' Utluik& <x pekre. A Dollár-tanya felé vzető út mentén a Hoz szerződött dinnyékért: megcsóválja fejét, hogy a itt ilyen korai, szép te •„t még alig találkozott. — Csak az eső el nem, ra is jön — teszi hozzá. — Most már jöhetne, mert por: « tár. — Már csak a Tisza c . terén dolgozik néhány Pünk — újságolja ( Kulcsár Barna, a Kossuth Tsz főagronómusa. — Most arra készülünk, hogy a növény ae is ilyen zökkenőment kerüljön. Idős a tagi kora, ezért a növényárát néhány növénynél vegyszerezéssel kell helyettesíteni. Így például 70 hold kukoricánkon és silókukoricánkon alkalmazunk vegyszeres gyomirtást . Még néhány forduló és 35 holdón földbe kerül a lucernamag Sztankó József traktoros és Medgyes István munkagépkezelő 09-es traktor munkájával, a sajószögedi Dózsa Ti -is nagyon elégedettek az ?k.