Északmagyarország, 1969. október (25. évfolyam, 228-253. szám)

1969-10-26 / 249. szám

= Vasárnap, 1969. október 26. PAPP LAJOS: Egyiptom száz A « •« «r JOVO Kiindulsz kísérőddel, Húszáémn Abd-Elwahab úr, vagy Ali Abd el Aziz el Khawanki úr, a tiszteletre méltó kereskedők egyik felhajtójával, aki minden korok legzegzugosabb és legszemetesebb sikátorain át elkalauzol mondjuk annak az üzletnek a hátsó bejáratához, amelynek elülső, utcai bejárata előtt megszólított. A fent említett hosszú nevű Khawanki úr, mint üzleti névjegykártyáján, amely egyben megrendelőlap is, több nyelven olvasható, egyiptomi iparművészeti tárgyak gyártásával és árusításával keresi kenyerét. Ez a kenyér kiadós és tápláló darab lehet, mert Khawanki úr a nagyon jól táplált ember benyomását kelti, fölöttébb kövér, de azért mozgékony. Szíves mosollyal fogad, s ez a szívélyesség alig észrevehetően csökken, amikor megtudja, hogy nem vagy amerikai vagy angol, mégcsak német sem, hanem magyar; szóval, nincs sok elkölteni való pénzed. Bemutatja üzletét. A felhalmozott vörös és sárgaréz ötvösmunkák, a cizellált és zománcozott, féldrágakövekkel kirakott ezüsttárgyak, gyöngyház és elefántcsont berakással díszített asztalkák, faliszekrények, dobozok nagyon szének. Az árat azonban egy pillanatra sem szabad komolyan venni; ha ugyanis negyedannyiért veszel meg valamit, mint amennyire tartották, még mindig a kereskedő jár jól. Közben teát vagy kávét hoznak be, leültetnek, barátságosan és csöppet sem tojásodban érdeklődnek utad célja iránt, majd felajánlják, tekintsd meg, hogyan készülnek az üzletben látható áruk a gyár műhelyeiben. S ezt valóban érdemes megnézni. Nyoma sincs itt lomhaságnak, ..lazításnak". Mindenki — nyilván nem órabérért — nagy szorgalommal dolgozik. S nagyon sok a mesterségét hallatlan, biztonsággal, bámulatos gyorsasággal gyakorló munkáskéz. A famegmunkáló műhelyben egy 13—14 év körüli gyorok 1 p1'Vorrott fadoboz fedelét díszíti elefántcsont-bera'•issal. Apró lem^kéket emel föl csipesszé, s illeszthetetlen mozdulattal pontosan a díszítés rajza által megadott helyre. Az ötvösmühelyben a földre knnnrrAva lábaiéival rögzít eg v fiatí»temb“r ióVora =!..-n-gráz — láthatóan ■ 1-1rna ’H P"’1 o1 C* —. Úgy f.-oTpf-ióHp. V'üsl T*á a cspd'ipf pc p—'■ rt— ó rr 1. Tfr. r’ps szemed van. a raktárban wu.„merbefed a ré«szes amerikai turiták és beinndítására tartogatott „hiteles” régiségek, több ezer éves ,,eredetiségek” egyikét-másikát is, amelyek szintén itt, ezekben a műhelyekben készülnek. Aztán visszakísérnek az üzletbe, s ekkor kezdődik meg voltaképpen a vevő és az eldő itt valóságos kultusszá jelképe nemesedett dialógusa. Kitűnő üzleti fogás ez a vendéglátó szívélyesség; ha az ember eredetileg nem is akart venni semmit, lekötelezettnek érzi magát és vesz. Mert ki lenne olyan szőrösszívű, hogy ennyi szívélyesség, gondoskodás és figyelmesség után is üres kézzel kíván elmenni. Ha lenne ilyen, az megérdemli a fogak között félhangosan elmormolt jelzőket, amelyek elkísérik egészen az ajtóig, s még azon túl is jó darabon. Hát ez a kairói bazár. Egyiptom százáról írok. Keveset fogtattam, nyitottam be e kapuk egyikén-másikán. A luxori és karnaki pilonok mögött elém tárult a négyezer évvel ezelőtti ország; az írásjeleket olvasni tudó, szimbolikus ábrázolások értelmét ismerő tudós számára is titokzatos, távoli kor. Alexandriában, Kairóban találkoztam a jelen Egyiptomával. S van-e kapu, amely ennek az országnak a jövőjére nyílik? Van. Talán ilyen kapu volt El Tahrir. Mint ahogy a jövő jelképe a heluáni nehézipari kombinát, vagy az asszuáni gát és vízerőmű Találkoztunk 18—20 éves fiatalokkal. Forradalmi változás érik a fejekben, a gondolkodásban is. Nemcsak az ennek a jele, hogy alig látni már lefátyolozott nőket. (Nem is olyan rég volt, hogy fiatal nők utcára sem léphettek férfikíséret nélkül.) A mai 18 évesek miniruhában sétálnak az utcán, a folyóparti sétányon, beülnek csoportosan az étterembe is; olyanok, mint a bécsi, vagy moszkvai, vagy budapesti tizennyolc évesek. A negyven évnél fiatalabb férfiak többsége nem hordja már a galabját és a turbánt, s nagyon kevés olyan fiatalembert láttam, akinek homloka közepén ott lenne hitbuzgó imádkozásai, vallásossága jeleként a soha be nem hegedő seb. Láttam, mint szakad föl, s vérzik ez a seb az idősebbek homlokán amiatt, hogy ima közben a mecset kőpadlójához verik le-leborulva fejüket. Egyiptomról hallva mindenkinek eszébe jut a trópusi hőség. Valóban előfordul, hogy a hőmérő árnyékban 45—50 fokot mutat. Elviselni csak azért lehet, mert a levegő nagyon száraz és tiszta. A hőségnél sokkal nagyobb veszélyt jelent a fokozott kipárolgás következtében fellépő állandó folyadékhiány, a szomjúság. Különösen, ha az ember nem tudja szomját oltani. Szerencsére egyszer sem kerültünk ilyen helyzetbe. Melegünk viszont igen sokszor volt. Fázni is fáztunk azért egyszer. Visszajövet Luxorból a csodálatos kényelemmel berendezett, légkondicionált vonaton, amelyet a győri Ganz- MÁVAG gyártott az Egyesült kapuja Arab Köztársaságnak. A légkondicionálás olyan tökéletes volt — s ez didergésünk ellenére is jóleső büszkeséggel töltött el —, hogy délután 4 órakor, amikor kinn még 35 fok körüli meleg volt, szellősen lévén öltözve valamennyien, a vonatban perceken belül megnáthásodtunk, tüsszögni kezdtünk. Sokat láttam, tanultam, tapasztaltam Egyiptomban. S mégis nagyon keveset ahhoz, hogy a benyomásokból, véletlen s össze nem függő élményekből véleményt, ítéletet formálhassak. Cheti, négyezer évvel ezelőtt élt királyi írnok fiához intézett Intelmeinek szavaira gondolok. Szép az írástudó hivatása. Ahogy minden hivatásnak megvannak a szépségei. Egyben minden hivatás felelősség. (Vége.) e$?AK MAGYARORSZAG 6 Agrárnapok a sátoraljaújhelyi járásban Október 20-tól a hónap utolsó napjáig agrárnapokat rendeznek a sátoraljaújhelyi járásban. Tegnap, október 25-én már a negyedik előadás hangzott el: ezúttal Pálházán találkoztak a Hegyköz termelőszövetkezeti vezetői. Az előadásokon a mezőgazdaság 25 éves fejlődéséről, a szőlőrekonstrukcióról és a gazdaságos szarvasmarha-tenyésztésről hallhattak a termelőszövetkezet vezetői. A hátralevő három előadáson, amelyeket Karcsán, Kenézlőn és Tiszakarádon tartanak meg, értékesítési, állategészségügyi és növényvédelmi problémákról hangzik majd el egy-egy előadás. Lilla gyűrűje Dr. Ferenczy Miklós dunaalmási körzeti orvos, amatőrrégész a Lilla-hagyományok lelkes kutatója. Csokonai szerelme, „Vajda Julianna asszonyság, néhai vitéz Csokonai Mihály Lillája” — ahogy nevét egy korabeli anyakönyvbe bejegyezték — Dunaalmáson élt. Emlékét háza falán tábla őrzi, sírját a falu temetőjében az úttörők gondozzák, a költőnek pedig 1966-ban szobrot emeltek a községben. A helyi emlékek és a szájhagyományok keltették fel dr. Ferenczy érdeklődését, s elmélyedt Csokonai és szerelme életének a tanulmányozásába. „Lilla ügyben” beutazta az egész országot, felkereste mindazokat a helyeket, ahol valaha is megfordult a költő Könyvében aztán hitelesen megrajzolta a Csokonai szerelmi lírájában halhatatlanná avatott Vajda Júlia életét. A kutatások során számos dokumentumot gyűjtött össze, s ezeket tovább gazdagítja. Most akadt rá a Széchenyi Könyvtárban egy jegyzőkönyvre, amely hitelesen beszámol arról, hogyan került Csokonai duplafedelű arany pecsétgyűrűje Dunaalmásról a debreceni múzeumba. A költő, apja gyűrűjét Lillának ajándékozta, s szerelme haláláig viselte azt. Amikor az agg éveiben is szép asszony elhunyt, férje, Végh Mihály református főesperes húzta le ujjáról, s ezekkel a szavakkal adta át sógorának, Vajda Sámuelnek: „Jól őrizze meg ezt a gyűrűt, mert Lilla Csokonaitól kapta”. A ritka ereklyét a Vajda rokonság később, 1897-ben, éppen 100 évvel azután, hogy Csokonai Lillának ajándékozta — elvitte Debrecenbe, és átadta a Csokonai körnek. «jogi probléma Furcsa levelet kaptam a napokban. Eleinte azt hittem, hogy csak tréfa, de ahogy figyelmesebben tovább olvastam, láttam, hogy a „kedves asszonytárs” nagyon is komolyan gondolja, amit írt. Íme néhány sor a levélből: , Ne haragudjon asszonytárs, hogy soraimmal zavarom, de az újságban olvastam A bírónak mindig döntenie kell című cikkét. Ha már így van, akkor azt is kéne tudnia egy bírónak, hogy a nők nem szeretik, ha megkérdezik, hogy hány évesek. Nem egy olyat tudok, aki azért nem megy a bíróságra tanúskodni, mert ott megkérdezik, hogy hány éves... előfordult, hogy tárgyalás után egymásra kiabálták, hogy ennyi, meg ennyi éves vagy, s bizony, ez nem valami kellemes...” Bevallom őszintén, néhány kollégámnak megmutattam a levelet, mit szólnak hozzá. Csodálatos módon, jobban együttéreztek „asszonytársammal”, mint én, akinek közel negyven éve nem jutott még időm rá, hogy ilyesmivel foglalkozzam. Tehát összegezve, ha ez valóban élő gond, el lehet fogadni „asszonytársam” ama javaslatát, hogy a bírósági tárgyaláson legyenek bíráink annyira udvariasak a nőkkel, hogy tanúkihallgatásuk során személyi adataik bejegyzéséhez kérjék el a személyi igazolványt, — amit amúgy is elkérnek, — s ne olvassák fel hangosan az abban szereplő „kényesebb” adatokat. Ennyi udvariasságot megadhatnak a nőknek, ha már ilyen kényesek korukra. A. I. I Ölelkező (Fotó: Broczkó) A Sötétkapu - illúziók nélkül a város ősi piacterének eltűnése és beépítése Miskolc legősibb települési pontja a Sötétkapu környéke. Sokáig tartotta magát egy legenda „az erődített város kapujáról” , mígnem az itt 1954-55-ben végzett ásatás először szolgált a terület objektív megismerésének bizonyítékaival. Azóta tudjuk ezt a történetet kétezer évig visszapergetni. Ez a megismerés teljesen eltért az addig megírt ismeretektől. Először is az, hogy a várost nem a „honfoglaló magyarok alapították”, hanem az egy kelta eredetű népcsoportnak letelepedéséhez kapcsolódik. Másodszor az, hogy a vizsgálatok — az Országos Levéltárban és a bécsi Archívokban megindított részkutatások — kezünkbe adták a majdnem teljes topográfiai feltárást. A mai „Sötétkapu” fogalom nem egyéb, mint a Rákóczi utca 1—14. számú házai közé szűkült utcatorkolat a főutcába. Azonban a korai korszakokban mindez, a mai házak telkével együtt értve, egy középkori piachely volt, ami beépítetlenül állott a főutcai 10-es és 12-es számú telkek között. Ez a közel tízezer négyzetméteres 1755-ben a Rákóczi u. 1 és 2 számú házakat, valamint Vay Ábrahám főutcai 12. számú házát a diósgyőri uradalom egy kézbe veszi. A 12-es számú épület lesz a prefektusi ház, a Rákóczi u. 1-es kávéház, a fából készített emeleten pedig a csizmadiák áruló színje. 1790-ben Czinczifa Ádám görög megveszi a kávéházat, táblaemeletet térség volt az eredeti Dereképítő rá-konstrukció helyébac,a Theatrum, a Sokadalom. 1241-ben pusztult rajta (a mai bizsu-üzlet helyén) egy csárdaépület. A pusztulás helyét és az egész térséget aztán a nagy sár miatt többször kaviccsal terítették. De a következő időkben, a Szécsyek, Nagy Lajos és Zsigmond alatt már a főutcára is ráterjedt a piac és a régi piactérből telkeket szakított ki a város. A legértékesebb részt Dőry Ferenc szerezte meg, és 1660 körül megépítette a város első üzletházát. Ez a Rákóczi u. 2. A téri másik, keleti oldalán 1560-ban Hevesi Mihály prédikátornak ad a város házhelyet. A prédikátori házból a török idők alatt kocsma lesz (pincéje ma is megvan), aztán 1690 körül Dőry Bálint épít rajta földszintes barokk kúriát. (Ezt bontották 1955-ben.) Dőry Bálint karikájának, és a Dőry Ferencháznak nevezetes vendégei voltak 1704-ben és 1706-ban: Rákóczi Ferenc és kísérete, XIV. Lajos francia király követei, De Viard márki és Fierville lovag. be. Ekkor jön létre a Sötékapu mai alakjában, mert a vízparti Vágómalom, mészárszékek és vágóhíd közlekedési útját meg kellett hagyni. Az új emelet sokáig vakolatlanul áll a főutcán, még Déryné írja róla, hogy „ronda kinézésű épület” — de színház híján 1819-ben mégis itt kényszerültek játszani, így tűnt el végleg az ősi piactér. A vízparti évszázados mészárszékek épületét utoljára 1781-ben Klir Vencel tervezi és építi meg. (Ez megfelel a Béke mozi telkének.) A Sötétkapu kifejezés aztán 1800-tól közkeletűvé válik. Addig az összeírásokban mint „boltozott kapu”, vagy" a „nap” kocsibejáró” szerepel. Mai fiatalok és öregek randevúhelye, a turisták tájékozódó pontja lett. Egyik jellegzetes arcvonása a főutcának, még akkor is, ha szerénységében egyáltalán nem versenyezhet például a pozsonyi Mihálykapuval, vagy más híres városkapukkal. Komáromy József A Sötétkapu és szomszédainak rekonstrukciós rajza (1795).