Észak-Magyarország, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-27 / 253. szám

VILÁG PROLETÁRJAI: EGYESÜLJETEK! XXVII. évfolyam, 253. szám Ara: 80 fillér Szerda, 1971. október 27. Megszavazták Kína EN­SZ- jogainak helyreállítását Magyar idő szerint kedden hajnali 4.20 órakor Adam Malik, az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszakának elnöke nagy ováció közepette kihirdette: a közgyűlés jóváhagyta az úgynevezett albán határozati javaslatot (59 mellette, 54 ellene, 15 tartózkodott), amely előírja a Kínai Nép­­köztársaság ENSZ-jogainak­ helyreállítását és a Csang Kaj-sek rezsim képviselői­nek haladéktalan eltávolítá­sát az ENSZ összes szervei­ből. Közvetlenül az albán ja­vaslatról megejtett név sze­rinti szavazás előtt Tajvan képviselője bejelentette, hogy küldöttsége a nem vesz részt továbbiakban az ENSZ egyetlen szervének munká­jában sem, majd a Csang Kaj-sek rezsim külp­iad­ói testületileg kivonultak az ülésteremből. Erre a kivonu­lásra csak azután került sor, miután előzőleg döntő vere­séget szenvedett a Tajvan kizárását „fontos kérdésnek” minősítő amerikai ügyrendi javaslat. A minden előzetes várako­zást meghaladó arányú több­ség annak tulajdonítható, hogy az ENSZ történetének legsúlyosabb és leglátványo­sabb amerikai veresége után számos állam — például az USA olyan közeli szövetsé­gesei és barátai, mint Bel­gium, Olaszország és Izrael — az utolsó pillanatban a nyit­­­ győztesekhez csatlakozva megszavazta a KNK ENSZ-jogainak helyre­­állítását és a Csang Kaj-sek rezsim képviselőinek­ eltávo­lítását előíró határozati ja­vaslatot. A Thant ENSZ-főtitkár he­lyi idő szerint kedden éjfél­kor táviratban értesítette a Kínai Népköztársaság Kül­ügyminisztériumát a közgyű­lés döntéséről, s egyúttal megküldte a vonatkozó ha­tározat szövegét is. Annak az amerikai hatá­rozati javaslatnak veresé­ge, amelynek Japán is egyik társszerzője volt, súlyos bel­politikai válságot indíthat el Japánban. Ez a véleménye a vezető nyugati­­ fejügynöksé­­geknek. George Busht, az amerikai küldöttség vezetőjét szem­mel láthatóan meglepte a szavazás kimenetele. Mint mondotta: „reméli, hogy az ENSZ többé nem él át ehhez hasonló súlyos perceket. Hoz­zátette, hogy az Egyesült Ál­lamok véleménye szerint a Tajvan kizárására vonatkozó döntés „súlyos hiba volt”. Elismerte viszont, hogy bár­milyen „kellemetlen, kétség­telen, hogy a szavazás az ENSZ tagállamai többségé­nek nézeteit tükrözi”. Néhány órával az ENSZ- közgyűlésben lezajlott drá­mai szavazás után Csi Peng­­fej, a Kínai Népköztársaság ügyvezető külügyminisztere kijelentette: tanulmány­ozzák annak kérdését, hogy dele­gációt küldenek New York­ba, az ENSZ székhelyére. A miniszter az iráni követ­ség fogadásán nyilatkozott új­ságíróknak. A kínai nép és kormánya nevében őszinte köszönetet mondott mind­azoknak az országoknak, amelyek az igazságért száll­tak síkra ebben a harcban. A fogadáson jelen volt Csou En-laj miniszterelnök, ő is megelégedését fejezte ki a közgyűlési szavazás ered­­ményével kapcsolatban. A kínai ENSZ-szavazás után a közgyűlési delegátusok többsége helyéről felugorva, tapsolva adott kifejezést a Kí­nai Népköztársaság jogainak helyreállítása feletti örömének Fiatal város, aktív ifjúsági mozgalom KISZ-küldöttértekezlet Kazincbarcikán A Kommunista Ifjúsági Szövetség kazincbarcikai szervezeteinek küldöttei teg­nap, október 26-án, kedden tanácskoztak a városi tanács székházában. A szocialista város üzemeiben, hivatalai­ban, az intézményekben és az iskolákban élő, dolgozó és ta­nuló csaknem 3400 ifjú kom­munista képviseletében küldöttek summázták az elő­­­ző­választás óta eltelt két esztendő munkáját, az ifjúsá­gi mozgalom eredményeit. A KISZ-küldöttértekezlet munkájában frászt vett, s az elnökségben foglalt helyet Deme László, a megyei párt­­bizottság titkára, dr. Vékony Ernő, az MSZMP kazincbar­cikai bizottságának első tit­kára, Ollári István, a BVK nagyüzemi pártbizottságának titkára, országgyűlési képvi­(Folytatás a 3. oldalon) Tiá­j­értekezlet Szerencsen A 7. MSZMP Borsod me­gyei Bizottságának párt- és tömegszervezetek osztálya tegnap, október 26-án, ked­den Szerencsen, a járási pártbizottság székházában tájértekezletet tartott, me­lyen az Edelényi, az Encsi, a Miskolci és a Szerencsi já­rási, illetve a Sátoraljaújhe­lyi és a Sárospataki városi Pártbizottságok első titkárai és titkárai vettek részt. A délelőtt 10 órakor kez­dődött tanácskozáson a házi­gazda szerepében Imri Gyu­la, a Szerencsi járási Pártbi­zottság első titkára köszön­tötte a részvevőket, akik Ve­res Sándornak, a megyei pártbizottság PTO-vezetőjé­­nek bevezető előadása után megvitatták a pártépítő mun­ka 1971. évi tapasztalatait az említett pártbizottságok terü­letén. A tapasztalatcsere jel­legű érekezleten jelen volt, és felszólalt Kiss Ervinné, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tömegszervezetek osztályának munkatársa is. A tanulságos eszmecsere után a tanácskozás részve­vői a Szerencsi Cukorgyár­ban megtekintették a cukor­­gyártás technológiáját. Mai szántunkból: w­vwvw/vvwv/wvvw­/ww. Washington veresége az ENSZ-ben (2. oldal) Ki mit érdemel! (3. oldal) Egy családból­­ négyen (5. oldal) Nagyobb követelmények sodrában (5. oldal) A régi vár, új városközpont '’''West Fotó: Berde Béla guinea népe szereti a szabadságot és harcol érte Afrikai párt­delegáció az LKM-ben A megyénkben tartózkodó guineai pár IV.elegáció vég­nap, október 26-án, kedden a Lenin Kohászati Művekbe látogatott. Koszti Lajos, a gyár nagyüzemi pártbizott­ságának titkára üdvözölte dr. Camara Kékourát, a Gui­neai Demokrata Párt Központi Bizottságának tag­ját, egészségügyi minisztert, valamint a delegáció tagjait Üdvözölte Dojcsák Jánost, a megyei pártbizottság titká­rát Moldován Gyulát, a Mis­kolc városi Pártbizottság tit­kárát. Káli Lajos, a gyár munka­ügyi és szociális igazgatója beszélt a 200 éves gyár tör­ténetéről, fejlődéséről, a ter­melés, valamint az embe­rek életkörülményeinek ala­kulásáról, s a további elkép­zelésekről. A guineai elvtár­sak üzemlátogatáson vettek részt. A Martin-acélműben megtekintettek egy csapo­lást, jártak a durvahenger­műben, majd megnézték az üzemorvosi rendelőt. A délutáni órákban szűk­körű aktívát tartottak, dr. Camara Kékoura félszáz párt- és szakszervezeti KISZ-titkárnak, és gazdasági vezetőnek tartott tájékozta­tást.­­ A szocializmust építő Magyarországtól több ezer kilométerre él egy kicsiny nő, amely harcol a szabaa­­sa&netv­ c C. 1964-ben járt az elnökünk, pártunk főtitkára, Sekou Toure Magyarországon, s ev után ez az első delegáció,­­ amely az MSZMP Központi Bizottságának meghívására eljött Magyarországra. A minister elmondotta, hogy­ Guinea népe 1958-ban lépett a függetlenség útjára, 60 éves francia gyarmati iga után. Az imperializmus azonban — főleg a geológiai gazdagság miatt — nem nyugszik bele a veszteségbe. Tizenkét év alatt a párt fő­titkára ellen tízszer kísérel­tek meg merényletet, s több­ször kíséreltek meg állam­csínyt. — Guinea népe szereti szabadságot és harcol a sza­a­badságért — mondotta a miniszter. Az ország gazdag bauxitban, vasércben, gyé­mántban és fákban. Dr. Ca­mara az egyik kohász kérdé­sére elmondotta, hogy szo­cializmust építő küzdelmük­ben célul tűzték ki az ipa­rosítást. Miután a francia gyarmatosítók igyekeztek megakadályozni a nép mű­velődését, most kell kine­velniük a szakembereket. Anyagi erő kevés van, így szovjet segítséggel igyekeznek feltárni az egyik legnagyobb bauxit-mezőjüket, s nyugati tőkét igénybe véve, vegyes vállalatok révén más termé­szeti kincseket is. A miniszter megjegyezte: a gyárlátogatáskor látták, hogy indiai ércet használnak fu­ssi­ caJiti... Ki­ anja, hogy guineai vasércből is mielőbb jusson anyag a nagy diós­győri kohászatba. Az előadó egy másik kér­désre elmondotta, hogy Guinea népe egységesen küzd a függetlenségért. A gyarma­tosítók az etikai csoportokat egymással szembe állították, — ezek egymás nyelvét sem értették — most egységesí­tik e népcsoportokat. A veze­tő erő a Guineai Demokrata Párt, amelyet sajátos törté­nelmi, társadalmi körülmé­nyeik között és ennek meg­felelően szervezték meg és tették ütőképessé. Kohora Sékou, a Guineai Ifjúsági Szövetség Országos Tanácsának tagja egy KISZ-ista­ kérdésére elmond­ta, hogy az ifjúsági szerveze­teket is a pártszervezetekhez hasonlóan építették fel. Az ifjúság a felnőttekkel egye­temben harcra készen áll; a munkahelyen, a hivatalban, a konyhában, mindig ott van velük a fegyver. Az esti órákban — Juhász Györgynek, a megyei párt­­bizottság kíséretében osztályvezetőjének — a guineai pártdelegáció a Szentpéteri kapui kórházba látogatott el. Itt dr. Schiefner György, a kórház igazgatója adott tájé­koztatást az ország egyik legnagyobb ilyen intézetének a munkájáról. Guineai ven­dégeink ma a Szerencsi Cso­koládégyárba, majd Sáros­patakra látogatnak el. CT Guineai vendégeink az LKM-ben. A jövő évi költségvetésről tanácskoztak Az országgyűlés állandó bizottságai ezen a héten az 1972. évi költségvetés előké­születeiről tanácskoznak, a Pénzügyminisztérium képvi­selőinek tájékoztatói alapján a pénzügyminiszter helyet­tesei tájékoztatták a képvise­lőket a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a belkereskedelmi és a kül­kereskedelmi tárca, a szociá­lis és egészségügyi bizottság jövő évi költségvetésére vo­natkozó elképzelésekről.

Next