Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-01 / 78. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJa XXVIII. évfolyam, 78. szám Ara: 80 fillér Szombat, 1912. április 1. A termelőszövetkezetek eredményei a párt helyes politikáját tükrözik Véget ért a kongresszus A Parlamentben pénteken megkezdődött a mezőgazdasági szövetkezetek második országos kongresszusának záró ülése. Győré Sándor, az abonyi Ságvári Tsz elnöke nyitotta meg a kongresszus pénteki ülését. A munkaértekezlet záró napján megjelent a tanácskozáson Feuer Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, a kormány több tagja, valamint a hazai, gazdasági, politikai és társadalmi élet sok kiválósága. A vita folytatódott. Végezetül is az elnöklő Győre Sándor lezárta a háromnapos munkaértekezlet vitáját, s felkérésére Szabó István, a TOT elnöke adott választ a hozzászólásokra, a vitában elhangzott kérdésekre, javaslatokra. A kongresszus állásfoglalása összegezi a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalomnak az utóbbi öt évben — az 1967. tavaszán tartott I. kongresszus óta — elért fejlődésének tapasztalatait. Az eredményeket és a gondokat felelősséggel mérlegelve foglalt állást a kongresszus a mozgalom fejlődését és jövőjét érintő kérdésekben. A kongresszus megállapította, hogy a mezőgazdasági szövetkezetei, eredményei a párt helyes politikáját és a munkásosztálytól kapott aktív támogatást tükrözik. Magas szintű jogszabályokban jutnak kifejezésre a szövetkezetpolitikai elvek, amelyek szerint a szövetkezetek a népgazdaság nélkülözhetetlen fejlődésében szocialista szervezetek, s a szövetkezeti tulajdon a társadalmi tulajdon más formáival egyenrangú. A kongresszus megállapította, hogy a növénytermesztés színvonala általában a népgazdasági terveknek megfelelően alakult, számottevően emelkedett a sertés- és baromfitermelés, de fontos népgazdasági feladatnak tartja a szarvasmarha-tenyésztés, a zöldség-, a cukorrépatermesztés és más munkaigényes ágazatok fejlesztését. Éppen ezért felhívta a szövetkezeteket, hogy segítsék a népgazdasági érdekek érvényesülését. A mezőgazdasági termelés és árukibocsátás növelése érdekében szükségesnek tartja kongresszus, hogy a szövetkezetek üzemágként szervezzék a háztáji gazdaságokat és segítsék termékeik nagyobb arányú értékesítését. A kongresszus nagyra értékeli a termelőszövetkezeti tagok társadalombiztosításában, nyugdíjrendszerében, életkörülményeiben, szociális ellátásában elért fejlődést, de indokoltnak tartja, hogy a szövetkezetek és a társadalom közös erőfeszítésével fokozatosan megszűnjenek a termelőszövetkezeti parasztság és a munkások szociális ellátásában még fennálló különbségek. Javasolja, hogy lehetőségeikhez mérten a szövetkezetek működjenek közre a falusi és tanyai elmaradottság fokozatos felszámolását célzó állami intézkedések megvalósításában. A mezőgazdasági termelés sajátosságából fakad, hogy átmenetileg pénzügyi és gazdasági nehézségek keletkezhetnek a termelőszövetkezetekben. Ezért fontos és hasznos kezdeményezésként értékelte kongresszus a szövetkezetek kölcsönös támogatási alapjának létrehozása érdekében tett erőfeszítéseket. Felhívta a termelőszövetkezeteket, hogy területileg képezzenek támogatási alapokat. Helyesnek tartja azt is, ha a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztéséhez — az önkéntesség alapján — igénybe veszik a tsztagok pénzügyi segítségét is. Végezetül ebben a dokumentumban a kongresszus felhívással fordul az ország valamennyi mezőgazdasági szövetkezetéhez, hogy segítsék, támogassák az állásfoglalásban foglalt feladatok megvalósítását. Az MSZMP X. kongresszusának határozatai, az egységes szövetkezeti törvény és a TOT működésének eddigi tapasztalatai indokolták az alapszabály korszerűsítését. Az új alapszabály szerint az eddigi 101 helyett 125 tagja lesz a TOT-nak, s ezen belül a korábbinál nagyobb — 15 tagú — az elnökség is. A módosítás nem változtatott az előző alapszabály szerinti működés idején bevált módszereken, s így többek között továbbra sincs alá- és fölérendeltségi viszony TOT, a területi szövetségek és a szövetkezetek között. A lebonyolított választás után a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke: Szabó István; elnökhelyettesek: Moharos József, dr. Nyíri Béla és dr. Simka István. A TOT elnökségének 11 tagja van. A TOT állandó bizottságai : az ellenőrző-, nő-, a közgazdasági, a fejlesztési, valamint a társadalmi és önkormányzati bizottság. A termelőszövetkezetek TI. országos kongresszusa Szabó Istvánnak, a TOT elnökének zárszavával ért véget. Szabó István, a TOT elnöke záróbeszédét mondja Ünnep előtt Miskolcon Fotó: Szabados György Április 4. tiszteletére Ünnepségek, megemlékezések Borsod megyében Vaskó Mihály Edelényben, 1 - 111*. Ladányi József vá zdon mondott beszédet - Ezekben a napokban megyeszerte megem- az április 4-e tiszteletére rendezett ünnepségetekéinek hazánk felszabadulásának -7. évben adják át a kitüntetéseket, és jutalmakat fordulójáról. Az ünnepségeken és a nagygyűléseken több helyütt kultúrműsorral te- évben kiemelkedő munkát végzett szik ünnepélyesebbé a programot. Ezeken, dolgozóknak. Tegnap, pénteken kora délután felszabadulási ünnepséget tartottak az alsózsolcai Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál, amelyen több mint kétszáz vállalati dolgozó vett részt. A jól szervezett ünnepség szónoka Vaskó Mihály, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkára volt. Az alsózsolai megemlékezést összekötötték a vállalati és minisztériumi kitüntetések átadásával, és értékelték munkaversenyt is. A helyezéseket elért szocialista brigádok tagjainak jelvényeket és jutalmakat adtak át. Nemcsak zászlók, hanem transzparensek is köszöntötték hazánk felszabadulását március 31-én Edelényben, ahol 18 órakor rendezték meg a járás központi ünnepségét a járási művelődési otthon színháztermébe, melyet zsúfolásig megtöltött a háromszáz részvevő. Varga Ferenc, az Edelényi nagyközségi Pártbizottság titkára tartott megnyitóbeszédet. Az elnökségben foglalt helyet Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság titkára, Szaniszló Gyula, az MSZMP Edelényi járási Bizottságának első titkára, Lázár Jenő, az Edelényi Járási Hivatal elnöke, és még számos járási, községi párt-, állami és tömegszerv vezetője. Igazi szövetséges Az ünnepi megemlékezést Vaskó Mihály elvtárs tartotta. Elmondotta beszédében, hogy tisztelettel emlékezünk azokra a szovjet, román, jugoszláv és bolgár hősökre, akik harcoltak felszabadulásunkért. — Az elmúlt 27 év alatt megtanultuk, hogy a Szovjetunióban nem csupán felszabadítónkat kell tisztelni, hanem az önzetlen, mindig segíteni kész barátot, harcostársat, az igazi szövetségest. Ilyen egyenjogúság és testvériség csakis a szocialista országok internacionalista kapcsolatában lehetséges. Negyedszázados fejlődésünk egyik tapasztalata — mondotta a megyei pártbizottság titkára —, hogy amíg e szövetségesi hűség erős és megbonthatatlan, addig népünk biztonságban, szabadon építheti szocialista rendjét. — Szabad életünk 27 esztendejének történelme elválaszthatatlan — folytatta Vaskó Mihály — a kommunista párt szervező, lelkesítő, irányító politikájától. Az országban egyetlen olyan politikai szerv, vagy intézmény sem volt, amely olyan felkészültséggel fogadta volna a felszabadulást, mint a kommunisták pártja. A meglelt út ma már történelem — Hol tartunk ma? — mondotta később Vaskó Mihály. — Az MSZMP X. kongresszusa jövőbeni politikánk minden lényeges kérdésében számvetést végzett, és programot tűzött ki. E programot megyénk közvéleménye helyesli, elfogadja. Gazdasági és külpolitikai kérdésekről szólt ezután megyei pártbizottság titkára, a majd így fejezte be ünnepi beszédét: „A megtett út ma már történelem. Az ünneplés hangulata kellemes és felemelő, de nem feledteti velünk azt, ami előttünk áll. Az élet megy tovább, a fejlődés feltartóztathatatlan.’ Vaskó elvtárs nagy tapssal fogadott beszéde után a részvevők elénekelték az Internacionálét, majd az Edelényi Gimnázium tanulói adtak több mint félórás, színvonalas kultúrműsort. A hagyományos tűzijátékra ezúttal április 3-án este órakor kerül sor a kastélyi parkban. Tegnap, március 31-én, pénteken este díszünnepségen emlékeztek meg lelszavazalásunk 21. évfordulójáról Ozdon, a Hun Béla Művelődési Házban. Az április 4-e tiszteletére rendezett díszünnepség elnökségében foglalt helyet dr. Ladányi József, a megyei part-végrehajtó bizottság tagja, a megyei tanács elnöke, Csepányi Sándor, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, országgyűlési képviselő, az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgatója, Soos Ottó, az Ózdi járási Pártbizottság első titkár, Juhász György, az Ózdi városi Pártbizottság első titkára, Szrogli Károly, a városi tanács elnökhelyettese, s ott voltak a város politikai, társadalmi, tömegszervezeti vezetői, a fegyveres testületek képviselői. A díszünnepséget Juhász György, a városi pártbizottság első titkára nyitotta meg, majd dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke emlékezett meg felszabadulásunk 27. évfordulójáról. A díszünnepség szónoka mindenekelőtt felszabadulásunk körülményeiről, a Vörös Hadsereg önfeláldozó harcáról szólt, amelynek áldozatkészsége eredményeként történelmünk legjelentősebb tavasza virradt ránk 1945. április 4-én. Külön szólt a Tanácsköztársaság mártírjairól és az 1848-as szabadságharc hőseiről. Döntő változást hozott 1945. április 4-e döntő változást hozott egész népünk életében, s a több mint negyed évszázad nem könnyű éveinek eredményei Ozaon is jól lemérhetők. Ez alatt a szó igazi értelmében várossá fejlődött Ózd, a magyar vaskohászat egyik legrégibb fellegvára. Az ünnepség szónoka többek között elmondotta, hogy a felszabadulás előtt Ózdon nem volt középiskola, ma viszont több mint háromezer diák tanulhat a középiskolákban. Ugyanilyen fejlődés tapasztalható az egészségügyi ellátás és a város kulturális életének fejlődésében is. Dr. Ladányi József külön szólt az Ózdi Kohászati Üzemek több mint 600 szocialista brigádjáról, melynek helytállásaként kohászati üzem 25 kitüntetést szerzett, köztük a legmagasabbat. a Munka Vörös Zászló Érdemrendet. Befejezésül szólt a jövő időszak terveiről, melyben — mint mondotta — szintén nagy feladat vár az ózdi munkásokra. Végezetül a tervek, célkitűzések végrehajtásához erőt, egészséget kívánt az ózdi dolgozóknak. A díszünnepséget megelőzően, délelőtt 12 órakor a város politikai, társadalmi, tömegszervezeti vezetői megkoszorúzták a szovjet hősök III kerületi emlékművét. Április 4-én délután 11 órakor pedig koszorúzási ünnepséget rendeznek a Felszabadulás téri emlékműnél.