Észak-Magyarország, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-08 / 132. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. évfolyam, 132. szám Ära: 80 fillér Péntek, 1973. június 8. Laoszi kiméi érkezett lazába Az MSZMP Központi Bizottsága és a HNF Országos Tanácsának meghívására csütörtök reggel hazánkba érkezett a Laoszi Hazafias Front küldöttsége, Nouhak Phoumsavan, a front Központi Bizottságának titkára vezetésével. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője és S. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára fogadta. Biszku Béla Finnországi tantáréval Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével szerdán a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására Helsinkibe érkezett a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége. jai Az MSZMP delegáció tagai időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a két párt tevékenységéről és feladatairól tárgyalnak majd a Finn Kommunista Párt vezetőivel. Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a külügyminiszter jelentését a Bolgár Népköztársaságban tett látogatásáról. A tárgyalásokat a teljes nézetazonosság jellemezte az összes megvitatott kérdésben. A külügyminiszterek megelégedéssel állapították meg, hogy a két nép testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése állandóan fejlődik. A Minisztertanács meghallgatta a Fővárosi Tanács elnökének tájékoztató jelentését a főváros tavalyi fejlesztési terveinek végrehajtásáról és az idei beruházási feladatokról. A korábbi évekhez viszonyítva színvonalasabb volt a tervező és az előkészítő munka, javult a gazdaságosság és nőtt a hatékonyság A tanács terveinek megvalósításához nagy mértékben hozzájárult, hogy a kormány jelentős összeget biztosított többletberuházásokhoz. Ennek nyomán javult a tömegközlekedés és a közműellátás. Javult a főváros lakosságának ellátása is. A tanács erőfeszítéseit ez évben is elsősorban a lakásépítkezésekre és az ezekhez kapcsolódó közmű és intézményi ellátás biztosítására, a tömegközlekedés javítására összpontosítja. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette. A kormány megtárgyalta az építésügyi és vesztési miniszter és városfejű Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének jelentését a túlzott igényű, költséges városközpontok létesítésének helyzetéről, amelyről a kormány az elmúlt évben határozatot hozott, hogy gátat vessen az ilyesfajta törekvésnek. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag felhívta az előterjesztőket, hogy az engedélyezési eljárás során továbbra is megfelelő szigorúsággal járjanak el; tovább vizsgálják meg a fővárosban a határozat végrehajtásának helyzetét és erről ez év végéig számoljanak be. A külkereskedelmi miniszter előterjesztése alapján a kormány — megállapítva, hogy a külföldi hivatalos kiállítások mind politikai, mind gazdasági szempontból egyaránt hasznosak külkapcsolataink fejlesztésére — határozatot hozott, hogy a következő két évben mely országokban, milyen jellegű kiállításokon és vásárokon vegyenek részt a magyar külkereskedelmi szervek. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt H komplex program valóra válik A KGST prágai ülésszakának első két napja után a plenáris üléseken elhangzott felszólalások és elemzések ismeretében körvonalazhatók a tagállamok elkövetkező közös tevékenységének fő feladatai. Az előző tanácsülés óta eltelt időszak eredményeinek őszinte és kritikus szemléletű értékelése ellenére egyöntetű a megállapítás, hogy a legfontosabb területen, a nemzetközi szocialista gazdasági integráció komplex programjának teljesítésében érezhető előrelépés történt. A szocialista integráció adta lehetőségeket — mint erre a küldöttségvezető kormányfők többször rámutattak — az eddiginél azonban hatékonyabban és intenzívebben kell kiaknázni. Annál is inkább, mivel most folyik a tagállamok új ötéves népgazdaság-fejlesztési terveinek előkészítése, ily módon a program döntő szakaszába lép. Ezért az ülésszak mindenekelőtt arra szolgál, hogy egész sor kérdésben kialakítsa a közösség további gazdaságpolitikai stratégiáját. Ide tartozik főképpen a tervezés nemzetközi rendszerének fokozatos kialakítása, a modern és hatékony termelési struktúra tervszerű létrehozása elsősorban a gépiparban, továbbá a két- és sokoldalú koordináció jobb megszervezése és a nemzeti és nemzetközi tevékenység fokozott egybekapcsolása a KGST szerveiben. Általában elmondható, hogy az elkövetkező szakaszban nagymértékben növekszik az integrációs folyamat megszervezésével szemben támasztott igényesség. A KGST 27. ülésszakának harmadik napján, csütörtökön folytatta munkáját tagállamok képviselőiből álló szerkesztő bizottság, amely előkészíti a záródokumentumokat. A. Koszigin - Fock Jenő megbeszélés Prágában Alekszej Koszigin szovjet kormányfő szerdán Prágában találkozott Fock Jenő miniszterelnökkel. A meleg, baráti légkörű találkozón eszmecserét folytattak a szovjet—magyar együttműködés kérdéseiről, valamint a két ország részvételéről a szocialista gazdasági integráció komplex programjának megvalósításában. Koszigin szovjet kormányfő szerdán ugyancsak találkozott a KGST prágai ülésszakán részvevő számos delegáció vezetőjével. Megbeszélést folytatott Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnökkel, Carlos Rafael Rodriguez kubai miniszterelnökhelyettessel és Anton Mratusával, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnökével. A megbeszéléseken megvitatták a kétoldalú együttműködés fejlesztésének távlatait, valamint a KGST tevékenységének kérdéseit. Ózd a magasból Mizerák István felvétele Encsen ülésezett az országgyűlési képviselők Borsod megyei csoportja Tegnap, június 7-én, csütörtökön, Encsen ülésezett az országgyűlési képviselők Borsod megyei csoportja. Délelőtt fél 10-kor a megyei tanács járási hivatala tanácskozótermében Cservák Ferenc, a megyei párt-vb tagja, az Encsi járási Pártbizottság első titkára a házigazda szerepében szeretettel köszöntötte a járás illusztris vendégeit — köztük Cseterki Lajost, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, az Elnöki Tanács titkárát, dr. Horváth Istvánt, a Központi Bizottság tagját, a KISZ KB első titkárát, és dr. Beckl Sándor államtitkárt , továbbá a képviselőcsoport minden tagját, a tanácskozás valamennyi résztvevőjét. Vázolta a járás általános helyzetét, majd átadta a szót Hegyi Imrének, a megyei képviselőcsoport vezetőjének, akinek elnökletével megkezdődött a tanácskozás. Elsőként Simaházi Sándor országgyűlési képviselő, az Encsi Járási Hivatal elnöke tartott diafilmes előadást a járás múltjáról és jelenlegi helyzetéről; ezután dr. Pusztai Béla, a megyei tanács elnökhelyettese megyénk viszonylag elmaradottabb területeinek problémáiról, e körzetek fejlesztésével kapcsolatos tervekről és elképzelések(Folytatás a 2. oldalon) Az űrséta sikerült Conrad parancsnok — újabb jelentések szerint — csütörtökön 16.37 órakor lépett ki az „égi laboratórium” fedélzeti nyílásán át az űrbe, csaknem 7 méteres űrsétával közelítette meg a Skylab május 14-i fellövése után 63 másodperccel megrongálódott napelemszárnyat, hogy elvégezze a külső javítási munkálatot. (Beszámoló a 2. oldalon) Kenpsi vendégek Péter János külügyminiszter vendégeként tegnap reggel rövid hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Charles- David Ganao, a Kongói Népi Köztársaság külügyminisztere. A külügyminisztert látogatására elkísérte Louis-Sylvain Goma, a Kongói Munkapárt Központi Bizottságának tagja, közmunka- és közlekedésügyi miniszter, valamint Alphonse Ongagou, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Péter János külügyminiszter fogadta. A fogadtatásnál jelen volt: Pierre N’Gouonimba N’Czary, Kongói Népi Köztársaság Buadapestre akkreditált nagykövete is. A vendégek csütörtök este továbbutaztak Budapestről Bukarestbe. Jubiláló mozgásom A KISZÖV tájékoztatója a sajtóházban Ebben az esztendőben 25 éves a kisipari szövetkezeti mozgalom. Ennek az alkalomnak a jegyében tegnap délután a sajtóházban Koltai Zoltán, a KISZÖV megyei elnöke tartott a lapok munkatársai részére, nagy figyelemmel kísért tájékoztatót. Bevezetőben áttekintette kisipari szövetkezeti mozgalom negyedszázadát, megemlékezve mindenekelőtt azokról, akik úttörői voltak a ma már az egész országot behálózó szövetkezeti hálózatnak. Adatokkal, tényekkel illusztráltan mondta el, mit és mennyit fejlődtek az ipari szövetkezetek, hogyan tesznek eleget feladataiknak, s milyen színvonalon sietnek a lakosság igényeinek a kielégítésére. Amíg kezdetben mindössze 13 szövetkezet működött a megyében, 450 taggal, addig ma már 48 szövetkezet segíti az országos és helyi feladatok megvalósítását. Csak a múlt esztendőben több mint 97 millió forint értékű szolgáltatást nyújtottak a lakosságnak. Mindemellett az ipari szövetkezetek 1972-ben 9 százalékkal növelték termelésüket, ezen belül a szolgáltató tevékenység pedig több mint 10 százalékkal emelkedett. Örvendetes tény, hogy az egy dolgozóra jutó termelési érték az elmúlt két év alatt 7,5 százalékkal lett nagyobb, ami azt jelenti, hogy a termelésben való növekedés a termelékenység hatékonyságából származik. Az ipari szövetkezetek általában biztos, a társadalom mai fejlettségi szintjének megfelelő megélhetési lehetőségeket teremtenek dolgozóiknak. Két év alatt az átlagkeresetek 6,7 százalékkal (Folytatás a 2. oldalon)